Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-07 / 32. szám

2004. február 7., szombat ÉSZAK-MA6YAR0RSU6 # SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 a helyzetet a rabló nyomába eredtek és elfogták az illetőt. Ki­hallgatásakor bevallotta cselek­ményét a tetten ért férfi. A törvényszék előtt Rablás megalapozott gyanúja miatt állították bíróság elé. Szer­dán hozott elsőfokú ítéletében pedig a Miskolci Városi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és példás, hat évi fegyházbünte­téssel sújtották első fokon. www.boon.hu http://hlrek.boon.hu A régió friss híreivel REJTVÉNYES VÍKENDÜDÜLÉS Nemcsak külföldön, idehaza is szép tájak várnak a pihenni vágyókra. Közülük évente akár több helyre is eljuthatnak olvasóink lapunk segítségé­vel, ugyanis Szerkesztőségünk a HUNGUEST Hotels egy-egy szállodájával közösen hetente egy­szer rejtvénypályázatot indít. Mindazok között, akik az általunk feltett három kérdésre helyes vá­laszt adnak, kisorsolunk egy kétszemélyes, hosszú hétvégi - 3 éjszakás - üdülést, amely szolgálta­tásként szállás és svédasztalos reggeli igénybe­vételét jelenti. A nyeremény a szerkesztőséggel történt előzetes megállapodás alapján a vakációs időszakok kivételével vehető igénybe. A levele­zőlapra a kérdés sorszámát és mellé a válasz be­tűjelét kérjük feltüntetni, mint például: 1 b), 2 c), 3 a). A rejtvény beérkezési ideje szerkesztőségünk címére mindig a megjelenést követő egy hét. A szerencsés személy neve majd az újságban ol­vasható, őt a HUNGUEST Hotels szállodája levél­ben lakáscímén értesíti a nyereményéről. Pihenés Hajdúszoboszlón A reumások Mekkájában, a magas színvonalú szolgáltatásai miatt sokak által kedvelt szállodá­ban a háromcsillagos Hunguest Hotel Békében „hatot fizet - hete kap" akciós üdülések lehetősé­geket kínálunk. Hét éjszaka félpanzióval a szál­loda fürdőjének és szaunájának korlátlan haszná­latával, parkolással, páros jelentkezésnél szemé­lyenként 48 000 Ft. Egészségileg rászorulóknak vonzó, hogy a szálloda gyógyászati részlegébe orvosi gyógymasszázs, súlyfürdő, víz alatti cso­portos gyógytorna, iszapkezelés, víz alatti sugár­masszázs, színvonalas fürdő- és komplex gyógy­fürdő-ellátás kapható. Orvosi beutalóval és tb-kár­Hajdúszoboszó, Hotel Béke tyával a fürdőutalványon felíratható az előbbiek­ben említett kezelésekért csak 15 százalékot kell fizetni. A másik ajánlatunk négy éjszakás kikap­csolódásra érvényes. Félpanzióval, korlátlan für­dő- és szaunahasználattal, két szoláriumbelépő­vel, parkolással, fürdőköpennyel páros jelentke­zésnél személyenként 30 800 Ft a díj. Mindkét esetben egyágyas szobát is biztosítanak. A hossz­abb változatnál 54 600 Ft, míg a rövidebbnél 35 200 Ft lesz a számla. Külön is felhívjuk a ren­dezvényszervezők figyelmét, hogy a szálloda több jól felszerelt konferenciateremmel rendelkezik. Emiatt otthont adhatnak munkahelyi tréningeknek, továbbképzéseknek, banketteknek. Változatos programajánlattal fogadják a vendégeket. A szám­la kiegyenlítése üdülési