Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám
2004. március 24., szerda ÉSIAK-MflGYABOBSZÁe# SZOLGÁLTATÁS / SZOLASTER / SMS / 4 HOROSZKÓP v'w vw V vví V v'v 'Sj j J j'j, III. 21.-IV. 20. Egy percig sem érdemes búslakodnia, rövidesen eléri a célját Addig azonban megfeszített tempóban kell dolgoznia, de ez nem esik önnek most sem nehezére. Legyen bátrabb, mint eddig! IV. 21.-V. 20. A csillagok állása nem igazán kedvez most a párkapcsolatának. Úgy érzi, hogy szinte minden elem összeesküdött ön ellen, s meg akarja akadályozni abban, hogy a vágyai beteljesüljenek. V. 21.-VI. 21. A végére tartogatja a meglepetést, ám amíg elér odáig, sok mindenen keresztül kell mennie. Ön a partnerének szeretne most bizonyítani, ám higgye el, hogy e nélkül is nagyon szereti. VI. 22.-VII. 22. Már nem kell sokáig várnia ahhoz, hogy az üzleti vonatkozású tervei megvalósuljanak. A magánéleti problémákat egyelőre nem igazán tudja áthidalni, illetve nem tud velük mit kezdeni. VII. 23.-VIII. 23. A mai napját gondosan meg kell terveznie, ugyanis nagyon sok mindent szeretne elvégezni. Nem biztos, hogy minden úgy alakul majd, ahogyan szeretné, de emiatt nem keseredik majd el. Vili. 24.-IX. 23. Biztosra szeretne menni egy illetőnél, ám egyelőre a saját érzéseiben sem teljesen biztos. Addig amíg nem rendezi le magában, hogy mi is lenne a legcélravezetőbb, nem érdemes lépnie. IX. 24.-X. 23. Úgy érzi, hogy nem jut ötről a hatra. Nem kellene pedig különösebb erőfeszítést tennie azért hogy elnyerje valakinek a kegyeit csak még nem jött rá a titok nyitjára. Gondolkodjon! X. 24.-XI. 22. Aki sokat markol, keveset fog Világmegváltó tervei vannak, ám maga sem tudja, hogy hogyan valósítsa meg azokat. Nincs meg önben még egyelőre a kellő kitartás és alázat ez ügyben. XI. 23.-XII. 21. Végezze nyugodtan a munkáját és ne foglalkozzon a szóbeszéddel. Tanulja meg már végre, hogy a pletykákat nem érdemes meg hallgatni sem, nemho^ azonnal ugrani és idegeskedni miattuk. XII. 22.-I. 20. Sajnálja az időt minden olyan dologra, amellyel nem lehet pénzt keresni. Emiatt aligfordít időt a pihenésre, a szórakozásra, s nem utolsósorban testének külső-belső karbantartására. I. 21.-II. 20. Ne feledje, hogy most önnek kell lépnie. Ön következik ugyanis a listán, amelyet saját magának felállított de arra nem gondolt hogy éppen ön lesz az, aki nem tartja be a szabályokat II. 21.—III. 20. Legyen egy kissé rejtélyesebb, titokzatosabb, így jobban fel tud- ja kelteni a másik nem érdeklődését maga iránt Ha állandóan nyílt lapokkal játszik, korántsem lesz annyira érdekes. LELKISEGÉLY Hajléktalanok és krízishelyzetbe került személyek megsegítése. Hajléktalanok Regionális Diszpécserszolgálata, veszély esetén hívható telefonszám: 46/506-678 Miskolci Ifjúsági Telefon- szolgálat (krízisvonal): 06-80/505-003 Éjjel-nappal hívhatók! Március 22. 