Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-06 / 4. szám
2004. január 6., kedd ÍSIAI-MAGYIllISlIi # ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Megölték a lázadót. Orosz katonáknak Dagesztán területén sikerült megölniük Ruszlan Gelajevet, a csecsenföldi szabadcsapatok egyik legismertebb parancsnokát. Gelajev még december 15-én halt meg, a dagesztáni cuntini járásban végrehajtott akció során, erről hétfőn számoltak be. 0 Levélbomba. Lángra kapott egy levélbomba, amelyet az Európai Parlament egy brit szocialista képviselőjének küldtek, manchesteri hivatalába. Az Európai Parlament szóvivője szerint nem történt személyi sérülés. Az új főtitkár atlanti és európai Brüsszel (MTI) - Meggyőződéses atlan- tista politikusként, egyúttal az európai egység erősítésének elkötelezett híveként tartják számon Jaap de Hoop SchefFert, aki hétfőn lépett hivatalba a NATO új főtitkáraként. Az 55 éves holland politikus, aki 2002 júliusától tavaly decemberig külügyminiszter volt, a brit Lord Ro- bertsont váltotta fel az atlanti szövetség legmagasabb polgári tisztségviselőjének posztján. Politikai hovatartozását tekintve kereszténydemokrata. NATO-főtitkári jelöléséhez - pragmatizmusa és gazdag diplomáciai tapasztalatai mellett - az is hozzájárult, hogy egyformán jó kapcsolatokat alakított ki a szövetség két európai kulcsállamának, Németországnak és Franciaországnak, valamint az Egyesült Államoknak a vezetőivel. Erősen atlantista elkötelezettsége dacára de Hoop Scheffer sokak szerint egyáltalán nem tekinthető „az amerikaiak emberének”. de Hoop Scheffer (Fotó: EPA) Áttörtek? Több mint egy órán át szívélyes légkörben tárgyalt egymással hétfőn Iszlámábádban Pervez Musarraf pakisztáni elnök (jobbról) és Atal Bihari Vádzspaji indiai kormányfő, s a feszült kasmíri helyzetről is szót ejtettek. (Fotó: epa) HÁTTÉR Bevezették az „ujjfajta” listát Washington (MTI) - Az év végi ünnepek után is érvényben maradt a terrorizmus veszélyére figyelmeztető magas szintű készültségi fokozat az Egyesült Államokban, a hatóságok azonban naponta felbecsülik a fenyegetettség mértékét - közölte hétfőn az amerikai belbiztonsági miniszter. Tóm Ridge az NBC tévécsatornának nyilatkozva elmondta: az amerikai illetékeseket ugyanolyan mértékben aggasztja a terrorfenyegetés, mint eddig, bár a veszély sajátossága változott a két héttel ezelőtti helyzethez képest, akkor ugyanis az év végi ünnepek időszakával függött össze a készültség. Egyébként hétfőtől digitális ujjlenyomatot vesznek belépéskor a vízumköteles országokból érkező utasoktól hétfőtől az Egyesült Államokban. A programot az amerikai belbiztonsági minisztérium az ország 115 nemzetközi repülőterén és 14 kikötőjében vezette be, s a magyar állampolgárokra is vonatkozik. „Amit a lap állít, az aljas hazugság” A kormányszóvivő cáfolja, hogy „az utolsó pillanatban” lakáshitelt vett volna fel Budapest (ÉKN - Sz. P.) - A kormányszóvivő cáfolta azt a lapértesülést, mely szerint „az utolsó pillanatban” nagy összegű lakáshitelt vett volna fel egy budai ingatlan megvásárlására. A kormányszóvivő egy szerződés szerint a szigorítások előtt néhány héttel kedvezményes lakáshitelt vett fel - értesült a Magyar Nemzet. Gál J. Zoltán lapunknak cáfolta a kijelentést, és úgy fogalmazott: való igaz, hogy vásárolt egy 35 millió forint értékű, 82 négyzetméteres budai lakást, de annak vételárát egy saját tulajdonú garzon eladásából és családi kölcsönökből fedezte.- Vehettem volna fel hitelt, szóvivőként tudtam, hogy a kormány hozzá fog nyúlni a támogatásokhoz. Mégsem tettem, mert úgy éreztem, ez nem lenne etikus. Amit a lap állít, az aljas hazugság - fogalmazott a szóvivő. Gál J. Zoltán november 19-én köttette adásvételi szerződését a XII. kerületi Dániel úti lakópark egyik luxuslakására, és a Magyar Nemzet úgy tudja, a politikus a lakáshoz a HVB Banktól vett fel kedvezményes, 15 millió forintos lakáshitelt. A szóvivő azt állítja, hogy az adásvételi szerződés értelmében a még ki nem fizetett mintegy hárommillió forintot valóban hitelből fogja törleszteni, és erre az ingatlanberuházás finanszírozó bankja, a HVB Bank Rt. jogosult, de az ügyletet „a jövőben hajtják végre”. A szóvivő jogi úton kér elégtételt, helyesbítést követel. Közleményében úgy fogalmaz, hogy „a további hazugságok elkerülése érdekében” az idei évre vonatkozó vagyonnyilatkozatát a törvényes határidő előtt egy hónappal nyilvánosságra hozza, csakúgy, mint az adásvételi szerződés vonatkozó részét. iiaBüx€kntippgK,bppn.hH \ t Gál J. Zoltán nyilatkozata (24.0 Kt>y—'* Német ultimátum Berlin (MR) - Németország csak az év végéig vár az európai alkotmányra. Ha nincs megállapodás, akkor az Unió legerősebb állama két csoportra osztja a szervezetet: a lassabban és a gyorsabban integrálódó országokra. A Dér Spiegel című hetilapnak adott interjúban Schröder kancellár lényegében azt mondta, ha az év végéig nem sikerül