Észak-Magyarország, 2003. december (59. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-12 / 289. szám
Tudás alapú A rektor szerint kitágulnak a határok /5. Ö Túl az elsőn A Dorsten ellen játszott tegnap este a DKSK /ll. Címvédő meccs Isaszegi Róbert ma címvédő mérkőzést vív Újvárosban /12. 59. évfolyam, 289. szám. ÁRA: 69 Ft, előfizetőknek: 42 Ft XSNflPlÚ 2003. december 12., péntek Miskolc és környéke Adventi hangverseny. Adventi hangverseny volt tegnap este a miskolci városházán. A népes hallgatóság az Anima Vonósnégyes műsorában, a Fráter Kórus énekében, Gogolyák Mária hárfajátékában gyönyörködött. Az alkalomhoz illő művek előadását Regős Zsolt vezényelte. (Fotó: Kőhalmi Péter) .. ................' B.-A.-Z. megye számokban Miskolc (ÉM - OlKa) - Mérséklődött az ipari vállalkozások termelése az év első kilenc hónapjának adatai szerint. Erről Kapros Tiborné, a Központi Statisztikai Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának vezetője számolt be tegnapi sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte, az export 7,2 százalékkal bővült, mig a belföldi eladások 6,5 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól. Ezerrel kevesebb Elhangzott: közel ezer fővel kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván szeptember végén a megyei munkaügyi kirendeltségek, mint tavaly ugyanekkor, ám továbbra is vezeti Borsod a munkanélküliségi negatív listát. Nem javult a foglalkoztatás sem. Az év harmadik negyedében a KSH adatai szerint 135 ezer főt alkalmaztak a megyében, fél százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. 4. Vendéglátóhelyek Étterem, cukrászda Bár, Kereskedelmi , Muniihhelyl § borozó vendéglátóé. vendéglátót!. § Elfogadhatatlan a DAM-ra pályázó ajánlata A felszámolótársaság ma bejelentheti, hogy eredménytelen volt az első pályáztatás Miskolc (ÉM - UM) - Meg nem erősített információnk szerint nem fogadják el a felszámolás alatt álló DAM Steel Rt. vagyonára tett vételi ajánlatot. Ma hivatalosan is bejelentheti a diósgyőri kohászati társaság felszámolását végző Mátraholding Rt. vezetése, hogy bár a társaság működő vagyonára kiírt pályáztatás érvényes volt, de eredménytelennek bizonyult, ugyanis az egyetlen pályázó a kiírásban szereplő vételi árhoz képest olyan alacsony összeget ajánlott, amely számukra elfogadhatatlan. Mint ismert, a kohászati ingatlanok, gépek, berendezések, készletek, a DAM Energy Kft.-ben lévő többségi tulajdon, valamint a Borsodi Nemesacél Acélgyártó (BNA) Kft. ára összesen 5 milliárd forint, emellett a leendő vevőt kötelezettségek sora is terheli. A december 8-ai határidőig mindössze egyetlen pályázat érkezett, amelyben a működő vagyonért egymillió forintot ajánlott, illetve vállalta a BNA Kitért a kiírásban szereplő-összeget. A belföldi pályázó elutasítását követően újabb pályázatot írhatnak ki a közeljövőben. www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! Tlszababolnai győztes. Karácsonyi rajzpályázatunk nyertese a hatéves Mezei Tímea lett, akinek angyalkát ábrázoló rajzát több mint tízezer alkotás közül találta a legszebbnek a szakértő zsűri. Az 6 alkotásából készül lapunk karácsonyi képeslapja. /3. (Fotó: Bujdos Tibor) mmrMegkönnyebbült négy megyei kórház Jelentősen csökkent az egészségügyi intézmények tartozása, sőt! Miskolc (ÉM - SzK) - Az adósságkönnyítés! program kezdetétől eltelt 11 hónap után kézzelfogható eredményekről számoltak be tegnap. A jó hírek azon a miskolci rendezvényen hangzottak el, ahol - az eredményektől függően - módosították az érintett intézmények támogatási szerződéseit. Az egészségügyi intézmények adósságkönnyítési programjában 30 intézmény vett részt. Az induláskor jelentett 3,9 milliárd forint 30 napon tül lejárt szállítói kötelezettsége 0,4 milli- árdra csökkent - jelentette be Vojnik Mária politikai államtitkár. - További eredmény: 16 intézmény maradéktalanul rendezte adósságállományát, és egyáltalán nincs lejárt szállítói tartozása, sőt többnek klsebb-nagyobb tartalékot sikerült képeznie. Általában javult a gazdálkodás színvonala, és az intézmények többségében elindult a struktúra átalakítása. Többek között felesleges kapacitásokat számoltak fel, nőtt a dokumentációs fegyelem, nőtt a hosszú ápolási idejű ágyak száma, csökkent a telephelyeké, megkezdődött a regionális együttműködés. /3. Miskolc (ÉM - PT) - A „dr. Bubó”-ügyként ismertté vált személyiségi Jogi perben szerdán megtartott tárgyaláson kiderült: a színfalak mögött egyfajta alkut kötöttek a szemben álló felek. A felperes Mohácsi Gábor korábban azért nyújtott be keresetett a bíróságon, mert az Erzsébet fürdővel kapcsolatban polémia bontakozott ki a Borsod Online internetes honlapon. /10. Szakértő, a suimet ressz akcióban igénybe hető adókedvezményről kér dezhették tegnap olvasóink telefonon szakértőnket, Má- tyusné Putnoki Editet (APEH). A kérdésekre visz szatérünk.(Fotó: Bujdos Viták a helyi adó ügyében Alsózsolca (ÉM - HM) - A héten tartotta képviselő-testületi ülését a nagyközség. Az ülésen a helyi adók alakulásával kapcsolatban bontakozott ki vita. Zsíros Sándorné polgármester elmondta, a testület rákényszerül arra, hogy emelje az adó mértékét, de szeretné azt úgy tenni, hogy a helyi vállalkozókat ne sújtsa. Ezért nem sikerült végső döntést hozniuk a témában, ezt december 15-én rendkívüli ülésen pótolják. A szemétszállítás kérdésében viszont megszületett a döntés - tudtuk meg a polgár- mestertől. A település továbbra is felvállalja a szemétdíj kifizetését, (Alsózsolca az RWE Umwelt Miskolc Kft.-vel áll szerződésben) így 2004-ben 11 millió forintot fizetnek majd ki a vállalatnak. ÉSZAK-VITA Miért hagyjak el a varost? Miskolc (ÉM) - Ismét ÉM-vitára várjuk kedves olvasóinkat, ezúttal a Központi Leánykollégiumba. Nem ok nélkül, hiszen nagyon sok fiatal költözik el manapság Miskolcról. Jöjjenek, kérdezzenek, mondják el véleményüket! I AMIT A VITÁRÓL TUDNI KELL «r'Í J J J J5 J Jv J Időpont: 2003. december 17. (szerda) 15 óra Helyszín: Miskolc, Központi Leánykollégium, Palóczy utca 1. V. ___emelet ____________ ______ Miért költöznek el a fiatalok Miskolcról? Akik kérdeznek: Miskolc Ifjúsága, akik aggódnak a Jövőjükért Akik válaszolnak: többek között: Soós Roland (az ÉRÁK Igazgatója), dr. Tóth László (a Bay Zoltán Logisztikai Intézet Igazgatója), dr. Loss Sándor (a Miskolci Egyetem szociológia tanszékének vezetője), dr. Pankucsl Márta (a Miskolci Egyetem Társadalomkutató Központjának vezetője), Hugit Emese (a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának munkatársa)