1513 14 1821 2430 36 49 5051 53546169 73747778 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! SZÓLÁSTÉR vv-c vl -i-a. v c fia itt l'c x eve Hó-számtan 1=2,151?! A Mihőnél ez egyenlőség! Mindenkit tanítanak számolni... Miskolc város lakosságának meg kell fizetni a távhő veszteségét? Miért? A „mérőműszerek hibahatárai miatt”!? Ezért kell 2,151-szer annyit fizetnünk, mint a valóságban felhasznált hőmennyiség!! Példa: az A2120-as ép. elszámolása: 2003. II. hó alapdíj fűtésre: 5520,48, fűtési hődíj: 10 029,60 = 15 550,08. 2004. II. hó alapdíj fűtésre: 5568, 76 (100,9%), fűtési hődíj: 18 747,64 (186,9%) = 24 316, 40 (156,4%). Ez „korrekció”?! (Nem írom le, mit gondolok a 86,9%-os emelkedésről!) Mit tettek és tesznek ellene? A városatyák erre adták voksukat? Arra, hogy 2,151- szer annyit fizessünk, mint amit felhasználunk? SZENTGYÖRGY U. 12-14. társashAz lakói, Miskolc L t \ VUlt v OLVASÓINK LEVELEIBŐL Megvan a mobil Ezúton szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik segítettek megtalálni a számomra oly fontos mobiltelefonomat. Konténerbe esett Március 12-én, a délutáni órákban Miskolcon az Arany János utcai szelektív hulladékgyűjtő konténerbe ejtettem a telefonomat. A készülék természetesen nagyon fontos volt számomra, szerettem volna azt visszakapni. Felhívtam az RWE Umwelt Miskolc Kft.-t, ahol Bálint Tamás környezetvédelmi menedzser úrral beszéltem és ő nagyon készségesen segítséget ígért. Az előre megbeszélt időpontban találkoztunk a konténernél, és a cég emberei átvizsgálták a hulladék- gyűjtő tartalmát. Nem A boldog tulajdonos a megtalált mobillal (Fotó: magánarchívum) sokkal később elő is került a telefonom. Még egyszer szeretném megköszönni ezt a hozzáállást és azt, hogy a telefonomat megkeresték. Dancsné László Renáta, Miskolc SMS AZ ÉSZAKNAK ÜNNEP Kiss Lászlónak Sajőkazára születésnapja alkalmából kívánunk jő egészséget, hosszú, boldog életet! Erzsiké, Feri, Piroska, Ferike. Boldog szünnapot!! (20/5146-745) __________________ Sok örömet és boldogságot kívánok egy hölgynek, aki március 22-én lesz 21 éves és Ildikó a keresztneve. „Ronaldo" (30/294&496) Karászi Lászlónak Sárospatakra. Születésnapod alkalmából szívből köszönt, aki nagyon szeret! Valika. (20/9650- 559) VICC „Szégyellős Sanyika” sírva szalad óda a mamájához. - Anyu!! Miért ugatott meg a szomszéd kutyája?! - Azért kisfiam, mert beszélni nem tud... (+a. Star) (20/5157-950)- Maguk hogy őrizték a bejáratot, hogy meg tudott szökni az előzetesből a rab? - Biztos a kijáraton át lógott meg, uram... Rek. (70/2870-119) Hogy lehet a legegyszerűbben elsüllyeszteni egy orosz gyártmányú hajót?- Vízre bocsátással. Rek. (70/2870119) ________ Mottó: Egy újszülöttnek mindén vicc új. Gondolom van, aki még nem ismeri. Teréz-mese: lx az asztalom megszólalt. - Már púposra írod a hátamat! Leó. (20/8015-219) ÜZENET Aki megérzi, mi a jó, csak intellektuális erőfeszítést nem tesz, hogy legyen a megérzés mögött tudás is. Vajh, ki, mi lehet az? Rek. (70/2870-119) A vita mégtermékenyfti a gondolko dást. Uramatyám, csak nem terhesek vagyunk? Biztos van, aki számára nehéz szülés lesz választ adni. Rek. (70/2870-119) Hatalmas égőd köré épített, nárcisztikus világképed önmagába fog omlani, sorsod az idő kerekét