Észak-Magyarország, 2004. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-15 / 12. szám
2004. január 15., csütörtök É$ZAK-MÍIGYAR0R$2ÁG$ SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 4 HOROSZKÓP III. 21.-ÍV. 20. Kissé nyomasztónak találja azokat a feladatokat, amelyeket önként vállalt. Úgy érzi, hogy annak idején nem igazán gondolta át, hogy mit is akar, emiatt van most némi bizonytalanságban. IV. 21.-V. 20. Lehet, hogy nem egészen úgy történnek majd a dolgok a mai nap folyamán, ahogy gondolta. Valószínűleg nem teheti meg, hogy kizárólag csak szívügyekkel, illetve a családdal foglalkozzon. V. 21.-VI. 21. ________ _ _ _______________ Á rosszakarói támadásba lendülhetnek, ám ha látják, hogy önről minden pletyka lepereg, előbb-utóbb abbahagyjak az ócsárolást Ehhez azonban önnek kimondottan nyugodtnak kell lennie. VI. 22.-VII. 22. Kitűnően alakul a mai napja. Ügy érzi, hogy végre sínen van mindenféle szempontból. Sikerül a magánéleti problémáit végleg maga mögött hagyni, illetve megoldani, s ez nagy örömöt okoz. VII. 23.-VIH. 23.__________________________________ Már régen el kellett volna kezdenie azt a munkát, amelybe még csak most akar belefogni. Nem lett volna szabad ilyen sokáig halogatnia, hiszen az ön számára lenne fontos a végeredmény. Vili. 24.-IX.23._________________________________ Valami nagyon zavarja most egy illető viselkedésében. Nem igazán tudja, hová tegye, megbántani nem akarja, de egyáltalán nem szimpatikus önnek. A kisugárzása negatív az ön számára. IX.24.-X.23. Ne vegyen semmit túlságosan komolyan, hiszen nem eszik a kását olyan forrón, mint ahogy főzik. Bár ön ezt nagyon jól tudja elméletben, eddig nem sikerült gyakorlatban megvalósítani. X. 24.-XI. 22. Jobban neki kellene gyürkőznie egy bizonyos feladatnak ahhoz, hogy valóban sikerüljön. Ne hagyja annyiban a dolgot, ha ön nem végzi el, mások lecsaphatnak rá, s az kellemetlen lenne. XI. 23.-XII. 21. Meg van arról győződve, hogy az a helyes, amit ön tesz. Ez azonban egyáltalán nem biztos, de meg sem akarja azokat a barátokat hallgatni, akik szeretnék önt meggyőzni a tévedéséről. XII. 22.-1. 20. Szeretné áthárítani másra azokat a feladatokat, amelyekkel önt bízták meg. Ez nem fog sikerülni, ezért a legjobb, ha halogatás nélkül azonnal belevág a megoldásukba, amíg nem késő. I. 21.-II. 20. Vegye végre észre, hogy nem mindenki viseltetik ön iránt jóindulattal. Ön azonban sajnos nagyon naiv időnként, s mindent elhisz, amit mások mondanak. Legyen jobban résen, s védekezzen. II. 21.—III. 20. Jelenleg nem tud mit tenni, a legjobb, ha megvárja, amíg a dolgok maguktól rendeződnek. Lehet, hogy önnek igaza van sok tekintetben, de sajnos, ezt nem tudja másoknak bebizonyítani. SKANDINÁV LOTTÓ Gépi húzás 1, 2, 4, 8, 9, 28, 35 Kézi húzás 7, 9, 10, 15, 20, 28, 30 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! KENŐ Január 13. 478 9 12131518 19253744 5962 6568 70727578 A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! GAZDIT KERESÜNK j j J j j j j j j t* t i » » t » r11 ti • • * • • • • •• • • Vizslakeverék 4 kan, 1 szuka • * • • « • • t • t « 4 4 4 hónaposak 4 t t I 4 4 4 4 Iliitt 4 30/232-1890 Bobtailkan 4 éves30/232-1890 Tacskőkeverék3 kan, 1 szuka2 hónaposak 30/232-1890 Goldenretriver-kev. 1 kan, 1 szuka8 hónaposak 30/232-1890 Foxikeverék szuka2 éves 30/232-1890 Németvizslakan 3 éves 30/232-1890 Agárkeverék szuka2 éves 30/232-1890 Kuvaszszuka6 éves 30/232-1890 Magyarvlzslakan 3 éves 30/232-1890 Törpeschnauzer-kev. szuka 8 hónapos30/232-1890 Pincsi-tacskó kev.szuka 2 éves30/232-1890 Tacskókeverékkan 10 hónapos30/232-1890 Németjuhász-kev. szuka5 hetes 30/387-4450 Spániel-tacskó kev.3 kan, 1 szuka2,5 hónaposak 46/383-029 Spániel szuka2 éves46/383-029 Oroszterrier szuka, kan4 év, 3 hón. 30/383-9363 Rotw.