Észak-Magyarország, 2003. december (59. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-09 / 286. szám

2003. december 9., kedd ÉSZAKMAGYARORSZÁG# SZOLGÁLTATÁS / SZÓLÁSTÉR / SMS / 13 HOROSZKÓP Y w/? III. 21.-IV. 20. Ne csináljon naj^ üa'et most bizonyos magánéleti dologból, aminek szerencsére, úgy tűnik, inkább nagyobb a füstje, mint a lángja. Ám ha nagyon a lelkére veszi, akár veszíthet is. IV. 21.-V. 20. Túlságosan óvatos, lehet, hogy ezzel akarja belső bizonytalan­ságát leplezni. Nemsokára elérkezik majd az idő, mikor színt kell vallania, és ettől kissé megijedt Hallgasson a szívére. V. 21.-VI. 21. Önt igazán szeretik. Érdeklődés és szeretet veszi körül, bárhová is megy, mégsem teljesen elégedett. Ú©' érzi, hogy még többet kellene tennie azért, hogy megszolgálja a bizalmat. VI. 22.-VII. 22. Ne mutassa ki most az érzelmeit, mert könnyen előfordulhat hogy éppen az él vele vissza, akitől a legkevésbé várná. Ne le­gyen annyira őszinte mindenkihez, mert baja lehet belőle. VII. 23.-Vili. 23. Higgadjon le, nem érdemes olyan dolgokon idegeskednie, ame­lyeken úgysem tudna változtatni. Inkább azokat a félbehagyott ügyeket próbálja meg befejezni, amelyek egy idő óta bántják. Vili. 24.-IX. 23. Ön most is jót akar mindenkinek, ám igyekezete nem éppen talál célba, ahogy szeretné. Talán az a baj, hogy túlságosan is jól akarja végezni a dolgát, mindenkinek meg akar felelni. IX. 24.-X. 23,_____ Jobban tenné, ha most elsősorban a munkára összpontosítana, és a vétt vagy valós sérelmeket, magánéleti problémákat kissé mellőzné. A környezete nem nézi jó szemmel a ténykedéseit. X. 24.-XI. 22. Vessen végetekén számára mindenképpen megalázó kapcso­latnak. Ne sajnálja, mert nem méltó önhöz az az illető, aki csak kihasználja, és semmit nem tesz a kapcsolatuk ápolásáért. XI. 23.-XII. 21. Igazán dicséretes, ahogyan dolgozik, ám időnként tartson némi szünetet is. Az ön energiája is véges, ne feszítse túl a húrt, mert a végén az egészsége láthatja kárát a nagy rohanásnak. XII. 22.-]. 20. Ne reménykedjen most valamiben, mert nem fognak bejönni a számításai. Amit szeretne, az legfeljebb a következő évben vál­hat valóra, ám ahhoz, hogy elérje, nagyon meg kell dolgoznia. I. 21.-II. 20. Tévedésben van, amikor azt gondolja, hogy önt mindenki szere­ti, illetve elfogadja. Szembesülnie kellene időnként olyan véle­ményekkel is, amelyek elsősorban kritikát tartalmaznak. II. 21.—III. 20. Vessen véget a szenvedéseinek, nem méltó önhöz a mártírom- ság. Szép dolog, hogy mindig mindenkinek a rendelkezésére akar állni, de ha közben az önérzete sérül, abba kell hagynia. LELKISEGÉLY Bajba jutott? Nincs kinek elmon­dania? Válságos helyzetében nem talál kiutat? Hívja a 06-80/505- 515-ös ingyenes telefonszámot! Éjjel-nappal telefonálhat! Miskolci Ifjúsági Telefon Szolgálat (krízisv.onal) 06-80/505-003-at! Éjjel-nappal hívható, ingyenes! ÜGYELET Közérdekű észrevételeivel keresse Búss Gábor Olivért az alábbi telefonszámokon: 46/502-900/3231 20/4801-533 VÁRTOK LEVELEIKET Továbbra is várjuk olvasóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, frjanak röviden, a 150 szónál hosszabb levelek ese­tében fenntartjuk magunknak a rövidftés jogát. Névtelen le­veleket nem közlünk. Az e ro­vatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesz­tőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. NYEREMÉNYEK Ötös lottó 5 találatos nem volt 4 találatos 1 025 643 forint 3 találatos 12 145 forint 2 találatos 835 forint Joker: nem volt Hatos lottó 6 találatos 148 999 284 forint 5+1 találatos 13 848 921 forint 5 találatos 307 754 forint 4 találatos 5 041 forint 3 találatos 952 forint A közölt adatok tájékoztató Jellegűek. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 SZOLASTER OLVASÓINK LEVELEIBŐL Vaskobak 2003. november 29-én a Diósgyőri Gimnázium Föld­rajz Munkaközössége ismét megrendezte az immár ha­gyományos „Vaskobak” me­gyei középiskolás geológiai versenyt. A csapatok szak­mai zsűri előtt adtak számot tudásukról; a zsűri tagjai a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának ok­tatói, a Hermán Ottó Múze­um Ásványtárának vezetője és a zsűri elnöke dr. Szakáll Sándor egyetemi docens volt. A szoros verseny ered­ménye: 1. helyezett lett a miskolci Eötvös József Szakképző és Művészeti Szakközépiskola 2. helyezett lett megosztva á miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium és az encsi Váci Mihály Gimnázium és Szak- középiskola 3. helyezett pedig a ka­zincbarcikai Jókai Mór Szakközépiskola csapata. A vetélkedő megrendezé­sében nyújtott segítségüket köszönik a szervezők a következőknek: Miskolci Egyetem Műsza­ki Földtudományi Kar Ás­vány- és Kőzettani Tanszék és a Földtan-Teleptani Tanszék; Hermán Ottó Mú­zeum Ásványtára; mádi Geoproduct Kft.; Műszaki Könyvkiadó; Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum. A geológiai verseny nap­ján került sor a most is so­kak által látogatott Mikulás­napi Ásványbazárra. Péter Barnabás igazgató Köszönet Nagy tisztelettel köszönjük a falu összes vezetőségének a meghívást a szép estére, a fi­nom vendéglátást, a gyere­keknek a kedves műsorukat, a cigándi Citera-zenekarnak a talpalávalót. A KISROZVÁGYI NYUGDÍJASOK Tóth Edit (Fotó: a szerző) In memóriám Fájdalommal döbben­tünk rá, hogy végleg el­mentél. Rád emlékezve, kedves Edit, jönnek az emlékek, könnyű, hiszen a 38 évnyi iskolai munká­ból 36-an együtt, egy munkahelyen tanítottunk. Nagyon szerettél tanítani, de elhivatott nevelő is voltál. Az irodalmat, az olvasást megszerettetni, az irodalmi alkotások er­kölcsi üzenetét, jellemfor­máló-érzelemgazdagító erejét megismertetni a jobbára műszaki érdek­lődésű tanítványokkal, számodra különösen szép feladatot jelentett. Gyer­mekközpontú, empatikus tanáregyéniség voltál. Mindezeket az osztályfő­nöki munkádban tudtad igazán kamatoztatni: 10 osztályfőnökség és meg­annyi mérnök, jogász, pe­dagógus a volt tanítvá­nyaidból. Nem is rossz igazolás. Eggyel kevesebben let­tünk, iskolaalapítók, de egyre többen és egyre fia­talabbak a folytatók. Kö­szönet mindenért, a közös munkáért és élményekért. Emlékedet kegyelettel megőrizzük. A Kandó Kál­mán Szakközépiskola dol­gozói és tanulói nevében: Érsek-Csanádi István SMS AZ ÉSZAKNAK 06-20/96-44-444 EJZEEgga VICC Égy férfi felad egy hirdetést, mely így szól: „Feleséget keresek." Másnap több száz levelet kap: „Megkaphatod az enyémet." Bea. (30/5835-788) Két kisegér fogócskázik á hűtőben. - Vigyázz! Rád esik a margarin! - Rám a margarin? Bea. (30/5835-788) félen az öltözőben: - Te, Bea! Én nem érzem a lábam! - Akkor szagold az enyémet. Bea. (30/5835-788) Ketten a moziban: - Most jön a végé.- Csak nehogy elénk üljön. Bea. (30/5835-788) Hogy hívják a zenekedvelő indiánt? Poptarisznya. Bea. (30/5835-788)- Hű, ez rázós volt! - mondta a kukac és kijött a konnektorból.; Miért úszik a hal a vízben? Mert nem ér le a lá­ba.; Mi a végtelen? A világegyetem és a tanév. Bea. (30/5835-788) A nagyravágyó kismalac beleesik egy gödörbe. Arra megy a jó tündér: - Kis­malac, teljesítem három kívánságodat.