Észak-Magyarország, 2004. március (60. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-18 / 65. szám
2004. március 18., csütörtök ÉSIMMAGYAHORSZÁG# SPORT / HIRDETÉS / 10 sítményeket Működtető Kht. ügyvezetőjétől megtudtuk: gőzerővel szépítik, csinosítják a centerpálya gyepét, amiben immár az időjárás is partner. (Fotó: Végh Csaba) 2005-ben újabb nagyszabású kézilabda-esemény lesz Miskolcon és megyénkben (is) (Fotó: Végh Csaba) Miskolc (ÉM - PA) - Éppen a mai napon fejeződik be a megyénkben megrendezett Kézilabdázó Diákok Világjátéka, azonban a miskolci Városházán tegnap megtartott sajtótájékoztatón újabb nagyszabású viadalról esett szó. Az eseményen írták alá a megrendezésben részt vevő felek a 2005. évi magyarországi XV. Férfi Junior Kézilabda Világbajnokság együttműködési megállapodását. Mint azt elöljáróban Sin- ka László, a Magyar Kézilabdaszövetség főtitkára kiemelte, olyan ritka és jelentős sportesemény lesz ez Magyarország, azon belül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye életében, amelyet nagyon nehéz volt „megszerezni”. Jó házigazdák- Azonban szerencsés helyzetben volt a szövetség, ugyanis a két város illetve megye jelezte, hogy házigazdája lenne az eseménynek, így egy percig sem gondolkodtunk a kandidáláson - folytatta Sinka László. - A www.boon.hu http://sport.boon.hu vj További cikkek A sikerre koccintottak megrendezésért folyó harcban Norvégiát előztük meg, ami nagy öröm, hogy jelentős különbséggel. Voltak ugyan olyan hangok, melyek kétkedéssel fogadták az általunk is támogatott helyszíneket, azonban biztosak voltunk és vagyunk benne, hogy a régió remek házigazdája lesz a világbajnokságnak. Elég csupán abból kiindulni, hogy mind a női, mind a férfi felnőtt kézilabda-válogatott nemrégiben szerepelt Borsod megyében, és mindig telt ház előtt, fantasztikus hangulatban zajlottak a találkozók. Az sem mellékes, hogy a rendezők is alaposan kitettek magukért, minden zökkenőmentesen zajlott. A vb nagy terhet fog róni a szervezőkre, de biztos vagyok benne, hogy meg fogják oldani a feladatot, melyben a szövetség is segíteni fog. A főtitkár szavait megerősítette minden hozzászóló, akik abban is egyetértettek, hogy ez a világesemény olyan lehetőség volt a városok és megyék számára, mellyel élni kellett. Aláírták A hozzászólások után következett az ünnepélyes aláírási aktus, melyen Kormos Dénes, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alel- nöke, Orosz Lajos, Miskolc sportért is felelős alpolgármestere, Szilágyi Dénes, Sz.-Sz.-B. Megyei Közgyűlés alelnöke, Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára és Czomba György, Nyíregyháza Gyermek-, Ifjúsági- és Sportbizottságának elnöke látta el kézjegyével az együttműködési megállapodást. A TÉNYEK- a 2005. évi augusztusi világbajnokságon 20 ország csapata vesz majd részt. Magyarország a rendező jogán biztos induló _____________________________________- a csoportküzdelmek négy ötös csoportban lesznek megrendezve, majd következnek a keresztbejátszások és helyosztók, összesen 82 mérkőzés _____- a tervek szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3-3 (Miskolc, Mezőkövesd, Tiszaújváros III. Nyíregyháza, Kísvárda, Tiszavasvári) helyszínen lesznek majd mérkőzések HÍRCSOKOR 0 Sevcsenko: Chelsea? Angol lapértesülés szerint Román Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa meg akarja szerezni Andrij. Sev- csenkót, az AC Milán szupersztárját. 