Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-06 / 258. szám
2003. november 6., csütörtök ÉSIM-HMIUUBttUi# MISKOLC ÉS KÖRNYÉKE / HIRDETÉS / S Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 5 éves a Városi Pedagógiai Intézet. Az évforduló alkalmából rendezett ülést november 10-én délután 2 órától tartják a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában. (Erzsébet tér 2.) 0 Zenés történelem - zenés irodalom. A Miskolci Városi Diákönkormányzat történelmi vetélkedője második kategóriája középiskolás történelemverseny visszajelzési határidejét november 15-re módosftották. Turisztikában egyedülállót Miskolc (ÉM - Hl) - Az MKDSZ és az SZDSZ sajtótájékoztatóján abban egyetértettek, hogy hiányos a közgyűlés elé kerülő turisztikai koncepció, ám a megoldást mindkét frakció másképp látja. Miskolc város turizmusfejlesztési koncepcióját még az előző vezetés indította útjára, mondta el Kohold Tamás, a kereszténydemokrata frakció vezetője. A koncepció azonban inkább helyzet ellemző, néhol pontatlan, és hiányoznak belőle a prioritások. Tapolca és az egyetem T. Asztalos Ildikó, szabad demokrata képviselő szerint a turizmusfejlesztésben figyelembe kellene venni a trendeket, megfigyelni a konkurenciát, és ezek után kitalálni a város saját szerepét. Elsősorban olyan téren kellene erősíteni, amiben Miskolc egyedülálló lehetne. A képviselő példaként Tapolca és az egyetem együttgondolását említette, ami a tudományos és wellness turizmus központja lehetne a régióban. ISIM 'sjyjly.iiüiijjJuj http://emtlPDek.boon.hu A közgyűlés előterjesztései Bíróságra készülnek a neten vitázók Perre hívta az Erzsébet fürdő gazdája a Boon-topicban „vádaskodót”, Doktor Bubót Miskolc (ÉM) - Nyitás helyett most pereskedésről lesz szó egy darabig az (egykori) Erzsébet fürdő kapcsán. A nyolcadik éve zárva tartó létesítmény tulajdonosa a bírósághoz fordult a Boon internetes fórumon „elhangzottak” miatt. A Borsod Online fórumán megnyílt a „Bűnözők kezén az Erzsébet fürdő?” című topic: a honlap önmagát Doktor Bubó néven jelölő látogatója nyitotta. A fiatalember nem titkolta kilétét: hozzászólásaiból kiderült, azonos azzal a Koska Péterrel, akit korábbi cikkekből - várospolitikai eszmecserék résztvevőjeként - az Észak- Magyarország olvasói is ismerhetnek. Ő is beírt Az általa adott topicchnben a belvárosi ingatlan tulajdonosára esik utalás; ismeretes, az épületet 1996-ban a Black Gold ’95 Rt. vásárolta meg, amely állítólag ma „Erzsébetfürdő Ingatlanközvetítő Rt.” néven gazdája a létesítménynek. A „bűnözők” kitételt, valamint a fórumon a közelmúltban megfogalmazott olvasói vélemények némelyikét a társaság vezetése zokon vette, s beperelte „Doktor Bubót”. A bíróM.................. A hangnem egyre durvább lett, vádaskodássá fajult. Mohácsi Gábor cégvezető .................................... .......w sági tárgyalást az ügyben november 10-re tűzték ki.- Régóta tudjuk, hogy írogatnak, de nem igazán foglalkoztunk vele. De a hangnem egyre durvább lett, vádaskodássá fajult, az ott leírtak még csak nem is közelítettek az igazsághoz. Ezt nem hagyhatjuk - indokolta a kereset benyújtását a lapunk által megkérdezett cégvezető. Mohácsi Gábor elmondta: próbálkozott azzal, hogy a fórumra beírva tényszerű tájékoztatást nyújtson, felajánlotta, hogy az érdeklődőknek megadja a kért információkat. - Senki sem keresett meg. így a téves híresztelések viszont nagy kárt okoznak nekünk. Rosszul írják, mennyiért vettük meg az