Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-07 / 5. szám

2004. január 7., szerda ÉSIAK'MAGYARORSZAG # AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Újra. Ismét működik Budapesten, a Keleti pályaudvaron a számítógépes InterCity-helyfoglalási rendszer, vagyis január 5-én reggeltől újra a már meg­szokott módon szolgáltatják az IC-hely- jegyeket. 0 Január 10-ig. A miskolci közterület­felügyelet tájékoztatása szerint a régi parkolóbérletek január 10-ig érvényesek, míg az újak (az első félévesek) hétfőtől péntekig 7.30 és 17 óra között szerez­hetők be a Városház tér 3. szám alatt. MÉZŐPONT Vv - fj TOOTX «t ■ - í.í.s Törvényes és törvénytelen Kiss LAszló e-mail: klss.laszlo@>eszak.boon.hu Ami a hálapénzes internetes honlap körül történik, olyan keserű bohózat, amely tökéletesen karikírozza azt a képte­len helyzetet, amiben élünk. Történt, hogy kismamák közzétették az interneten, hol, melyik orvos, mennyit kér a szülésért és ezért mit nyújt. Lett is nagy felháborodás, ombuds­man, miniszteri nyilatkozat, minden, s vé­gül a jog szigora levetette a honlapot a hálóról. Az ok: a közlés sértette az ott szereplő orvosok személyiségi jogait. Ez utóbbi tény, s ezen nem is lehet vitatkoz­ni., hiszen bárkiről bármit le lehetett így írni, ami bármely jogállamban megenged­hetetlen. És az is tény, hogy rengeteg or­vos és más egészségügyi dolgozó van - ők az abszolút többség - aki egy fillér pluszpénz nélkül robotol pocsék fizeté­sért, és ugyanúgy ellátja a hajléktalant, mint a pénzes beteget. Ők tartják össze a magyar egészségügyet. Az egész ügyben az a bicskanyitogató, hogy a betegek és az orvosok számára egyaránt megalázó, erkölcstelen és tör­vénytelen rendszer, miszerint fizetjük egy életen át a járulékokat, de még emellé többnyire zsebbe is kell nyúlnunk, ha megbetegszünk, és befolyás, kapcsolat és szerencse dolga, hogy milyen színvonalú kórházba - orvoshoz - kerülünk tovább él, virul minden kormány idején. Szinte hihe­tetlen, hogy egy miniszternek annyi megje­gyeznivalója van az ügyben, hogy ha előre kéri a pénzt az orvos, az törvénytelen. Minden többi ezek szerint korrekt, sza­bályos, úgy van jól, ahogy van. Lehet, nyitok egy honlapot, s azon a kormá­nyaink eddigi összes, egészségüggyel kapcsolatos beváltatlan ígéretei szerepel­nek majd. Remélem, ez törvényes. VILLAMVOKS A többség nem Előző kérdésünk: Helyesnek tartja-e, hogy meghatározták a kistelepülési polgármesterek bérének minimumát? Mai kérdésünk: Hátrányt szenved-e az, aki nem ad (az orvosnak) há­lapénzt? ÉSZAK-MAGYAR0RSZÍ6 $ Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Nem okozott üzemzavart a hóesés Tovább tart a készültség: a hétvégére további havazásokat ígértek megyénkben Hideg nap, hideg Jégcsap (Fotó: Bujdos Tibor) Miskolc (ÉM - FL, HM) - Most bejött a meteorológu­sok előrejelzése: itt a nagy hideg, hétfőn éjjel hó nem esett. A főutak szárazak, míg a mellékutak letaposott ha­vasak, síkosak. A hóvastagság a megyében 1-3 cm. A vasárnapi hóesést kö­vetően a közútkezelő kht. gépei folyamatosan dolgoztak, minek következtében a főutakat meg­takarították, de a mellékutakon még most is van letaposott hó. Sajgó Tamás, a közútkezelő kht. ügyeletese elmondta: a leghide­gebbet - mínusz 12-13 fokot - haj­nalban Putnok és Edelény tér­ségében mérték. Tegnap 8 gépük dolgozott, Edelény és Putnok tér­ségében a főutakat takarították és dolgoztak Miskolc környékén a Bükkben is. Ha nagy a szél...- A mellékutak, a hegyi utak letaposott hóval fedettek, a csú­szásveszély mindenütt fennáll - figyelmeztetett Sajgó Tamás. A mostani tél első jelentősebb hóesése volt a tegnapelőtti. Oko­zott-e a megyében hóakadályo­kat a néhány centinyi csapadék? - kérdeztük Varga Lászlót, a B.