Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-21 / 271. szám
2003. november 21., péntek ÉmK-memmms * AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Bál. Az Avas Nyugdíjas Egyesület Erzsébet-Katalin-bált rendez november 22-én 16 órától Miskolcon, a selyemréti Petőfi Sándor Középiskolai Kollégiumban, ahova minden érdeklődőt várnak. Az Erzsébet és Katalin nevű vendégeket személyes ajándékkal köszöntik. 0 Konferencia. A Miskolci Egyetem Számítóközpont november 24-25-én tartja a RICOMNET 2003 Regionális Információs Kommunikációs Hálózatok Konferenciát a lillafüredi Hotel Palotában. NÉZŐPONT így is lehet Szalóczi Katalin &mail: szaloczi@eszak.boon.hu Ezek szerint úgy is lehet gazdagnak lenni, hogy másnak is jut belőle? - súgta egy kollégám a fülembe a miskolci Rónáid McDonald Ház építését hírül adó sajtótájékoztatón. ^/lint hallhattuk, a közel 30 éves nemzetközi Rónáid McDonald Ház mozgalom ez idő alatt a világon több száz átmeneti otthont épített fel súlyosan beteg gyermekek és családjaik számára. Ráadásul a McDonald's által működtetett alapítvány a folyamatos üzemeltetésről is gondoskodik, így a nehéz helyzetbe került emberek számára a barátságos, családias környezetben való tartózkodás egy fillérbe se kerül. Pedig a létesítés és a fenntartás nincs ingyen. A szükséges milliók egy része aprópénzből adódik össze: egy-egy adag étel árának hányadából, perselybe dobott „gurulósokból". És vannak persze komoly adományozók is: vállalatok, magánszemélyek, gyártók, kivitelezők, akik nagyobb pénzösszeggel, ingyen anyaggal vagy munkaórával járulnak hozzá. Hogy közben esetleg több sült krumpli fogy a Mekiben, és ezzel a gyorskiszolgáló hálózat bevétele is nő? Ráadásul mindez jó reklámot jelent? Látva a hiteles felvételeket a budapesti Ronald-házról, amint például a kemoterápiás kezelés alatt álló kopaszka kisfiú bajáról megfeledkezve, mosolyogva löki el magát a csúszda tetején, az fogalmazódik meg: cél és eszköz arányban áll. Nem úgy, mint a másik, minapi esetben, amikor kiderült: egy köztudottan sok- milliárdos nyereséggel rendelkező társaság százezer forintot adományozott egy betegellátó egység számára. Ám mindezt azzal a kikötéssel: a megajándékozott adja ország-világ tudtára jótékonysága hírét... VILLÁMVOKS Nem bíznak a függetlenségben Előző kérdésünk: Bízik-e az igazságszolgáltatás függetlenségében? Mai kérdésünk: Csökken-e a dohányzók száma a propaganda hatására? gjjgg ÉSZAK-MflGYARORSZÁG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Több a halálos munkahelyi baleset A fegyelmezetlenség és a védőeszköz hiánya sok baleset oka... Miskolc (ÉM - UM) - A munkabalesetek száma 2001- ig csökkent a megyében, ám tavaly 3 százalékos növekedést mutatott az 1581 bekövetkezett munkabaleset és időarányosan vizsgálva idén is közel ennyi történt.- A halálos, illetve az egyéb súlyos balesetek tekintetében rosz- szabb a kép: míg tavaly összesen 11 halálos munkabaleset volt, idén már 10 történt napjainkig - ismertette Perjési Zsolt, a Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség megyei igazgatója. Mint megtudtuk, 2002-ben 18 súlyos munkabaleset történt (beBajjal járt a munka Munkabalesetek a megyében Összesen* 1990 5893 j 1999 ASSZ] 1994 előtt a fofiialkozósi baleset tartol1990 1999 2000 2001 2002 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH leértve a halálosat is), idén már eddig 20-ra növekedett ez a szám. A halálos munkabalesetekben az építőipar „vezet”, 3 történt az M..................................................... A tavaly 6, idén 8 # halálos munkahe- f f lyi baleset történt az első háromnegyed évben. Perjési Zsolt igazgató idén, s a