Észak-Magyarország, 2003. december (59. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
2003. december 6., szombat É$!AK-MftfiYAH0R§2Áfi# SPORT / HIRDETÉS / 10 hírcsokor Szavaztak. Idén 46. alkalommal szavaztak a hazai sportújságírók az év legjobbjairól, az eredményhirdetéssel egybekötött ünnepségre december 18- án 18 órakor kerül sor a Budapest Kongresszusi Központban. Sir Alex szívproblémája. Kisebb szív- problémája miatt kórházi kezelésre szorult Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetó'edzője. Kétszer 16 csapatot javasolnak Budapest (MTI) - Csütörtökön késő estig tartó tanácskozásán a Magyar Labdarúgó Liga elnöksége - a Ligatanács novemberi 12-i javaslatát elfogadva - úgy döntött, hogy a jövőben 16-16 csapat részvételével kívánja lebonyolítani az NB I és az NB I/B küzdelmeit. Először összevont Ligatanács-ülésen vettek részt a klubok képviselői, majd ezt követte az MLL elnökségének tanácskozása, melyen elsősorban a versenykiírásokat érintő határozatok születtek. Az MLL a december 19-én sorra kerülő MLSZ elnökségi ülésen is a kétszer 16 csapatos lebonyolítási rendszert terjeszti elő. A végső döntést a szövetség elnöksége hozza meg. Kapitulált a Dallas. Ezt a helyzetet ugyan kihagyták a Királyok, ám mégis nyert a kaliforniai csapat a Csillagok ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján: Los Angeles Kings - Dallas Stars 3-0. (Fotó: epa) ..................../......:...............■..... ...........> A felépülök rangadója lehet Női kosárlabda NB I/A, 8. forduló: MiZo-Pécsi VSK - DKSK Egy éve gond nélkül nyertek a hazaiak (fehérben) (Fotó: internet) Miskolc (ÉM - BCS) - A női kosárlabda-bajnokság élvonalában vasárnap 18 órától Pécsett játszik rangadót a DKSK csapata a bajnoki címvédő MiZo-Pécsi VSK ellen. A hét elején lehangoló hírek kaptak szárnyra a diósgyőri kosarasok egészségi állapotáról, hiszen több játékos is sérüléssel és betegséggel bajlódott, ami a holnapi baranyai rangadó előtt nem sok jót ígért. Ami biztos: a részleges bo- kaszalag-szakadást szenvedett Fodornak többhetes pihenőre van szüksége ahhoz, hogy ismét edzésbe állhasson. A többiek gyógyulóban vannak, de az csak a meccs napján fog kiderülni, hogy Brosovszky, Csávás, Eör- dögh és Koncz közül ki az, aki nem tudja vállalni a játékot. Az ellenfélnél A MiZo-Pécsi VSK honlapja szerint a bajnokcsapat 12 fős keretéből csupán két játékos, Szakács és Lisina egészséges, de előbbi egyetemi tanulmányai miatt hagyott ki edzéseket, utóbbinak pedig nincs játékengedélye. A többi tíz játékosnak (Ambrus, Anderson, Boiko, Branzova, Czu- kor, Fegyverneky, Iványi, Károlyi, Keller, Tranquilli) - hangsúlyozottan a klub honlapja szerint (!) - különböző egészségügyi problémái vannak. (Arról nem adtak hírt, hogy a szakmai stáb tagjai közül nem küszködik-e valaki valamilyen nyavalyával.) Lélekben erős- Azt nem tudom, hogy a pécsi játékosok milyen egészségi állapotban vannak, azt viszont igen, hogy lélekben erős sportolók alkotják a bajnokcsapat keretét, akik képesek arra, hogy felülkerekedjenek gondjaikon, és vállalják a játékot a rangadón - mondta Miien Vukicsevics, a DKSK vezetőedzője, - Azt szeretném, ha vasárnap bebizonyosodna, hogy lélekben mi is erősek vagyunk. Európa egyik legjobb csapatához látogatunk, és bár a pécsiek hétközi Euroliga-találko- zója miatt mi valamivel pihen- tebbek vagyunk, nem hiszem, hogy nekünk lennének nagyobbak a győzelmi esélyeink. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem nyerhetünk! A DKSK-ban sok jó játékos van, akik képesek jó játékra. Ha ez utóbbit sikerül megvalósítani Pécsen, akkor vidám lesz az utunk hazafelé. A diósgyőri szurkolók buszt indftanak a pécsi mérkőzésre. A társasgépjármű holnap 9 órakor indul Miskolcról. További információ a 30/498-32-55-ös telefonszámon Ficzere Pétertől kérhető. Kosárhétvége a körcsarnokban Miskolc (ÉM - SZIS) - A MEAFC mindkét NB I/B csoportos kosárlabdacsapata hazai környezetben folytatja hétvégén a pontvadászatot. A hölgyek szombaton, 18 órától a Debreceni Sl-vel, míg a férfiak vasárnap, 17 órától a Siókosár UK ellen próbálnak szerencsét. A találkozóknak a Miskolci Egyetem körcsarnoka ad otthont.- Három, miskolci szálakkal is rendelkező játékos erősíti a gyors és erőszakos stílust képviselő debrecenieket - mondta Egerer Attila, a MEAFC női csapatának edzője. - Tavaly mi győztünk náluk, ők pedig nálunk nyertek. Az eddigi játékunk alapján kevés a sanszunk. Örülnék, ha végre csapatként működnénk. A „lagymatag” meccseinken ugyanis sajnos többnyire kikaptunk. Erősítésre nem számíthatunk, így a jelenlegi kerettel kell kiharcolnunk a bentmaradást. Tv-s meccsen- A karácsonyi szünetig hátralevő négy meccsből az első kettőt itthon játsszuk - tudtuk meg Hajdú Roland- tól, a MEAFC férfigárdájának mesterétől. - Vasárnapi vetélytársunk, a Siófok szívós, de verhető gárda. Ahhoz, hogy kilábaljunk az utóbbi néhány mérkőzés óta tartó hullámvölgyből, győznünk kellene. így találhatunk vissza az első hét fordulóra jellemző sikerszériához. Az is motiválja majd a fiúkat, hogy a városi televízió hosszú idő után felvételt készít az összecsapásról. Az NB I/A csoport állása 1. MiZo-Pécsi VSK 7 7-----575-40114 2. Szolnoki MAV-Coop SE7 61458-31313 3. Diósgyőri KSK 761 568-48513 4. Euroleasing-Orsi Sopron7 61556-43013 5. Röhnisch-Foton Sopron *7 34355-413 9 6. Szeviép-Szeged7 25443-558 9 7. BEAC-Újbuda725 397-5119 8. ESSE-ESMA 725446-482 9 9. Atomerőmű-KSC Szekszárd 7 1 6384-5018 10. Zala Volán-ZTE77437-525 7 * 1 büntetőpont levonva SZOLGALTATAS Fa és lignit szállítása. Érd.: 20/4674-164.428374 OKTATÁS Adó, TB 2004 Előadások neves előadókkal a VASAS Művelődési Központban 2003. december 8-án, 9-től (ART, SZJA, TAO, ÉVA), 2003. december 11-én, 9.30-tól (munkaügy, TB). 4800 Ft+áfa/előadás. Érd.: Számviteli Egyesület 20/9681-535. Akkreditált képzés az ATI-nál! Személygépkocsi és motorkerékpárvezető tanfolyam indul: dec. 8-án, du. 15 órától. 30%-os adókedvezmény, részletfizetési lehetőség, diákoknak tandíjkedv.! Mc, József A. 20. 46/324-633, Fax: 46/412-685. ATI a vezetés iskolája) 427671 Angol nyelvtanároknak 30 órás akkreditált továbbképzés. Érdeklődni KARRI- NA Szakképző Iskola titkárságán a 46/533-533 telefonszámon. 428734 Könnyű- és és nehézgépkezelő tanfolyamokat indít folyamatosan az And- ! rássy Középiskola (Miskolc, Soltész Nagy K. u. 10.) 46/412-444 OKÉV sz: 04-0004-02 Akr.szám: 0287 A képzési díj 30%-a az szja-ból visszaigényelhető. ___ 429026 j TÁRSKERESÉS Tigrisherceg 181/31/75 sportos, kitűnő egzisztenciájú nem hiszi, hogy nincs Borsodban egy kimondottan csinos, vidám cicibajnok vadmacska, aki nőies, fiatal és boldog szeretne lenni örökre. Medvék, dínók kíméljenek. 30/2838-966. ____________426516 KÖZLEMÉNYEK Intenzív angol tanfolyamok most 20% karácsonyi kedvezménnyel! Lite Nyelviskola 46/413-126. 426664 Tóth Autósiskola tanfolyamai szgk., segédmotor kategóriában. Intenzív: dec. 19.15 óra. Részletfizetés! Egészségügyi tanfolyam. Miskolc, Széchenyi út 107.1. em. 46/412-185, 46/506-309, 20/9428-095. http://tothautosiskola.klick.hu 427443 í Tisztelt Olvasóink! Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy 2002. évi adójuk 1%-át (163 332 Ft-ot) felajánlották intézményünknek. Egyúttal tájékoztatjuk Önöket, hogy az így kapott összeget számítástechnikai eszközparkunk fejlesztésére fordítottuk. Örömünkre szolgálna, ha munkánk elismeréseként adójuk 1%-ával az idei évben újra intézményünket támogatnák. Az így befolyt összegből DVD-állományunkat kívánjuk bővíteni. II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár 3530 Miskolc, Görgey u. 11. Adószám: 15350844-2-05 Italnagykerek Figyelem! Közvetlen a gyártótól minőségi és asztali borok különböző palackozásban, valamint üdítők, vizek termelői áron. Tel.: 20/9217-670. 427470 A Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet értesíti ügyfeleit, hogy a hitelkamatokat 2003.12.15-től 2-3%-kal emeli. Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága A harminc éve, az 1972/73-as tanévben a miskolci Szemere Bertalan Szakmunkásképző Intézet Szentpéteri kapui részlegében könyvkötőként végzettek szerveznek osztálytalálkozót. Az egykori osztálytársak jelentkezését várják: Lubai Klára 49/334-493, 20/314-2131. 428787 MUNKAHELYET KÍNÁL Ha Ön középkorú vagy nyugdíjas és területi képviselőként akar dolgozni, hívjon! Érd: 30/6319-311. 422328 Üzletkötők, figyelem! Kiemeltjuta- lékkal várjuk jelentkezését nyílászáró szigetelés, hevederzár értékesítésére. Tel.: 30/206-9602. • 424735 Biztonsági zárak, nyílászárók hőszigetelése közvetlenül a gyártótól, garanciával. Tel.: 30/206-9602. 424738 Új fogyás 100%-os sikerrel. Tel.: 30/391-5158, 20/338-9786. 426657 Jelentkezzen folyamatosan induló ADR belföldi árufuvarozó vállalkozó, nemzetközi gkv., belföldi és nemzetközi autóbusz vállalkozó, belföldi árufuvarozó, belföldi autóbusz-vezető szaktanfolyamainkra. Jelentkezni: Szépkúti Gyula 30/9985-251, 46/384-248. 423588 Ipari bádogos szakembert keresünk vidéki munkára. Telefon: 46/379-471,46/533-265. 423941 Vasszerkezet gyártásában jártas, hegeszteni és önállóan dolgozni tudó, munkájára igényes lakatosokat keresünk felvételre. Vidékiek jelentkezését is várjuk. Jelentkezni önéletrajzzal Miskolcon az Ernye bán u. 4. szám alatti telephelyen lehet. Telefon: 46/506-540. 425416 A Bim Rao Egyesület keres angol- nyelv-tanárt és zenetanárt heti 2-3 órára az Ózdi Romakollégiumba. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés levélben. Cím: Ózd, Bolyki Fő út 13. 427396 Karácsony előtti könyvárusításhoz munkatársat keresünk Ózdon. Tel.: 20/3512-539. _____ 427433 A monoki Kossuth Lajos Általános Iskola i fő angol szakos tanárt keres. Érdeklődni hivatali időben: 47/356-006,30/4663-010. 427457 Nemzetközi tgk.vezetőt keresek. Gyakorlattal, orosz vízummal rendelkezők előnyben. 30/471-2829. 427870 Független lányt keresek egri háztartásba jó fizetés+teljes ellátással. 20/9224-303.______________427676 5-6 fős lakatosbrigádot keresünk állandó munkára. Érd.: 48/512-045. 428705 Épületkarbantartáshoz, üzemeltetéshez műszaki előadót keresünk. Pályázatokat „Előadó" jeligére a kiadóba várjuk. Miskolc, Zsolcai kapu 3. szám alá december 20-ig. Tarcali, 4 csillagos kastélyszálló szakképzett, nyelveket beszélő felszolgálót keres. Tel.: 47/580400. 428097 A Group 4 Falck Kft. keres kiemelt kereseti lehetőséggel változatos, mozgalmas, érdekes szakmai területre személygépkocsival rendelkező személy- és vagyonőröket, Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika környékéről. Jelentkezni időpontegyeztetés végett munkanapokon: 8-16 óráig az alábbi telefonszámokon: 20/9847-215. 428001 Angolul/franciául/németül beszélő fiatalokat keresünk külföldi luxushajókra vendéglátó- és szállodaipari munkakörbe. Hotelmenedzserek jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet hétköznap: 1/466-4105,1/386-9035. 428167 A Miskolci Nemzeti Színház Don Juan című előadásához keres I nőies statiszta lányokat félmeztelen szerephez. Jelentkezni lehet december 12-ig. Telefon: 46/516-704, 30/448-8771. 428122 Víz-, gáz-, fűtésszerelőket keresünk azonnali kezdéssel hosszú távú munkára. Érd.: 30/6367-767, 30/3200-965. 428494 Kőművest gyakorlattal Miskolc és környékén végzett munkára felveszek. : 47/378-268, 20/915-95 73. 428572 Kőműves-, burkoló-, festőmunkát, kiváló minőségben azonnal vállalok. Érd.: 20/371-2018. 428673 Acélszerkezeti gyártásban tapasztalattal rendelkező, önállóan dolgozni tudó szerelésvezetőt keresünk. Érd.: 48/5 12-045. 428701 Opel márkakereskedés keres alkatrészraktárost. Feltételek: alapfokú alkatrész- és számítógép-ismeret. Jelentkezni személyesen fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: Quattro Autóház Kft. Miskolc, Lorántffy Zs. út 49. 428723 Opel márkakereskedés keres alkatrészraktárost. Feltételek: alapfokú alkatrész- és számítógép-ismeret. Jelentkezni személyesen fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: Quattro Autóház Kft. Miskolc, Lorántffy Zs. út 49. ________ 428723 Csőszerelőt és AWI-hegesztőt felveszek. Érd.: 30Ó2192-467. 428934 Gyakorlott varrónőket felveszünk Encsről és környékéről. Jelentkezni: 30/6194-799. 429069 Szerencs és vonzáskörzetéből targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat keresünk. Érd.: 46/504-364, 46/417-055 429107 Ózd és vonzáskörzetéből betanított, ill. szakmunkára dolgozók jelentkezését várjuk. Feltétel: 8 általános, ill. szakmunkás végzettség. Érd.: 46/504-364 és 46/417-055. 429119 Osztrák FIT24-7-GmbH.mo-i leányvállalatának beindításához, 4 Wellnes termék forgalmazásához munkatársakat keres! Info: 20/385-6833, e-mail:korsos@invitel.hu 429147 MUNKAHELYET KERES Betegápolást vállalok ingyen, üres szobáért cserébe. Miskolciak előnyben. Érd.: 30/325-7172. 428921 EGYÉB ELADÁS Asztmatikus, allergiás problémára, értékes, originál, vizes porszívó kedvező áron azonnal eladó. Érd.: 30/4368-946. 427250 Kikészített vadbőrök eladók. I Tel.: 70/2830-088. 428230 j Kézi szövéshez színes és nyers szövet- szélhulladék, orsózott és orsózatlan pamutfonalhulladék eladó. Ár: 30-50 Ft/kg. Érd.: 46/317-906, Szirma- besenyő, Vörösmarty u. 34. 428892 EGYÉB KERESÉS Diófát lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásárolok 25-50 e Ft/m3 Érd.: 46/369-921, 20/5162-611. 425982 Olvasott könyvet veszek, házhoz megyek, készpénzzel fizetek. Tel.: 30/209-4182,76/473-019. 428552 Diófát, vadcseresznyét, lábon állót, vagy frissen kivágott törzset vásárolok. Érd.: 46/707-519, 20/9138-391. 428813 ÉSZAK-AUTÓ Skoda Oktavia 98-as, 1,78 M, 2000- es, 2,2 M Ft. Felícia 2000-es, 1,4 M Ft. Hitel-csere. 20/971-2129. 424120 VEGYES Tollát, toll-hagyatékát megveszem. Hívásra házhoz megyek. Tel.: 20/3118-137. 427706 NAPLÓ-AUTÓ Mercedes terepjáró ML 320 benzines, automata, sötétkék-metál, 2002. jan. 16.-Í, 30 000 km-rel, fekete full bőrkárpit, klíma, ülésfűtés, esőszenzor, tempómat, stb. eladó. Tel.: 30/9435-577. Iá.: 12,5 M Ft 426853 Audi A4 1998-as, 2,4i V6 tiptronic váltó klíma 4 légzsák ABS, tempómat alumíniumfelnikkel, 4 elektromos ablakkal, 95 e km-rel, friss műszakival eladó. Csere érdekel. 30/9212-640. __________ 426895 Opel Vectra Cár 2.0i, 16V, 104 E km- rel, ABS, 4 légzsák, multikormány, klímával, CD, központi zár, elektr. ablak+tükör, friss műszakival eladó. Ár: 1999 000 Ft. Tel.: 30/9212-640. 426903 UIOH^TÉC