Észak-Magyarország, 2003. december (59. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-18 / 294. szám

2003. december 18., csütörtök ÉSZAKMAGYARORSZÁG# RÖVIDEN 0 Jennifer Aniston világ­életében jó táncos hírében állt, de legújabb filmje, a Derült égből Polly alapo­san kifogott rajta. A sztár­nak öt napig kellett salsát táncolnia egy jelenet forgatása során, de elmondása szerint a hatodikon úgy nézett ki a lába, mint a nyers hús. 0 Csak a harmadik legmelegebb év volt 2003 azóta, hogy elkezdődött a hőmér­sékletek korszerű eszközökkel történő mé­rése - közölte a genfi központú Meteoro­lógiai Világszervezet (WMO). Az eddigi leg­melegebb 1998, utána a második me­legrekorder pedig 2002 volt. 0 Geri Halliwell minden­kit megdöbbentett, amikor egy jótékonysági rendezvé­nyen egy szót sem szólt. A domborulatairól híres sző­ke szépség egy óriási mac­kót szorongatott egyik kezében, a másik­ban pedig egy lapot tartogatott, melyre a következőt írta fel: „Elment a hangom.” Veszett sok a dolgom, ha jót akarsz, nem állsz az utamba... (Fotó: Archív) Szakadékba zuhant Sao Paulo (MTI) - Szakadékba zuhant egy autóbusz kedden Brazília északkeleti részében; a balesetben huszonketten meg­haltak, negyvenhármán megsebesültek. A különbusz a karácsonyi ünnepekre szállított haza utasokat Sao Paulo körze­tének iparvidékéről Diamantinába. A sze- rencsétienség a csaknem ezer kilométeres út legvégén történt, a végcéltól alig 20 ki­lométerre. A tragédiát az okozta, hogy a busz nem tudott bevenni egy éles kanyart.. Emiatt a jármű lecsúszott a hegyi főútról, és mintegy negyven métert zuhant. A halottak között hét gyermek van. Mindkét buszsofőr túlélte a balesetet, de súlyosan megsebesült. Klímás SUZUKI felár nélkül Korlátozott darabszámban- Swift, Sedan, VVagon R*- Közalkalmazottak,.eg kedvezménye korTSiq , haWHft Suzukik garanciával hitelkalkuláció egyénre szabottan használt autók részletre 10% előleggel Üzemanyag-fogyasztás: 5,5-7,5 liter/100 km C02-kibocsátás: 130-175 g/km SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS ÉS MÁRKASZERVIZ Szerencs, Gyár út 11. Tel.:-47/362-111, 361-490 Fax: 47/362-099 Mobil: 06-30/9982-077 e-mail: suzukiszerencs@mconet.hu Nyitva tartás: h.-p.: 7.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 Hirdetés MEGÉR EGY MOSOLYT- Mi az az állat a teniszpálya mellett?- ??? ­- Ja, az a Navrati lova... További viccek: humor.boon.hu lan Thorpe ausztrál úszó­klasszis is részt vett Nicole Kidman „Cold Mountain” című filmjének szerdai be­mutatóján Sydneyben. (Fotó: EPA) Mert ez műanyag! Stockholm (MTI) - Nem lehet megállítani a műanyagok rene­szánszát, amint az a dán, francia, svéd és magyar ipari formaterve­zők karácsonyi ajánlataiból is ki­derül. A designerek ugyanolyan értékes anyagnak tartják a ple­xit, mint a fát, vagy az üveget. A műanyagok új generációjá­nak sikersorozata tovább folyta­tódik. Azok az ellenvetések, mi­szerint a műanyagot képtelen le­bontani a természet, harcban áll­nak azokkal a nézetekkel, mely szerint a fa, a textil, a bőr kiké­szítése sem kíván kevesebb ener­giát, ráadásul az állatok és a nö­vények sokszor védelem alatt áll­nak. A világ legnagyobb tervezői, mint például Christian Dior, olyan áron kínálnak műanyag karkötőket, amennyiből már aranyból készültet is lehetne vá­sárolni. Felfedezték a Tejút határait Strukturált gázfelhő a szomszédságban Canberra (MTI) - Ausztrál csillagászok egy kozmikus számyszerű gázképződményt fedeztek fel a Tejút közelében, amely