Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-06 / 4. szám
2004. január 6., kedd ÍSZAX-MAOYAROnSZÁG $ SPORT / 10 0 Egyesek. A spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójának zárómérkőzésein hazai sikerek születtek, így a totóban azok tippeltek helyesen, akik egyesre vették a találkozókat: Santander - Barcelona 3-0 (11. mérkőzés), Valencia - Villarreal 4-2 (13. mérkőzés). 0 Vezetnek. A pénteki nyitó szakasz után a negyedik futamot is sikerült megnyernie a Majthényi Szabolcs, Domokos András párosnak a vitorlázó Repülőhollandi világbajnokságon, Melbourne-ben. A címvédő magyar duó biztosan őrzi vezető helyét az összetettben, annak ellenére, hogy a szintén hétfőn rendezett ötödik futamon csak a 6. helyen ért célba. Legyőzhetetlen miskolciak Debrecen (ÉM) - Magyarország idei első motoros rendezvényét nagy érdeklődés mellett rendezték meg január 3-án, szombaton Debrecenben, az Oláh Gábor úti műjégpályán. A versenyre érkezett 21 versenyzővel valamennyi motorsportszakág képviseltette magát, sőt külföldi versenyzők is feltűntek a boxutcában. Két miskolci az élen Bár a szöges gumival ellátott motorok nagy veszélyt jelentettek, ennek ellenére sikerült baleset nélkül zárni a rendezvényt, melyben nem kis szerepe volt a versenyt szervező Dudás Attila többszörös gyorsasági motorosbajnok több évtizedes tapasztalatának. Igaz ugyan, hogy a debreceni versenyzők - ifj. Adorján Zoltán és ifj. Kovács Lajos - a mezőny elején végeztek, a miskolci indulók Regős Norbert és Sziklavári István azonban legyőz- hetetlennek bizonyultak. Nagy visszavágóra számíthat a közönség, a legközelebbi versenyen, január 17-én Kazincbarcikán, ahol a rajtlista több külföldi induló nevével is bővül. TOTÓSAROK, 2. HÉT 1. Birmingham (9.) - Southampton (8.) 2 Helyet cserélnek 2. Blackburn (14.) - Bolton (12.) Jobbak a hazaiak, mint ahogy állnak 1 3. Leeds (19.) - Tottenham (18.) 1 Mindketten méltatlanul szerepelnek a rükhöz hí4. Liverpool (6.) - Aston Villa (10.) Ha az élcsoportban akarnak maradni 1 5. Lelcester (17.) - Chelsea (3.) Többet nem hibázhatnak az „orosz” fiúk 2 6. Chievo (9.) - Udinese (7.) Egy gól dönt 1 7. Parma (6.) - Internazionale (4.) Folytatódik a hazaiak mélyrepülése 2 8. Empoli (17.) - Ancona (18.) Olasz bajnoki... X 9. Lazio (5.) - Brescia (13.) Jobbak a kékek 1 10. Milán (3.) - Reggina (12.) Ez egy papírforma-meccs 1 11. Perugia (15.) - Roma (1.) Jól érzik magukat az élen Tottiék 2 12. Sampdorla (8.) - Juventus (2.) X2 Szeszélyes a Doria 13. Slena (11.) - Modena (10.) Itt sem lesz gólzápor 1 +1. Manchester U. (1.) - Newcastle (7.) 1 Lendületben Giggsék Pótmérkőzések 1. Fulham - Everton 2. Portsmouth - Manchester City 3. Arsenal - Middlesbrough 4. Charlton - Wolverhampton T otónyeremények 13-1-es, 1 darab:6 772 598 forint 13-as, nem volt 12-es, 16 darab:141 096 forint 11-es, 266 darab:8 48V forint 10-es, 2 685 darab: 1 401 forint Góltotó: 6-os: nem volt 5-ös: nem volt 4-es: 4 darab17 589 forint Részletes esélylatolgatással, útmutatókkal, táblázatokkal segít a tippelésben a Sportfogadás című napilap, a Nemzeti Sport melléklete. Mattháus első munkanapja Lothar Mattháus (balra) tegnapi, első munkanapja az ismerkedés jegyében telt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. A német szakvezető mindenkinek bemutatkozott a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában, szakmai stábjának összetételét azonban továbbra is homály fedi. Csak annyi bizonyos, hogy a leendő pályaedzőnek folyékonyan kell tudnia németül. Ennek alapján felmerült Varga Zoltán, Nyilasi Tibor, Détári Lajos és a Mönchengladbach utánpótlásával foglalkozó László Csaba neve. Az MLSZ sajtóosztálya arról tájékoztatta a médiumokat, hogy a tréner segítőinek kiválasztása az elkövetkezendő napok feladata lesz. Mattháus, akinek megbízatása 2005. december 31-ig szól, februárban egy ciprusi tornán debütál a válogatottal. (Fotó: MTI) A meccset azért kisebb zökkenőkkel lejátszották (Fotó: internet) arról például, hogy hozzon magával élvédőt a vendégcsapat értesítést kaptak a felek. A találkozó alatt nemcsak a több alkalommal is könnyedén elmozduló kapukkal volt gond, hiszen a két vadonatúj jégfelújító gép (Rolbák) és az elektromos eredményjelző tábla sem üzemelt teljes kihasználtsággal. Előbbi információnk azért nem, mert „az egyik kulcsa eltűnt, míg a másik gép használatával még nem barátkoztak meg a kezelők”. Arra a felvetésre, hogy a hét végén Magyar Kupa-döntő helyszíne lesz a csarnok Kovács Zoltán elmondta: a létesítmény vezetői ígéretük szerint január 11-ig orvosolják a gondokat, s így például az új csarnokban öltözhetnek majd át az MK-finálé „gladiátorai”. www.boon.hu http://sport.boon.hu \^j Hírek a nagyvilágból! Az Újpest új csarnoka még nem az igazi A hétvégi kupadöntőre már teljesen rendben lesz a létesítmény Budapest (ÉM - JLI) - Mint arról tegnapi lapszámunk jégkorong-tudósításában (Újpesti TE - Miskolci Jegesmedvék JSE 8-3) beszámoltunk, a lila-fehérek csak a Magyar Jégkorong-szövetség (MJSZ) külön engedélyével vehették birtokba és játszhattak meccset a Macik ellen a nemrégiben átadott jégcsarnokukban. A létesítmény teljes műszaki átvétele ugyanis eddig még nem történt meg.- A szövetség technikai bizottsága a szombati találkozó előtt bejárást tartott a csarnokban - nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára. - Elsősorban azt vizsgálták az illetékesek, hogy a pálya és annak infrastruktúrája mennyire használható balesetmentesen, az elvárásoknak megfelelően. Szemrevételezték Mint megtudtuk, emellett azt is szemrevételezte a bizottság, hogy a kapuk megfelelőek-e, a kispadok védettsége és az öltözők biztonságosak, illetve használha- tóak-e a csapatok számára.- Az öltöző még nem készült el, ezért a csapatok a régi épületben öltöztek át - tette hozzá a főtitkár. - A fejleményekről, Önkritikus játékosok Hamburg (MTI) - A német labdarúgó Bundesliga élvonalában szereplő játékosok több mint fele úgy véli, a korábbiakhoz képest a mostani idényben némileg csökkent a színvonal a bajnokságban - derül ki a Kicker című szaklap felméréséből. A 254 megkérdezett 52,7 százaléka van ezen a véleményen, míg 5,1 százalékuk úgy gondolja: jobb lett a teljesítmény. A többiek szerint nem változott semmi. Első és utolsó Arra a kérdésre, hogy melyik csapat lesz