csekkel is történhet. Helyek és szolgáltatások leköthetők az 52/361-411 te­lefonszámon, illetve az (52) 361-759 faxszámon. Bányai János Hunguest Hotel Békéhez kapcsolódó rejtvénykérdések 1. Kiknek ajánlható a szoboszlói kúra? a. ) reumásoknak, mozgásszervi panaszosoknak, érszűkületeseknek b. ) baleseti sérülteknek, nőgyógyászati panaszo­soknak, bőrbetegségben szenvedőknek c. ) az a.) és b.) pontban foglaltaknak egyaránt 2. Mikor épült az 1 998-ban korszerűsített Béke Gyógyszálló? a. ) 1963-ban b. ) 1970-ben c. ) 1977-ben 3. Kinek a nevéhez köthető az 1925-ben felfede­zett szoboszlói gyógyvíz? a. ) Ardai Vájná Sándor b. ) Gyulai Vájná Péter c. ) Pávai Vájná Ferenc Januári helyes megfejtőink közül egy kétszemé­lyes, három éjszakás pihenést nyertek Hajdúszo­boszlón a Hotel Békében Tolnai Jánosné (miskol­ci), Hévízen a Hotel Panorámában Domonkos Fe­renc (kazincbarcikai), Debrecenben a Hotel Nagy­erdőben Inácz Miklós (felsőzsolcai) rejtvényfejtő. Gratulálunk és jó pihenést kívánunk. HIRDETÉSEK A kár jelentős (Fotó: Ádám J.) Szerencsés bomlás Borsodszirák (ÉM - PT)- Egy régi típusú Mercedes vezetője szerencsésnek mondhatja magát: pénteken reggel Edelény és Borsod­szirák között csúszott kocsi­jával az árokba, de a boru­lást egyetlen karcolás nél­kül úszta meg. Ütközött, elhajtott A jobb elején megsérült Ford vezetője megállt, ahol állítása szerint a balesetokozó nekihajtott péntek reggel. A másik jármű elhajtott. A baleset Miskolcon a Meggyesalja utca közelében történt. hírcsokor 0 Befeszítették. Egyelőre nem tudni, hogy a betörők mit kerestek abban a családi házban, amit Mályiban törtek fel a közeli napokban. A kutatási nyomok jól láthatóak voltak, de a lakásból sem­mi sem tűnt el a tulajdonos szerint. 0 Elfogták. A korahajnali órákban vet­ték őrizetbe a miskolci rendőrkapitány­ság járőrei a közelmúltban azt a helyi asszonyt, aki ellen a Miskolci Városi Bíróság adott ki elfogató parancsot ha­mis vád bűntettének elkövetése miatt. 0 Ékszerre mentek. Százezer forint ér­tékű ékszert loptak el a minap azok az ismeretlen tolvajok, akik ablakbetörés módszerével hatoltak be egy Miskolc- Szirmán található családi házba. Az el­követőket csak az arany érdekelte. BAleset: Hármas karambol, két sérülttel - Nyékládházánál a ködben ütköztek Rablás után három nappal hat évfegyház A bíróság példás gyorsasággal hozott ítéletet ebben az ügyben A Renault áttért a felezővonalon, a teherautó alá csúszott Egy furgon is nekicsapódott A furgon is sérült - az anyagi kár Jelentős Miskolc (ÉM - PT) - Ami­kor a borsodsziráki fiatalem­ber az elmúlt vasárnap Mis­kolcon egy idős asszonyt meg­támadott, még nem gondolta: három nap múlva hat év fegyházra ítélik első fokon. Dr. Hanvay Csaba alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati osztályvezetője el­mondta, hogy a Szeles utcán gya­logló idős nőre az esti órákban, kilenc után támadt az akkor még ismeretlen elkövető. Ütlegelte a gyanútlan asszonyt, hogy meg­szerezze táskáját, amit el is vett. Majd kereket akart oldani