ingatlant, azt is, mekkora támogatásokat kaptunk. A bíróságnak ki kell mondania, hogy ez nem mehet tovább. Pereskedésre nem számított Koska Péter, de mint lapunknak elárulta, a topicnyitásnak „volt olyan célja, hogy kiugrassam a nyuszit a bokorból”. Dokumentumokkal- A neten egy kis magánnyomozást folytattam, több olyat is megtudtam, ami... de nem szeretném kijátszani a kártyáimat a tárgyalás előtt. A lényeg, hogy nem tartok a büntetéstől. Dokumentumokkal fogom alátámasztani: valami nincs rendben a fürdő eladása, illetve jelenlegi tulajdonosa körül. ’sj :j llídjujjJj http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Ha egyszer kilépünk a Mátrixból Az internetes fórumok világában, megszokott, hogy a hozzászólok becenév mögé rejtik személyazonosságukat; a legritkább esetben fedi fel valaki a kilétét. A valaki másra nézve gyalázkodó, sértő, durva megfogalmazásokat a fórumot fenntartó site üzemeltetői az általános gyakorlat szerint mint moderáló törli. Ami marad, azért sem a működtető a felelős a jelenlegi gyakorlat szerint. A Borsod Online fennállása óta nem fordult elő, hogy a „cybertérben” kezdett vita a „való világban”, azaz az igazságszolgáltatás előtt folytatódjon. Az internetezés hazai történetében is kevés a példa az ilyesmire. Jó célok, de rossz koncepciók Két bizottság tett javaslatot, hogy készüljön új előterjesztés Miskolc (ÉM - Hl) - Az Összefogás-Fidesz-MDF frakció szerint a miskolci városvezetésben továbbra is nagy a káosz és egy év is kevés volt arra, hogy rendezzék soraikat. Ezzel a megállapítással kezdte Juga György, a frakció vezetője tegnapi sajtótájékoztatóját. A csütörtöki közgyűlés napirendi pontjaival foglalkozó tájékoztatón elhangzott, a sportkoncepcióval kapcsolatban a bizottságok is aggályokat fogalmaztak meg, az anyagból pedig pont a lényeg, vagyis a koncepció hiányzik. Rengeteg jó cél fogalmazódott meg, de nincsenek prioritások és az sem világos, honnan lesz meg az anyagi háttér. Egy fokkal jobbnak ítélte Juga György a turisztikai koncepciót, melyet egy külső szakértő készített. A hozzá készült kétoldalas összesítés azonban a frakcióvezető szerint csak oda van fércelve. Két bizottság is arra tett javaslatot, hogy új koncepció készüljön és ezt ne fogadja el a grémium, ugyanakkor sok értékes dolog van benne, amelyre lehetne építeni - tette hozzá Juga György. Ugyan ebben a témában tartott sajtótájékoztatót a város vezetés nevében Orosz Lajos alpolgármester. Az ott elhangzottakról írunk a 10. oldalon. Juga György (Fotó: Ém archív) Hirdetés Jobbítani a jót több mint feladat Novembertől új vezetőt neveztek ki a Hunguest Hotel Palota Lillafüred élére Pető Béla személyében, Fekete Gyulát, aki 12 éven át állt a Palotaszálló élén, a haj- dűszoboszlói Béke és az Aqua-Sol Hotel vezetésével bízták meg. A két vezető erről a következőt mondta el: Pető Béla: - A miskolci vendéglátásban 30 évet töltöttem el, az Avasban együtt dolgoztunk Fekete Gyulával, aztán a Galyatetői Nagyszálló irányítása után 1989-től, a Hotel Flóra átadása óta vezettem az egri szállodát, melynek kihasználtsága kezdettől olyan magas volt, hogy hét év eltelte után nagy rekonstrukcióra volt szükség. Frissítő váltás Megalapoztuk a konferencia és gyógy- turizmust, éreztem, hogy a régi vonzerő mellett szükség van az idegenforgalom új műfajaira. A Flóra gyógyászata jelenleg 27-féle szolgáltatással áll a vendégek rendelkezésére. Számottevő változás állt be a konferenciák szervezésében is, azok