Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
ÉSZflK-MflGYflBOBSZÁG j SPORT hírcsokor 0 Az ötkarikás kvótáért folyó versengés legutóbbi állomása a cselgáncsozők számára Minszk volt, ahol egy ötödik és egy hetedik hely jutott a magyar résztvevőknek. Az előkelőbb helyezést a 90 kg-os Rajcsányi Gergő érte el. Hetedik lett a fehérorosz fővárosban Csizmadia Zoltán (+100), Kosztolánczy György (Miskolci VSC, +100) helyezetlenül zárt. 0 A harcművészetek, azon belül is a Wing Tsun - amely egy olyan hatékony harci rendszer, amely a mindennapok önvédelmi helyzeteire kínál megoldásokat - iránt érdeklődőket várják hétfői, illetve csütörtöki napokon 17 és 19 óra között Miskolcon, a Kandó Kálmán Szak- középiskola tornacsarnokában. Jelentkezés Simon László instruktornál. Nem lesz MTK - ÚTÉ Miskolcon Budapest (ÉM - JLI) - Március elején még arról számoltunk be az Észak-Magyar- ország hasábjain, hogy a rendőrség nem engedélyezi az MTK Hungária NB I-es labdarúgócsapatának Újpest és Ferencváros elleni rangadóinak Hidegkúti-stadionban történő megrendezését, ezért elképzelhető, hogy Miskolcon, a Diósgyőri Stadionban kerül sor a találkozókra. Azonban kiderült; az Újpest ellen mégiscsak a Hungária körúton játszhatnak a kék-fehérek.- Immár bizonyos, hogy az ÚTÉ elleni április hetedikén rendezendő bajnokit hazai pályán rendeztük meg, míg a rájátszásban az FTC elleni meccsünk helyszínéről később születik döntés - nyilatkozta lapunknak Fülöp Ferenc, az MTK klubigazgatója. A jelenlegi stadionállapotok alapján pedig - már ami a biztonságos megrendezést illeti - három stadion jöhetett szóba Budapesten: az újpesti, a Fradi-pálya, valamint a Puskás Ferenc-stadion. Előbbi két helyszínt elvetették, mert az MTK nem szerette volna előnybe hozni ellenfelét, a Puskás Ferenc-stadionban viszont elvesznének a nézők. ÉC7AKÍ Korábban felmerült, hogy az MTK vidéken - például CuliiRi Diósgyőrben - fogadná riválisait, ám ez a terv hamvába holt, mivel a versenyszabályzat alapján ilyen esetekben nem lehet más városba elvinni a mérkőzés rendezését... Az olimpiai lánggal futhatott Athén (ÉM - SZIS) - A tiszaújvárosi Márkus Gergely, az athéni ötkarikás játékok triatlonigazgatója vasárnap, a szervező bizottság tagjaként, részese lehetett az olimpiai láng váltófutásának. Óriási élmény- Sorsolás útján engem is kiválasztottak a váltófutásra, melynek különlegessége, hogy először indult a láng Görögországból és ugyanide érkezik majd vissza - tájékoztatta lapunkat Márkus Gergely. - Szintén először fordul elő, hogy a staféta érinti mind az öt földrészt, és valamennyi eddigi olimpiai várost. Bennünket, szervezőket az első hat napra osztottak be, rám vasárnap délelőtt került sor. Az én szakaszom az Athéntől négyórányira található Kala- mata városa mellett volt. Az egyenruha mellett mindenki megkapta a saját fáklyáját, majd elindult a karaván. Előttem egy középkorú kollégám futott. Amikor odaért hozzám, mindketten magasra tartottuk a fáklyát, és egy pillanat múlva már az én kezemben volt az a láng. Az ötszáz méterem hamar eltelt, a mitikus láng már ment is tovább, hirdetni az olimpiai eszmét, a békét, az összetartozást az egész világon! Én pedig csak figyeltem, ahogy távolodik tőlem. Miközben fogadtam a soksok gratulációt, kezdtem felfogni: én is részese voltam! Márkus Gergely egy életre szóló élménnyel gazdagodott Sárospatak óta csak ez