Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-06 / 258. szám

2003. november 6., csütörtök ÉSIAK-MAGYUUlBSIÁfi# SZOLGÁLTATÁS / GAZDIT KERESÜNK / SMS / 13 HOROSZKÓP a** III. 21.-IV. 20. Most tartózkodjon mindazoktól az üzletkötésektől, amelyek nagy kockázattal jémak. Nem alkalmas ez az időszak új kapcsolat kiala­kítására sem, becsülje meg azt, aki ön mellett áll. IV. 21.-V.20l ________________________________ Önnek ma elég nehéz lesz másokkal szót érteni, illetve időpontot egyeztetnie, de tegyen meg mindent hogy ne kerülje el a lehető­ségeket A szerelmi sikersorozata, úgy tűnik, véget ér. V. 21.-VI. 21. Egyre jobban érzi magát a bőrében, és ennek kimondhatatlanul örül. Az utóbbi napok ugyanis kissé megtépázták az idegrendsze­rét és úgy érezte, hogy nem tud kiszállni a mókuskerékből. VL 22.-VII. 22. Ne akaija azzal bizonyítani saját szellemi felsőbbrendűségét, hogy állandóan másokat leszól. Nézzen először széjjel a saját há­za táján, és ha ott mindent rendben talál, kritizálhat VII. 23.-VIII. 23. Ön szerencsére ismét magára talál, és újabb feladatok után ro­han. Ne sürgessen azonban semmit mert csak saját magával tolna ki, ha elébe menne az eseményeknek. Legyen türelmesebb. Vili. 24.-IX. 23. A bölcs előrelátás jellemzi most minden cselekedetét és ez meg­határozza a jövőbeni esélyeit is. Sok minden lehetséges, ha kel­lőképpen kitartó, és megtartja mostani megfontoltságát IX.24.-X.23. Kifinomult megérzéseinek köszönhetően úgy irányíthat mindent aho&'an csak akarja. A partnerkapcsolataiban is nagy előnyt je­lenthet ez a kiváló képessége, de ne éljen vissza vele. X. 24.-XI. 22. Az elképzeléseit illetően mindent megtesz, de mégsem annyit amennyit elvárnának a felettesei. Sokkal többre képes ugyanis szerintük, mint amit produkál. Szedje össze jobban magát XI. 23.-XIL 21. Legyen kicsit lezserebb, nem szabad ennyire mereven ragasz­kodnia a régi elavult dogmákhoz. Haladjon a korral, igyekezzen lépést tartani a fiatal kollégákkal is, ha előrébb akar lépni. XII. 22.-1. 20. Ön most hajlandó lemondani az élet kisebbnagyobb örömeiről, és mindent alárendelni e©' kitűzött nagy cél érdekében. Nem biztos, hogy ez a helyes megoldás, de ha ön így látja, tegye. I. 21.-U. 20. Nehogy most hagyja abba, amibe belefogott amikor jóformán már mindent sikerült elérnie egy bizonyos területen. Az önbizalma kis­sé megcsappant valószínűleg ez a megfutamodása oka. II. 21.—III. 20. Gyökeres fordulat következhet be az életében, ha nem hagyja is- mét elfutni maga mellett a jobbnál jobb lehetőségeket Gondol­kodjon most már a saját fejével is, ne mindig a másokéval. LELKISEGÉLY Bajba jutott? Nincs kinek el­mondania? Válságos helyze­tében nem talál kiutat? Hívja a 06-80/505-515-ös ingyenes telefonszámot! Éjjelmappal telefonálhat! Miskolci Ifjúsági Telefon Szolgálat (krfzisvonal) 06-80/505-003-at! Éjjel-nap­pal hívható, ingyenes! KENŐ November 4. 47 1012 13 17 18 24 27 3436 37 40 445359 677075 78 A közölt adatok tájékoztató jellegűek! GAZDIT KERESÜNK j- i <- 1- r -i j- 1 !■ g' i' *- i' i' j- i- . i r * »■ >• j r Klstermetiű tacskójellegű Rottweilerkeverék szuka szuka,kan 3 hón. 3 hón. 30/232-1890 30/232-1890 Labradorkeverékek (fekete) szukák 2 hón. 30/232-1890 Foxlkeverék kan, szuka7 hetes 30/232-1890 Rottweilerkeverék kan5 éves 30/232-1890 Kopókeverékszuka6 hón. 30/232-1890 Nömetvlzsla szuka7 éves 30/232-1890 Foxlkeverék szuka2 éves 30/232-1890 Tacskókeverékkan2 éves 30/232-1890 Keverékek (sárga-fekete)kan, szuka3 hón. 30/232-1890 Rottweilerkeverék szuka 1,5 éves30/232-1890 Cicák kandúr 1 éves20/385-4274 Kuvaszkeverék kan,szuka2 hón. 49/535-005 Rottweiler szuka2 éves 20/464-9212 Kuvaszkeverék kan 2 éves20/385-4274 Oroszterrler-masztlff kev.kan,szuka 8 hét.30/279-5447 Cirmoscicák 3 hón. 20/914-6498 SMS AZ ÉSZAKNAK ............