-A.-Z. Megyei Állami Közútke­zelő Kht. főmérnökét. Nem, vá­laszolta, de az elkövetkező napok időjárás-előrejelzései miatt to­vább tart a készültség. Mint mondta, nem a hóréteg vastagsá­gától függ, hogy kialakulnak-e hóakadályok. Néhány centis hó is elzárhatja az utat, ha nagy a szél. Volt hófúvás, amely inkább földből állt, mint hóból. A napok­ban szerencsére nem ez történt. Vezetékszakadás A tegnapelőtti havazás nem okozott számottevő üzemzavart az ÉMÁSZ Rt. hálózatain, tájé­Az elkövetkező napok időjárás-előrejelzései miatt tovább tart a készültség. Varga LAszló, főmérnök .....................................................M koztatta lapunkat Mészáros Sán­dor, az áramszolgáltató cég igaz­gatóhelyettese. Egyedül középfe­szültségen (20 kV) a Kisgyőrt el­látó vezetéken volt vezetékszaka­dás, ami több mint kétórás áramszünetet okozott. Kisfeszült­ségen nem volt több üzemzavar a szokásosnál, mondta. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! A Parmalat megyénkben tiszta Nem vásárol tejet a cégóriás - tudtuk meg Miskolc, Forró, Gelej (ÉM - FL) - Egyre dagad a Par- malat-botrány, de megyénket nem érinti. A cég székesfe­hérvári üzeme csak a kör­nyékbeli termelőktől vásárol tejet, hozzánk csak egyes termékei jutnak el. Kismér­tékben, az áruválaszték bőví­tésére. Az olasz tejipari óriásvállalat vezetői már börtönben vannak, s egyre többet árulnak el a kasszából hiányzó több mint tíz- milliárd euróról. A Parmalat Hungária Rt. székesfehérvári üzemében a megállapodásoknak megfelelően, fennakadás nélkül, folyamatosan veszik át a tejet a termelőktől, bár a cég átlagosan 1,5 hónapi „tejpénzzel” tartozik a beszállítóknak. Csak a bővítésére Megyénk tejtermelői a honi tejfeldolgozókkal, az Északtej Tejipari Rt.-vel, a Forrón műkö­dő Abaújtej Közös vállalattal és a Gelejen dolgozó Dél-borsodi Agrár Kft.-vel vannak kapcsolat­ban. A Parmalat tőlük tejet nem vásárol. A tejfeldolgozók közül az Északtej - áruválasztéka bővíté­se érdekében - hónapokkal ezelőttig vett a Parmalattól kis mennyiségű dobozos tejet, de azóta még ez a minimális kap­csolat is megszűnt - tudtuk meg Sallai Attila vezérigazgató-he­lyettestől. » ......................... Felénk tartozá­suk nincs, mi is megállapodásunk szerint fizetünk. Beluzsár Lajos IGAZGATÓ ....................................................W Az Abaújtej áruválasztékának bővítése céljából vásárol Par- malat-termékeket, melyeket sa­ját boltjaiban értékesít.- Amit a kereskedelem igé­nyel, joghurtféleségeket, kefir­italt, tartós tejet, krémsajtot, vaj­krémet, flakonos tejet vásáro­lunk. Felénk tartozásuk nincs, mi is megállapodásunk szerint fizetünk - mondja Beluzsár La­jos igazgató. A Dél-borsodi Agrár Kft.-nek semmilyen kapcsolata nincs a Parmalattal, közölte Kiss Ferenc ügyvezető igazgató. Inkább nem váltották ki a szert A betegek megvárják a tárca korrigálását Miskolc (ÉM - NSzR) - Tévesen maradtak le a tár­sadalombiztosító által tá­mogatott listáról bizonyos koleszterinszintet csökken­tő szerek. Amennyiben a betegek ezek közül valamelyiket megvásá­rolták és teljes árat fizettek ér­te, az összeget a megyei egész­ségpénztárakon keresztül visz- szakapják. Szombaton még a gyógyszerészek is úgy tudták, hogy csak két, koleszterinszin­tet csökkentő orvosság maradt le a január 1-jétől érvényes ár­listáról, s emiatt a betegeknek teljes árat kell majd fizetniük ezekért a készítményekért. Még drágább Azóta kiderült, hogy leg­alább hat koleszterincsökken­tőnek rosszul jelent meg a pa­tikai ára a Magyar Közlöny­ben. Az év elején már voltak olyan betegek, akik az árlis­tából kifelejtett, a koleszterin­szintet csökkentő gyógyszere­ket szerették volna kiváltani, de mivel recept ellenére is teljes árat kellett volna fizet­niük a medicináért, ezért nem vásárolták meg a termé­ket - tudtuk meg Pesti Ferenc gyógyszerésztől. A támogatás nélkül több mint négyezer fo­rintba kerülnek ezen szerek, így sokan elálltak vásárlási szándékuktól, sőt más, hason­ló hatóanyagú terméket sem vásároltak. A gyógyszerész el­mondta: „A betegek többsége W........................ Ezek nem élet­mentő gyógysze­rek, kihagyásuk nem okoz súlyo­sabb egészségká­rosodást. Pesti Ferenc GYÓGYSZERÉSZ .................................................H úgy döntött, megvárja, amíg a társadalombiztosítás korri­gálja a listát. Szerencsére ezek nem életmentő gyógysze­rek, így pár napos kihagyá­suk nem okoz súlyosabb be­tegséget, vagy egészségkáro­sodást.” Megadni az esélyt az élet jobbítására Iráni gyereket fogadhat jelképesen örökbe, Miskolc (ÉM - HM) - Fo­gadj örökbe, szól hozzánk a Magyar Baptista Szeretet­szolgálat a programjában. Földrengés sújtotta iráni gyerekeken kíván ezúton se­gíteni. Szilágyi Attilától, a szeretet­szolgálat sajtóreferensétől meg­tudtuk, várakozáson felül jelent­keztek az segíteni szándékozók a felhívásra.- Azt hittük, alig tucatnyian lesznek - mondta. - Eddig nyolc­száz körül van a számuk. Lót Kambodzsából Nemrégiben írtunk arról, hogy a szirmabesenyői álta­lános iskola örökbe foga­dott egy kambodzsai kis­lányt a baptista szeretet­szolgálaton keresztül. A kis­lány 9 éves, Lotnak hívják és egy fényképet őriz róla az iskola. A gyerekek ha­vonta adják össze a 3000 fo­rintot a zsebpénzükből. Köztük hat megyénkbeli. Azoknak, akik az „örökbefoga­dás” mellett döntenek, vállal­niuk kell, hogy egy éven keresz­tül havi 3000 forintot adomá­nyoznak egy iráni gyermek szá­mára a baptistákon keresztül. S hogy mire elég az a pénz? Havi 4 dollár- Az élet jobbítására minden­képp - mondja Szilágyi Attila. - A program kidolgozása most fo­lyik, így csak korábbi tapasztala­tainkról tudunk beszámolni. Kambodzsai gyerekeket fogadtat­tunk legutóbbi akciónkon örökbe. Ott 4 dollárt, azaz kb. 1000 fo­rintot kapnak az intézetben élő gyerekek havonta állami támo­gatásként, tudtuk meg, ehhez ké­pest a 3000 mindenképpen segít a helyzetükön. Iránban hasonló arányokra lehet számítani. A gyerekek legalapvetőbb szükség­leteire költik a pénzt. Sok mindent megtudhat- Az örökbefogadó természete­sen sok mindent megtudhat a gyermekről - mondta a szeretet­szolgálat munkatársa. - Később akár fényképet is kaphat róla. aki segíteni akar Most azonban ez még megoldha­tatlan. A legfrissebb hírek sze­rint 400 olyan egészen pici baba maradt árván, akinek a neve sem ismert. Számmal különböz­tetik meg egymástól őket. A baptista szeretetszolgálat egyébként korábban nyugat-sza- harai, vietnámi, mongol, vajda­sági és kárpátaljai gyerekeken próbált segíteni hasonlóképp. 33 milliónyi Légrády Esztertől, a Magyar Vöröskereszt Országos Szerveze­te sajtóreferensétől megtudtuk, ők más irányba mozdultak. Már korábban küldtek egy egészség- ügyi szállítmányt: sátrakat, kö­tözőszereket. Most pedig köz­ponti számlaszámúkra 33 millió forint gyűlt össze az irániak megsegítésére. A repülőgép, amély többek között sátrakat, ta­karókat, gyógyszereket tartal­maz, tegnapelőtt repült el az irá­ni fővárosba.- Borsod-Abaúj-Zemplénből is érkezett többszázezer forintnyi felajánlás - mondta Légrády Esz­ter, s megjegyezte, régiónkból mindig sok segítség érkezik a felhívásaikra. ÉCfUfif A Ma£yar Baptista Szeretetszolgálat a KOiHII www.fog3djorokhe.hu honlapon érhe­tő el, vagy az 1/302-2929 vagy 1/302-0982 tele­fonszámokon. A besenyőiek kambodzsai kislányt fogadtak örökbe (Fotó: ÉM-archív)

Next

/
Thumbnails
Contents