hatalmas szárnyként mintegy körülöleli a giganti­kus galaxis külső részeit. A Commonwealth Scientific and Industrial Research Organi- zation (CSIRO) tudományos munkatársa, Naomi McClure- Griffith szerint a Tejút gázfel­hőből képződött határvonala 6500 fényév vastagságú, és a csillag- rendszer központjától mintegy 60 000 fényévnyire van. A kutatók vélekedése szerint a galaxist négy, hasonló szerke­zetű, hidrogéngázból és csillag­porból álló, spirál formájú, fel­hőszerú képződmény veszi kö­rül, és e spirálok közül legalább az egyik kapcsolatban van a Tejút központi, ugyancsak spi­rális mozgást végző bolygórend­szereivel. A gigantikus gázfal léte arról tanúskodik - mondta Naomi McClure-GrifFith -, hogy a Tej­út strukturális felépítése meg­egyezik más, olyan galaxisok többségének felépítésével, ame­lyek égitestek összességéből álló belső spirálját szintén lazább szerkezetű, gázfelhőspirál veszi körül. Azt már korábban is tud­tuk, hogy a Tejutat gázfelhő ve­szi körül, azt azonban eddig nem tudtuk, hogy az ilyen erősen strukturált szerkezetű - tette hozzá az ausztrál kutató. NAPRA / 16 Nem (24) szívesen mutatja meg bájait. Nem először áll kamera elé, szereti ha fotózzák. CSŰ www.boon.hu (Fotó: Ádám János) Centenáriumi csődület a levegőben Közel száz gépből álló arzenállal ünnepeltük a motoros repülés századik évfordulóját A magyar repülés történelmi helyszíneit kereste fel a színes kötelék (Fotó: MTI) Budapest, (HBN - VGY) - Orwille Wright 1903. decem­ber 17-én leginkább repülő drótakadályra hasonlító gé­pével néhány másodperces repülésével 17 méteres távol­ságot tett meg az Atlanti­óceán partján elterülő Kitty Hawk dűnesorán. A jeles esemény centenáriu­mának megünneplésére fogtak össze a magyar repülőszerveze­tek, és stílszerűen egy 100 gép­ből álló kötelékkel kívánták vé­gigrepülni a magyar repülés hős­korának Budapest környéki helyszíneit. A szereplők kara a motoros vitorlázógépektől a 6-8 személyes üzleti gépeken át a Goldtimer alapítvány által 2002-re restau­rált LI-2 utasszállító gépig (egy példánya volt valaha a debrece­ni vidámparkban) széles palettát vonultatott fel az egykor a szov­jet légierő által használt tököli repülőtéren. A gépeket a bizton­sággal tartható sebesség alapján sorolták be négy csoportba. A terv szerint a négy kisebb köteléknek egymás után kellett volna megérkezni a Ferihegyi re­pülőtér fölé, leghátul a leggyor­sabbaknak, akik hosszabb utat tettek meg. Az erős szél miatt azonban végül 2 párhuzamos oszlopban két-két ék alakú köte­lék repülte végig az útvonalat, amely útba ejtette a magyar re­pülés bölcsőjét. összesen 91 repülőgép és he­likopter repülte végig az emlék­túrát, ehhez társult még a ma­gyar légierő három L-39 Albat­rosz kiképzőgépe. Biztonságtechnikai, tűzvédelmi, ■p. és térfigyelő rendszerek Meztelen behatoló a hitvesi ágyban Moers (MTI) - Nem kívánt partner okozott izgalmat egy ágyában fekvő házaspárnak az észak-rajna-vesztfáliai Moersben. Szerdára virradóra ugyanis egy 28 éves fiatalember a fürdőszo­bán behatolt a lakásukba - kö­zölte a helyszínre nagy erőkkel kivonuló rendőrség. Ezután a be­törő váratlanul igénybe vette a toalettet, majd anyaszült mezte­lenül befeküdt a házaspár mellé a hitvesi ágyba. A férj azon nyomban kihívta a rendőröket, akik elvezették a valószínűleg szellemi fogyatékos behatolót. kai színész amerikai kato­nákat szórakoztat a bagda­di nemzetközi repülőtérnél lévő amerikai támaszpon­ton. (Fotó: EPA) HiroftFs

Next

/
Thumbnails
Contents