forgatva lesz tanítómestered. Rek. (70/2870- 119) Békés irogatást, amúgy is írtam anno a DH-ba: „Nem kell felmászni önként a keresztfára, mindig lesz, aki szívesen felszegez rá." Rek. (70/2870-119) Nem kedvelhet mindenki. Néha eszmék, vélemények ütköznek. De a barátok, ha megismernek, barátok maradnak végig. Aki visszaél a barátság-, gal, vessen magára. Rek. (70/2870- 119) Az SMS versengés, de bármely verseny előhozza az emberekből a tisztességtelen eszközök tárházát a nyelés érdekében, holott csak vesztesen kerülhet ki belőle. Rek. (70/2870-119) Á valamilyen témához való hozzáértésről van egy szinonimaszerűségem: meg tudom mondani, ha egy tojás rossz, pedig nem vagyok tyúk és tojást sem tudok tojni. Rek. (70/2870-119) ____ Ha mindenki „mértékkel" ír, nem kell a szerkesztőnek százával selejtezni a ratyi SMS-eket, jut hely másoknak, rövidül a megjelenési idő. Ugye, csak ennyi? Rek. (70/2870-119) A materialista világkép nem azzal hamis, amit állít, hanem, amit elhallgat. Belegondolt már valaki? Testünk 4 évente megújul, mégis maradunk, akik vagyunk. Nehéz?... Rek. (70/2870- 119) Ellentmondás? Míg pár SMSt ír az ember, pár agysejtje távozik, miközben újak születnek és valójában ugyanazok az emberek maradunk, mint előtte. Örökös körforgás? Rek. (70/2870- 119) t.Á.I Rat, Bögöly, Taurus és Zebra nem a gyengébbik női nemhez tartozik. És te, Leó, mióta keresztelkedtél át? Más. Hogy mennyire nincs publikálható SMS? A szombaton beküldött SMS-em már kedden meg is jelent. IK22. (70/2057-100) Nyugodj békében, diósgyőri kohászati Emlékezzünk rá! Az 1-es kapunál gyújtsunk egy szál gyertyát az emlékére 2004. 03. 25-én 19.00-kor! Hordjunk az emlékére fekete gyászszalagot! Egy diósgyőri kohász. (70/5761-047/ „Melles egyedek”, reszkessetek!! IK szelleme kísért közietek! Százszor elköszönt, de százszor wisszatértl Éle1/96-44444 KE!? tét is adná a nyereményért!! (+a. Star) (20/5157-950) __________ Ügye lányok, fiúk, hölgyek, urak, sokkal békésebb, kulturáltabb az SMS-fal, mióta IK nem irkái? Persze reszket, hogy kössön bele valaki írásába, amit ő nem tud. Rek. (70/2870-119) Szépen, békében írogatni, úgyis marják egymást „nagyjaink"... Legalább mi ne kövessük példájukat, ha egyáltalán példának tekinthetőek eme arcok. Rek. (70/2870-119) ______ Égy katona: mit keres magyar katona Irakban? (Sok pénzt.) Voltak már a Don-kanyarban, kaptak is érte 45 évet hetedíziglen vagy netán „szabad préda" a katona? Rek. (70/2870-119) Szia Éllzabethl Egy kicsit gondold végig, mit írsz, utána fogsz rá emlékezni!! Amúgy az egyik SMS-ben Elizabeth vagy a másikban meg Erzsi, a következőben meg Sára, Piroska, Rozika. Most mi az igazság?? Nézd meg a 23- ai újságot és rájössz! Gojo. (20/3620- 483) SPORT Schumacher-klrály a legjobb úton a 7. vb-cím feléül (30/8553-428) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://8ni8.boon.hu címen ÁRFOLYAMOK )' lS ' i JJJJJJJ-IJJJJJJJJ Iliit J J J J J J Jv j J -j'J j j J J J JJJ J j J j OTP Bank PostabankK&H Bank vétel eladásvétel eladásvételeladás Ausztrál dollár149,69 