Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-06 / 258. szám
2003. november 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ SPORT / II HÍRCSOKOR 0 Előretörés. Molnár Erika 11 helyet javított korábbi pozícióján, s jelenleg a 66. a triatlonosok világranglistáján köszönhetően annak, hogy a cancúni Világkupa-futamon hetedikként ért célba. Molnáron kívül a pillanatnyilag 34. Kuttor Csaba áll olimpiai kvótát érő helyen. 0 Fizetni kell. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felszólította a Reál Madridot, hogy fizesse ki az Internaziona- lénak a brazil csatárcsillag, Ronaldo vételárának utolsó hátralékát, 10 millió eu- rőt: az olasz klub vezetői szeptember elején feljelentették a spanyol egyesületet. Egyelőre keretösszeg nélkül Budapest (MTI) - A Magyar Olimpiai Bizottság még nem kapta meg a jövő évi állami támogatás keretösszegeit, így kérdéses, hogy lesz-e kellő forrás a szükséges orvosi háttér biztosítására, a kötelező vizsgálatokra, táplálék-kiegészítőkre és a pszichológusok munkabérére. Az előzetes tájékoztatás szerint az olimpiai felkészülés feladataira szánt összeg 160 millióval emelkedik - hangzott el az athéni olimpia magyar előkészítő bizottságának ülésén. Eddig 134 számban Mostanáig 86 egyéni versenyző és 2 csapat (a férfi vízilabda-, valamint a kézilabda-válogatott) vívta ki a részvétel jogát, a magyarok egyelőre 134 számban állhatnak rajthoz. A célul kitűzött szerepléshez - a 15 közé kerüléshez a nemzetek nemhivatalos pontversenyében - azonban a szakemberek szerint legalább 150 számban volna ajánlatos a részvétel. Két női együttesnek, a kézilabda- és a vízilabda-válogatottnak jók az esélyei, s vívásban, küzdősportokban és kerékpárban is folynak a kvalifikációs versenyek. Emelt forrás A Wesselényi Közalapítvány Kuratóriuma a MOB javaslatát elfogadva 27 millióval emelte az ösztöndíjak forrását. így október 1-jétől visszamenőleg valamennyi már kvalifikációt szerzett olimpikon legalább havi 100 ezer forint ösztöndíjban részesül. A B szintet teljesítő atléták és úszók 75 ezer forintot kapnak. Az előkészítő bizottság ülésén szó esett a sportolók biztosításának továbbra is rendezetlen helyzetéről. Jelenleg több ismert élvonalbeli versenyző - mint például a ké- zilabdás Perez Carlos - sérülése esetén csupán szerény kárpótlásra számíthat, mivel csak háztartási biztosítással rendelkezik. A probléma rendezését magára vállaló Nemzeti Sportszövetség a tájékoztatások szerint eddig alig ezer, főleg ifjúsági sportoló számára kötött biztosítást. Harminc fiatal sportember - többségük olimpiai jelölt - hat hónapon át részesült a MOB ösztöndíjában. A több mint 20 millió forint után a MOB mintegy 5 millió forint adót fizetett, hogy a fiatalok adómentesen jussanak a havi 110 ezer forintos támogatáshoz. Túrával zárul a szezon Miskolc (ÉM - SZIS) - Az Olimpiai ötpróba - Athén 2004 elnevezésű szabadidősport-rendezvénysorozat idei miskolci szezonját a november 8-án, szombaton megrendezendő Mormota-gyalogtúra jelenti. Az országosan kiemelt besorolású rendezvényen 7,5, 15 és 33 kilométert teljesíthetnek majd a sportemberek. Az 1 pontot érő minipróba szintideje 2 óra, a 2 pontos kis- próbát 4 órát alatt kell abszolválni, míg a 4 ponttal jutalmazott nagypróbára 8 órájuk lesz a résztvevőknek. A próbakönyvvel rendelkezők 200, az új próbázók 500 forint ellenében 6.30-tól nevezhetnek a Királyasztalon kijelölt versenyközpontban. A rajt 8 órakor lesz. Ingyenjegy a Vadasparkba Azok a tanárok, akik legalább tíz tanulóval részt vesznek a túrán, azon a napon diákjaikkal együtt - a rajtszám és az egyedi belépő felmutatása ellenében - ingyenesen látogathatják a Vadasparkot! A 10, 20, 30, illetve 