Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-30 / 75. szám
2004. március 30., kedd TOP 100 /7 Turisztikai TOP 100 Klub Miskolc (ÉM) - Lapunk hagyományos TOP 100 Klubját tartottuk múlt héten, amelyen ezúttal a turisztika volt „terítéken”. A téma sokakat megmozgatott, ugyanis a rendezvénynek helyszínt adó miskolci Vigadó Étteremben közel 90 szakmabeli, avagy a turisztika iránt érdeklődő jelent meg. A résztvevők előadóink révén a megye és Miskolc tavalyi turisztikai teljesítményéről tájékozódhattak, megismerhették az idei terveket, elképzeléseket, s nem utolsósorban Pál Béla turisztikáért felelős államtitkártól az idei pályázati lehetőségekről is információkat kaptak. JEGYZET A topot célozzuk Olajos Katalin E-mail: katalin.olajos@eszak.boon.hu A turisztika sokakat foglalkoztató terület. Ha ezt nem tudtuk volna, akkor is egyértelművé tette lapunk TOP 100 Klubja iránti érdekló'dés. E téren mindig vannak problémák, javaslatok, felvetések, s magunk is örömmel tapasztaltuk, hogy ezúttal biztató eredmények is helyet kaptak, aminek lássuk be, korábban nem nagyon jutott szó. Talán mert nem volt. így talán az sem üres szólam, hogy tényleg elindult valami. Persze nem felejtettünk el a problémáinkról sem beszélni, mert hogy azok továbbra is vannak, léteznek. S kell is ezekről beszélni. De mint azt már olyan sokan megfogalmazták, ezzel akkor van gond, ha sokkal inkább csak beszélni szeretünk róla, mintsem tenni is valamit a jobbítás érdekében. Kellemes meglepetés volt ugyanakkor, hogy az idegenforgalom terén újra lelkesedés támadt a korábbi fásultság után. Hogy vannak még ötletek, tervek, elképzelések, számos jobbító szándék. S az is, hogy tanulunk „turisztikául" gondolkodni, beszélni, tervezni. Persze tudjuk azt is, nem az ötleteket gyártása a nagy feladat, hanem azok végrehajtása, amihez idő, forrás, lehetőség és még sok minden kell. Tősgyökeres miskolciként bevallom, a turisztikai jobbító elképzelések közül figyelmem legjava a belváros felé fordul. Mint itt élő, s a sétálón gyakran megforduló szeretnék egy szebb és jobb belvárosban korzózni a Széchenyin és még feljebb. Szeretnék büszkén végigvezetni bárkit, hogy ez az én városom. El nem múló reménnyel tekintek a jövőre, azzal a gondolattal: egyszer talán megvalósul... KIRAGADOTT MONDATOK Szeretnénk bebizonyítani, hogy a megye nem a leépülésről „híres". Gyárfás Ildikó *** Az elmúlt év turisztikai nyertese Borsod-Abaúj- Zemplén megye. Pál Béla *** Why Riga? - egy nagyon rossz kiadvány volt, de a címe megfogott, ennek nyomán született meg a Miért Miskolc? Fedor Vilmos *** Ne bízzuk a véletlenre, hogy valakinek megtetszett a megye marketingje, hanem tudatosan értékesítsünk. Ócsal Ágnes *** Sok intézmény nem mer pályázatot írni, illetve az azon nyert összegre számítani. Rózsa Edit * * * Ne úgy kezeljük Bánkútat, mint a senki földjét, hanem mint ami mindenkié. Kovács Zsoltán *** Sajnálom, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálatnál úgy látják: itt nem kell iroda. Bazsányl Györgyné *** Nyugati példa mutatja, hogy az ipari múltat nem rejtegetni kell, hanem jó kezekben akár turisztikai vonzerővé is válhat. Drótos László *** Meg kellene emelni a lillafüredi alagutat! Regéczi Zoltán Sok érdeklődőt vonzott lapunk TOP 100 Klubjának múlt heti rendezvénye, amelynek témája a turizmus volt (Fotó: végh Csaba) Példaértékű fejlődés a megye turisztikájában „Borsodnak nagy szerepe van a főváros- és a Balaton-központúság csökkenésében” Miskolc (ÉM - OlKa) - Megyénk tavalyi évi turisztikai eredményeit kiugrónak és példaértékűnek nevezte a lapunk által szervezett turisztikai TOP 100 Klubon részt vett Pál Béla turisztikáért felelős államtitkár. Az elmúlt év turisztikai nyertese Borsod-Abaúj-Zemplén megye - vezette fel előadását az államtitkár, aki nem csupán a számok emelkedése miatt tartja ezt lényegesnek, hanem egy olyan mögöttes eredményt is lát, ami hozzájárult ahhoz, hogy csökkent a főváros és a Balaton turisztikai központúsága. 2004 a lehetőségek éve - eb„Partnerkeresés” Miskolc (ÉM) - A megye turizmusának további fejlődéséhez a reklámok önmagukban nem elegendők, kell, hogy tartalom is járuljon mindehhez. Erre vonatkozóan több elképzelés született, így például az a cél, hogy a különböző vendéglátóegységek étlapjai több nyelvűek legyenek. Tanfolyamok indulnak Egy másik a falusi turizmusban érdekelteknek indítandó tanfolyam, ahol azt sajátíthatnák el az érintettek, miként kell magasabb szinten kiszolgálni vendégeiket. Ugyanezen csoportoknak nyelvi kurzust is tartanának, lévén mind több a lengyel, szlovák és a német turista. Ennek célja lenne, hogy legalább az alapvető mondatokat elsajátítsák az e területen dolgozók, így a külföldi vendégeiket saját nyelvükön tudnák köszönteni. Minderről Gyárfás Ildikó számolt be a rendezvényen kérve: legyenek ebben az érdekeltek partnerek! ben valamennyi előadónk