Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-06 / 258. szám

2003. november 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # 9 HÍRCSOKOR 0 Meghívták. Nagy megtiszteltetés érte Chantelle Andersont, a MiZo-Pécsi VSK nyáron szerződtetett kosarasát, ugyanis az amerikai szövetség behívta őt az athé­ni olimpiára készülő válogatottba. 0 Doppingolt. Fennakadt a doppingvizs­gálaton al-Szadi Kadhafi, az olasz élvo­nalbeli Perugia labdarúgója, a líbiai ál­lamfő, Moamer el-Kadhafi fia. A nyáron igazolt csatárt az egyik bajnoki mérkőzés után ellenőrizték, és szervezetében a norandoszteron nevű tiltott teljesítmény­fokozó szer nyomaira bukkantak. Rajt három éremmel Göteborg (MTI) - Három éremmel kezdődött a magyarok számára a götebor- gi légfegyveres Európa-bajnokság. A futó­céllövők 40 vegyes számában a Sike József, Tasi Tamás, Laczik Zsolt összeállítású hár­mas bronzérmes lett úgy, hogy azonos eredményt ért el a második oroszokkal. Ilyenkor a szabályok értelmében az az együttes végez hátrébb, amelyiknek gyen­gébb lövése volt a verseny során. A gyo­morrontással küszködő, juniorkorú Kaszás Zoltán volt a nap meglepetésembere, ugyanebben a számban ezüstérmes lett, csak a szétlövésben maradt alul a győztes német Jahnnal szemben. A junior lány pisztolyosoknál a Végh Barbara, Csonka Zsófia, Gallai Éva összeállítású csapat bronzérmes lett. Népes mezőny várható (Fotó: ÉM-archív) Nyolcnemzetes úszórandevú Miskolc (ÉM - SZIS) - A XVI. Bitskey Zoltán és IX. Tesívérvárosok-kupa nemzet­közi úszóverseny péntek délutántól szom­baton délutánig a diósgyőri uszodában kí­nál megmérettetési lehetőséget nyolc or­szág háromszáznál több sportolójának.- A magyarokon kívül Csehország, Len­gyelország, Jugoszlávia, Németország, Ro­mánia, Szlovákia, Ukrajna sportolóit vár­juk az eseményre - tudtuk meg Hölcz Pé­tertől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség főtitkárától. - A Miskolc Városi Űszószövetséggel közösen ren­dezendő, háromszáznál több sportolót fel­vonultató viadal keretében - hagyománya­inkhoz hűen - megemlékezünk olimpiko­nunkról, Bitskey Zoltánról, az ifjú korá­ban elhunyt kiváló sportolóról, majd edzőről, Pászty Csabáról és a tragikus kö­rülmények között, fiatalon meghalt tehet­séges úszónkról, Kriston Orsolyáról is. Nyolcvannál több ceremónia A pénteken 15 órakor, illetve szomba­ton 9 órakor kezdődő programban össze­sen 28 versenyszám szerepel. Mivel azon­ban az értékelés korosztályonként törté­nik, összesen nyolcvannál több eredmény- hirdetési ceremóniát tartanak majd a két nap alatt a Diósgyőrben található városi uszodában.- Megyénk reprezentánsai közül a Mis­kolci Vízművek SC-ben úszó Kádas Vivi­en, valamint a Tiszaújvárosi VSE-ben sportoló Dobár Éva korosztályának 50 és 100 méteres gyors-, hát- és mellúszófuta­maiban egyaránt dobogóesélyes - latolga­tott Hölcz Péter. - Goralszki László, a Mis­kolc Városi Sportiskola tehetséges ver­senyzője az egyik legnépesebb mezőnyt fel­vonultató, a K&H Bank-kupáért kiírt 100 méteres mellúszó számban érdemelhet ki érmes helyezést. Az osztrák csapat Welsből érkezett Miskolcra Női kosárlabda FIBA-Európa-kupa, 3. forduló: DKSK - Gustino Schnitzlplatzl (osztrák) Miskolc (ÉM - BCS) - A DKSK ma 18 órától a miskol­ci városi sportcsarnokban is­mét FIBA-Európa-kupa mér­kőzést játszik. A piros-fehé­rek ellenfele a Közép főcso­port A-csoportjának 3. fordu­lójában az osztrák Gustino Schnitzlplatzl csapata lesz. (Fotó: Végh Csaba) diósgyőriek szakvezetője. - Na­gyon jó, hogy a nemzetközi poron­don két győzelemmel tettük le névjegyünket, de célunkat, a to­vábbjutást a 24 közé még nem harcoltuk ki. Ehhez további sike­reken át vezet az út, és nyernünk kell ma is. A keretből Brosovszky és Fodor kivételével mindenki já­tékra kész. A csapattól azt várom, hogy azt a játékot folytassa, amit múlt vasárnap, a BESC elleni ide­genbeli bajnokin mutatott, mert biztos vagyok abban, hogy ezzel megszerezhetjük a győzelmet. ÜM A mérkőzést a cseh Pavel Volejnik ClM.I’ISa és a szlovák Boris Gabara vezeti, akik tegnap a Szolnoki MÁV - Italsoft Reyer Ek-meccset fújták. A találkozóra jegyeket már 10 órától vásárolhatnak a drukkerek a