- Miért csak hármat? Bea. (30/5835- 788) Két pasi a kocsmában. - Sanyi bácsi, maga szerint lehet a kormányt szidni?- Persze, csak nem értem, mire jó az? Hát nem jobb otthon lakni? AK. (20/4416-828) _________- Papa, milyen ember a diplomata? - Olyan, hogy kétszer meggondolja, mielőtt nem mond semmit. AK. (20/4416-828)- Adok egy jó tanácsot - mondja a ré­szeg pasi a másiknak. - Mindig mondj igazat a feleségednek! Még akkor is, ha ehhez hazudni kell egy kicsit. AK. (20/4416-828) Sándor a hideg estén, lefekvés után:- Asszony, akarsz valami jót? - Igen.- No, akkor dugd ki a lábad a paplan alól, majd meglátod, milyen jő lesz visszahúzni. AK. (20/4416-828) Ml az ellenállás mértékegysége? Par- tián/négyzetméter. És minek a mérték- egysége a szellem/négyzetméter? A lidércnyomásé. (30/3604-515) SZERELEM Kisfiúnak üzenem : „A legszebb dolgok olykor láthatatlanok, szívünk azonban megérzi jelenlétüket." Puszil: Bogid. (20/5355-358)__ Mintha kitavaszodott volna... Rengeteg szerelmespárt látni manapság... Olyan jó látni a boldogságukat. Sokáig éljen a szerelem! (20/9312-369) Ha egyedül vágy és nyomaszt á ma­gány, néha-néha gondolj majd rám. Lel­ked madara lelkemhez száll, két szív tüze űzi el a magányt. Attila. :) (30/4052-387)____ ___________ De Jé, hogy létezel és én is lehetek érted, s érettünk tehetek. A legszebb szavakat mindig másra pazarlóm. HB. (30/6198445)______________________ Szeretnék mindig veled lenni. Sok cso­dát együtt megélni. Imádlak kedvesem, s ez nem titok, szeretlek, őrülten sze­relmes vagyok. Kati. (30/5319420) Szeretlek kedves. Henriett, szeretlek, de még mennyire! Bár tudom, ezt ne­kem nem lehet, örökké szeretni fog­lak téged, kedvesem! B. P. (70/5507- 651) ÜZENET „Jó herceg, mondd, mikor lesz vége és lesz-e új a nap alatt, és akaratunk ellenére még meddig boldogítanak." (Kányádi S. 1991.) (20/2451-538) Közmondásnak is szokták mondani: A jő nő olyan, mint a WC. Vagy foglalt, vagy fizetős. Pszihé. (70/2924-855) Irokéz akkor veszi észre, hogy vége van a folyónak, mikor porzik utána a ke- nu. Pszihé. (70/2924-855) De jó Is lenne néha egy kicsit beleskelődni a harmadik síkra, ahol mindennek az értelme és a megoldás rejtőzik. HB. (30/6198445) Üzenem minden 11/H-s Éötvösös em­berkének, hogy már itt a hétvége! gka. (20/5228404) _________________ Helló IKI Te miért írsz ennyi SMS-t? gka. (20/5228404) Szia Pascal. Az őriások válláról min­dig távolabb lehet látni. Üdv: HB. (30/6198445) Zoja, ki minden bajnak okozója, mer­re vagy te mostan? Zia. (20/4330-964) Nlta :) Az élet értelmét nehéz kitalál­ni, egy igaz barátra túl nehéz rálelni. De ha megtaláltuk, vigyázzunk is rá­ja, az igaz barátnak sehol nincsen pár­ja! Gíver. (20/4374-163) Kiszámítva évi jövedelmemet, nem mondhatom, hogy csillagászati számok jönnek ki. Ha figyelembe veszek kiadá­saimból egyes tételeket, az én szerény büdzsémben jelentős szerepet játszot­tak. Szerencsém az, hogy derűlátó va­gyok anélkül, hogy rózsaszínben lát­nám a világot, más szóval, ahogy mást nem csapok be, magamat sem szédí- tem. HB. (30/6198445) Nem mi rontottuk el ezt a világot, ezért kell törekednünk arra, hogy megtalál­juk számításainkat a nehezedő körül­mények ellenére is. HB. (30/6198- 445)______ 9580-210: Nyugott lehetsz, mert aki nem akarja itthagyni a családját, az kénytelen lesz ennyiért gátyáznl. Jön­nek majd a románok, az olcsó munkaerő. Sziasztok. Ati. (30/4052- 387) Nowember léwén talán nem késő a hófogókat kihelyezni. Ha már befújja az utakat a hó, késő bánat. Sírötok! Én most & tawaly is szóltam! Dew. (20/4168188) Az eddigi szöveges üzenetek meg­tekinthetők a http://sms.boon.hu címen SEGÍTSÉG GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 ORVOSI UGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi és fogászati ügyelet: 46/412-355, Arany J. u. 37. 