158,95149,35 158,59146,92160,76 Kanadai dollár149,15 158,38148,85 158,05146,82 160,66 Svájci frank158,11 167,89157,73 167,49156,74 168,12 Cseh korona 7,258,01 6,85 7,997,15 8,07 Dán korona32,93 34,9632,88 34,9232,21 35,61 Euró 246,63 259,27 245,36 259,50245,43 259,57 Angol font 369,03387,95366,36 389,02363,64 390,02 Japán yen* 186,06197,57185,54 197,02182,21 199,39 Norvég korona29,10 30,9029,03 30,83 28,41 31,41 Lengyel zloty0,00 0,0048,21 58,9350,21 56,63 Svéd korona 26,63 28,27 26,58 28,22 26,00 28,74 Szlovák korona5,97 6,605,65 6,595,90 6,66 Amerikai dollár199,59 209,83198,50 209,94 198,15 209,57 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőtt orvosi ügyelet: 46/531-799 (Diósgyőri Kórház) Fogászati és felnőtt orvosi ügyelet: 46/412-355, Arany J. u. 37. ÜGYELET----------------------------------- Közérdekű észrevételeivel keresse Szabados Gábort 46/502-900/3413 20/219-2321 ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 VÁRIOK LEVELEIKET r„................................................................................. Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunknak a rövidítés jogát. Névtelen leveleket nem közlünk: ezzel a véleményüket névvel vállaló levélíróinkat sértenénk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. A NAP kel: 5:23 nyugszik: 17:47 QRSEÁBQ8 ELŐREJELZÉS 12° 5° Ma reggelre a középső országrészben jelentős eső várható. Délelőtt északkeletre helyeződik át az erős eső. Délután viszont ott is gyengül, sőt a felhőtakaró is felszakadozik. A hőmérséklet 11 fok köré várható. ORVOSMETKORQLÓGIA hidegfronti hatás várható 1 2004. március 24. szerda ELŐREJELZÉS Ma reggelre sűrű ködmezők, újabb eső várható. Délelőtt bo- rongós, erősen esős idő lesz. Élénk, sőt gyakran erős déli- es szél fuj. Délután kissé gyengül az eső. A várható esapa- dékmennyiség 10 és 15 mm között adódik. A hőmérséklet csúcsértéke is csak 9 fok köré várható. Este valószínűleg eláll az eső. Kissé felszakadozik a felhőtakaró. Csütörtök: 8° délnyugati szól. esős m. Péntek: 5, 10° délnyugati szól, felhős d Szombat: 8, 10° változó 0 Vasárnap: 8, 11° napos d Hétfő: 9,10° esős * mm * m JJJ Készítette: Az előrejelzés pontossága: NAGY Szóidéi keleti MA: változó 10, 8 C° ÉVFORDULÓ Harry Houdini/Weisz Erik 130 éve született magyarországi születésű amerikai bűvész, illuzionista.. Szenzációs mutatványaival hamar meghódította a közönséget. Híresek voltak „szabaduló mutatványai”, titkát sohasem fej- tették meg. ______________ NÉVNAP Gábor KÖZLEKEDÉS METEOROLÓGIA A hidegfrontok hatására lassulnak a reflexek. Nagy eső, ködfoltok várhatók. További folyamatos, helyfüggő információk a Westel WAP-on. LEVEGŐ8ZEMNYEZETTSÉG az egészségügyi határérték kb. 10%-a OtÓJELENTÉS Alpe d'Huez130-370 cm Chamonix60-180 cm Chopok 30- 50 cm Certovica 60-100 cm Martin50 70 cm Donovaly 35-60 cm Liviqno 70-170 cm Kobla35-130 cm Risoul90 250 cm Bad Gastein 60-120 cm VILÁGVÁROSOK Bangkok 36“ Buenos Aires •30° Los Angeles21° Miami21° Moszkva9° New York 9° Pekinp4° Rio de Janeiro25° Sydney22° Tokió10°