DKSK klubhelyiségében. A német és horvát csapat után ma osztrákkal mérkőzik a DKSK A „sógoroktól” tegnap délután Miskolcra érkezett klubnak Wels- ben van a székhelye, és az előző években Powerbasket Tigers Wels néven szerepeltek az európai ku­pasorozatban. A jelenlegi legjobb osztrák csapat a FIBA-Európa- kupán kívül az EWWL bajnokság­ban szerepel, amelyben még bos- nyák, szlovén, és horvát együtte­sek vesznek részt. Ennek a me­zőnynek a ZKK Croatia Zagreb is tagja, így ezzel a csapattal nem csak az Ek-ban rivalizálnak az osztrákok. A két csapat eddig két­szer mérkőzött meg egymással eb­ben a szezonban, mindkétszer Welsben: az Ek-meccsen a Gusti­no nyert 8 ponttal, majd nem sok­kal később 3 ponttal a zágrábiak. Rövidebb kispad- Nem rossz csapat a mai ellen­felünk, a jelenlegi legjobb osztrák gárda - jelentette ki Miien Vuki- csevics, a DKSK vezetőedzője. ­Keretük meglehetősen színes, ha jól tudom, született osztrák csak egy akad. A magyar kosárlabda­barátoknak bizonyára ismerősen cseng az ukrán származású orosz állampolgár Orehova neve, aki korábban a GYSEV-ben is ját­szott. Azt is tudjuk a welsiekről, hogy az eddigi Európa-kupa-mecs- cseken csak hat emberei játszot­tak, így vélhetően rövidebb a kis- padjuk a miénknél. De nemcsak Orehovát, hanem Vardára is emlékezhetnek a diós­győri szurkolók, hiszen a bos- nyák születésű szerb útlevéllel rendelkező játékos - aki jelenleg a Gustinót erősíti - az előző sze­zonban a Szeviép-Szeged gárdá­jában játszott. Rajta kívül a Ma­liból elszármazott, francia állam­polgár Kanoute, a bosnyák Mu- sic, az amerikai Graves, a szlo­vák Hostynova, a kanadai Klein- dienst számít alapembernek. Még nem harcolták ki- Szerintem nekünk jobb játé­kosaink vannak, és ezt be is fog­juk bizonyítani - hangsúlyozta a FIBA-Ek Közép főcsoport Az A csoport állása 1. DKSK 2 2160-134 4 2. Gustino Schnitzlplatzl2 1 1134-130 3 3. BG Dorsten2 11138-150 3 4. ZKK Croatia Zagreb22 126-1442 Döntés, fizetés és ankét előtt Még egy forduló várható a fegyelmin Miskolc (ÉM - BG) - Hét vé­géig fizet a diósgyőri vezetés a labdarúgóknak, akikre ezenkívül egy újabb tárgyalá­si forduló vár a sztrájk miatt indított fegyelmi eljárásban. A DVTK-Borsodi Sör NB I/B-s labdarúgócsapata körül ügyveze­tői teendőket ellátó Guti Miklós kedden megegyezett a játékosok­kal abban, hogy a labdarúgók legkésőbb péntekig megkapják soros járandóságaikat. Guti Mik­lós ezen kívül lapunknak el­mondta azt is, újabb fordulót bo­nyolítanak le az október 23-i diósgyőri focistasztrájk miatt megindított fegyelmi eljárásban. Az új meghallgatás időpontja no­vember 11., kedd. Az erről szóló értesítést tegnap postázták az érintetteknek. Az ügyvezető hoz­zátette, ezen az újabb meghallga­táson senkinek sem kötelező a részvétel és a távol maradóknak emiatt semmilyen hátrányuk nem származhat. A fegyelmi bi­zottság az újabb ülés után meg­hozza a döntését, amely ellen a játékosok fellebbezéssel élhetnek Guti Miklósnál. Szurkolói ankét Lassanként közeledik az első villanyfényes mérkőzés, amely előtt a diósgyőri vezetők szeret­nének egy újabb szurkolói anké­tet tartani. Ennek az időpontja még nem tisztázódott teljesen, egyelőre annyi a biztos, hogy a jövő hét valamelyik napján. Mi­után az időpont is bizonytalan, ezért még a helyszínt sem nevez­ték meg a diósgyőri klub vezetői. Az előző ankéthoz hasonlóan ezen a találkozón sem vesz részt minden labdarúgó, a játékosokat a csapatkapitány, Vitelki Zoltán és helyettese, Horváth Tibor kép­viseli majd. A szakmai stáb azon­ban teljes létszámban képviselte­ti majd magát az eseményen. http://dvtk.boon.hu További cikkek! ^3 A DVTK (pirosban) a hét végi rangadóra készül Hirdetés Keresse az Észak-Magyarországban megjelenő szelvényeket! Gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet! Ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényére! Küldje be november 19-ig a következő címre: Inform Média Kft., Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178 Kazincbarcika, Tardonai út 59. Tel.: 48/510-060, 48/312-211; FORRÓ: 4Í/587-317 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG* (Fotó: Bujdos Tibor)

Next

/
Thumbnails
Contents