egyetértett ugyanis korábban elindultak olyan kedvező tendenciák, amelyek mind az ország, mind a megye tekintetében kedvezőek, illetve az uniós források révén lehetőség van az eddig forráshiány miatt ki nem aknázott értéket is feltárni. Nem csak nyáron... Az egyik kedvező tendencia, hogy már nem sak a nyári hónapokban érkeznek hozzánk vendégek, hanem - igaz, kisebb részben, de - jönnek elő- és utószezonban is turisták. Továbbá a nyaralók már nem kifejezetten, vagy nem csak a sokcsillagos szállodákat keresik, A kÖZÖS érdeklődés közel hozta egymáshoz a turizmusban tevékenykedőket. (Fotó: Végh Csaba)-.._________________ hanem a természetközelibb üdülési lehetőségeket is. Ilyen tendencia mellett Észak-Magyaror- szág és azon belül is megyénk a maga értékeivel igen előkelő helyet foglalhat el. Az államtitkár még egy fontos tényre hívta fel a résztvevők figyelmét, nevesül az unió történetében harmadik alkalommal rendezik meg az EU turisztikai fórumát, amelynek Magyarország ad otthont. Mivel az EU-nak nincs átfogó turisztikai szabályozása, ezért fontos olyan konferenciák megtartása, ahol az ágazatra vonatkozó gondolatok megfogalmazhatók. Nem mellékesen ez egy nagy reklám Magyarországnak, amit ki kell használni. Miskolc (ÉM - OlKa) - A számadatok mellett sok minden más is mutatja, hogy Miskolcon elindult valami.- Miskolc turisztikai bevétele tavaly 33 százalékkal nőtt, ami példátlan eredmény. De nem csak ez mutatja a fejlődést, hanem például az is: két vállalkozó szállodát bővít a városban, ergo: ha nem lenne értelme, nem fektetnének be. Mindez jelzi, hogy a vállalkozókban kialakult egyfajta jövőkép - vázolta Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere előadásában. A város változik Az alpolgármester kifejtette: nem lehet csupán a lepusztultsá- got, a munkanélküliséget emlegetni, mert ettől nem jutunk előre. Arról kell beszélni, hogy mit kell, mit akarunk tenni.- Nem vonható kétségbe, van mire alapoznunk, ugyanis az orKis ország vagyunk, ahol jelentős a forráshiány, ami miatt számos lehetőség kihasználatlan maradt, ugyanakkor ettől az évtől a turisztikai ágazat 27 milliárd forint uniós plusszal gazdálkodhat. Ez az összeg a 2004M2006-os ciklusra szól, amelyből ez évre 6,8 milliárd értékű fejlesztés jut, a több arányosan az elkövetkező két évben. Pénzben a lehetőség A pályázati lehetőségek kiaknázása kapcsán jelezte: a Belügyminisztérium éppen a napokban írta ki az uniós források hozzájutásának könnyítését szolgáló pályázatot, ami a saját erő megteremtésének egyik módja. szág látnivalóinak 18 százaléka itt található a megyében. Azt gondolom, hogy ez egy igen szép érték, amit ki kell aknázni. A megújulás színe A városvezető több ízben beszélt már Miskolc fejlesztési terveiről, de elsőként az Észak- Magyarország fórumán jelentette be: a 2005-ös év József Attila éve, s a város szobrot állít a költő tiszteletére, amely szobor Varga Éva szobrászművész keze munkáját dicséri. József Attila szobra a megszokottal ellentétben kisméretű lesz, amelyet jövő év elején állítanak fel. Azt is elmondta: Miskolc színe nem piros és fehér, hanem bíbor és arany, ennek megfelelően lecsei’élik a zászlókat is. http://forum.boon.hu \_j írja meg a véleményét'1 Már nem a rosszról beszélünk ...hanem elsősorban arról: mit kell tenni FELSZÓLALÓK VÉLEMÉNYE: bírálatok és javaslatok S aját bőrünkön tapasztaljuk, hogy lassú a pályázati pénzek kifizetése, ami kedvét szegi a vállalkozóknak, ugyanakkor a támogatási rendszer egy jó és szükséges dolog. A támogatott területeket illetően hiányérzetem van, mivel az utazási irodáknak nincs pályázati lehetőségük a fejlesztések terén. gy 2002-es pályázaton 4,6 millió forintos támogatást nyertünk, aminek elszámolása még nem történt meg, így a rendezvényt sokkal kisebb költségvetésből kellett megoldani. Azóta nagyon meggondoljuk, hogy milyen rendezvényeket szervezünk, s ezzel nem hinném, hogy csak mi vagyunk így. iányolom, hogy az aktív turizmus terén csak a kerékpár-, illetve a vízi turizmust emelik ki, de például nem kap hangsúlyt a síelés, pedig igen jelentős a téli sportokat kedvelők száma országszerte, ugyanakkor meglátásom szerint a szálláshelyeket is jobban be kellene kapcsolni a téli turizmusba. E lindítottunk egy programot az ipar turisztikai vonzerejének feltárására. A részben már működő programot szeretnénk országossá kiterjeszteni, illetve tervezzük a program kibővítését, gazdagítását, így például ipari emlékparkot tervezünk létrehozni, de további támogatásra van szükségünk. E szak-magyarországi buszos körút életre hívásának gondolatat foglalkoztat, ahol külföldi turistákat vinnének végig a régióban megmutatva szépségeinket, nevezetességeinket. Ez máshol nagyon jól működik. Szerintem hasznos lenne a PEA 2 keretében egy' ilyen pályázati kiírás elindítása. ÓCSAI ÁGNESCsóka EditKovács Zoltán Drótos László Regéczi Zoltán