0 Július végére. Július 20-ra fejeződik be az augusztus 13-án kezdődó' athéni olimpia megnyitójának és záróünnepségének, illetve atlétikai versenyeinek otthont adó központi stadion felújítása. Világjáték után jövőre világbajnokság A z 1. fordulóban Hal- majon kellett volna pályára lépni. Vettem a fáradságot és elmentem a helyszínre: valóban hó és víz volt minden. A mi pályánk kitűnő állapotban volt a rajton is, mert összefogással letakarítottuk a havat a játéktérről. Véleményem szerint a legtöbb csapat hozzánk hasonlóan alkalmassá tehette volna a pályáját, ha nagyon akarja... Ozsvárt Lajos, a Kesznyéten SZAKOSZTÁLYVEZETŐJE ■ A szövetség megkér- xAdezte a csapatokat arról, hogy ki nem tudja megrendezni a találkozókat. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy megrendezhessük a meccset. Voltak olyan klubok, akik taktikáztak a halasztással, nem tettek meg mindent azért, hogy ne maradjon el a mérkőzés. Persze akadt olyan pálya, amelyet egyszerűen nem lehetett jó állapotba hozni. Ládi Balázs, a Sajószöged SZAKOSZTÁLYELNÖKE N ekünk nem maradt el meccsünk. Azt viszont tudom, hogy sok csapat egyszerűen olyan anyagi problémákkal küzd, hogy egy rossz talajon lejátszott mérkőzés után nem lenne pénzük a gyepszőnyeg rendbehozására. Ezért talán meg lehetett volna fontolni a rajt egy héttel történő elhalasztását, mint azt több klub - így mi is - javasoltuk. Bodnár József, a Nyékládháza SZAKVEZETŐJE M i azon kevés egyesület közé tartozunk, amelynek két pálya is rendelkezésére áll, ám mégis elmaradt az első meccsünk. A füves pályánk azonban víz alatt volt, de a salak egyik térfele is sártengerré változott. Tudom, hogy a sűrű program mellett nem volt lehetőség a bajnoki rajt egy-, netán kéthetes elhalasztására, bár így utólag talán jobb lett volna ez a megoldás. Földesi Károly, az MVSC EDZŐJE M indent megtettünk a pálya rendbetételének érdekében. Ameny- nyiben nem Bükkszent- kereszten kellett volna játszanunk az 1. fordulóban, hanem itthon marad el a meccs. A „hegyen” egyébként mindig rosszabbak az időjárási körülmények, sokan azonban „rájátszottak” a rossz időre. Szóba jöhetett volna a rajt elhalasztása is, azonban a szövetség a sűrű program miatt ezt nem akarta. Liptay Zsolt, a Hernádnémeti elnöke MEGKÉRDEZTÜK A MEGYEI BAJNOKSÁG KÉPVISELŐIT: Mit szólnak a sok elmaradt mérkőzéshez? Magyarország a 67. Zürich (MTI) - Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját. A magyar válogatott hét helyet javított korábbi pozícióján, s jelenleg a 67. a rangsorban. A 2006-os németországi vb selejtezőjében a magyarokkal egy csoportban szereplők közül Svédország és Horvátország holtversenyben a 20., Bulgária a 37., míg Izland az 58., Málta pedig a 126. A csehek a tízben FIFA-világranglista (zárójelben az egy hónappal ezelőtti helyezés): 1. (1.) Brazília 842 pont, 2. (2.) Franciaország 826, 3. (3.) Spanyolország 791, 4. (4.) Hollandia 747, 5. (5.) Mexikó 740, 6. (6.) Argentína 735, 6. (7.) Anglia 735, 6. (8.) Csehország 735, 9. (9.) Törökország 733, 10. (12.) Németország 729, 11. (10.) Olaszország 726, 12. (11.) Egyesült Államok 725,13. (13.) Kamerun 718, 14. (14.) Dánia 711, 15. (15.) Írország 705, 16. (16.) Belgium 688, 17. (17.) Portugália 676, 18. (18.) Costa Rica 674, 19. (21.) Nigéria 672, 20. (20.) Svédország 669, 20. (19.) Horvátország 