Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-28 / 50. szám

2004. február 28., szombat ÉmX-MAGYfiBORSZÁG# Hiába volt a helyzet magaslatán Köbe Bryant (középen), csapata, a Los Angeles Lakers 103-101-re kikapott a Sacramento Kingstől az NBA, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknap­ján. (Fotó: EPA) A múltkori második félidőt Miskolc (ÉM) - A Miskolci EAFC B cso­portos férfi kosárlabdacsapata holnap 17 órától hazai pályán játszik; az egyetemis­ták a bajnokság 22. fordulójában a Bajai KK együttesét fogadják a Körcsarnokban. Új csapat alakult- Továbbra is az a célunk, hogy az előt­tünk álló mérkőzéseket nyerjük meg. Hogy ez a terv mennyire sikerül majd, az élet fogja igazolni - nyilatkozta Drahos Lász­ló, a MEAFC szakvezetője. - A bajai ta­lálkozót kettő ponttal hoztuk, viszont az­óta teljesen új csapat alakult a Duna-par- ti városban: Pécsről nagyon sokan átiga­zoltak hozzájuk, állítom, ha ez a mostani Baja kezdte volna a bajnokságot, a csoport meghatározó együttesévé válhatott volna. Persze, mi sem vagyunk gyengék, s ezért egy nagyon jó meccs kerekedhet ki ebből a negyven percből... Jó lenne azt a telje­sítményt nyújtani, mint amit legutóbb, a Sopronnal vívott mérkőzés második félide­jében... A keretünkben annyi változás tör­tént, hogy Jakab T. eligazolt a debreceni egyetemistákhoz. A „meafcos” hölgyeknek ugyancsak va­sárnap van bajnoki kötelezettségük, még­hozzá a Debreceni Sí otthonában, ahol szin­tén 17 órakor indul majd útjára a labda. Mindössze egyszer kapitulált a védelem Remekül helytállt a DVSC Belgiumban Budapest (MTI) - Szentes Lázár, a Debreceni VSC- MegaForce vezetőedzője csa­lódott, hogy csapata 1-0-s vereséget szenvedett az FC Bfuges otthonában a labdarúgó UEFA-kupa 3. fordulójának első mér­kőzésén.- Nem vagyok elégedett, mert együttesem kikapott és nem ezért jöttünk Belgiumba. Azt azonban el kell ismernem, hogy igazán nagy lehetőségünk csak egy volt. Lelkes és kitartó szur­kolóink viszont jól szórakoztak, s remélem, ezt tehetik szerdán is, amikor gólokat kell rúgnunk - mondta a hajdúságiak trénere a találkozót követően.­Nehéz visszavágó Kollégája, a norvég Trond Sol- lied is elégedetlenségének adott hangot:- Természetesen sem az ered­ménnyel, sem a mutatott játék­kal nem vagyok elégedett. Közép­pályásaink körülményesek vol­tak és emiatt nehezen haladtunk előre. Sokszor nem tudtuk áttör­ni a rendkívül szervezett deb­receniek védelmi vonalát. UEFA-kupa 3. forduló, első mérkőzések Benfica (portugál) - Rosenborg (norvég) 1-0 (0-0) FC Valencia (spanyol) - Beslktas (török) 3-2 (2-2) AJ Auxerre (francia) - Panathinaikosz (görög) 0-0 Bröndby (dán) - FC Barcelona (spanyol) 0-1 (0-0) Celtlc Glasgow (skót) - Teplice (cseh) 3-0 (2-0) FC Liverpool (angol) - Levszki Szófia (bolgár) 2-0 (0-0) Sochaux (francia) - Internazlonale (olasz) 2-2 (0-1) Szpartak Moszkva (orosz) - Reál Mallorca (spanyol)0-3 (0-0) Valerenga (norvég) - Newcastle United (angol)1-1 (0-1) Gaziantepspor (török) - AS Roma (olasz) 1-0 (1-0) Groclin (lengyel) - Glrondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-0) Olympique Marseille (francia) - Dnyepr (ukrán) • •1-0 (0-0) AC Parma (olasz) - Genclerbirligi (török)0-1 (0-0) Perugia (olasz) - PSV Eindhoven (holland)oo Galatasaray (török) - Vlllarreal (spanyol)2-2 (1-2) Nem játszik a DVTK-Borsodi Sör Miskolc (ÉM - JLI) - A pén­tek reggelre leesett hőmennyi­ség, és ezáltal a pályák alkalmat­lansága miatt ma délelőtt nem kerül megrendezésre az NB I/B- s Diósgyőri VTK-Borsodi Sör labdarúgócsapatának előkészüle­ti mérkőzése a felvidéki Rima­szombat ellen. Jó hír viszont, hogy szóban megegyezett Kasza Gáborral a DVTK-BS ügyvezetése, így a ko­rábban „kosarat adó” támadó mégis a másodosztályú Diósgyőr­ben folytatja pályafutását - mindezt Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója tudatta la­punkkal. Az Észak-Magyarország szervezésében fórummal (téma: NB l-es lesz-e a DVTK- BS?) egybekötött szurkolói ankétot tart a DVTK már­cius *4-én 18 órától a miskolci Ifjúsági és Szabad- időházban (Miskolc, Győri kapu 27.) De Cock húzza Kiss Z.-t és viszont A Bajnokok Ligájából kiesett gárda szakvezetője szerint a bí­ró sem állt a helyzet magaslatán, s egy büntetőt nem adott meg csapatának.- Nehéz visszavágóra számí­tok. Nagyon oda kell figyelnünk a gyors debreceni játékosokra, hogy megtartsuk előnyünket - tette hozzá Sollied. (Fotó: EPA) Sándor Tamás, a vendégek irányítója szerint nehéz lesz ki­harcolni a továbbjutást, mivel a Debrecennek kell az ered­mény után futnia, s így nem le­het majd kivárásra játszani, ami csapata egyik legnagyobb erőssége. A visszavágóra jövő szerdán 19 órakor kerül sor. JEGYZŐKÖNYV FC Bruges (belga) - Debreceni VSC-MegaForce 1-0 (1-0) _____________________ Jan Breydel-stadion, 20 000 néző. V: Bozinovszkij (macedón). FC Bruges: Verlinden - van dér Heyden, Rozehnal, Maertens - Clement, Simons, De Cock, Céh (Stoica, 85.) - Victor (Gvozdenovic, 79.), Lángé, Mendoza (Saeternes, 71.). DVSC: Törnie - Bernáth, Éger, Flavio Pim (Balog, 88.), Szatmári (Szekeres, 82.) ­Dombi, Kiss Z., Sándor T., Habi, Flalmosi - Bajzát (Vincze, 58.)._____________ Gólszerző: Lángé (41.). Elhalasztott forduló Budapest (MTI) - A Magyar Labdarúgó Liga versenybizott­sága úgy döntött, hogy a ked­vezőtlen pályaviszonyok és a klubok egyöntetű kérése miatt elhalasztja az élvonal hétvégi, idei első bajnoki fordulóját. A 17. forduló mérkőzéseinek új időpontjáról később születik döntés. Az UEFA-kupa 3. for­dulójában érdekelt Debreceni VSC-MegaForce összecsapását a Videoton FCF ellen már ko­rábban elhalasztották: márci­us 10-re vagy 17-re. A 17. forduló többi mérkő­zése: Békéscsabai Előre FC - Balaton FC, Újpest FC - Győri ETO FC, MTK FC - Lombard FC Haladás, Zalaegerszegi TE- Pécsi MFC, Matáv-Sopron - Ferencvárosi TC. GÉP, SZERSZÁM Heston nagybálázó kitűnő állapotban eladó. Faragó, Balsa 30/9285-475. ___ __________457872 Használt német mg-i gépek: 2-es 3-as 4-es ekék, függesztett tárcsák, vető­gépek, rugós kombinátorok és egyéb gépek kiárusítása. Érd.: 30/403-8867, Szerencs 460529 Hőkamra melegítésre, szárításra al­kalmas C-18 gázkazán, lapradiátor, PB gázpalackok, villás emelőgép, vi­rágpor és propoliszgyűjtő rácsok eladók, lár.: 20-100 E Ft. Tel.: 46/373-105. _ 461381 Csecsemőmérleg (digitális) és lég­zésfigyelő kölcsönzése. Eladásra in­gyenes házhoz szállítással, letéti díj nélkül. Ár: 2,5 E Ft Érd: 