súlyos baleseteket tekintve a mezőgazdaság, a fémfeldolgozás és a kohászat mutat nagyobb gyakoriságot. Magas baleseti arányt képvisel még az áru- és személyszállítás. A „listavezetők”- Hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek során a halálos balesetek bekövetkeztek? A munkavégzéssel kapcsolatos közlekedés és fémipari szerelés közben 30-30, építőipari tevékenység közben 20, a maradék 20 százalék pedig a gépkezelés és karbantartási tevékenység között oszlik meg az idei év első háromnegyedében - részletezte a szakember. - A vizsgálatok során felderített okok között a közlekedési szabályszegés 30, a védőberendezés vagy egyéni védőfelszerelés hiánya 40, a szervezési hiba 20, míg a technológiai fegyelem megsértése 10 százalékban játszik közre. Hozzátette: az összes egyéb súlyos munkabaleseteknél a technológiai fegyelem megsértése 73, míg a védőberendezés, egyéni védőeszköz hiánya, vagy a nem megfelelő eszköz 27 százalékban okolható. Kié a felelősség? Milyen arányú a munkáltató és a munkavállaló felelőssége? A törvény a munkavédelem szabályainak megvalósításáért alapvetően a munkáltatót jelöli meg felelősként. A munkáltató számára a munkavédelmi törvény kötelezővé teszi az utasítások megadását a munka biztonságos végrehajtására vonatkozóan, illetve biztosítani kell az ehhez szükséges munkaeszközöket, védőeszközöket és ellenőriznie kell az utasítások végrehajtását. így ha balAz építőipar veszélyes szakma. Képünk illusztráció (Fotó: archív) eset történik, a legritkább esetben lehet a munkavállaló kizárólagos felelőtlenségére hivatkozni. Persze erre is akad példa, ide tartozik például a gépkocsivezetés közben elkövetett hiba. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! // <* Ki hibázott, kié a felelősség? Ha a munkavállalók nem használják a számukra biztosított védőfelszereléseket vagy védőeszközöket, mivel a munkáltatónak ellenőrzést is kell végeznie, így többnyire bizonyítható a felelőssége. Emellett vannak esetek, hogy a munkavállaló is felelőse a balesetnek, de az ő felelőssége mindig másodrangú ebben a kérdésben, minthogy a munkáltatónak eszköze van arra, hogy fegyelmet tartson a munkahelyen, hiszen adott esetben az utasításon túl megszüntetheti a munkavállaló munkaviszonyát. Fűnyírás és kebelbarátság... Elbocsátásokról és pályázati döntésekről Miskolc (ÉM - FL) - A köztisztviselői elbocsátások kapcsán fűnyírással, a területfejlesztési tanács döntései alapján kebelbarátsággal vádolja a megyei közgyűlés vezetését dr. Ódor Ferenc. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Megyei Irodájában dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a párt megyei frakciójának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján a köztisztviselői elbocsátásokról és a területfejlesztési tanács döntéseiről nyilatkozott - megyei tapasztalatai alapján.- A polgári kormány a köz- tisztviselői kar megerősítést tűzte célul. Garantált javadalmazási rendszerrel nyugodt életpályát kínálva. Igaz, időközben az információs rendszer kiépítése felgyorsult, de az empátiát a számítógépek nem pótolhatják. A fűnyíró elv alapján bekövetkezhető létszámleépítésből az következik, hogy politikai tisztogatás várható - véli a frakcióvezető. Nem lesz több jövőre se A területfejlesztési támogatások megyei elosztását - véleménye szerbit - a minden szentnek maga felé húz a keze elv, a kebelbarátság határozza meg jelenleg.