a Lelőtte barátnőjét és saját magával is végzett Budapest (MTI) - Lelőtte ba­rátnőjét, majd önmagával is vég­zett egy férfi Sződligeten, a gyil­kosság hátterében szerelemféltés állhat. A sződligeti családi ház­ban élő rokonok fedezték fel pén­teken reggel, hogy a ház külön­álló részében lakó fiatal pár a földön fekszik vérbe fagyba. zsákmánnyal. Csakhogy a nő a rablás közben segítségért kiál­tott, amit a közeli lakóházban W....................... A Szeles utcában gyalogló idős nőre az esti órákban támadt az elkövető, dr. Hanvay Csaba ALEZREDES ...................................w tartózkodó két, szolgálaton kívül lévő rendőr meghallott. Nem ha­boztak, hanem gyorsan felmérve Égnek állt. Égnek állt a négy kerék. Pénteken délelőtt Szerencs és Ond között a lefagyott úton megpördült egy Toyota terepjáró, és fejtetőre állt. Két perccel ké­sőbb ugyanitt egy Opel Kadett is megcsú­szott, ennek a gépkocsinak a jobb oldala rongálódott meg. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. (Fotó: sfl) HÁZ-, HÁZRÉSZELADÁS Arnót központjában 4 szoba, hallos, garázsos, 2 fürdőszobás családi ház eladó. 30/542-1145. ______444823 Nagycsécsen 3 szobás családi ház melléképülettel, garázzsal, esetleg be­rendezéssel eladó. Érd.: 70/2122-543, 70/3338-135. 449200 Miskolctapolcán, Katona J. 21. sz. alatti családi ház elfogadott felújítási tervekkel eladó. A telek 850 m2. Kérem tekintsék meg, érdeklődés esetén hívjanak. Érd.: 30/5467-291, esti órákban 46/311-387. 3,5 M Ft. Diósgyőr-Hegyalján, 3 szobás, gardró- bos, erkélyes + másfél szobás, össz­komfortos, szuterénnel, fűtött ga­rázzsal, rendezett, panorámás családi ház sürgősen eladó, lár.: 30,750 M Ft Tel.: 20/376-6472. ____ 451682 Miskolc-Görömböly Kárpitos u. 20. alatt 3 szobás, családi ház fűtött ga­rázzsal eladó. Irányár: 23.5 M Ft. Érd.: 20/4753-876. 45Í762 LAKASELADAS Miskolc, Bulgárföldön 45 m2-es, 1+fél szobás, gázos, földszinti lakás eladó. Ár: 7,2 M Ft Érd: 20/3108-233 449850 Miskolc, Testvériség utcán, 120 m2- es, összközműves családi ház, 600 m2-es telken eladó. Ár: 14 M Ft Érd: 20/4942-383 ______449836 ÚJ otthon a családnak! Miskolcon az Árok utcában, 3 szoba+nappali, 120 m2-es sorház jellegű ingatlan, kocsi­beállóval, saját kerttel eladó. Ár: 21.5 M Ft Érd.: 20/49 42-38 3 449876 Miskolc, Kilián zöldövezetében új épí­tésű, összközműves családi ház mo­dern technikai felszereltséggel, 90%- os készültségben, 700 m2-es telken eladó. Ár: 31,5 M Ft Érd.: 20/4942-383___________449897 Miskolc, Bruckner Gy. u. 120 m2-es, 3 szobás családi ház garázzsal eladó. Ár: 26 M Ft. Érd : 30/6279-172 450429_ Felújított 3 szobás családi ház, nagy terasszal, pincével, csendes helyen eladó. Érd.: 30/4050-277, 46/382-075. ________________450146 GeleJI 5322 m2-es telken, régi típusú parasztház, gémeskúttal, vállalkozás­ra, telephelynek is alkalmas főút mellett eladó. Villany, ipari áram van, víz-gáz-szennyvíz megoldható, lár.: 400 Ft/m2. Érd.: 46/476-397 18-20 h között. _________________ ____ ___451512 Miskolc, KomJóstetőn eladó kétszin­tes családi ház, 1300 m2-es telekkel. 