20/5881-561 461451 INFORM MÉDIA Az Inform Média Kft. a regionális újság­piacon tevékenykedik, a nyomtatott és az on-line médiák területén piacvezető Hajdú- Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. által kiadott Észak-Magyarország napilapja keres értékesítési csoportjának bővítésére értékesítési munkatársat Szükséges követelmény: • középfokú végzettség, • kiváló tárgyalási és kommunikációs készség, • magabiztos megjelenés, • csapatmunkára való alkalmasság, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, • B kategóriás jogosítvány, • gépkocsi. Előnyt jelent: • értékesítési gyakorlat, • kazincbarcikai lakhely. Amit nyújtunk: • fiatal, dinamikus munkahelyi légkör, • sokrétű, változatos tevékenység, • teljesítményhez igazodó fizetés, • gépkocsi-költségtérítés, • mobiltelefon. Jelentkezés: rövid szakmai önéletrajzzal. Maros Éva Inform Média Kft. Miskolc, Zsolcai kapu 3. maros@inform.hu Jelentkezési határidő: 2004. március 3. MUNKAHELYET KÍNÁL 1 ^Legálisan dolgozott külföldön? ^ Adója visszaigényelhető! Ingyenes becslésért hívja a 06-40/200-563-as számot! Honlap: www.taxback.hu Casinóba jó megjelenésű hölgyeket felveszünk kulcsos munkakörbe. 20/927-6393. 460336 A Group 4 Falck Kft. áruházi őrzésre keres személy- és vagyonőröket. Je­lentkezni időpont-egyeztetés végett munkanapokon 8-16 óráig az alábbi telefonszámon: 20/9433-140. 460370 Minősített hegesztőket és csőszere­lőket felveszünk vidéki munkákra. Próbamunka lehetséges! Jelentkezni a 30/451-8662 telefonszámon lehet. 460498 AWI hegesztőt és csőszerelőt tiszaúj- városi munkahelyre felveszünk. Tel.: 20/4586-000. 461251 Szerelőipari rt. keres csőszerelőket és AWI kombinált minősítéssel ren­delkező hegesztőket. Tel.: 70/339-00-20. 461281 Nyílászárók értékesítésére induló miskolci irodába igényes munkatársa­kat keresünk. Fő- vagy mellékállásba, tisztességes teljesítményalapú jöve­delem. Értékesítési, építőipari tapasz­talat előnyt jelent. Jelentkezés önélet­rajzzal március 10-ig „értékesítés” 3547 Miskolc, Pf.: 593. 30/365-3856. ____________461304 Nemzetközi piacvezető pénzintézet jól kommunikáló kollégákat keres menedzseri, tanácsadói területre. Eu- rokonform képzés biztosított. Kezdő kereset 250 000 Ft. 30/610-2013. 461348 Ügyvédi irodába keresünk titkárnőt fiatal, megbízható, gyors- és gépírni tudó, határozott, rátermett hölgy személyében. Korábbi jogi, ügyvédi munka mellett szerzett tapasztalat előny. Kézzel írott, fényképes önélet­rajzokat várunk 3523 Pf. 210-re. Belföldre F12 Volvóra sofőrt kere­sünk Nyékládháza és max. 20 km körzetéből Érd.: 20/955-1981, 20/570-1251. 461601 Üzleti magazin felületeinek értékesí­tésére kapcsolattartó munkatársakat keres. Fényképes önéletrajzokat ké­rünk: Koktél Üzleti Magazin, 3527 Mc, József A. u. 45. 461734 Németországban élő magyar család fiatal házvezetőnőt keres magas fize­téssel. Tel.: 46/431-908. 461992 EGYÉB ELADÁS Középméretű bioptron gyógylámpa nagy kedvezménnyel azonnal eladó. Tel.: 30/4368-946. 459620 Oltott mész és tűzifa eladó! Miskolc, Zsigmondy u. 7. Érd.: 30/383-6996, 30/555-2331. 