-németj. kev. 70/2828-125 Németjuhász-kev. szuka 6 hónapos70/270-3760 Németjuhászszuka 1 éves70/527-1509 Szetterkeverékszuka 6 hónapos20/574-8836 Keresi régi vagy új gazdáját! Skótiuhász kan3 éves 30/232-1890 Németjuhász kan 2 éves30/232-1890 Foxikan 3 éves 30/232-1890 Uszkár kan 4 éves 30/232-1890 SMS AZ ÉSZAKHAK ÜZENET Á legújabb Forma-l-es pilóta neve, aki magyar „kisebbségi”: Rajkónen lesz? Rek(30/4324-770)_________ Szia Dew. Nem hinném, hogy valakik) be mernék vállalni Ik rokonságát. Hawerjai lehetnek (míg lóvéja van), hosszú távon deficites, IQ-light a pasi. Rek. (30/4324-770) Ik: weres bi(r)ka is te vagy? És mely részed a dorhina? Mert mind2 az értelmi szinteden van. Hajba ne kapj magaddal (DH-ba azt írtad, bi(r)ka is te vagy)! Rek. (30/4324-770) A marslakók üdvözlik az európaiakat: köszönjük a zenedobozt, amit ajándékba küldtek nekünk tavaly, de elemeket is küldjenek, mert nem muzsikál. Üdv: Nanu-Nanu. Rek. (30/4324- 770) _________ 2004-ben legyen legalább annyi szerencsénk és oldódjanak meg a ne-. hézségeink, mint annak a képviselőnek, aki bár egyénként soha sem nyert, de listán 3-szor bekerült. (20/2075-698)__________ Ik. Intuícióidat Őrizd meg, ha fejlett, pár üzidtől a kedved elmehet, ha meg nem, mi baj lehet? Hú, ez most megint magas lehetett neked... Rek. (30/4324-770)__________________________ Lehet (velem megeshet?), de helyeslem eme kedves eszperente nyelvezetet, menten beletenyerelek, SMS- re termett ketyere nyegle tervezete nem tehet ellene. Rek. (30/4324770) _______________ ___________________ A W ellen tiltakozik a polgári körök 1 része. Láttam 1 képet, melyen 1 VV-s nőnemű lény megmutatta, mi van neki. Majdnem hánytam. Ezt nézzék a gyerekek, ez a cél? (20/2075- 698) Ha elindul a VV3, akkor leáll a „Legyen Ön is milliomosl", a legnézettebb műsor, mely milliók kedvence. Van ebben logika? Gondolkodom, miért van ez, de a rejtély marad. (20/2075-698)_________ Régen a szegény, tehetséges fiatalok 1 része focizni, boxolni... stb. ment, hogy legyen pénz. Azt hiszik lesek, elég a fenékmutogatás a W3- ban és már tehetség is van. (20/2075-698)____________________ Dew: Mint az köztudott, az „egy- pendülőn húrunk” kulturált magaviseletű teamet nem a mennyiségi írás jellemzi. Hadd görcsöljön, papoljon szerencsétlen „tolerancia"? Rek. (30/4324-770) __________________________ Emlékszel? Miközben te kuncogtál, én már rázkódtam a nevetéstől? Üdv: HB. (30/6198-445) Ugyan már kérem: titánok harca? Eri nem látok Itt csak egy tüzesvíz- pusztítő indiánt, egy weres bakteri, rengeteg felesleges SMS-t beírkáló, 2 idétlen fazont. Rek. (30/4324-770) Ml wan picinyeim? Csák a ti pri- wilégiumotok a kötekedés? Wisz- szanyalt a fagylalt? IQ-bajnok (lő)wa(la)gok, nem tetszik walami? Ik, hozzál még 1-et magaddal. Rek. (30/4324-770) V.S.SIth lowag Blkall4: Sya Dew „bácsi"! Szegény gyermek Jézuska. Gazdag gyermek fordítwa jobb lenne, de hát tudod, az az igazság, hogy nincs igazság! Üdw. (20/9319-691) Ik. Ml lenne velünk nélküled? Olyan kultúrantropológial eset vagy, hogy nem találok szavakat muzeális értékedre. Felnéz rád az emberiség, mit nem szabad csinálni. Rek. (30/4324- 770) SZÓLÁSTÉR OLVASÓNK LEVELÉBŐL 1 ‘ J ' j' JJ j J -j -j -j -J ’J'Jj w^ „ 'U. . .. LMLVL.' L. .. L. l . i L . - ’i : '. Nagyon várjuk haza! (Fotó: a szerző) Különleges kutya Még tavaly, december 3- án veszett el Szirmáról egy középtermetű, nem teljesen fekete (barna és fehér foltokkal díszített), rövid farkú, keverék kan kutya. A kutya azonban nem közönséges állat: ő a család kedvence, akit véletlenül kizártak! Kérjük, aki tud valamit erről a különlegesen fontos kutyusról, esetleg befogadta, jutalom ellenében azonnal jelentkezzen a 46/405-612-es, vagy a 46/564-157-es, vagy a 20/467-1509-es telefonszámon. 06-20/96-44-444 IZSK^f * ♦’rrrr Ab étv*nal. y * 4'4 "4 4 A. "4 L A. 4 4 4 4 4 V V 4 C 4 '4 4 L 4 C V 4 4 V. 4 4 X 4. 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 V. V 4 V A. 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 V. 4 4 A.-w Fekete teleken verebek dermednek, nem ehetnek eleget. Szeles, jeges terepeken kedvetlen emberek, s gyermekek reszketve mennek, meleg helyeket keresnek. Heléna. (20/2075- 698) Nos, picinyeim, a novemberi pár röpke SMS-emmel tudatosítottam bennetek, hogy bármikor padlóra küldöm a galerit, mesteretekkel lütt és vigyázzba állni, ha írtok! Rek. (30/4324-770) ______________ Irokéz már +szokta, hogy csakis meghajolva, illedelmesen +fürödve veszi kézbe telóját, ha nekem ír. Világos? Rek. (30/4324-770)________________ Sya Gaborkeyl Köszönöm szépen. Örülök, hogy nyitott szemmel olwa- sod írásaimat és wégre vkinek tetszik, ahogy gondolkodom. írj minél többetl Wárom kíwáncsianl Üdw: V.Bika08. (20/9319-691) És megkezdődtek a teremtés háromszáz szűk napjai: a másnapok, kezdő- és végnapok, élet-halál napok, földnek, víznek, égnek napjai. Félnap, negyednap, sohanap. (30/6198-445) VICC A kft. igazgatója a lopással gyanúsított munkásától megkérdezi: miért meri olyan határozottan állítani, hogy a rézdrótot csak és kizárólag az éjjeliőr lophatta el? - Tudom én, hogy mit beszélek! Magam is éjjeliőr woltam éwekig! IK7. (70/2057-100)- Kowács, én tudom, hogy a fizetése nem elég ahhoz, hogy megnősüljön. De higgye el, egy nap majd hálás lesz nekem ezért! IK7. (70/2057-100)- Lajos, hát te itt wagy a strandon? Tudtommal nem wettél ki szabadsá- I got. - Hiwatalos ügyben wagyok itt.- Miféle hiwatalos ügyben? - Titkárnőt keresek a kft. részére. IK7. (70/2057-100)- Főnök, képzelje, ma majdnem nem jöttem be, mert reggel elaludtaml - Miért Ferikém, maga otthon is szokott aludni? IK7. (70/2057-100)- Mondd, Ferikém, mi a foglalkozásod? - Főtápász! - Hát az mit csinál? - Főtápászkodik! IK7. (70/2057- 100) Kiss úr bekopog a főnökéhez. - Főnök úr, bajban wagyok... A feleségem kijelentette, ha nem tudok fizuemelést kiharcolni, elhagy. - Márpedig én nem tudok adni magának. - Igazán hálásan köszönöm, főnök úr! IK7. (70/2057-100) Két barát beszélget: - Egy dolog tetszik az anyósodban! - Igen? És mi?- Az, hogy nem az enyém. IK7. (70/2057 100) Idős színész az ifjú arának. - Nem is tudom, hogy tudtam eddig élni nélküled. - Én tudom. Ötvenéves korodig én nem is léteztem. (30/5939- 834)- Jean, volt kint az ügetőn? - Igen, uram. - Feltette az ötezret a pej kancára? - Igen, uram. - És mi történt?