Észak-Magyarország, 2004. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-28 / 50. szám
2004. február 28., szombat HÍRCSOKOR 0 Zárva. A Kondor Béla állandó kiállítás február 26-tól zárva tart a XXII. Miskolci Grafikai Biennále előkészületei miatt. Az újrarendezett állandó kiállítás októbertől lesz látogatható. Május 29. és szeptember 11. között a Grafikai Biennále anyaga látható majd a Kondor Teremben is - tudatja a Miskolci Galéria. 0 Operavetélkedő. Operavetélkedőt hirdet a Miskolci Operabarátok Egyesülete, a színház opera tagozata és a miskolci pedagógiai intézet általános és középiskolások számára. Az ötfős csapatok május 3-án mérik össze tudásukat. Rendhagyó tárlatvezetés Miskolc (ÉM - HM) - Újrakezdődtek a múzeumpedagógiai foglalkozások a Miskolci Galériában. A sikeres kezdeményezés folytatásaként immár kéthetente várja a Miskolci Múzeumpedagógiai Műhely szombatonként a képzőművészet iránt érdeklődő fiatalokat a foglalkozásokra, tudtuk meg Mikita Gábor pedagógustól. A programok rendhagyó tárlatvezetéssel, képzőművészeti technikák kipróbálásával, alkotókkal történő találkozásokkal segítik a megismerést. A galéria másik kezdeményezése a tehetséggondozó műhely, amelyet a galéria alkotóházában tartanak. Korábban csak nyaranta szerveztek „szabadiskolát” a kiemelkedően tehetséges gyerekeknek, most a B.-A.-Z. Megyei Közoktatásért Köz- alapítvány támogatásával szombat délelőttönként is lesz foglalkozás. 15 fiatalt választottak ki a rajztanárok ajánlására, akik mind elméletben, mind gyakorlatban - festészet, rajzolás, sokszorosító grafikai technikák - elmerülhetnek a képzőművészetben. A FOGLALKOZÁSOK A múzeumpedagógiai foglalkozások: (minden második szombaton 10-fél 12-ig); ingyenesek, minden érdeklődőt várnak ma: Kőkapui nemzetközi művésztelep kiállításához _________________________________ március 13: Bőcsi Krisztián kiállításához március 27: Réber László illusztrátor kiállításához _____________________________ április 10: Borúth Andor festőművész emlék- kiállításához Dupla Hooligans-koncert Miskolc (ÉM - HSZ) - Karácsonykor nagyon sok Hooligans-rajongót ért csalódás, amikor az együttes miskolci koncertjén egyszerűen nem fértek be a Vian-klub- ba. A csapat a jövő héten szeretné kárpótolni miskolci híveit. Kiss Andy, az együttes dobosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a balszerencsés koncert ügye azóta is foglalkoztatta a tagokat, és úgy döntöttek: a miskolciaknak a csalódás miatt dupla „ellentételezés” jár. Éppen ezért március 5-én és 6-án, pénteken és szombaton is fellépnek a Vian-klubban. így biztosan nem marad kint senki, ráadásul a rajongók maguk választják meg, melyik este szeretnék látni a csapatot. A legendás rajzfilm figurái most a miskolci bábszínpadon élednek újjá (Fotó: Bujdos Tibor) Moha és Páfrány most hógolyót keres Bábdarab Miskolcon - a csehszlovák rajzfilmhősök, 50 percben Miskolc (ÉM - BGO) - A hetvenes évek - ma már úgy mondanánk - divatmeséjét, a Moha és Páfrányt mutatja be vasárnap a miskolci Csodamalom Bábszínház. Vaclav Cvrtek apró epizódjait ötvén perccé átgyúrva, átírva láthatják a csehszlovák mesefigurákra rácsodálkozó kicsik és nosztalgiázó felnőttek. Az eredeti történetekben a két erdei manó óriással, tűzbogárral találkozik, vagy éppen hegedűt készít - a rövidke epizódokat Heiszmann Ildikó, a Csodamalom művésze első rendezésében saját dramaturgjaként egy hosz- szabb, ötvenperces történetté írta át. Ebben Párfány bosszúsan kidobja az udvarra csak évszakokat mutató egymutatós órájukat, amit a bagoly elvisz és csak akkor ad vissza, ha hoznak neki olyan