30/270-3394, Első u. 1. ÁRFOLYAMOK OTP Bank Postabank K&H Bank vételeladásvételeladás vételeladás Ausztrál dollár158,75168,57158,69168,51 155,35169,99 Kanadai dollár164,88 175,08164,81175,01161,36176,56 Svájci frank168,37178,78168,43178,85166,38 178,446 Cseh korona7,91 8,74 7,51 8,77 7,78 8,78 Dán korona35,1537,3235,1337,31 34,2037,80 Euró 262,73 276,21261,83 276,91 260,18 275,18 Angol font373,48 392,64 371,42394,40367,35 393,99 Japán yen*199,70 212,05 199,68212,04 195,39213,810 Norvég korona33,3234,3232,30 34,30 31,44 34,74 Lengyel zloty0,000,0052,1563,7354,16 61,08 Svéd korona29,1830,9929,17 30,97 28,4031,38 Szlovák korona 6,24 6,905,90 6,89 6,14 6,92 Amerikai dollár216,05227,13 215,28 227,68214,08226,42 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. 2003. december 9., kedd A NAP Kel: 7.19 Nyugszik: 15.53 ORSZÁQOS ELŐREJELZÉS ■10, -6°C 0, 3°C A Kárpát-medencét kitöltő hi­deg levegő fölé a magasban eny­hébb érkezik, ennek köszön­hetően fokozódik a ködhajlam hazánkban. A hajnali pára feloszlása után ma még ország szerte napos idő várható. Élőszavas tájékoztatás: 06-80-604-001 Repülésmeteorológia: 06-9045044102 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Ma napos, száraz, de mégis hideg időre szá mithatunk. Többnyire gyenge lesz a légmozgás. A következő napokban egyre enyhébb és nedve sebb levegő ér el bennün két, emiatt felhősebbre, nyirkosabbra fordul az idő. Enyhébbek lesznek az éjszakák és a nappalok is. Szerda -10,0°C Változékony idő, mérsékelt. ÉK-i Csütörtök -7,1°C Borongós idő, mérsékelt, változó Péntek -5,1°C ^ Záporok', mérsékelt, D-l Szombat 1,4°C Borongós idó. élénk. DNyd IDŐJÁRÁS A legfrissebb időjárási előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. Azd . 0‘C fv Készítette: MA: Túlnyomóan napos idő 0,3°C Szél: ■mérsékelt, változó ÉVFORDULÓ John Malkovich 50 éve született amerikai filmszínész. Nemzedéke egyik legtehetségesebb színpadi szí­nészeként tartják számon. Po­zitív és negatív figurákat egy­aránt kiválóan alakít. NÉVNAP Névnap: Natália. Egyéb névnap: Ábel, Delila, Filotea, Georgina, György, Györgyi, Leona, Natasa, Pé­ter, Piládesz, Valéria. LEVEGŐSZENNYESETTSÉS Az ÉMI KÖFE (Észak-ma­gyarországi Környezetvédel­mi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosában a múlt héten a légszennye- zettségi mutatók megfelelőek voltak a por kivételével, amely kedden meghaladta a 24 órás egészségügyi határ­értéket. HŐJELENTÉS Kékestető0 cm Mátraszentistván 0 cm Sátoraljaújhely0 cm Bánkút 0 cm BükkszentkeresztOcm Lomnici-nyereg 0 cm Stary Smokovec 0 cm Csorba-tó 10 cm Zdiar Ocm Krompach0 cm Rax 15 cm Mariazell10-15 cm Kaprun-Maiskogel 15-108 cm Ravascletto10 cm Sáppáda 0 cm ÚTJNFORM ' Miskolc - Parasznya - Sajő- szentpéteri út 4+400-5+100 km sz. szakaszán Lyukóbá- nya és Parasznya között bá­nyaművelés miatt, Tárcái és Prügy községek között ve­szélyes útpadkamiatt 40 km/h-s sebességkorlátozás.

Next

/
Thumbnails
Contents