volt a téma Bukócki Bianka személyében 4,5 év után ismét szerepel diósgyőri vívó világversenyen Molnár István E-mail: istvan.molnar@eszak.boon.hu Miskolc (ÉM) - Négy és fél évvel ezelőtt, a portugáliai junior Eb-n szerepelt utoljára diósgyőri vívó - Patócs Petra - világversenyen; közel fél évtized múltán most Bukócki Bianka képviseli a DVE színeit, mégpedig a plovdivi kadett-világbajnokságon. A 16 esztendős ifjú hölgy annak köszönheti részvételét, hogy a korosztályos ranglistán a második helyen végzett, Izsó Krisztina (Tata) mögött és Szeile Rita (Honvéd LNX) előtt; a vb-re ők hárman kvalifikálták magukat kadett párbajtőrben.- A világbajnoki részvétel lehetőségéről először tavaly augusztusban, a sárospataki edzőtáborozás alkalmával beszélgettünk ff ....................... Fejben legyek száz- százalékos állapotban a páston, mert a pillanatnyi forma lesz döntő. Bukócki Bianka vívó ............................................ff edzőmmel, Patócs Béla bácsival - mondta lapunknak Bukócki BiBukócki Bianka (jobbra) és edzője, Patócs Béla (Fotó: Végh Csaba) anka, aki ma utazik el Bulgáriába. - Reális esély mutatkozott arra, hogy mindez megvalósuljon, hiszen akik 2003-ban előttem végeztek. azok közül sokan feljebb léptek egy korosztályt. A felkészülést követő első versenyemen olyan feszült voltam, hogy már a 32 közé se tudtam bejutni... Aztán viszont Mödlingben sikerült nyerni... Azóta tehát ez a cél lebegett a szemem előtt, mindent ennek rendeltünk alá. Előny is, hátrány is A miskolci Berzeviczy Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulója két diákolimpiái arannyal „hangolt” Plov- divra, az Avasi Gimnáziumban megrendezett országos döntőben az V. és a VI. korcsoportosok között sem talált legyőzőre.- Örültem ennek a két első helynek, de az igazi az lenne, ha ilyen jól menne a vívás a vb-n is. Az biztos, hogy nem turista akarok lenni - fogalmazott magabiztosan Bukócki Bianka. - Inkább támadó típus vagyok, mintsem védekező, ez sokszor előny... néha pedig hátrány. Béla bácsi több jó tanáccsal is ellátott: a legfontosabb, hogy mivel a csoportmérkőzések után egyenes kiesés rendszerben fog folytatódni a verseny, fejben legyek százszázalékos állapotban a páston, mert a pillanatnyi forma lesz döntő. Víz a plafonból Patócs Béla szerint egy hosz- szú, és rendkívül nehéz munkának lett meg az eredménye azzal, hogy lánya, Patócs Petra után ismét van olyan versenyzője a Diósgyőri VE-nek, aki világversenyen indul. Az egyesület edzőterme ottj áriunkkor kis túlzással uszodához hasonlított, mert az esőzés következtében több helyen is csöpögött a viz a plafonból...- Ha valaki lejön hozzánk és szétnéz, annak nem kell kommentár... Szerénység nélkül mondhatom, hogy ennek tükrében ez a részvétel óriási eredmény - jelentette ki a szakember. - Csak azért létezünk még, mert mi, edzők és volt tanítványaim összefogtunk, s próbáljuk az önkormányzati támogatás mellett megteremteni a szükséges hátteret. Bianka akarása, eredményei azonban bizonyítják, lám, innen is el lehet jutni világ- bajnokságra... www.boán,hu fltto: sport.boon.hu További cikkek! mm Tizenharmadszor Tizenharmadszor veszített a magyar női kosárlabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjai ellen a népligeti FTC-csarnok- ban rendezett vasárnap esti barátságos találkozón: Magyarország - Egyesült Államok 64-88 (17-27, 16-16, 16-26, 