40 pontot elérők a helyszínen átvehetik ajándékjaikat, a kulcstartót, a baseball-sapkát, a hátizsákot és a polárfelsőt. Bővebb felvilágosítást az „Olimpiai Ötpróba - Athén £wlAI% 20°4” miskolci főrendezőjétől, Sikter Zsuzsától a 06/70/455-5513-as telefonszámon, valamint a 06/70/455-5528- as infóvonalon lehet kérni. A Reál Madrid elsőként jutott tovább A Lazio hazai pályán szaladt bele egy kiadós vereségbe a Bajnokok Ligájában Miskolc (ÉM) - Remek mérkőzéseket hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti csoportköre. Szabics Imre együttese, a VfB Stuttgart a görög Panathinaikosz elleni 3-1-es győzelmével szinte már biztosan továbbjutott az E csoportból.- A bekapott gól után kezdtük el azt játszani, amit tudunk, s ennek meg is lett az eredménye. Kilenc pontunk van, ezzel szinte biztos, hogy ott leszünk a legjobb tizenhat között - mondta a német csapat vezetőedzője, Félix Magath. A csoport másik mérkőzésén a Manchester United hazai pályán könnyedén nyert a skót Glasgow Rangers ellen. F csoport A Partizán Beograd ellen elért 0-0-s döntetlennek köszönhetően a Reál Madrid elsőként kvalifikálta magát a legjobb 16 közé.- Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, ezért részben nekik köszönhetjük ezt az eredményt. Számításaim szeCsoportmérkőzések, 4. forduló E csoport Panathinaikosz (görög) - VfB Stuttgart (német) 1-3 (0-0). G.: Kons- tantinou (60.), ill. Fisszasz (öngól, 68.), Kuranyi (75.), Hinkel (77.). Manchester United (angol) - Glasgow Rangers (skót) 3-0 (2-0). G.: Forlán (6.), van Nistelrooy (43., G csoport Lazio (olasz) - Chelsea (angol) 0-4 (0-1). G.: Crespo (14.), Gudjohnsen (70.), Duff (75.), Lampard (80.). Kiállítva: Mihajlovic (53.), ill. Johnson (90.). Besiktas (török) - Sparta Praha (cseh) 1-0 (0-0). G.: Guiaro (82.). Az állás 60.). 1. Chelsea 3-1 7-39 Az állás 2. Besiktas 2-2 4-46 1. Manchester 3-1 10-2 93. Sparta 112 4-5 4 2. Stuttgart 3-1 8-494. Lazio 112 5-8 4 3. Rangers 112 3-6 4 4. Panathinaikosz - 1 3 2-11 1 H csoport F csoport FC Porto (portugál) - Olympique Marseille (francia) 1-0 (1-0). G.: Alejnyi- csev (21.). Partizán Beograd (szerb- montenegrői) - Reál Madrid (spanyol) 0-0. A állás Celta Vigo (spanyol) - Ajax (holland) 3-2 (2-0). G: Luccin (11-esből, 25.), Milosevic (39.), Vagner (63.), ill. Sonck (53.), van dér Vaart (82.). Kiállítva: Grygera (Ajax, 90.). FC Bruges (belga) - AC Milán (olasz) O-l (0-0). G.: Kaká (86.). Kiállítva: Nesta (Milán, 38.). Az állás 1. Reál Madrid 3 1 - 8-310 1. Milán 2 11 2-17 2. Porto 2 11 6-6 7 2. Ajax 2-2 5-46 3. Marseille 1-3 7-833. Vigo 12 1 4-4 5 4. Partizán - 2 2 1-5 2 4. Bruges 112 2-4 4 Nézeteltérés a Lazio - Chelsea mérkőzésen rint még meg lehet a második hely, ha megnyerjük mindkét hátralévő mérkőzésünket - számolgatott a Partizán német mestere, Lothar Mattháus. A csoport másik találkozóján az FC Porto egy szerencsés góllal múlta felül az Olympique Marseille-t, így közel került a továbbjutáshoz. G csoport Az olasz Lazio otthonában elért magabiztos 4-0-s győzelmét követően a Chelsea szinte már biztosan továbbjutott.- Nagyon erősen kezdett az ellenfelünk, de mi ennek ellenére saját stílusunkat próbáltuk játszani. Tartottuk a labdát és gólokat lőttünk. Azt hiszem a rómaiak az idegenben elszenvedett vereség miatt egy kicsit önveszélyes taktikát választottak, így több esélyünk volt a gólszerzésre - értékelte a látottakat a londoniak olasz mestere, Claudio Ranieri. A csoport másik találkozóján a Besiktas csak egy hajrában szerzett góllal tudta legyőzni a cseh Sparta Prahát. H csoport A címvédő AC Milán a belga FC Bruges otthonában aratott 1-0-s győzelmének köszönhetően átvette a vezetést. A kvartett másik találkozóján