technikai, műszaki hátterének megteremtésével, hiszen ma ezt a legkorszerűbb eszköztárral, világszínvonalú háttérrel szolgálja ki a Flóra. Itt Lillafüreden egy teljesen beállt, jól működő szálloda vezetését vehetem át. A jót kell még jobbá tenni, ez több mint feladat, küldetés. Szeretném megvalósítani a Hunguest Hotel Rt. vezetése által elénk tűzött célt: ezzel a váltással további frissítést hozhatunk az érintett szállodák életébe. Igazi kihívás Fekete Gyula: - A Palotában eltöltött tizenkét év alatt gyökeresen átalakult a hazai üdülés, amikor a szakszervezeti üdültetést a kereskedelmi alapú szállodai tevékenység váltotta fel. Jól szolgálta ennek a folyamatnak a kibontakozását az öt évvel ezelőtt, 1998-ban befejeződött nagy belső felújítás, melynek következtében átsruk- turálódott az egész szolgáltatási rendszer a nagy múltú Palotában. Legnagyobb eredménynek mégis azt tartom, hogy sikerült az elmúlt tizenkét év alatt olyan baráti szellemű kollektívát kialakítani. Törekvéseinket felkarolta Miskolc város vezetése, az elmúlt időszakban a hotel számtalan rangos társadalmi eseménynek adhatott otthont. Sokat változott a szálló enteriőrje is, több olyan jelentős érték, festmény, bútor, csillár került vissza a házba, melyek visszavarázsolták a Palota egykori hangulatát. Hajdúszoboszlón pedig egy keresett gyógy centrum élén várnak új, igazi kihívást jelentő szakmai feladatok. Látványterv a tanuszodáról, a u*. i utóbbi EM-vitánkon - amely a városi | strandok helyzetével foglalkozott-Bodonyi Csaba építészmérnök bemutatta a selyemréti strandra tervezett tanuszoda látványtervét. Hirdetés -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------•----------------Logisztikailag felértékelődik a Felsőzsolcai Ipari Zóna Az M30-as autópálya közeledtével egyre inkább felértékelődnek az autópálya mentén lévő, logisztilcailag jó elhelyezkedésű területek. Természetesen nem önmagában a szántóterület, hanem az ipari hasznosításra előkészített terület, ami egy hosszú folyamat eredménye. Az M30-as autópálya 2004- ben elkészülő felsőzsolcai végpontjától mindössze 1 km távolságban lévő Ipari Zóna rendkívül jó adottságokkal rendelkezik. Északkelet-Magyarország legfontosabb közúti közlekedési csomópontjában található, jelentős ipari hagyományokkal bír a megye, élőmunka-igényes ágazatoknak komoly gazdasági előnyei vannak más térségekkel szemben, mert a munkaerő ára viszonylag alacsony Miskolcon és.környékén, jelentős szabad munkaerő áll rendelkezésre. További előny, hogy Felső- zsolca Város Önkormányzata helyi iparűzési adómentességet, adókedvezményt, építményadókedvezményt biztosít a 2003- ban betelepülő vállalkozások részére. Az elmúlt időszakban megvalósultak a Felsőzsolcai Ipari Zónában az I. ütemben elhatározott infrastrukturális beruházások. Elkészült az úthálózat aszfaltozása, a víz-, szennyvíz- hálózat beruházása, valamint a villamosenergia- és a gázhálózat kiépítése. A tervezetthez képest - az igények jelentkezése miatt - hosszabb nyomvonalon történt meg az úthálózat és a hozzá tartozó közművek kiépítése. A mintegy 870 m hosszúságban előkészített úthálózat mellett lévő területek mindegyike értékesítésre került. További területek előkészítésében kell gondolkodni, amelyek legkorábban tavasszal állhatnak a befektetők rendelkezésére. A terület iránt mutatkozó igényt csak növeli az a kedvező ár, amelyen értékesítésre kerülnek. A rendelkezésre álló területekről érdeklődni lehet a 46/506-830-as telefonszámon.