15-19). A magyar csapat második legeredményesebb játékosa 12 ponttal a diósgyőri Eördögh Edit (jobbra) volt. (Fotó: MTI) Két sztár nélkül Cardiff (MTI) - Ryan Giggs sérülése miatt nem tart a walesi labdarúgó-válogatottal Budapestre, a magyarok elleni szerdai barátságos mérkőzésre. A Manchester United 30 éves klasszis középpályása hétfőn jelentette be, hogy fájlalja a térdét, és ezért nem tud a csapattal Magyarországra utazni. Giggs vasárnap végigjátszotta az angol bajnokság Arsenal - MU rangadóját (1-1), akkor még nem tűnt úgy, hogy bármilyen sérüléssel bajlódna. Vasárnap a New- castle Unitedet erősítő Craig Bel- lamy is lemondta a magyarok elleni szereplést, szintén térdsérülésre hivatkozva. Lothar Matthaus szövetségi kapitány együttese szerdán 20.15-től csap össze a szigetországi válogatottal a Puskás Ferenc-stadionban, a találkozó egyben a január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékmérkőzése lesz. Ismét maratoni, ismét hazai siker Férfi röplabda Extraliga, elődöntő: Kecskemét - Vegyész RC 3:2 Kecskemét (ÉM) - ötjátsz- más mérkőzésen kapott ki tegnap Kecskeméten a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén: a három győzelemig tartó párharc állása 1-1, folytatás szerdán 17.30- tól Kazincbarcikán. Remekül kezdett a Vegyész, s miután Szekeres és Morozov is „szétnyitotta” a hazaiakat, hamar jelentős előnyre tettek szert, és így egy pillanatig sem volt kérdés, hogy vezetést szerez a borsodi együttes. Fordulat A második felvonás elején is harcosabban és ponterősebben kezdtek Morozovék (8-11), azonban ezután „felébredt” a vendéglátó, és szívós munkával kiegyenlítettek. A kecskeméti játékosok nyitásban is elkapták a fonalat, így szoros lett a mérkőzés, de mivel a hajrában a VRC játékosai támadásban sokat hibáztak, nagy küzdelem után kiegyenlített az alföldi gárda. A harmadik játszmában tovább tartott a KRC lendülete, ekkor már Urfiék irányították a játékot, míg a Vegyész teljesítménye hullámzott. Á címvédő nyitásban sem volt elég hatékony, a túloldal mezőnyvédekezése olajozottan működött így vezetést szereztek Kodácsyék. Nagy csata A negyedik felvonásban felállást váltott a Dániel Oravec, ami meg is hozta az eredményét, gyorsan vezetést szerzett csapata. Jánosi és Tomanóczy vette hátára a csapatát, majd Kárpáti nyitásai is sültek, ami ezúttal a vendégek egyenlítését jelentette. Az ötödik szettben gyorsan elhúzott 4-2-re Karagics Mátyás együttese, és ezt az előnyt a végéig meg is tartották: 125 perces találkozó végét Nagy győztes bombája jelentette. | www.boon.hu www.vegveszrc.hu ' További cikkek! Jegyzőkönyv PM-Kecskemétl RC - Vegyész RC-Kazincbarcika 3:2 (-14, 27, 19, -16, 13) Kecskemét, 500 néző. V.: Csizmánk, Bodrogi. PM Kecskeméti RC: Somodl, Kása, tamás, Buday, "NAGY P., Urfi. Cséré: Rácz (liberó), KQDÁCSY, Szabó, Rapi. Edző: Karagics Mátyás. __________j_________ Vegyész RC-Kazincbarcika: Schiídkraut, Tóth G., Szekeres, Morozov, JÁNOSI, Tomanóczy. Csere: Bencsik (liberó), Toronyai, Csala, Kárpáti, Kovács. Edző: Dániel Oravec. ______________________________________________________ karagics Mátyás: - Ismét hatalmas csata vóltúméíynek a végét ezúttal ml bírtuk jobban. Dániel Oravec: - Jó kezdés után kezűnkben volt a mérkőzés. Ha a második szettben fegyelmezettebben játszunk és jobban koncentrálunk, egészen más lehetett volna a vége. Szerekesék (szemben) kikaptak