az eddig nyeretlen spanyol Celta Vigo a forduló előtt csoportelső holland Ajax Amsterdamot gólzáporos mérkőzésen győzte le. Gretzky főigazgató Toronto (MTI) - Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének legendás alakja, Wayne Gretzky lesz a kanadai válogatott főigazgatója a jövő évi Világkupán. A négyszeres Stanley- kupa-győztes Gretzky számára, aki 1999-ben fejezte be hokis pályafutását, nem lesz idegen a poszt, hiszen a 2002-es, Salt Laké Cityben rendezett téli olimpián szakmai főnökként már az ötkarikás játékokat végül meg is nyerő juharleveles együttes rendelkezésére állt. A jégkorong Világkupát nyolc év szünet után rendezik meg újra, mégpedig 2004. augusztus 30. és szeptémer 14. között különböző kanadai és egyesült államokbeli városokban, a döntőt Torontóban játsszák. Kosaras folytatás A Magyar Kosárlabda-szövetségben elkészítették a Magyar Kupa 3. selejtező fordulójának sorsolását. Megyénk férfi NB I/B csoportos reprezentánsai közül a Tisza- újvárosi Phoenix KK az NB I-es Marso Isobau NyKK ellen hazai környezetben lép pályára. A Miskolci EAFC a szomszédos Heves megyében vendégeskedik, a Vitai Eger Fekete Sasok otthonában. A mérkőzések ajánlott időpontja november 26., szerda, 16 óra, a vetélytársaknak november 10-ig kell megállapodniuk a pontos időpontban. (Fotó: ÉM-archiv) Görögországban zakatolhat a Lokomotív Egyetlen magyar csapatként a Debrecen lép ma pályára a labdarúgó UEFA-kupában Budapest (MTI) - A PAOK Szaloniki - Debreceni VSC- MegaForce mérkőzésen kívül további 22 találkozóra kerül sor ma a labdarúgó UEFA- kupa 2. fordulójában. Megérkezett a Löki labdarúgó- csapata Szalonikibe, ahol magyar idő szerint ma 20.15 órakor lép pályára a PAOK ellen. A repülőtéren nyolc tévéstáb, tucatnyi újságíró és fotós várta a vendégeket. Szentes Lázár vezetőedzőt azonnal megrohamozták a sajtó képviselői. A PAOK trénere, Angelosz Anasztasziadisz elmondta: csak kétgólos sikerrel lenne teljesen elégedett: - Nagyon jó együttes a Debrecen, de hazai pályán kétgólos győzelmet várok futballistáimtól. Vendégeink közül Égertől, Sumudicától és Halmositól tartok leginkább', azonban remélem, sikerül őket kikapcsolnunk a játékból. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Tóth Norbertét soraiban tudó görög Panioniosz- nak rendkívül nehéz ellenféllel kell szembenéznie, ugyanis a spanyol FC Barcelonát fogadja, így még hazai pályán is szép eredmény lenne, ha legalább egy döntetlent kicsikarna. Sándorékra (fehérben) Igen nehéz feladat vár A mai program J -J Jv - - j PAOK Szaloniki (görög) - Debreceni VSC 20.15 (tv: Sportl) Gaziantepspor (török) - RC Lens (francia)' Slavia Praha (cseh) - Levszki Szófia (bolgár) Szpartak Moszkva (orosz) - Dinamó Bucuresti (román) Dinamó Zagreb (horvát) - Dnyep- ropetrovszk (ukrán) Schalke 04 (német) - Bröndby (dán) Utrecht (holland) - AJ Auxerre (francia) Valerenga (norvég) - Wisla Kraków (lengyel) Bordeaux (francia) - Heart of Mid- lothian (skót) Panioniosz (görög) - FC Barcelona (spanyol) Genclerbirligi (török) - Sporting Lis- boa (portugál) Villarreal (spanyol) - Torpedó Moszkva (orosz) Steaua Bucuresti (román) - FC Liverpool (angol) FC Köbenhavn (dán) - Reál Mallorca (spanyol) SV Salzburg (osztrák) - AC Parma (olasz) FC Basel (svájci) - Newcastle United (angol) Borussia Dortmund (német) - Sochaux (francia) Perugia (olasz) - Arisz Szaloniki (görög) Feyenoord (holland) - Teplice (cseh) AS Roma (olasz) - Hajdúk Split (horvát) Manchester City (angol) - Groclin Wielkopolski (lengyel) Benfica (portugál) - Molde (norvég) FC Valencia (spanyol) - Maccabi Haifa (izraeli) Múlt héten lejátszották: Rosenborg (norvég) - Crvena zvezda (szerb- montenegrói) 0-0.