Észak-Magyarország, 2003. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-11 / 262. szám

2003. november 11., kedd liawiiifftüiniit ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Szupacsaj Panicspak­di, a Kereskedelmi Világ- szervezet (WTO) vezérigaz­gatója a globális szabad­kereskedelmi tárgyalások felújításának lehetőségei­ről beszél Pekingben november 10-én. Pa- nicspakdi a WTO-Kína Fórum elnevezésű tanácskozásra érkezett a kínai fővárosba. 0 Irán beleegyezik abba, hogy felfüggesz­ti az urándúsítást, és aláírja az atomsorom- pó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét. Ezt Moszkvában jelentette be Haszan Rohani, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Ta­nács titkára. Az iráni vezető Vlagyimir Putyin orosz elnököt tájékoztatta a döntésről. 0 Újabb tüntetés volt a grúz fővárosban, ahol a parlamenti választásokon elköve­tett állítólagos csalások ellen tiltakoztak. A tbiliszi parlament előtt összegyűlt há­romezertiltakozó ismét azt követelte, hogy érvénytelenítsék a nyolc nappal ezelőtti szavazás eredményeit. Elhalasztották az éhségsztrájkot Székesfehérvár (MR) - Elhalasztották tervezett éhségsztrájkjukat a Fejér megyei polgármesterek. A Sárvidék és térség szer­vezet elnöke 25 polgármester előtt elmond­ta, hogy a Belügyminisztérium kezdemé­nyezésére tárgyalás kezdődött a tárca és a három kistérség vezetője, illetve megbí­zottja között. Hozzátette: a mostani tanács­kozás előtt Fejér megye közgyűlési elnö­kétől és Nagy Sándortól, a területfejlesz­tésért felelős államtitkártól olyan levelet kaptak, amely tárgyalási alap lehet. Összecsapások. Palesztin fiatal egy izraeliek által ledobott füstbombával me­nekül az izraeli-palesztin összecsapások helyszínéről a Náblusz közelében lévő Ba- lata menekülttáborban november 10-én, amikor az izraeli erők ismét behatoltak a táborba, palesztin szélsőségesek után ku­tatva. (Fotó: MTI) Növelik a kutatási pénzeket Budapest (MTI) - A kormány célja, hogy 2006-ban a kutatás-fejlesztési ráfordí­tások elérjék a nemzeti össztermék 1,8-1,9 százalékát - jelentette ki a miniszterelnök a Tudományos Világfórum záró tanácsko­zásán a parlamentben. Medgyessy Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország ezzel ré­szesévé válik annak a Lisszabonban elfo­gadott európai tervnek, amely szerint 2010- ig az Unióban a gazdaság kutatás-fejlesz­tési ráfordításai elérik a GDP 3 százalé­kát. A kormányfő támogatást kért a fórum résztvevőitől egy közép- és délkelet-európai innovációs térség létrehozásához. Keleti-Nyugati vonatozás a parlamentben Tagadják, hogy a Államvasútnak szándékában állna eladni a Nyugati pályaudvart Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Lapcsoportunk riportjai és vitája nyomán tegnap két képviselő is kérdést intézett a közlekedési miniszterhez az intercity vonatok végállomá­sának költöztetése ügyében. Emellett szóba került a vidéki mellékvonalak lehetetlen műsza­ki állapota is. Az intercity vég­állomásának áthelyezésével kap­csolatban fogalmazta meg aggá­lyait a Hajdú-Bihar megyei Püs- ki András, a gazdasági bizottság tagja. A képviselő azt kérdezte Csillag Istvántól, hogy „miért cselekszik a MÁV az utasok ér­dekeivel ellentétesen? Miért hoz­za’újabb intézkedésével még az eddiginél is hátrányosabb és rosszabb helyzetbe a keleti or­szágrészben élőket?” Mint arról beszámoltunk, a Magyar Államvasutak Rt. a nö­vekvő utasforgalomra hivatkoz­va, forgalomszervezési okokból úgy döntött, hogy a Nyíregyhá­záról Budapestig közlekedő intercity vonatok december kö­zepétől a Nyugati helyett a Ke­leti pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak. Az MDF-es ff ................................... Mit tesz a kor­mány a vidéki mellékvágányok állapotának javítása érdekében? Fülöp István képviselő azt is megkérdezte, hogy - az erről szóló híreknek megfelelően - azért van-e szük­ség az átszervezésre, mert a MÁV-nak szándékában áll elad­ni a Nyugatit a pályaudvar mel­letti üzletközpont építőjének és tulajdonosának. A miniszter távollétében Gaál Gyula, a tárca politikai államtit­kára válaszolt. Megígérte, hogy a minisztérium még visszatér a végállomás áthelyezésének ügyé­re. Ugyanakkor arról nincs tudo­mása, hogy a MÁV-nak szándéká­ban állna eladni egy üzletember­nek a pályaudvart. Mellékvágányok Az ugyancsak MDF-es szabol­csi Fülöp István azt tudakolta a minisztertől, hogy mit tesz a kor­mány a vidéki mellékvágányok tűrhetetlen műszaki állapotának javítása érdekében. Konkrétan a Mátészalka-Nyíregyháza közötti 50 kilométeres szakaszra gondolt. Gaál Gyula válaszában elmondta, hogy „sajnos a legtöbb mellékvo­nal hasonlóan rossz állapotban van, sőt némelyik még rosszabb is”. Mint fogalmazott, „a jelen gazdasági helyzetben csak a fővo­nalak felújítására lesz pénz, azok­ff ..................... Miért cselekszik a MÁV az utasok ér­dekeivel ellentéte­sen? Püski András ra is csak jelentős uniós támoga­tással.” A mellékvágányok egy ré­sze csak a fővonalak cseréje so­rán felszabaduló anyagokból lesz javítható - tette hozzá az állam­titkár. \j j'j yjjhumi; íiíj http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! LAPSZEMLE Elképzelhetetlen volt, valóság lesz Tüntető parasztgaz­dát vesznek őrizetbe a rohamrendőrök; a gaz­dák a parlament szöuli épülete elé akartak vonulni no­vember 10-én. Több mint 300 gazda tilta­kozott a Chilével meg­kötött szabad­kereskedelmi megálla­podás ellen, mert attól tart, hogy olcsó kül­földi mezőgazdasági termékek árasztják el a dél-koreai piacot. (Fotó: EPA) Sáron bírálja az EU-t Gheorghe Funar lakói Kolozsvár (MR) - Lefoglalták Gheorghe Funar kolozsvári pol­gármester lakását és zárolták fi­zetését, mert néhány munkatár­sával együtt illetéktelenül vett fel különböző pénzösszegeket. Erről a megyei pénzügyi igazga­tóság rendelkezett - jelentették a romániai magyar lapok. A szél­sőségesen nacionalista nézeteiről és pénzügyi visszaéléseiről hír­hedtté vált polgármester elleni intézkedések előzménye, hogy a számvevőszéki vizsgálat jelentős pénzügyi hiányra bukkant a pol­gármesteri hivatal könyvelésé­ben. Gheorghe Funar megfelleb­bezte a lefoglalási döntést, és az ügy hátterében politikai táma­dást feltételezett. Cáfolják a bácskai májgyulladásjárványt Szabadka (MTI) - A szabad­kai tisztiorvosi szolgálat cáfol­ta, hogy májgyulladás-járványt hirdettek Észak-Bácska Ma­gyarországgal határos területén. A szolgálat járványügyi szakem­bere szerint csupán arról van szó, hogy növekedett a hepatitis- A vírussal fertőzött betegek szá­ma. Az elmúlt 3 és fél hónapban összesen hatvan megbetegedést észleltek, és mostanra hetente át­lagosan 3-4-en kapják meg a fer­tőzést, ami a szakértő szerint ko­rántsem vészjósló adat. A Tan- jug belgrádi hírügynökség pén­tek este jelentette, hogy sárga­ságjárványt hirdettek Észak- Bácskában, mert hatvan megbe­tegedést észleltek a térségben. Prága (MTI) - Ami nemré­giben még elképzelhetetlen lett volna, most megtörtént: a szlovák kormány és a parla­ment jóváhagyta egy magyar egyetem létrehozását Komá­romban. A döntés kétségtele­nül a magyar kisebbség irá­nyába tett pozitív lépés, a kér­dés azonban az, hogy emellett racionális-e - vezeti be a révkomáromi