Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-26 / 21. szám

u Tanár-diák 3 3S Elégedettek-e diák­jaik teljesít­ményével? /3. 20 Galéria Egyre népszerűbbek a kiállítások /5. Követelés Hogyan lesz pénz ebből a vásárlásból? /7 C OA Borult ^ idő havazással 60. évfolyam, 21. szám. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 42 Ft jjj ssHftPtd 2004. január 26., hétfő Miskolc és környéke lendületben a mieink (Fotó: végh Csaba) Ismét nyert a Vegyész RC Miskolc (ÉM) - Mai lapszámunk má­sodik füzete ezúttal is sporttal kezdődik és három oldalon találhatják meg olva­sóink a megye, az ország és a világ ezen területén történt legfontosabb hét végi ese­ményeket. /9-10-11. Nekicsapódott a fatörzsnek Miskolc (ÉM - PT) - A baj nem jár egyedül - tartja a mondás. Akárcsak va­sárnap délután a Harsányi út pingyom- tetői szakaszán bekövetkezett közlekedési balesetben. Nem volt elég ugyanis, hogy a Renault lesodródott az útról és az egyik drótkerítésnek csúszott. Éppen ott volt egy gyümölcsfa is, aminek az autó orrával ne­kicsapódott. A jármű eleje ezért összetört. Egy utast pedig súlyos sérüléssel szállí­tottak kórházba a mentők. A baleset kö­rülményeit a rendőrség vizsgálja. Miskolci Múzsa-parti Kovács László karnagy az idei Miskolci Múzsa-díjas. Tiszteletére, a díjátadó ünnepet követően partit rendeztek a színházban. (Fotó: Ádám János) 9 7 n III L33 ,035019 Ml II llllll ÉSZAK-MAGYARORSZÁG M 3501 Miskolc, i Postafiók 351 0 4 0 2 1 © (46) 502-900 Miskolc népessége •J -é 4 /V 4 4 4 4 4 4 4 4 4 * 4 * JV 4 4 4 4 4 4 4' 4'4 4 J 4 4 4 4 4 « A főbb korcsoportok szerinti megoszlás Hogyan lesz így Miskolc régióközpont? Újabb intézmény, immár a sokadik vonult ki: a székhelye Debrecenben lett Miskolc, Debrecen (ÉM - BAL) - Nem helyben, azaz a megyeszékhelyen intézik im­már a borsodiak üdülési csekkel kapcsolatos ügyeit. A regionális iroda Debrecen­be került. Merthogy ott lesz a ré­gióközpont? Csak a határ a ha­tár - ezzel a reklámszlogennel hirdeti magát a Nemzeti Üdülé­si Szolgálat (NÜSZ), amely kfty> / formában látja el a feladatot: azaz az erre igényt tartó válla­latokat a néhány éve államilag bevezetett üdülési csekkekkel. A határ alatt földrajzi értelemben eddig a megyehatárt érthettük: a megyénkben élők a cég miskol­ci irodájával tarthatták a kapcso­latot. A határ most régiós határ­rá változott: a miskolci iroda megszűnt, funkcióját a debrece­ni lerakat vette át. A nemrég bekövetkezett válto­zásról az Észak-Magyarország hallomásból értesült csak; a te­lefonkönyvben szereplő számon sem veszik már fel a kagylót, a géphang mondja be, hogy válto­zott a szám - az 52-es kör­zetszámból következtethető ki, hogy az a vonal immár a haj­dúsági nagyvárosba vezet. A www.nusz.hu interneteim alatt található honlapon az Iro­dahálózati adatok aloldalon vi­szont már egyértelműen látható: a lánc felszámolta számos telep­helyét, jelenleg már csak hét plusz egy (fővárosi) központ ré­vén tartják a kapcsolatot ügyfe­leikkel. /A. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Jégen másztak Jégfalmászó hétvége volt Hámorban. A jól sikerült verse­nyen szép számú közönség gyönyörkö­dött a látványban. ( Fotó: Kőhalmi Péter) Lényegében mind járhatóak az utak Miskolcon a meredekre koncentrálták az erőket a hóekék Miskolc (ÉM - BAL) - Dolgoztak, illetve készültség­ben vártak tegnap az úttaka­rító gépek a megye egész te­rületén. Komolyabb kotrásra Edelény térségében, illetve egyes abaúji útszakaszokon volt szükség. AA megyebeli főutak lényegében mind járhatók voltak két sávban, sómentesen, illetve la- tyakosan. Sátoraljaújhely közelé­ben száraz volt az út. Havasak, jegesek... A mellékutakra nem jutott azonos figyelem, így ezek jellem­zően havasak, jegesek, hókásá­sak maradtak. Hókotró eszközök bevetésére Vilmány, Hejce, Pá- nyok, Abaújszántó, Boldogkő­váralja útjain volt szükség. Az erős szél okozta szombati prob­lémák másnap már nem akadá­lyozták a munkát, illetve a köz­lekedést. Miskolcon vasárnap reggel hat géppel fogott a fő-, majd a mellékutak sózásába az erre hivatott cég. Utóbbiak kö­zül a meredek utcákra koncent­rálták az erőt: az Avasra, Tapol­cára, Komlóstetőre. /3. Mától: új iskolai félév Miskolc (ÉM - KHE) - Az elmúlt héten véget ért a 2003-2004-es tanév első fél­éve. Egyes iskolákban nyu­godtan, máshol izgalommal telt az első öt hónap. A pe­dagógusok már a félévi ér­tesítőket írják, de akadnak olyan iskolák is, ahol a na­pokban már meg is kapják a diákok a félév munkáját tükröző eredményeket. /3. Tizenkétezer csirke a tűzben Három fecskendővel vonultak a tanyára Ónod (ÉM - PT) - Egy hatal­mas csirkenevelőben keletkezett tűzhöz riasztották a tűzoltókat szombaton este az Ónod külterü­letén található István-tanyáról. Koroknai Péter százados arról tájékoztatott, hogy egy hatszáz négyzetméter alapterületű épü­letben csaptak fel lángok. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. Az azonban bizonyos, hogy a tizenkétezres csirkeállomány gyakorlatilag elpusztult. Két órába tellett A tűzoltók három fecskendős autóval vonultak a helyszínre és majdnem két órába tellett még megfékezték a lángokat és befe­jezték az utómunkálatokat. A tűzvizsgálatra azonban a késő es­ti órán a látási viszonyok miatt már nem kerülhetett sor. A kár mindenesetre jelentős összegre rúghat. Pénteki lapzártánk idején mutatta be a Miskolci Nemzeti j Színház Csarnoka Moliére Don Juan című színművét, Csiszár Imre rendezésében. A különös hangulatú előadásról szól írá­sunk. Nemcsák Károly és Szirbik Bernadett /B.. (Fotó: A. j.) V .........................—----------■■............................i_______________,_________________________________________/

Next

/
Thumbnails
Contents