1.5 vagy 2 szobás lakásokat beszámí­tok. Ár: 30 M Ft Érd.: 46/339-610 20/4245-561 451612 449530 46/339-380 Miskolcon a Hunyadi utcában 108 j m2-es polgári lakás, 4 szobás, tágas, | világos, csendes. A szobaablakok a Luther udvarra néznek, eladó. Ár: 18 M Ft. Érd.: 46/368-577. 450519 Felújított társasházakban, saját kivi­telezésben épülő lakások eladók. Kor­látozott számban, még tavalyi áron. In­formáció: Társas Otthon Lakásértékesítő Iroda 46/509-203, 20/429-2596. _______ 447659 Miskolc, Széchenyi utcai, 110 nm-es, 4 szobás lakás, liftes házban eladó, lár.: 22,5 M Ft Tel.: 20/388-0964, 70/317-06 90. 449889 Miskolc, Katowice utcai 52 nm-es, 2 szobás, magasföldszinti, erkélyes, j gázkonvektoros, redőnyös, igényesen felújított, csendes, parkra néző lakás, pincerésszel eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Érd.: 46/445-145, 30/9538-988. 450514 Miskolc, É-Kilián Munkás utcában 3. emeleti, 52 nm-es, 2 szobás, gáz- cirkós, erkélyes, kiváló állapotú lakás új nyílászárókkal, várra néző panorá­mával eladó. Irányár: 9,3 M Ft Érd.: 20/4470-829, 20/3550-895 450759 Miskolc, Középszer úti, 35 m2-es, 1+fél szobás, felújított, üres lakás eladó. Ár: 5,2 M Ft Érd: 20/3108-233 46/339-380 451316 Kazincbarcikán 39 nf-es gázos garzonlakás eladó. 3,3 M Ft. Hitel megoldható. 20/9927-467^ 451306 Miskolc, Kossuth utcai 48 m2-es, más­fél szobás, gázfűtéses, nagy erkélyes lakás pincével, 4 emeletes társasház­ban sürgősen eladó, lár: 9,2 M Ft. Tel.: 46/352-070, 20/584-1374. _____________ ______ 451321 Miskolc, Szeder utcai, 73 nm-es, 3 szobás, III. emeleti, egyedi gázfűté­ses, felújított lakás pincével, garázzsal eladó. Ár: 13,2 M Ft. Tel.: 46/400-271,30/4775-053^ 451547 Miskolc, Jókai utcai, 61 m2-es, 1+2 fél szobás, lll.emeleti lakás eladó. Ár: 8,95 M Ft Érd: 30/2536-766 451640 Miskolc Diósgyőr, Fényesvölgyi utcai 2 és fél szobás 3 emeleti gázos feljújí- tott lakás téglaépítésű társasház eladó, lár.: 11,5 M Ft Tel.: 46/402-296, 20/5167-087. 451705 ALBÉRLETKÍNÁLAT Miskolc, Fazola H. utcai 47 nf-es, 1,5 szobás földszinti iakás új konyhával és i új fürdőszobával igényesen kialakítva nem panelépületben, garázzsbérlettel eladó. Irányár: 7,9 M Ft, Érd: 70/2060-402 451242 2 szobás, gázfűtéses, tégla erkélyes, II. em. lakás a Tátra utcában eladó. Érd/70/23 48-903 450940 Miskolc Széchenyi utcai 2,5 szobás, étkezős, bútorozott 70 nm-es lakás ki­adó. Érd: 46/324-884, 30/515-9486 450309 Miskolc, Győri kapui, másfél szobás lakás üresen kiadó. Ár: 25 E Ft/hó+ rezsi+40 E Ft kaukció. Érd: 70/5014-136 46/379-209 451374 Miskolc-Avas III. ütemi Hajós utcában 1+2x0,5 szobás 55 m2-es lakásból másfél szobás lakrész kiadó saját fű­tésű házban (fél szoba lezárva). Ár: 30 E Ft+rezsi+kaució. Érd: 30/9152-849. ______ 451400 ÉPÍTÉSI TELEK Miskolctapolcán 910 nm-es, közmű­ves, panorámás építési telek eladó. Megközelíthető a Juno oldalában, Mátra u. 4. lár.: 16,5 M Ft Tel.: 46/309-155. 451020

Next

/
Thumbnails
Contents