a bajnok, a legtöbben (35,9) Lisztes Krisztián együttesét, az őszi első Werder Brement jelölték meg. A második helyre a címvédő, jelenleg második Bayern München (31,2) került, míg a Szabics Imrét foglalkoztató VfB Stuttgart sikerére a futballisták mintegy negyede (26,5) tippelt. A körkérdésben arra is kitértek, hogy vajon melyik gárda búcsúzik majd a szezon végén az első osztálytól. Ezzel kapcsolatban a válaszadók „fa- voritja” a sereghajtó Ein- tracht Frankfurt (27). Az újak és régiek egyaránt helytálltak ősszel Öt megyei csapatunk várhatja a február végi rajtot a kézilabda NB I/B küzdelmeiben Miskolc (ÉM - PA) - Ebben a bajnoki idényben „rekordlétszámú” kézilabdacsapatunk kezdte meg a szereplését az NB I/B-ben, hiszen a másodosztályban öt megyei együttesünk játszik. A férfiak mezőnyének évek óta meghatározó tagjai a Mezőkövesdi KC és az Ózdi KC. Az őszi szezonban előbbi együttes teljesített jobban, hiszen az előkelő ötödik helyen zárták a félévet. A megfiatalodott ózdiak a nyolcadik helyen fordulnak, míg az újonc Diósgyőri KC együttesére sem lehet panasz, hiszen a miskolciak is alaposan kitettek magukért az első másod- osztályú idényükben. Kiegyensúlyozott A táblázatra tekintve elmondható, hogy igen kiegyensúlyozott mezőny jött össze a szezonra, hiAz őszi Diósgyőr - Ózd (fehérben) szén a negyedik helyen álló Gyöngyöst mindössze öt pont vácsatát a miskolciak nyerték (Fotó: Archív) lasztja el a tizenkettedik Makótól. A bajnoki címre jelen pillanatban három csapat esélyes, azonban az eddigi eredmények és erősítések alapján a Debrecen tűnik befutónak. Az ősz után az is kiderült, hogy a Kiskunhalasnak és a Hajdúböszörménynek kevés esélye maradt az NB I/B- ben maradásra. Középmezőnyben A hölgyeknél ismét két csapatunk, a Bocs KSC és a Miskolci Honvéd szerepel: a Hernád-par- ti település gárdája Molnár András vezetésével - nagy mértékben a helyi erőkre építve - biztos tagja a Keleti csoportnak, jelenleg a kilencedik helyen állnak. A Miskolc újoncként vágott neki a bajnokságnak, és a tizedik helyről várhatják a folytatást. A női mezőnyből a Kiskunhalas „lóg ki”, hiszen az alföldiek úgy vágtak neki a küzdelmeknek, hogy feljutnak: jelen állás szerint el is érik tervüket. Őszi végeredmény : |||f Férfi NB l/B Keleti csoport 1. Debrecen 1311í1392-307 23 2. Tiszaföldvár 139 22391-32920 3. Salgótarján138 32365-329 19 4. Gyöngyös137 15364-33215 5. Mezőkövesd 1376 365-355 14 6. Fehérgyarmat 13 6 16 382-366 13 7. Cegléd13 61 6 361-355 13 8. Ózd13 616 333-332 13 9. Orosháza1367 382-384 12 10. Diósgyőr13 526 323-352 12 11. Szeged 13 67334-36312 12. Makó1358 381-385 10 13. Kiskunhalas 1311 11 310-390 3 14. Hajdúböszörmény 13 1 1 11265-3693 Őszi végeredmény Női NB l/B Keleti csoport 1. Kiskunhalas 13 12 1401-249 24 2. Túrkeve13 9 2 2 329-26920 3. Csömör 13 103 382-324 20 4. Szeged138 1 4333-315 17 5. Hajdúnánás 13 85 343-312 16 6. Gyula 1385 332-318 16 7. Göd 1376 351-307 14 8. Mátészalka 13535 359-365 13 9. Bocs 13 4 45 307-328 12 10. Miskolci Honvéd 132 3 8261-302 7 11. Malév AHC 13319294-353 7 12. Derecske 13 229309-345 6 13. Vác II 132 2 9289-3856 14. XVII.kér. LSE 13 211293-411 4