magyar egye­temről szóló írását a Tyden cí­mű cseh politikai hetilap leg­újabb száma. A cikkíró kifejti, hogy az egyetem létesítése már évek óta egyik prioritása a Magyar Koalíció Pártjának, de a kor­mánykoalíció csak most tette magáévá. A parlamenti vita megmutatta, hogy politikai szinten továbbra is sok az el­lenfele a magyar egyetemnek. Az egyetem létesítésének okai érthetőek: az egyetemi végzett­ségűek aránya a szlovákiai magyarok között ugyanis csak alig fele az azonos végzettségű szlovákokénak. A nagy kérdés az, hogy megoldja-e ezt a prob­lémát a komáromi egyetem, s lesz-e iránta érdeklődés a szlo­vákiai magyar fiatalok között. Jeruzsálem (MTI) - Az izrae­li kormányfő bírálta vasárnap az Európai Uniót, amiért elfogadja tárgyalópartnerként Jasszer Arafat palesztin elnököt. Ariéi Sáron kifogásolta, hogy az EU és tagállamai „nem gyakorolnak elég erős nyomást” Arafatra a pa­lesztin autonóm hatóságok re­formja érdekében. Ana Palacio spanyol külügyminiszterrel foly­tatott jeruzsálemi megbeszélésén kijelentette: Ahmed Koréi ügyve­zető palesztin miniszterelnök már „kapitulált” Arafat előtt - je­lentette a francia AFP hírügynök­ség. Sáron feltehetőleg arra utalt, hogy Koréi belügyminiszter-jelölt­je, Naszr Juszef tábornok helyett várhatólag a Jasszer Arafat elnök bizalmát élvező Hakam Balaávi kerül a belügyi tárca élére. A vidéki múzeumok nem lesznek ingyenesen látogathatók Budapest (ÉKN - Sz. P.) - A múzeumok ingyenes láto­gatása ügyében fogalmazta meg tegnapi interpellációjá­ban aggályait a fideszes Ha­lász János Hajdú-Bihar me­gyei képviselő. A Fidesz országgyűlési képvi­selőcsoportjának szóvivője úgy vélte, a Medgyessy Péter minisz­terelnök által beígért ingyenes múzeumlátogatás tudatos félreve­zetés volt. Halász János jelezte, a kormányfő korábban azt ígér­te, hogy az összes 140 állami és önkormányzati múzeum látogatá­sát ingyenessé teszik, de most ki­derült, hogy a kedvezmény csak 23 intézményben lesz érvényes. Még a költségvetés tervezete is azt tartalmazta, hogy jövő év má­jusától, az ország EU-csatlakozása után a múzeumok állandó kiállí­tásai ingyenesen lesznek látogat­hatók, hogy ezzel is valóra vál­hasson a Múzeumok mindenki­nek néven ez évben indított stra­tégiai program. Hiller István kul­turális miniszter válaszában azt mondta: 2004-től 300 miliió forin­tot fordítanak a jegy kompenzá­cióra. Halász János nem fogadta el a választ, mondván, csak a 23 f?.......................... Csak a huszonhá­rom budapesti mú­zeum esetében lesz ingyenes a jegy. Halász János budapesti múzeum esetében lesz ingyenes a jegy. Az Országgyűlés elfogadta a választ. ,V. *' M ,, | **#* ' te r|J il.WM , t m *Ml*%^**- -Vf ísumixaJMeimiiiii -*ji il ♦* Stefi mm i f Jn. M­Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő, a Liberális De­mokrata Párt elnöke (jobbra) és Abe Sinzo kitűzi a kokárdát a győztes párt neve mellé az LPD tokiói székházában novem­ber 10-én. A hét végi parlamenti választásokon eldőlt, hogy fennmarad a Liberális Demokrata Pártból (LDP), az Új Komeito Pártból és á Konzervatív Pártból álló jelenlegi kor­mánykoalíció. (Fotó: EPA) & Jdadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (: " Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu).. Főszerkesztő-helyettes: Szántó István (szanto.istvan@eszak.boon.hu) Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel L Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszak.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszere- i sen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^AtfESZ'

Next

/
Thumbnails
Contents