hógolyót, ami soha nem olvad el. Bot és kesztyű A Moha és Páfrány írója már nem él, jogutódjával egészségi állapota miatt nem tudtak tárgyal»....................... A Moha és Páfrány írója már nem él, jogutódjával nem tudtak tárgyalni. Heiszmann Ildikó rendező ni, így a történet feldolgozására és a figurák használatára a történet hazai kiadójától kaptak engedélyt. A rajzfilmfelvételek szinte beszerezhetetlenek (illetve csak rendkívül drágán kapható másolat), a bábokat a rajzfilm és a könyv alapján Barnáné Juhász Ildikó készítette, az előadás során játszanak botos és kesztyűs bábbal (ezen két technika elegyítésével) és élő szereplő közreműködésével is. Haza vinnék Hogy mit szólnak a Nintendót és Pikatchut látott gyerekek a hetvenes évek csehszlovák rajzfilmgyártásának két legendás alakjához? A rendező megjegyezte, Mohában és Páfrányban lehet valami olyan „ős” jó, ami a fiatalabbakat is megérinti, például tizenegy éves lánya, aki soha egyetlen részt sem látott a rajzfilmből, a bábokat „első látásra” haza akarta vinni. Hogy mit mondhat azoknak a mese, akik akkor izgulták végig a két erdei manó történeteit, amikor hétfőn még műsorszünet volt? Számukra új felfedezéseket hozhat az előadás, például sok év és a színes televíziózás áttörése után kiderülhet, milyen színű sálat tekert a nyaka köré Moha és Páfrány... Bemutató kétszer A Moha és Páfrányt február 29-én, vasárnap rendezendő bemutatóján két előadást láthat a közönség, a nagy előzetes érdeklődésre való tekintettel fél tizen- égykor és fél háromkor is játszanak. A bábszínház - első alkalommal - március 7-én siket és nagyothalló gyerekeknek tart előadást, jeltolmács közreműködésével. www.linnn.liu httgi/V fi8zak.boon.hu írásaink a kultúráról Komoly könnyűzenei koncertkínálat Miskolc (ÉM) - Egészen különleges a márciusi koncertkínálat. A Bili Haley's Comets zenél 10- én az Adyban, a világturné egyik állomáshelyén. A Rock Around the Clock elnevezéssel fémjelzett koncertsorozat, egyben a zenekar szlogenje: 6 tag - 444 év - 50 év rock and roll. Előzenekar a Mystery Gang Rockabilly Trió. Lássuk a többieket: 13-a, Ady: Totál Hard Metál Fesztivál a Pokolgéppel, a Moby Dickkel, Kalapács Józseffel, az Aurórával,. Március 19-e, Ady: Kispál és a Borz. Novák Péter és a Sex Pistols Emlékzenekar 12-én, az Anima Sound System 13-án, a Zanzibár 19-én lép fel a Vianban. Ifjúsági és Szabadidő Ház: 6-án a M.É.Z. Tűztánc című le- mezét mutatja be, 12-én pedig az örök Lord játszik. gyerekek művel. A felsőzsolcai Bárczay-kastély- ban nyílt meg csütörtök délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Roma Gyermekrajz-kiállítás és szakmai nap. A tanácskozáson sző volt a roma gyerekek kreativitásának fejlesztéséről is. A tárlatot érdeklődés övezi. (Fotó: Bujdos Tibor) Tart a mozifelújítás: új vetítőgép, új székek Miskolc (ÉM) - Megérkeztek a Kossuth moziba és a Hevesy Iván Filmklubba beépítendő vetítőgépek a világ egyik leghíresebb kinotechnikai gyártójától, a német Kinoton cégtől. A 4 új gép és segédberendezései a következő hetekben kerülnek a helyükre. Itt vannak a mozik új székei is. A filmszínház átalakítása tart. A mozi üzemel, előadások jelenleg csak a Hevesy Teremben vannak. A próbaüzemet követően várhatóan április 19-én nyit újra mindkét terem. A felújítás fedezetét az NKÖM ART mozi fejlesztési pályázatán nyerte. Miskolc állta a pályázati önrészt, így 65 millió forintot szánhatnak fejlesztésre - tudatta az említett mozikat üzemeltő Cine-Mis Kht. ügyvezető igazgatója. A színház misztériumának van egy legbenső, még a beavatottak számára is gyanúsan titokzatos