Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám
2004. március 24., szerda ÉSZIK-IIRfiVXflQlkSZÍlí# SZIRÉNA / HIRDETÉS / 10 HÍRCSOKOR .d-KíviXÜ 0 Előre kiszemelte. Egy nyolcezer forint értékű paplant vitt el csupán a Hernád- kakon található házba lakatfeszítéssel behatoló idegen a közeli napokban. A tettest csak a feltehetően előre kiszemelt paplan érdekelte, ugyanis semmi más nem tűnt el a lakásból. 0 Kirámolták a lakást. A Tetemváron lévő egyik lakatlan családi házba nemrég behatoló tolvajok lakatpántfeszítéssel jutottak be az őrizetlen épületbe Miskolcon. Mikrohullámú sütőt, televíziót és videomagnót magukhoz véve távoztak a százezer forint értékű eszközökkel. 0 Kétmilliós betörés. A Szerencs főutcáján található cég irodájába az ajtó be- feszítésével törtek be a közelmúltbeli éjszakán ismeretlen elkövetők, akik távozáskor megközelítőleg kétmillió forint összértékű irodagépet és műszaki cikket vittek magukkal. Visszaélt a vendégjoggal Miskolc (ÉM - PT) - A mezőkövesdi rendőrkapitányság emberei hétfőn az éjszakai órákban állították meg a város mellett Budapest irányába haladó kis Polskit, de nem azért, mert száguldozott volna. Előre várták, mikor tűnik föl. Szerinte udvariatlan Dr. Hanvay Csaba, a Miskolci Rendőr- kapitányság vizsgálati osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a budapesti illetőségű fiatalember nem sokkal korábban Miskolcon kopogtatott édesanyja barátnőjénél és szálláslehetőséget kért, amit meg is kapott. Rövid idő múlva azonban hangoskodott és elégedetlenségét fejezte ki a fogadtatás szerinte udvariatlan volta miatt. Majd felöltözött és hirtelen távozott. Mint hamarosan kiderült: ez csak műbalhé volt. Távozáskor ugyanis észrevétlenül elemelte vendéglátója autókulcsát, majd az autóval a főváros felé vette az irányt. A perpatvar után gyanút fogó nő észrevette a kulcs eltűnését és segítséget kért a rendőrségtől. így akadt horogra Mezőkövesdnél a fiatalember, aki ellen jármű önkényes elvétele miatt eljárást indítottak. Ponteső hullhat áprilistól az autósok nyakába A szigorítás nem büntetés, csak figyelmeztetés: újabb szabályszegés esetén ugrik a jogsi Miskolc (ÉM - PT) - A gép- járművezetők körében előbb félelmet keltő büntetőpont- rendszer ma mosolyt ébreszt. Az elmúlt három évben egyetlen jogosítványt sem vontak vissza amiatt, mert bárki is elérte a 18 pontos plafonhatárt. Kompoltiné Jakab Ilona százados, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról 99 ................ A szigorítással a közlekedési balesetek számának csökkenését, szeretnénk elérni. Kompoltiné Jakab Ilona, szóvivő .................................................99 tájékoztatott, hogy idén április elsejétől, egy hét múlva, jelentős szigorítás következik be a büntetőpontrendszerben. A lényeg, hogy jelentősen megnő az egyes szankcionálási kategóriákért adható büntetőpont, így akarják kikényszeríteni a közlekedési balesetek számának csökkenését. A pont továbbra is olyan szabályszegés esetén állapítható meg, amely miatt a bíróság, szabálysértési hatóság vagy a fegyelmi hatóság jogerős határozattal elmarasztalt és eljárás alá vont személy, az elkövető a helyszíni bírság kiszabását a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatást követően, elfogadta és tudomásul vette. Elvész a jogosítvány A szigorítás nem büntetés - mutatott rá a szóvivő -, hanem figyelmeztetés arra, hogy az újabb szabályszegés a vezetési jogosultság korlátozását vonhatja maga után. A rendőrség azt reméli a szigorítástól, hogy a következő évtizedben a fejlettebb közlekedési, kultúrával és feltételrendszerrel rendelkező európai országokhoz hasonló szintet érhetünk el. Aki notórius szabályszegő, az előbb-u- tóbb elveszti jogosítványát. Példaként említve a közúti baleset Ellenőrzés közben (illusztráció) okozásáért 4 pont, segítségnyújtás elmulasztásáért, közúti veszélyeztetéséért, jármű ittas vagy bódult állapotban vezetésért, járművezetés tiltott átengedéséért vagy cserbenhagyásért pedig 7-7 pont jár. Az emelt pontok az április elseje után elkövetett szabálysértésekre vonatkoznak, de az addig szerzett pontok megmaradnak. Karosszériák törtek. Egy Suzuki és egy Renault típusú személygépkocsi ütközött egymásnak kedden délelőtt Miskolcon, a Corvin utcában. A baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak, az azonban bizonyos, hogy jelentős anyagi kár keletkezett. Személyi sérülés nem történt. (Fótö: Bujdos Tibor) Ütlegekkel fogadták a csapatot Öléssel fenyegetőzött a korábban elítélt Hernádnémeti (ÉM - PT) - Felkorbácsolta a kedélyeket a hét végén Hernád- németiben az emberölés miatt börtönre ítélt férfi. Az