-. . v............. LV............v. . . .. . v. DVTK-FANKLUB Emberekll Remélem nem hagyjuk, hogy szeretett csapatunk ismét megszűnjön! Tegyünk valamit a DVTK- ért, hisz már így is rengeteg csorba esett rajtái Ha mindlegyik csapat fel bír állni a padlóról, akkor ne mi le­gyünk azok, akik állandóan bedobjuk a törülközőt! Hajrá DVTKI Forza Chelsea&DVTK&Marseillelll Pétiké. (20/5103-169) SZERELEM Érezd, hogy van igaz szerelem! Érezd, hogy eljön teérted! Érezd, hogy bol­dog leszel és töltődik a lelked szere­tettel! Érezd, hogy van egy hű barát, ki gondol reádl! (20/3984-494) VICC Szöszl dühösen: - Már a tizediket pró­bálom fel, de mindegyik csálén áll! - Fáradjon át a kalaprészlegünkbe, itt csak lámpaernyőket tartunk - mond­ja az eladó. Ági. (20/9719-195) A beteg nagyon fél a műtéttől. Az or­vos próbál tréfálkozni: - Doktor úr, mi­ért húz gumikesztyűt? - Azért, hogy ne maradjon ujjlenyomatl Timi. (70/5432-168) Két férfi nézi a nőket. - Az egyik a fe­leségem, a másik meg a szeretőm.- Érdekes - mondja a másik -, ne­kem meg pont fordítva! Bon. (30/6198-469) _______________- Rendőr bácsi, tessék már jönni, ve­rik az apukámat! Odaérve 3 pasi pü- föll egymást. - Melyik az apukád, kis­fiú? - Nem tudom, amiatt vereked­nek. Timi. (70/5432-168)- Kedvesem, hívhatlak hóvirágnak? - Miért? - Mert nekem te vagy az első.- Oké, én meg téged Boeingnek? - Miért? - Mert nekem te vagy a 747. Bon. (30/6198-469) FORMA-1 Á Ferrari és Michael Schumacher szurkolói világszerte örömmámorban úsznak! /Enzo Ferrari is büszke len­ne! (30/9063-404) Ne dicsérjétek már annyira Schu- machert, mert nagyobb a képe, mint egy ház! Acid. (20/2178-516) Figyelj, Schumi-fun 9063404! Schu- mi mindössze 2 ponttal lett bajnok úgy, hogy közben számtalanszor és büntetlenül +szegték a szabályokat! Pl. pályabírók tolták vissza, zászlós előzés! Másrészt a fele királyság most is, hasonlóan az előző évekhez, Bar- richellót illeti, nélküle nem ment vol­na! Ez látszott a bajnokod arcan is! Nézd figyelmesebben jövőre a verse­nyeket! A korábbi nagyokat, kiváltképp Sennát pedig ne merd a szádra ven­ni! Ő nem taktikákkal nyert, hanem a pályán kockáztatva versenyzett, győzött és halt meg! Ez a minimum, amit tiszeletben kellene tartanod, ha nem lennél ennyire primitív, amikor véleményt írsz róla! Tiger. (30/9281- 342) „A csapat és a szurkolók öröme is mutatja, milyen nagy család a Ferra­ri, amelynek a világ minden táján cso­dálatos drukkerei vannak.” (Schu­macher) (30/9063-404) ÜZENET Heléna járja a widéket! Heléna jól is­meri a widéki Magyarország problé­máit? Heléna tán politikus akar len­ni? Heléna + fogja alapítani a Tauista Demokratikus Formát? IK23. (70/2057-100) Heléna! Mao is demokrata wolt, meg a Tace Pao is. Tace Nő, meg a Sanyo...?! IR0kéz23. (70/2057-100) 9341 Éwal Ez ám az érzelmi ügy, a csalódáson érzelmileg is át kell es­................................. Várom a gazdit Elvesztem vagy elszök­tem? Már magam sem tudom. Terrierkeverék kisfiú vagyok, akit vasárnap Hejőcsabán találtak. Okos és jól nevelt vagyok, szere­tem az embereket és a ku­tyatársaimat is egyaránt. Gazdika, ha felismersz a képen, várlak