tárgya: a színésznő. A színésznő csak pár száz éves találmány. Shakespeare idejében még férfiak játszották a női szerepeket és a színház belső világa mentes volt az asszony i lélek érzéki jelenlététől. Azóta kiderült, hogy a színház mélyen érzéki világa nagyon is kedvez a női színészeknek, sőt, a színház női természetének lényegét érinti az a szakmai megfigyelés, mely szerint a színházban női-szí- nésznők és férfi-színésznők játszanak. Ez, ironikusan ugyan, de lényeglátóan takarja azt a tényt, hogy a színpadi világában a női természet az, amely igazán alkalmas a léleknek arra a feltárulkozására és le- meztelenítésére, amelyet a nézőtér a színésztől elvár és honorál. Persze, férfiszerepeket is írnak a szerzők. Azokat férfi-színésznők adják. Ailondják azt is, hogy minden nő potenciális színésznő - és valóban, a női szerep már a társadalomban is eleve megköveteli a játékosságot és a szereplést, hiszen a nőket megnézzük - a férfiakat kevésbé. A nőket nemcsak a férfiak, de a nők is megnézik az életben: alakjukat, frizurájukat, mellüket, öltözetüket, mozgásukat. Természetük és egész lényük varázsát ösztönösen figyeli a társadalom. Egy nő, ha kilép az utcára, máris játszik: mert figyelik - és ő ezt tudja. Ösztönösen válik - látens - színésszé. Mindennap vállalja a fellépést, nem is tehet mást, ha csak nem akar otthon ülni. Kilép a hétköznapok színpadára - és élvezi, hogy nézik. Pontosan elkapja a tekinteteket és regisztrálja az elismerő, vagy irigy, vagy gúnyos pillantásokat. Olvas belőlük, azt is kiolvassa, ha nincs hatással másokra. Ezt ugyan nem szereti és másnap reggel ösztönösen kissé több sminket rak fel, bájosabb lesz és a melltartója pántját kicsit feljebb húzza... mert így kényelmesebb, mondja magában. Nemének lényege, hogy nézik őt - és nemének lényege, hogy szerepel. A legdecensebb asszonynak is jólesik, ha elismerő férfipillantásokat seper be, ha nem is vallja be még önmagának sem, hát még a férjének... És a férje, aki persze hűséges és korrekt férj, ezer pillantással vetkezteti meztelenre a hétköznapok során az idegen asszonyokat az utcán, metróban, munkahelyen... és ez így van rendjén. Élvezetes társadalmi dzsungel, civilizált nőstények és hímek közlekednek benne. Egy férfi persze sokkal könnyebben elbújhat ezen a hétköznapi, társadalmi színpadon. Nem fürkészik kíváncsi szemek az alakját, mozgását, sminkjét - társadalmilag elfogadottan álcázza magát, látens vadász, elbújik, csak figyel. Néző. Az asszony, akit valódi színészi tehetséggel áldott meg a sors, és ösztönös, nembéli hajlamait színpadi művészetté szublimálva a deszkákra jut, repül, repül - amíg két falba nem ütközik. Először is, ha már koszorús költők, elismert szerzők alakjait elevem .............RwP. níti meg a színpadon, akkor valóban angyalnak kell lennie - tiszta hittel kell játszani - de lelke legmélyebb mélyéről, mert ez már nemcsak játék, de szakma, sőt: művészet. Mert ha nem, a színpad, amely röntgenként világítja át a reá lépő művésznő lelkét, kegyetlenül ledobja magáról. Ha ez a mutatvány mégis sikerül, ha tehát átszel- lemülten, tisztán szárnyal a tehetsége és angyalként üdvözíti a nézők szívét - puff, ott a másik fal. Ezen a pályán ugyanis nem elég tehetségesnek lenni, de azt is el kell érni, hogy mindenki őt kívánja. Testileg, lelkileg. Rendező, partnerek, nézők, producerek, intendánsok, karmesterek, koreográfusok... ha ez nem történik meg elmehet a tehetségével a fenébe. Cédának is kell lennie. Egyszerre. Tiszta angyalnak - és tiszta cédának. Ha ez a kettő összejön, ünnepelt színésznő lesz. Tisztelet a színésznőnek.