Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-22 / 68. szám
2004. március 22., hétfő ÉSZAK-MAGYAR0RSZÁ6 $ RÖVIDEN 0 Sean Penn és Nicholas Cage többéves haragszom- rád végére tett pontot. Évekig szóba sem álltak egymással, ám most kibékültek egy partin. Átölelték egymást, és megfogadták, hogy semmi sem árnyékolhatja be a barátságukat. 0 Középkori. A földesúr úgy döntött, hogy falujának házait eladja, ezért utasította embereit szóljanak a falu lakóinak, hogy csomagoljanak, és menjenek, amerre jólesik. Az eset nem a feudális középkorban, hanem 2004-ben történt, Anglia délnyugati részén, a festői Devon grófságban. Majomlány. Lakásában neveli Mező Tibor állatorvos a kecskeméti vadaspark februárban született galléros páviánját, mert az anyja tejhiánya miatt nem tudja gondozni kölykét. (Fotó: Újvári Sándor) Ismeretlen, melyet ismerünk Washington (MTI) - Megzenésítették Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter aranyköpéseit, amelyek tavaly már egy verseskötetben is megjelentek. Hart Seely újságíró volt az, aki szöveg- környezetükből kiemelve egybegyűjtötte a különböző kacifántos megfogalmazásokat. Lemez saját kiadásban Az Egyesült Államokban ma már közismert, a példának okáért „Az ismeretlen” címmel közreadott szövegrészlet, amely a miniszter 2002. február 12-i sajtóértekezletén hangzott el. Rumsfeld ekkor egy válaszát a következőképpen vezette be: „Van egyfelől az ismert, amelyet ismerünk. Vannak dolgok, amelyekről tudjuk, hogy tudomással bírunk róluk. Azt is tudjuk, hogy van olyan ismeretlen, amelyet ismerünk. Tudni viszont azt tudjuk, hogy vannak dolgok, amelyeket nem tudunk...”. Bryant Kong San Franciscó-i zongorista e „költemények” némelyikét megzenésítette és saját kiadásában lemezen megjelentette őket. Üzemanyagfogyasztás: 5.5-7.5 liter/100 km COj kibocsátás: 130-175 g/km Az Ön márkakereskedője: Szerencsi Autó Kft. Szerencs, Gyár út 11. Tel.: 47/362-111, 361-490 Fax: 47/362-099 Mobil: 06-30/9982-077 e-mail: suzukiszerencs@nxonet.hu Nyitva tartás: h.-p.: 7.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 A HÓNAP AJÁNLATA A SZERENCSI SUZUKINÁL 2.004%-Kamattal vásárolhat új Suzuki Ignis, Wagon R’vagy Liana gépkocsit- Klímás Suzuki felár nélkül, korlátozóit darabszámban- 0% befizetéssel új hazai gyártású Suzukik részletre- hitelkonstrukciók egyénre szabottan- használt autók részletre 10% előleggel SUZUKI. A mi autónk. MEDER EGY MOSOLYT A rendőr szomorúan ballag az utcán.- Veled meg mi van? - kérdezi barátja.- Ne is mondd, a feleségemet kórházba vitték.- És melyik osztályra?- Azt nem mondta. De azt hiszem, hogy a méhészetre. További viccek: humor.boon.hu Elhunyt Julianna, a volt királynő Amszterdam (MTI) - Elhunyt Julianna volt holland királynő - jelentette be szombat reggel a holland kormány. A jelenlegi holland uralkodó édesanyját szombat reggel érte a halál. 94 éves volt. Julianna Lujza Emma Mária Vilma, Oránia-Nassau hercegnője 1948-ban, anyja lemondása után, 39 évesen lett Hollandia királynője. 1980 áprilisában adta át a trónt elsőszülött leánygyermekének, Beatrixnek. Az utóbbi években, megromlott egészségi állapota miatt teljesen visszavonult a közélettől. Ötös fokozatú volt a riasztás Nagy riadalmat okozott a békéscsabai tűz Tüdőgyulladásban halt meg (Fotó: EPA) Békéscsaba (MTI) - Eltakarították vasárnap délelőttre a békéscsabai kórháztűz okozta szennyezést, az intézmény így „konszolidált állapotban” várja a betegeket. A békéscsabai Réthy Pál Kórházban szombaton keletkezett tűz a tetőszerkezetben, ahol korábban nyílt lánggal végeztek szigetelési munkálatokat. Mintaszerűen A tűz nem terjedt át a betegellátó egységekre, ennek ellenére az intenzív osztályról betegeket kellett átvinni a kórház másik szárnyába. „Mintaszerűen valósították meg az orvosok és a nővérek az áttelepítést, így a betegellátásban az átmenti költöztetés semmilyen fennakadást nem okozott” - mondta el Szabó