- A hajtó levette és megköszönte. (30/5939-834) SZERELEM „Magányos ünnep. Zúzmarás ág, didergő madár, a szíwemben mégis itt a nyár. Fenyőfaág ontja szét illatát, elhozwa a nyár szép pillanatát" Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://sms.boon.hu címen ÁRFOLYAMOK OTP Bank vétel eladás v'Vi Vm tu u 4. Luíviu UU Postabank vétel eladás 4 Ul U 4 L 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4444 4 K&H Bank vétel eladás SEGÍTSÉG . w4'4 VV'C'i 4 4 4 4 4 4 4 4 4 t i t 4 Ctvítt 4444 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő Ausztrál dollár157,65 167,40 157,27 166,99155,13 169,75 számok hívhatók: Kanadai dollár159,19169,04 158,89168,71156,75 171,53 mentők: 104 Svájci frank165,57175,81165,17 175,39 164,77 176,73 tűzoltók: 105 Cseh korona7,76 8,57 7,34 8,567,69 8,67 rendőrség: 107 Dán korona 34,67 36,8134,58 36,72 •33,96 37,54 ORVOSI UGYELETEK Euró 259,54 272,85 258,12273,00258,81 273,73 Miskolc Angol font376,28395,58 373,29396,39372,46399,48 Központi gyermekorvosi Japán yen*191,01202,83190,49202,27 188,06205,78 ügyelet: 46/412-572 Norvég korona30,14 32,00 30,07 31,93 29,5132,61 Felnőtt orvosi ügyelet: Lengyel zloty 0,000,0050,4361,63 52,8359,57 46/531-799 (Diósgyőri Svéd korona28,2529,99 28,18' 29,92 27,67 30,59 Kórház) Szlovák korona6,23 6,895,88 6,86 6,17 6,95 Fogászati és felnőtt orvosi Amerikai dollár203,93 214,39202,70214,38 203,30215,02 ügyelet: 46/412-355, A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Arany J. u. 37. Előző napi árfolyamok. 2004. ianuáx IS., csütörtök A NAP Kel: 7.28 Nyugszik: 16.19 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS -4,1°C 0, 4°C Nyugat felöl ismét nagy ned- vességtarthlmú levegő érte el a Kárpát-medencét még 'éjszakai órákban. Így a nap első felében sok lesz a felhő és csapadék is várható, majd nyugaton felszakadozik a felhőzet. Élőszavas tájékoztatás: 06-90-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás dija: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Többnyire- erősen felhős illetve borult lesz az ég és napközben csapadékra is számítani kell. Halmazállapota vegyes lesz, hisz eleinte eső, ónos eső, majd havas eső, havazás fordulhat elő. Az északi, északnyugati szelet nap közben továbbra is erős, olykor viharos széllökések kísérik, Péntek -3,3°C Változékony idő, élénk, ÉNy-í Szombat Havas eső, élénk, DNy-i Vasárnap -1,2°C Havazás, mérsékelt, változó Hétfő -2,-l’C% Borongős idő, élénk, Ny-í hiAiAbAb \ legfrissebb Készítette; VÁRJUK LEVELEIKET ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek esetében fenntartjuk magunknak a rövidítés jogát. Névtelen leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Faragó Lajost 46/502-900/3261 20/4801-583 HÓJELENTÉS Kékestető 15 cm Mátraszentistván 6 cm Sátoraljaújhely5 cm Bánkút 16 cm Bükkszentkereszt12 cm Lomnici-nyereg 40 cm Stary Smokovec 35 cm Csorba-tó 68 cm Zdiar45 cm Krompach50 cm Rax 70-120 cm Mariazell40-60 cm Kaprun-Maiskogel 28-58 cm Ravascletto80-170 cm Sappada 10-100 cm CnriNFORM Miskolc-Parasznya-Sajószent- péteri út 4+400-5+100 km sz. szakaszán Lyukóbánya és Parasz- nya között bányaművelés miatt, Tárcái és Prügy községek között veszélyes útpadka miatt 40 km/h-s sebességkorlátozás. ÉVFORDULÓ Martin Luther King 75 éve született Nobel-békedí- jas amerikai lelkész, polgárjogi harcos. A feketék jogainak leghatásosabb szószólója volt, de felemelte a szavát az USA vietnami szerepvállalása ellen is. NÉVNAP Névnap: Lóránt, Loránd. Egyéb névnap: Alfréd, Aurél, Gujdó, Imbert, Klarissza, Kolos, Mike, Mikeás, Mór, Móric, Pál, Sándor, Szigfrid, Vitus. _ LEVE6ÖSZENNYEZETTSÉG Az ÉMI KÖFE (Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosában a múlt héten a légszennyezett- ségi mutatók megfelelőek voltak a szálló por kivételével, amely mindennap meghaladta a 24 órás egészségügyi határértéket.