első útja a börtönből szabadulva ahhoz a családhoz vezetett, akik közül egy embernek az életét kioltotta. Nagyobb számban Az ugyancsak megrémült család tagjait azzal fenyegette meg, hogy másokat is megöl még közülük. Ráadásként segítséget hívott telefonon. A társak tőrrel, karddal felfegyverkezve Hernádnéme- tibe vették az irányt. Amikorra megérkezett a „segítő csapat”, a megfélemlített család rokonai és ismerősei is nagyobb számban megjelentek. A „felfegyverkezetteket” ütlegekkel fogadták. Volt, aki futva menekült el. A pogromszerű jelenetek résztvevői ellen csoportosan elkövetett garázdaság és veszélyes fenyegetés gyanúja miatt indult eljárás. Két álarcos rabolta ki fegyverrel a takarékszövetkezetet Budapest (MTI) - Két fegyveres férfi kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot Budapesten, kedden. A két férfi berontott a Ráday utcai épületbe; a négy alkalmazottat fegyvernek látszó tárgyakkal a kasszák tartalmának átadására kényszerítették. A pénz átadása után az elkövetők az alkalmazottakat és két, a helyszínen tartózkodó ügyfelet egy hátsó helyiségbe zárták, majd elmenekültek. Személyi sérülés nem történt. Saját lányát gyilkolta meg Pécs (MTI) - Tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi ítélőtábla kedden azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt megölte hat hónapos kislányát. A tényállás szerint a 41 éves férfi 1988- ban kötött házasságot. Amikor az asszony második leánygyermeküket várta, a férfi ittas állapotban megrúgta őt, ezért a nő elköltözött otthonról. Később kibékült a férjével, és azzal a feltétellel költözött vissza Dukára, hogy a férfi abbahagyja az italozást. Kételyei voltak az apaságról A férfinak azonban kételyei voltak 2002- ben született második gyermeke apaságát illetően. Felesége kérte, szerezzenek be erről szakértői véleményt, erre azonban nem került sor. Az asszony 2003. március 19-én nagyobbik, hétéves lányukkal Sárvárra ment vásárolni, a kisebbik gyermeket pedig férje felügyeletére bízta. A férfi elment a közeli sörözőbe italozni és amikor hazatért, úgy döntött: megöli a kislányt. Megfent egy kést, majd két-három metszéssel elvágta a védekezésre képtelen csecsemő nyakát. Ennek következtében az áldozat a helyszínen életét vesztette. A Pécsi ítélőtábla szakértők véleményei és a DNS-vizsgálatok alapján bizonyítottnak látta, hogy az áldozat a gyilkos vér szerinti lánya volt. Lefoglalt holmi (Fotó: Puskár Tibor) Gyermekkorúként még megúszta a büntetést A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 14. évét betöltő fiút rést és lopást követett el gyerekkorú, fiatalkorú és felnőtt társaival együtt. A nyomozók a házkutatások és kihallgatások során több terhelő bizonyítékot is találtak a gyerekkori lopásairól leszokni nem tudó fiú és társai ellen. A rendőrség a fiatalkorba bűnelkövetőként lépő és maga mögött is több bűnös dolgot tudható fiút vette őrizetbe és indítványozta előzetes letartóztatását. A Miskolc Városi Bíróság, mint a fiatalkorúak bírósága úgy ítélte meg, hogy megalapozott a fiú letartóztatása, mert a büntetőeljárás ideje alatt is bűnismétléstől, vagy szökéstől tartani lehet esetében. Házkutatás, bizonyíték Bárány Zoltán százados, a Szerencsi Rendőrkapitányság főnyomozója elmondta: a Mezőzombo- ron idősek és fiatalok megfenyetalkorú bűnelkövetővel szemben már büntetőeljárást indíthattak. A fiú az alapos gyanú szerint immár fiatalkorúként nyolc betöSzerencs (ÉM - PT) - Amikor az ideiglenes intézeti nevelésből többször megszökött, rendszeresen lopást vagy betörést követett el egy mezőzombori fiú Szerencsen és környékén. Amikor elkapták a rendőrök, az eljárást büntethetőségét kizáró ok, gyerekkorúság miatt meg kellett szüntetni. A minapi lopás után azonban letartóztatták. Bárány Zoltán százados getése miatt is „hírhedtté” vált fiú időközben túl került a gyerekkorúság határán, és mint fia99 ................ A bíróság is megalapozottnak tartotta a fiú előzetes letartóztatását. Kereszt. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át munkássága elismeréseként Iglai Lajos alezredes, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vezetőhelyettese. HVB Személyi Kölcsön - a biztonságos megoldás. Kezes és fedezet nélkül, egyszerűen felvehető, most 0%-os folyósítási jutalékkal! További információért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu | A HVB Group tagja Akciós THM értéke: 27,69% - 32,31%, mely a 2004, áphíts 30-ig fogott kölcsönök esct-fes érvényes. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja, mely esetben a törlesztő résí**t H « THM is megváltozhat. folyósítás1 Kerülő utalMii HIRDETÉS