Terézia, a kórház főigazgató-főorvosa. A kár nagyságáról az intézmény vezetője nem tudott nyilatkozni. Kis István alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense közölte, hogy a tetőn dolgozó munkások egyikét szombat este kihallgatták. Csak belülről mehettek A kapitányság munkatársai foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt kezdték meg a vizsgálatot - tette hozzá. Az oltást nehezítette, hogy az ötödik emeleti tetőtéri szintet a tűzoltók, a korszerű kosaras gépjármű hiányában, csak belülről tudták megközelíteni - közölte. Legutóbb január 25-én volt kórháztűz Magyarországon, amikor gázrobbanás miatt tűz ütött ki a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház padlásterében lévő laboratóriumban. NAPRPL NAPRA / 16 Kena mottója: „a legfontosabb dolog az életben: szeretni és tudni, hogy szeretnek.” 053 vÁ^y.boajfBm (Fotó: Ádám János) Az osztrákok többsége autóval jár munkába Közlekednek még busszal, trolival és villamossal, de a kerékpározásról adat sincs Munkába járni is kerékpárral lenne a legegészségesebb (Fotó: Magánarchívum) Bécs (MTI) - Ma már az osztrák foglalkoztatottak 60 százaléka a saját gépkocsijával jár munkába, s mindössze 18 százalékuk használja a tömegközlekedést. Az osztrák statisztikai hivatal a legutóbbi népszámlálás összesítései alapján a hét végén adta hírül, hogy az utóbbi 10 évben 27 százalékkal ugrott meg a saját autóval mindennap munkába járók száma, miközben ebben az „utazó csoportban” 4,5 százalékkal csökkent a tömegközlekedést igénybe vevők száma. A legjobban a buszon munkába járók száma csappant meg, tíz év alatt 22 százalékos a csökkenés. A villamosok és a metró utasforgalma viszont a munkába járás szempontjából 16 százalékkal növekedett. Az összesítések szerint az osztrákok 5 százalékának több mint egy óráig tart az útja a munkahelyig, egyharmaduk negyedóra és félóra közötti idő alatt ér be a munkahelyére. Az ingázók szempontjából ugyanakkor nem hozott javulást az utóbbi 10 év, hiszen míg 1991-ben 166 800 osztráknak kellett több mint egy órát utaznia a munkahelyéig, tíz évvel később már 174 000 volt azoknak a száma, akik csak több mint egy óra alatt jutottak el naponta a munkahelyükre. Itthon kisebb az arány Magyarországon valószínűleg nem érjük még el a 60 százalékot abban a tekintetben, hogy ennyien járnának saját autóval dolgozni. Meglehet persze, hogy a fővárosban vagy a nagyobb településeken megközelítjük ezt az arányt, az országos átlag azonban biztosan messze alatta marad. Jó volna arra gondolni, hogy nem más ok, mint a környezet védelme és az egészséges életmódra való törekvés rejlik a háttérben. De ne legyünk naivak, mondjuk ki: nálunk még mindig kevesebbeknek van autója, mint jobb módú szomszédainknál, az utak állapotát pedig ne is emlegessük. Retro: Legyen világoskék a porszívó Stockholm (MTI) - A svéd kutatók állandóan azon törik a fejüket, miként tudnák még inkább megkönnyíteni a házimunkát, és apró részletekkel kényelmesebbé tenni a gépek használatát. A legújabb porszívó érdekessége egy ütköző, amely körbefut a készüléken, védve a gépet, a bútorokat és a falat is az ütközésektől. A porszívó csövét á készülék köré csavarják és az ütközővel rögzítik, így a kis masina egy szekrény polcán is elfér. Az új, 9 méteres kábel 452 négyzetméteresre növeli a gép „hatósugarát”. A svéd cég által diktált porszlvódivat kedvelt árnyalatai az idén: világoskék, sötétkék, padlizsán. A világoskék elsősorban a hatvanas évek retro lakásaiban kedvelt. Ez a titok átlátszó London (MTI) - A Coca- Cola receptje féltékenyen őrzött titok, de a Coca-Cola új brit italának a fő összetevőjénél semmi sem lehet átlátszóbb, az ugyanis nem más, mint a londoni csapvíz - oszototta meg a a nyilvánossággal Judith Snyder, a Coca-Cola cég szóvivője. Egy manöken mutatja be Okszana Karavanszka ukrán divattervező tavaszi-nyári összeállításának egyik darabját Kijevben. (Fotó: EPA)