461469 EGYÉB KERESÉS Diófát, vadcseresznyét, lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásáro­lok. Érd.: 46/707-519, 20/9 138-391, 461103 NAPLÓ-AUTÓ Audi A4 1,6 i 1995-ös, metálbarna, 143 E km-rel, sok extrával eladó. Olcsóbb csere érdekel. I.ár: 1950 000 M Ft. Tel.: 30/921-2640. 458588 VW Polo Classic 1.4i Sportline, fehér, 61E km-rel, frissen szervizelve, sok extrával, hitellehetőséggel is eladó. T.: 20/9161-088. 460760 Opel Astra G comfort 2000. X. havi, 5 ajtós, klímával, ABS-szel, két légzsákkal központi zárral, plüss belsővel eladó. Ár: 2.08 M Ft. 30/9250-550. 461097 Renault Clio 1,2-es, 1999. 08. havi, 34 E km-rel, 5 ajtós, szervokor­mánnyal, el. ablakemelővel, légzsák­kal, rádióval, nagyon megkímélt ájla- potban, sérülésmentesen eladó. Ár: 1,59 M Ft. T.: 30/9250-550. 461100 Seat Toledo 1,9-es, TDI, 2000-es mo­dell, 4 ajtós, bordómetál, ABS-szel, 4 légzsákkal, klímával eladó. Cserét be­számítok. T.: 20/451-5111. 461106 Opel Vectra 2.0i 1994-es, 4 ajtós, pi­ros, sérülésmentesen, klímával, 2 lég­zsákkal, ABS-szel, fedélzeti komputer­rel 4 elektromos ablakemelővel, aluk- erékkel, nagyon megkímélt állapot­ban eladó. 30/558-9898. 461112 Opel Astra Caravan 1.6 16V 1995. 12. havi, királykék metál, klímával, ABS-szel, dupla légzsákkal eladó. Részlet, csere lehet. Ár: 1.29 M Ft. 30/368-0985. 461219 Hundai Accent 1.5 12V 1999.10. ha­vi metálzöld, rengeteg extrával auto­mata váltóval eladó. Részlet, csere le­het. Ár: 1.29 M Ft. Tel.: 30/368-0985. ÉSZAK-AUTÓ Toyota Yaris 1.0, 2000-es, 2 db, 1,89 M. Toyota Hiace 2,4 D Gsz. 2,4 M. Hi­tel-csere. 30/466-8106. 457260 VEGYES Szőlőkaró és oszlop eladók. 30/9-249-214 458160 KELET-AUTÓ Opel Astrát, Suzukit, Ladát, Samarát veszek 1993-as évjárattól. Házhoz megyek! Tel.: 30/9108-062 445923 Totálkáros autók eladók. Audi A4-es 1,6B 1996-os, Suzuki Swift 1.0 2002-es, Suzuki 1.0 1996-os. Irányár: 875, 600, 250 E Ft. 70/258-3368. 460575 FiatTipo 1,7 1990-es fehér, 5 ajtós, kp. zárral, sötét üveg, elektr. ablak, megkímélt állapotban eladó. 30/386-1019. 461135 Opel Astra G 1,6 16V CDX 1998. X. szürkéskék metál, 5 ajtós eladó. Hitel, csere, 30% befizető. 42/341-183, 30/2710-361. 461150 Opel Astra Sedan 82 LE SE 1,4-es, zöldmetál, kp. zár, riasztóval, r. mag­nó, v. horoggal eladó. Hitel, csere. 42/341-183, 30/271-0361. 461153 Citroen Xsara HDi diesel, 2 éves, klíma, ABS, metál, mo-i szervizkönyv. Hitel-csere. 30/466-8106. 457307 a Az Inform Média Kft. a regionális újsógpiacon te­JF vékenykedik, a nyomtatott és az on-line média te­▼ rületén piacvezető Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj­inform média Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az Inform Média Kft. nyílt ajánlatkérési eljárást hirdet az alábbi termékek szállítására: különböző típusú HP lézernyomtatók, CANON faxok és Mannesman Tally nyomtatókhoz való eredeti tonerek, ■ festékkazetták. • A szállítási megállapodás 1 naptári évre vonatkozik. • A részletes pályázati felhívás ára: 12 000 Ft+25% áfa. A pályázati felhívás az Észak-Magyarország Szerkesztőségé­nek titkárságán, Miskolc, Zsolcai kapu 3. alatt 9.00-15.00 óráig vásárolható meg 2004. február 24., keddtől. Az ajánlat leadási határideje: 2004. 03. 08., 14.00 óráig a fent említett helyen. , INFORM MÉDIA KFT. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents