Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-23 / 19. szám
2004. január 23., péntek ÉSZAK-MAGYAR0RSZÁ6# SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Ablakot tört a zsákmányért. Feltehetően az utastérben maradt női táska keltette fel a tolvaj figyelmét a Körösi Csorna úton parkoló autóra a közeli napokban. A tettes nem tétlenkedett, hanem bezúzta a kocsi ablakát és elemelte a táskát. 0 Őrizetbe vették a gyanúsítottat. A miskolci járőrök fogták el és állították elő kedd este azt a helyi férfit, akit a még a tavaly december 29-én a Kazinczy úton történt betöréses lopás elkövetésével gyanúsítanak. A tolvaj mobiltelefont és más használati tárgyat vitt el. Önpusztító rabló a rendőrségen Pécs (MTI) - A börtöntől való félelmében papírvágó ollóval és üvegdarabbal próbált meg kárt tenni magában kihallgatása közben egy rablással gyanúsított férfi a pécsi rendőrkapitányságon - közölte a rendőrség az MTI-vel tegnap. A torkával esett neki „A 30 éves gyanúsított szerda esti kihallgatása alatt közölte: nem akar börtönbe kerülni, inkább végez magával. Ekkor a nyomozó asztalán talált papírvágó ollóval többször hasba szúrta magát. Majd belefejelt egy üveges szekrénybe, ezután egy kitört üvegdarabbal megpróbálta elvágni a torkát” - mondta a sajtóreferens. A rendőrök azonnal mentőt hívtak, a gyanúsítottat nyolc napon belül gyógyuló sérü-- lésekkel jelenleg kórházban ápolják. Ellenőrzik a hólánc meglétét Miskolc (MTI) - Borsod megye valamennyi közúti határátkelőjénél kitették a Magyarországra belépőkre vonatkozó „hólánc kötelező” táblát - közölte a Miskolci Határőr Igazgatóság tegnap az MTI-vel. Egyik oldalról... A havas utak miatt a táblákat a megyei közútkezelő társaság helyezte el az átkelőhelyeken és az a belépő személy- és tehergépjárművekre vonatkozik; érvényességét minden átkelőhelyen a kialakult útviszonyoktól függően másként szabályozták - mondta Juhász Frigyes szóvivő. Hozzátette: a sátoraljaújhelyi, a páci- ni és az aggteleki átkelőknél folyamatosan ellenőrzik a hólánc meglétét a belépő járműveknél, és ennek hiányában már küldtek vissza járműveket Szlovákiába. Tornyosnémetinél és Bánrévénél az útviszonyok jelenleg megfelelőek, ezért az utóbbi két helyen nem követelik meg hóláncot. A kiutazóknál a szlovák hatóságok ugyanakkor nem ellenőrzik a hóláncot - közölte. Nem érkezett meg Ausztriába Miskolc (ÉM - PT) - A fotón látható Dargai Béláné még 2003. december 29-én a délután fél háromkor Budapestre induló Bodrog InterCity vonatra szállt fel, hogy onnan Bécsbe menjen dolgozni. Ausztriába azonban nem érkezett meg, és életjelet sem adott magáról. A rendőrség eltűnés miatt adott ki körözést az asszony megtalálása érdekében.' A nő felkutatására tett intézkedések ugyanis eddig eredménytelenek maradtak. A hatóság várja azok jelentkezését, akik Dargai Lászlóné tartózkodási helyéről információval rendelkeznek, vagy eltűnése óta látták valahol. Bejelentés tehető személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (Fábián kapu 4. szám) és telefonon a 46/504-511-es szám 24-44-es, és 26-38-as mellékén. Tárcsázható még a 107-es ingyenes segélyhívó is. Eltűnt, keresik Magassága: 168 centiméter Testalkata: vékony Szeme: kék Arca: kerek Haja: világosbarna, enyhén őszülő Vlselete: sötétzöld kabát, sötét farmernadrág, világosbarna rövid csizma Életkora: 52 év _____________________________________ J Dargai Béláné Meghalt a 1L: egyetlen nap alatt két fagyhalott Újabb két kihűlés halál történt megyénkben Miskolc (ÉM - PT) - Tegnap reggel újabb két személlyel növekedett az idén télen kihűlés áldozatává válók sora Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében. Ináncson egy 50 éves asszony, Sárospatakon pedig egy 60 éves férfi halt meg kihűlés miatt. ff.............. Bűncselekményre utaló adat sem a nő, sem a férfi esetében nem merült fel. Egyedné Novodonszki Éva SAJTÓREFERENS ...................................................ff Egyedné Novodonszki Éva a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, hogy a nőt a falu belterületén, a férfit pedig lakása udvarán találták meg. A halottszemle során mindkét esetben kizárták az idegenkezűséget. Bűncselekmény gyanújára vonatkozó adat nem merült fel, az elsődleges orvosi vizsgálat is a kihűlést valószínűsítette. A nő esetében az en- csi, míg a férfi ügyében a sárospataki rendőrkapitányság állam- igazgatási eljárásban folytatja a vizsgálatot. Orvosszakértő vizsgálja Mint minden ilyen típusú rendkívüli halálesetben azonban az igazságügyi orvosszakértő boncolása után állapítható meg a halál pontos oka. Az idei téli szezonban (2003 novemberétől) a mostani két esettel együtt immár tizenegyen (köztük négy nő) váltak kihűlés áldozatává megyénkben. www.boon.hu-.V. . C ? ' f V */• http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Égből pottyant bal hátsó kerék Nem égi szekérről hullott alá a háztetőre Mezőzombor (ÉM - PT) - Akár egy sci-fi kalandfilm jelenete is lejátszódhatott a szeme előtt annak a mező- zombori háztulajdonosnak, aki a plafon irányából hallott égzengető, csattanó hang után kiment az udvarra, és felnézett a tetőre. A cserepek között egy kerék landolt. A minapi esemény azonban nem különleges égi jelenség volt. Nem ufó vagy valamilyen égi szekér hibásodott meg és pottyant a Földre kereke a felhők közül., A prózai magyarázatot Bujdosó Ferenc alezredes, a Szerencsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője mondta el. Egyszerűen az történt, hogy az előző nap vásárolt, és talán kellően át nem nézett Ladával indult útra az új tulajdonos. Nem járt arra senki Az egyik pillanatban azonban a karosszéria hátulja a földre rogyott, mert elszabadult a bal hátsó kerék. A következő pillanatban azonban már puskagolyó sebességgel húzott el a kerék a kocsi mellett. A guminak akkora energiája volt, hogy az árokban megpattanva a levegőbe repült és a tetőbe csapódott. Ezt hallotta meg a háztulajdonos. A szerencsétlenségben a szerencse az volt, hogy éppen akkor éppen arra egyetlen gyalogos sem járt, és szemből egyetlen jármű sem érkezett. A Lada ugyanis átsodródott a bal oldali sávba. Fatárolóból indult el a tűz a házba Felmerül a szándékos Vadna (ÉM - PT) - A helyszínen történt alapos vizsgálat után arra a következtetésre lehetett jutni, hogy szándékos tűzokozás történhetett csütörtökön kora hajnalban Vadnán. A Rákóczi utcai családi háznál, ahol leégett a főépülettel egybeépített fatároló. Veres Bence főhadnagy, a Kazincbarcikai Tűzoltóság tűzvizs- gálőja kérdésünkre elmondta, hogy a riasztást követően öt órától majd hét óráig küzdöttek a gyújtogatás gyanúja fecskendős autón helyszínre érkező tűzoltók. Sikerült megakadályozniuk, hogy a fatárolóban keletkezett ismeretlen eredetű tűz a lakórész tetőszerkezetét elérje. A lángok keletkezésekor hárman tartózkodtak a házban. Egyikük sem sérült meg a tűz következtében. Az eset vizsgálatát átvette a rendőrség. http://hlrek.boon.hu További rendőrségi hírek! Videó és távfelügyeleti rendszerek IS r^tELOMV 35530 Miskolc, Szemere u. 20. Telefon: 46/413-466, 20/96-28-120 Megállóban landolt. A Seat típusú, egyterű személykocsi alaposan ráfizetett egy defektre Miskolcon, ugyanis a jármű irányíthatatlanná vált és az autóbusz-megállóba rohant. A reggeli órákban Miskolctapolca irányból haladt a város centruma felé az autó, amikor a bal hátsó gumija váratlanul durrdefektet kapott. A gépkocsivezető elvesztette uralmát járműve irányítása felett. A sodródó karosszéria előbb kidöntött egy közlekedési táblát, majd a fedett megálló lábait, a vascsöveket találta el. Végül megpördült és a járdán állt meg. Az autóban és a megállóban is jelentős anyagi kár keletkezett. Személyi sérülés azonban nem történt, a buszöbölben senki sem tartózkodott - tájékoztatott Szaniszló György, az MVK Rt. forgalom- biztonsági csoport vezetője. (Fotó: Sz. Gy.) C2D www.boon.hu CITROEN CITRO-MARKT KFT. 3533 Miskolc, Andróssy út 45., tel.: 46/530-554, 530-307 HORVÁTH AUTÓHÁZ KFT. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 36/a., tel.: 47/521-164 kedvezmény a Citroén-modellekre*! *A kedvezmény csak az akciós modellekre érvényes, január 7-IÖI február 78*ig, vagy a készlet erejéig. A kedvezmény mérteke típusonként változó. A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben! . A CITROEN a TOTAL-t választotta. HIRDETÉSEK