- A pénz jövőre sem lesz több, éppen ezért még inkább elvárható, hogy a következőkben ezekről kizárólagosan szakmai szempontok alapján döntsenek - jelezte dr. Ódor Ferenc. lavaszi meieg. Az évszakhoz és a hónaphoz képest szokatlanul meleg volt a tegnapi nap időjárása. A majd egész napos kellemes napsütést még a szél se nagyon zavarta meg, megtréfálva a melegen öltözőket. (Fotó: Ádám János) Ketrecben a róka a rudabányai portán Nem mindenki tűri a faluban, félnek a ravaszdiak látogatásaitól Rudabánya (ÉM - LL) - Névtelen rudabányai levélíró hívta fel a figyelmünket arra, hogy Jancsurák László helyi lakos rókát tart otthonában. Ifjabb Jancsurák László vadász, évekig hivatásszerűen űzte a mesterséget. Másfél évtizeddel ezelőtt talált rá a négy kölyök rókára - vagy árvák voltak, vagy hurkot akasztottak rájuk. Hazavitte őket, hogy ne pusztuljanak el, de tervei szerint visszaadta volna mindegyiket az erdőnek. A néhány hónapos nevelés eredményeképpen megszelídültek, ekkor már alkalmatlanoknak látszottak a vad életre.- A róka általában 10-12 évet él - mondja idősebb Jancsurák László -, s a korábbi négy közül már csak egy él. Úgy véli, ha valakinek nem tetszik, akkor el kell örökre altatni az állatot, mert e példány már képtelen volna az önálló életre. Az egyik szomszéd kijelentette, őt nem zavarja a róka. Nem nagy a ketrec Jancsurák László, az idős szakszervezeti titkár szerint valóban nem nagy a ketrec, de ez a róka már megszokta helyét.- Időnként büdösebb a kelleténél, de melyik állat nem az? - tette fel a költői kérdést. A Rudabánya házi szárnyasait megtizedelő rókatámadások oka talán nem függ össze a háziasított állattal, miután a Jancsurák család két kutyájától egyetlen ravaszdi sem mer betolakodni udvarukra. Példának okáért az egyéb állatfajtákból sincs hiány, főleg a galambtenyészetére büszke a családfő. Megkerestük Rudabánya és környéke állatorvosát, dr. Farkas Imrét is, aki elmondta, Jancsurákék rókája minden esztendőben megkapja a szükséges védőoltásokat, majd felhívta a figyelmet, ez az állat már matuzsálemi kort élt meg. Szerinte az erdőben rég elpusztult volna. Harminc év után újra lesz magyar Woodstock „Egy generáció nevében szeretnénk most köszönetét mondani” Miskolc (ÉM - NSzR) - Rocktörténeti esemény helyszíne volt Miskolc harminc évvel ezelőtt, hiszen a diósgyőri stadionban rendezték meg 1973-ban az I. Magyar Popfesztivált. A hazai sajtó ma már magyar Woodstock- ként emlegeti az eseményt. Harminc év után újból Miskolc ad otthont egy nagyszabású Rockfesztiválnak, ahol az egykori fellépők mellett a mai fiatalok kedvencei is színpadra lépnek. Az első fesztiválon 25 ezer néző szórakoztatásáról 75 zenész gondoskodott, az egykori rendezvényre három programmal emlékeznek a szervezők: Magyar Rock Film-hét, Díjátadó Gálaműsor és az Év Szuperkoncertje. Brezsnyevi pangás- A 60-as évek végét leginkább a brezsnyevi pangás jellemezte, éppen ezért nagy jelentőségű volt a ’67-ben megjelent első magyar poplemez, amelynek címe az Ezek a fiatalok volt - mondta Fedor Vilmos alpolgármester. Majd '73-ban Miskolcon létrejöhetett az I. Magyar Popfesztivál. Az alpolgármester elmondta: „A mostani eseményt többnek szántuk, mint megemlékezést. Egy generáció nevében szeretnénk köszönetét mondani a zenészeknek, akik meghatározói voltak a 60-as-, 70-es, 80-as éveknek.” Charlie, az Edda Művek, P. Mobil, Republic mellett szombaton a Miskolci Városi Sportcsarnokban színpadra lép a Disco Express zenekar is. Kalácska Gábor, a zenekar frontembere elmondta: „Ma már az Edda mellett zenekarunk nevét is összekapcsolják Miskolccal, amire büszkék vagyunk. Az, hogy a szervezők felkértek minket a fesztiválon való szereplésre, azt is jelzi, nemcsak a múltnak szól az esemény, hanem a jelennek és a jövőnek is.” ÍTTTTI www.boon.hu http://emtlppek.boon.hu A program letölthető ___ N—» Az egészséges életmód titka a sok mozgás. (Fotó: Bujdos Tibor)