téged. Vau! Kérlek, hívj a 30/910-9889- es telefonszámon. . xfvv V vVV V 4 \\ V 4 I V A V V v va'; 06-20/96-44-444 ni, senkit, még 1 hfwőt sem lehet észérwekkel előre eltántorítani. IR0kéz23. (70/2057-100) Dewl A konzerwatfw wagy tekintélyel- wűségre newelt emberek miért rajon­ganak az olyan nagyságokért, mint mi wagyunk? Azért, mert szükségük wan ilyenekre, mint mii IK23. (70/2057- 100) BonT-lml! Te még azt se weszed ész­re, mikor barackot nyomok a buksid­ra. 11^(70/2057/100) Deákot ünnepük. Hát ilyet! Mitől lett most ilyen népszerű? Sokat kell fejlőd­ni, míg a deáki szintre eljutnak a mai politikusok. Dew, ha Deákot ünnep­ük, a kompromisszumkészséget és a józan észt ünnepük. Tudják, mit csi­nálnak? Wagy csak wágyaikat fejezik ki? Üdw: IK23. (70/2057-100) K.barclkán, az Adidas márkaboltban vettem egy edzőcipőt 18000 Ft-ért. Két hónap alatt tönkrement, semmit nem tettek a boltba, se a fogyasztó- védelem, mikor visszavittem. Nem ér­tem! Több jogot áthágva utasított el a fogyasztóvédelem is, akik ezek sze­rint nem a vevőkért vannak! Miért nem lep már meg a csalási? T. (70/5432-168) _____ Laci! Azt hittem, te vagy az egyetlen a világon, aki soha nem okozna fáj­dalmat, nem csapna be senkiért. Már biztos, sosem szerettél, mert akit sze­retünk, nem csaljuk meg. G. (30/2610-168) Mindenki gyümölcsfát ültet, mert sen­ki nem akar kapálni. Gondoljátok, hogy 3 év múlva kell majd valakinek gyümölcs? A piac már telített. Tatti. (30/5723-626) 5.Blkal 10.17-én nem találtam ellenérwet az általam felhozott, tényszerű elemekre. Tehát: 1 ide +int. IK24. (70/2057-100) BonT-lml! A számkinyomős-késdobá- lós, szörnyűséges SMS-eidből szerin­tem a többségünknek elege wan már. Wált6nál témát. IK24. (70/2057- 100) Ha nem szemellenzősen zírkálnátok a begyepesedett gondolataitokat, ak­kor szíwesen eszmét cserélnék, sőt, sok dologban akár let is értenék, de ezeket most nem árulom el. IK4. (70/2057-100) __________________ Ez az SMS lszerre Kőmíves K. foto­szintézise és gumiarábikum, ami olyan lecsüngött, mint Jézus jászo­la, törwénytelen, mint Mózes kosara, osztályellenes, mint Vlagyimir lljics si- mogatása, csak annyi a funkciója, hogy kifakassza mobilomből azt a szót, hogy szeretlek. IR0kéz24. (70/2057-100) ______________ Ady: „Győztem, s én már megdicsŐüí- tem, Most már jöhetnek portya­hősök. Megy a vezér, hírnevét hagy­ja: szeretett győzni, s ezért győzött." IK24. (70/2057-100)____ Míg ösztönötök türelmetlensége forr, félelmeid hátterébe nem húzódhatsz, nyugodtan lépj elő! Éva. (30/4019- 341) 57401 Nekem semmi bajom a romák­kal, de hogy ennek a nyelvtanfolyam­nak értelme legyen, ahhoz a romák kb 95%-ának is meg kellene tanulni lovári nyelven. U47. (20/5585-740) 3869zslt! Akiknek szociaíizálódásuk nagyobbik része a walódi szocializá- lódás időszakára esett, nem bírnak wáltani. Dumájuk mindig félrebicsak- lik, s monoteisztikus utálatbeszéd­dé wálik. !R0-kéz-i-rat.24 (70/2057- 100) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a htta://sms.boon.hu címen ÁRFOLYAMOK Ausztrál dollár Kanadai dollár Svájci frank Cseh korona Dán korona Euro Angol font Japán yen* Norvég korona Lengyel zlotyi Svéd korona Szlovák korona Amerikai dollár Előző napi árfolyamok. OTP Bank vétel vkV.vvv.VVCv eladás vvVvvvvV vétel VVVVWVVVWiWV Postabank eladás tuuuuuium, K&H Bank vétel V V l V V t tv V 4 t , eladás SEGÍTSÉG V V. V V V V V V V V V V V 4 4 4 4 4 4 4 4 t V 4 4 4 t GYORSSEGÉLY 155,50 165,12155,48 165,10 153,14 167,58 