669, ...37. (37.) Bulgária 620, ...58. (59.) Izland 544, ...67. (74.) Magyar- ország 531, ...126. (128.) Málta 366. I w Szombaton a Dabas ellen debütál hazai környezetben a téli szünet után a Diósgyőri VTK-Borsodi Sör NB I/B-s labdarúgócsapata. Mint azt Pelcz Gábortól, a Diósgyőri SportléteAZ ÉSZREVÉTLEN VESZÉLY A cukorbetegség sokáig csak a megemelkedett vércukorértékekkel jelez. Pedig nagyon fontos lenne, hogv időben észrevegyük az egyéb jeleket is, mert már léteznek olyan terápiák, amelyek segítségével a kialakulóban lévő cukorbaj naay eséllyel megelőzhető. Erről kérdeztük dr. Kempler Pétert, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinikájának professzorát. Tavaly jelentek meg annak a vizsgálatnak az eredményei, amelybe olyan embereket vonták be, akik a cukorbetegséget megelőző csökkent glukóztolerancia stádiumában voltak, és már kimutattak náluk egy vagy több keringési rizikófaktort is. A résztvevők egyik fele placebót, másik része acarbose hatóanyagot kapott. Abban a csoportban, amelynek tagjai kapták az acarbose-t, 3,3 év alatt 3ó%- kal kevesebben váltak cukorbeteggé, és csökkent a keringési szövődmények előfordulása is. Az infarktusé 91%-kal! Ez óriási eredmény, hiszen a szívinfarktus a cukorbetegség vezető haláloka. Az újonnan jelentkező hipertónia kialakulása is 36%-kal csökkent, és egészében véve majdnem a felére szűkült az összes keringési esemény kockázata. Ezeknek az eredményeknek az a magyarázata, hogy az acarbose meggátolja az étkezést követő vércukor-emelkedést - segítségével elhúzódik a felszívódás. így a vércukor- szint csak lassan, fokozatosan emelkedik, és ez sokkal kedvezőbb a hosszú távú szövődmények kialakulása miatt. Annak alapján, hogy a szer ilyen hatékonynak bizonyult a megelőzésben, áttekintették azokat a vizsgálatokat is, amelyeket már cukorbetegeken is elvégeztek vele. A korábbi és a legutóbbi vizsgálatok alapján is az acarbose alkalmasnak tűnik a cukorbetegség megelőzésére, alkalmas a cukorbetegség kezelésére, valamint a szénhidrát-anyagcserezavarral együtt járó fokozott keringési kockázat jelentős csökkentésére is. Kirándulás után csata az eimekert Miskolc (ÉM - SZIS) - A múlt hétvégétől megyénkben zajló Kézilabdázó Diákok Világjátékának résztvevői tegnap miskolci és környékbeli kiránduláson vettek részt. Fuhrmann Géza, a Miskolc Városi Sportiskola igazgatója és csapata kisvonatos bükki túrára kísérte el a csoportokat, melynek tagjai Lillafüredet, a Hámori-tavat is megtekintették. A programban szerepelt a diósgyőri vár „bevétele” is, majd a délutáni órákban a miskolctapolcai Barlangfürdőben lazíthattak a vendégek. Végjáték a Népkertben A mai helyosztókat a Mezőkövesdi Városi Sportcsarnokban, a Tiszaújvárosi Sportcentrumban, a Miskolci Egyetem körcsarnokában, a miskolci városi sport- csarnokban, az Avasi- és a Herman- csarnokban egyaránt 8.30-tól rendezik meg. A magyar-német leány finálé, a tervezettől egy órával korábban, 14.30-kor - a cseh-francia bronzmeccset követően - kezdődik a miskolci városi sportcsarnokban. Ugyan itt lesz a bronzéremért játszandó Németország - Dánia fiú találkozó, majd 16 órától a Szlovénia - Lengyelország döntő is. A magyar fiúcsapat 10 órától, szintén a Népkertben próbálja meg kiharcolni az 5. helyet. Ellenfelük Franciaország gárdája lesz, valamennyi mérkőzésre díjtalan a belépés. hmm www.boon.hu További cikkek