áthidalni az Unión belüli döntés- hozatali rendszert, és az európai alkotmány körül kialakult viszályt, akkor Németország nem küszködik tovább a kompromisszum elérése érdekében. Ez esetben a következő történik: az Unió két csoportra, gyorsabban és lassabban, rugalmasabban és kevésbé rugalmasan fejlődő, zártabb és nyitottabb országok csoportjára bomlik. Több robbanás hallatszott hétfőn délben az amely révén fegyvereket semmisítettek meg. j iraki főváros központjából az Irakot ellenőrző Ugyanakkor a volt iraki hadereg katonái tovább- amerikai katonák akcióinak következtében, ra is követelik elmaradt zsoldjukat. (Fotó: EPA) v ..................................................., , , J A szavahihetőség megtartásáért Helyre kell hozniuk a Fidesz hibáit is Budapest (MTI) - Az MSZP- frakció meggyőződése szerint 2004 a dinamikus gazdasági növekedés és az egyensülyte- remtés, „a szavahihetőség megtartásának” éve lesz, a gazdaságpolitikát már az elmúlt évben is a kiszámíthatóság jellemezte. Ezt közölte Katona Béla, a képviselőcsoport helyettes vezetője. „2004 nem a szavahihetőség visszaszerzésének, hanem a szavahihetőség megtartásának éve lesz, hiszen ez a kormány, hatalomra kerülése óta pontosan a szavahihetőségéről ismert - mondta a kormánypárti politikus. Előzőleg Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a Fidesz frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy 2004 a kormány számára „a szavahihetőség és a bizalom visszaszerzésének éve” lehet. A szocialista képviselő egyetért a fideszes politikussal abban, hogy szükség van a fiskális és monetáris politika összhangjának további erősítésére, ám - mint rámutatott - ehhez szükséges a Magyar Nemzeti Bank együttműködésre is. Katona Béla azt mondta: „másfél év kellett ahhoz, hogy a Fidesz kalandor, csak a belső fogyasztás növekedésére építő gazdaságpolitikájának hatásait kompenzálni lehessen”. Tudatosan alul Katona Béla „érdekesnek” nevezte, hogy az a Varga Mihály beszél az infláció alakulásáról, aki „a Fidesz-kormány idején részt vett az infláció folyamatos, tudatos alultervezésében”. Mellőzzék a „leszámolásokat” A Fidesz szerint a hihetőség éve lehet Budapest (MTI) - A Fidesz szerint 2004 a kormány számára „a szavahihetőség és a bizalom visszaszerzésének éve” lehet - jelentette ki Varga Mihály hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hat pontban foglalta össze, hogy minek alapján „szerezheti vissza a kormány a szavahihetőségét” és az iránta való bizalmat. Ezenkívül a Fidesz elvárja a nemzeti érdekek határozott képviseletét, a jogszabályok betartását, „a politikai leszámolások” mellőzését. A elmúlt évre visszatekintve Varga Mihály kijelentette, 2003-at a gazdaságpolitika szempontjából sodródás és kiszámíthatatlanság jellemezte. Mint mondta, lelassult a növekedés, mélypontra jutott az ország tőkevonzó képessége, „beragadt” az infláció és növekedett az államadósság. Kiszámíthatatlanság Varga Mihály kitért arra is, hogy 2004 az áremelés éve lesz. A politikus úgy látja, hogy a pénzromlás mértékének gyorsítását idézi elő a nem lakossági gázárak 40 százalékos emelése, a kedvezményes áfakulcsok növelése, a kedvezményes áfájú termékek és szolgáltatások körének szűkítése. IflegSZdVaZTaKi A szavazatok 95 százalékát kapta meg a grú- ziai elnökválasztáson Mihail Szaakasvili az első részeredmények szerint. A 36 éves politikus irányította az Eduard Sevard- nadze lemondásához vezető tüntetéseket novemberben. A bejelentés az utca emberének helyeslésével találkozott. (Fotó: EPA) „Biztos, hogy bin Laden éT London (MTI) - A brit külügyminiszter szerint szinte biztos, hogy Oszama bin Laden él, és az ő hangja hallható a terrorvezérnek tulajdonított legújabb felvételen. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (ClA) illetékese is annak a véleménynek adott hangot, hogy „valószínűleg” bin Laden hallható a felvételen. Straw, aki hétfőn nyilatkozott a BBC rádiónak, a felvételről azt mondta: egyértelmű bizonyíték még nincs, de „nagy biztonsággal kimondható”, hogy azon valóban az al-Kaida vezére beszél. A brit külügyminiszter hétfői nyilatkozatában kijelentette: Oszama bin Laden „legjobb tudomásunk szerint” életben van, és az al-Kaida, valamint társszervezetei is változatlanul aktívak. A külügyminiszter szerint az al- Kaida vezérének felkutatása továbbra is elsődleges feladat. A tiltakozó palesztin nők nem fogadják el, hogy egy javaslat értelmében a megszállt területeken mellőzniük kellene a csador viselését, s egyúttal a zsidó jelképeket is visszaszorítanák. (Fotó: EPA) # K,adóvezetö-felel08 k,adó: Szabó Miklós (szato®eszakJ?gQíi.ím)• '^ Főszerkesztő: Kiss László fkiss.laszlo@eszak.boon.hu).. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu) Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EP^. Lapunk eladott példányszámát rendszere- ^ sen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 T^ATESZ