Veszély esetén a következő számok hívhatók: 164,58 174,76164,41 174,59 162,13 177,41 mentők: 104 160,51 170,44 160,38170,30159,72 171,30 7,71 8,527,328,547.638,61 tűzoltók: 105 33,8335,92 33,77 35,8533,1536,65 rendőrség: 107 252,61 265,57 251,67 266,17251,95 266,47 ORVOSI ÜGYELETEK 370,74 389,76 368,51 391,31367,12 393,76 Miskolc 199,56211,91199,31 211,63196,59215,11 30,5132,39 30,48 32,36 29,9133,05 Központi gyermekorvosi 0,000,0050,80 62,0853,1859,96 ügyelet: 46/412-572 27,85 29,57 27,8129,53 27,2830,16 Felnőttorvosi és 5,946,575,636,57 5.886,64 fogászati ügyelet: 219,94231,22218,90231,52 219.40232,04 46/412-355, egységre van megadval Arany J. u. 37. 30/270-3394, Első u. 1 VÁRTOK LEVELEIKET ÜGYFÉLSXOLGÁLAT--------------------------------------------------» Továbbra is várjuk olva­sóink közügyekről szóló észrevételeit. Kérjük, írja­nak röviden, a 150 szó­nál hosszabb levelek esetében fenntartjuk ma­gunknak a rövidítés jogát. Névtelen leveleket nem közlünk. Az e rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szer­kesztőség álláspontját. A kéziratok megőrzését és visszaküldését nem vállaljuk. w'w v Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 »»****»****»***»0»***9»****»0»**9*»**90****9****9«0****+0*m9»»*mif*»0****00+it900***»****9***9*90é*******9»****9**+*9***+**+**+9*»*+*0+**9**0*+9***+***#***0**++9*****+***+00éf******#**+** A NAP nfiREIBLXÉS Kel: 6.34 novemuK 16.20 QRGXÁflQS HJlIISf ÍS -1, +4°C 6,11°C Kelet felől az eddiginél kicsit hidegebb és nagyobb nedvessé­gű levegő érkezik fölénk. Ezért sok lesz felettünk a felhő, ele­inte inkább csak keleten, majd másutt is számíthatunk esőre, záporesőre. Élőszavas tájékoztatás: 06-80-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc Térségünk felett ma többször erősen megnö­vekszik a felhőzet, és a fölénk érkező felhőkből elszórtan eső, záporeső is kialakulhat. A hegyek ben egy egy hózápor is le bet. Egyre többfelé meg­élénkül, időnként meg is erősödik az északkeleti szél. Kicsit mérséklődik a nappali felmelegedés. Péntek Esős idő, élénk, ÉK-i Szombat 3,9°C |Hi Időnként felhős, mérsékelt, ÉK-I Vasárnap •-9-c Cl Napos idő, élénk. ÉK-i Hétfő >1, 6°C Időnként felhős, élénk, ÉK-i Záporok várhatók 5,7°C Szél: élénk, É-i ÉVFflKBDLÓ Pjotr lljics Csajkovszkij 110 éve meghalt orosz zene­szerző. Az orosz zeneművészet világszerte egyik legnépsze­rűbb képviselője. Művésze­tében a nyugati romantikus zene vívmányait és a nemze­ti hagyományokat ötvözte. NÉVNAP Névnap: Lénárd. Egyéb névnap: Énok. iiEVEBÖSZEKNYEZETTSÉe Az ÉMI KÖFE (Észak-ma­gyarországi Környezetvédel­mi Felügyelőség) mérései sze­rint Miskolc belvárosában a múlt héten a légszennyezett- ségi mutatók megfelelőek vol­tak a por kivételével, amely kedden és szerdán meghalad­ta a 24 órás egészségügyi ha­tárértéket. ÜGYELET ...... __.__................. Közérdekű észrevételeivel keresse Faragó Lajost 46/502-900/3261 20/4801-583 Balaton 9 °C Tisza-tó8 6C Duna 7-9 °C Tisza6-9 °C Keleti-főcsatorna7 °C Északi-tenger 7-13 °C Balti-tenger5-10 °C Atlanti-óceán13-25 °C Adriai-tenger 16-19 °C Fekete-tenger 11-17 6C Égei-tenger19-23 °C Földközi-tenger 17-25 °C Vörös-tenger 26 °C ÉTINFORM A héten Sárospatak és Sátor­aljaújhely területén körfor­galmi csomópont építése mi­att félpályás útlezárás sebes­ségkorlátozással és jelzőőrös irányítással, valamint Alacs- kán, Izsófalván és Telkibá­nyán szennyvízvezeték építé­se miatt útszűkület és sebes­ségkorlátozás.

Next

/
Thumbnails
Contents