Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-04 / 232. szám
2003. október 4., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ SZIRÉNA / VASÁRNAPI AJÁNLÓ / 8 HÍRCSOKOR B Pénzt a játékgépből. Az ablakrács le- feszftése után jutott be az egyik belvárosi sörözőbe a tolvaj a minapi éjjelen. A váltópénzt, szeszes italokat és kávét tulajdonított el. Ráadásul pedig a nyerőautomatát verte szét és szedte ki belőle a fémpénzt. 0 Százezres zsákmány. A Lyukóvölgy- ben lévő Király-dűlőben található hétvégi házba a tető kibontásával jutott be az ismeretlen elkövető a minap. Az építményben lakó személy DVD-lejátszőját, mini-hifitornyát vitte magával távozáskor az elkövető. 0 Egy gyűrű. A bűnügyi technikus által is észlelhetetlen módon jutott be a tolvaj a Vasgyári úton található lakásba Miskolcon. A titokzatos betörés során csak a tulajdonos húszezer forintot érő aranygyűrűjét vitte el a tettes. Többen koccantak. A Győri kapuban haladó kocsi pénteken reggel elsőbbséget adott és megállt, majd a mögötte haladó személyautó is idejében fékezett. A harmadikként érkező furgon viszont a kocsikat egymásnak tolta. (Fotó: Ádám János) Kétszer százezer a gyanúsított elfogásáért A túszul ejtett kezdő rendőr nem tudta egyedül megakadályozni a Hangony (ÉM - PT) - Az egerbocsi illetőségű 28 éves Fehér Lászlót gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy csütörtökön fegyveres rablást követett el Hangonyban - tájékoztatott Egyedné Novodon- szki Éva, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- referense. A nyoTnozó hatóság először szűkszavúan csupán annyit tett közzé: fegyveresen elkövetett rablás gyanúja miatt indítottak Várják a bejelentést Aki Fehér László tartózkodási helyéről tud, kérik: jelentse a rendőrségen. Bejelentés tehető személyesen a megyei rendőr-főkapitányságon (Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám) vagy telefonon az 46/514-506-os számon és a 107-es ingyenes segélyhívón. eljárást ismeretlen tettes ellen, aki azzal gyanúsítható, hogy 2003. október 2-án a hangonyi takarékszövetkezetben fegyverrel az alkalmazottat a pénztárban található készpénz átadására kényszerítette. Elkészült egy fantomkép is a lehetséges rablóról. A megyei rendőrfőkapitány százezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Tegnap, miután közzétették a lehetséges elkövető fényképét, visszavonták a kitűzött nyomravezetői dijat. Helyette immár Fehér László elfogását, kézre kerítését közvetlenül elősegítő személy részére tűztek ki százezer forintot, amit a takarékszövetkezet további százezerrel megtoldott. A nem hivatalos verzió A rendőrségi tájékoztatáson túl hivatalosan meg nem erősített információk szerint a rabló géppisztollyal hajtotta végre a bűncselekményt. A Trabantot, amivel a helyszínre hajtott erőszakkal szerezte meg. Túszul ejtette annak vezetőjét. A sofőr szolgálaton kívüli rendőr volt. Olyan fiatalember, aki néhány hónapja fejezte be tanulmányait a rendészeti szakközépiskolán. Arról nincs információnk, milyen körülmények között ejtette túszul a rabló a rendőrt, de ha stopposként vette volna fel, bizonyosan fel kellett volna tűnnie: géppisztoly van az illetőnél. Egérutat nyert Akárhogy is volt, miután megérkeztek a tetthelyre, a rabló bement a pénzintézetbe. A rendőr pedig elmenekült és jehangonyi rablást lezte a támadást a rendőrségi ügyeletén. A rendőrség végül megtalálta a Trabantot, amit a rabló menekülésének ezen szakasza után elhagyott, de a nyomokat eltüntetendő felgyújtott. Arról bizonyosan nem volt tudomása, hogy rendőrt ejtett túszul. A fiatalember ugyanis nem fedte fel kilétét és nem helyezte szolgálatba magát. sbmwttp www.boon.hu bítp;/yfojum,bpjpn_.h n Mondja el véleményét! SZEMÉLYLEÍRÁS Fehér László, a rendőrség által feltételezett elkövető A hangonyi takarékszövetkezet fegyveres kirablásának gyanúja miatt keresi a hatóság a képen látható férfit Magassága: 175 centiméter Testalkata: kisportolt Arca: csontos Haja: rövidre nyírt, barna színű, egy centiméteres Bőre: kreolos (feltehetően napbarnított) Életkora: 28 év Eltűnés miatt keresik az asszonyt Az idős nő beteg, és rosszul is tájékozódik Miskolc (ÉM - PT) - A fotón látható Ajtay Lászlóné még 2003. szeptember 30-án délután távozott el miskolci lakásából. Azóta nem tért haza és életjelet sem adott magáról. Szemtanúk szerint azonban október 1-jén többször is látták Miskolcon a Búza tér környékén. Az idős asszony Alzheimer-kórban szenved, ezért feledékeny és rosszul tájékozódik. A rendőrség államigazgatási eljárásban keresi eltűnés miatt. A hatóság várja azok jelentkezését, akik Ajtay Lászlóné tartózkodási helyéről információval rendelkeznek, vagy eltűnése óta látták. Bejelentés tehető a Miskolci Rendőrkapitányságon (Miskolc, Fábián kapu 4. szám), vagy telefonon a 46/514- 511-es szám 24-44-es és 26-38-as mellékein. Tárcsázható a 107-es segélyhívó is. Ajtay Lászlóné Gyerekek raboltak ki gyerekeket Elfogták őket, de nem büntethetőek Miskolc (ÉM - PT) - Gyerekek támadtak gyerekekre Miskolcon. Három gyermekkorú fiú állított meg két, ugyancsak gyerekkorú fiút a miskolci belvárosban csütörtökön. Előbb csak az idő után érdeklődtek, majd egy húszast követeltek. A meglepett két megszólított nem teljesítette a kérést. A trió ekkor „arcot váltott” és erőszakkal lépett fel. Veréssel fenyegették meg őket. A kényszer hatására az egyik fiú lézerfény lámpáját és a társa nyakláncát szerezték meg. Röviddel az eset után a közelben elfogták a támadókat. Életkoruk azonban kizárja az elkövetők büntethetőségét - tudtuk meg a rendőrségtől. Köddé vált szállítmány VAJON KIT SEGÍTETT A MAGYAR SEGÉLY? A Magyar Iszlám Közösség nemrégiben több mint 50 millió forint értékben küldött Irakba gyógyszereket és infúziót, ám a szállítmánynak nyoma veszett. Révész Sándor Régebben kijött egy szólólemeze, s most itt a második albuma: Változtam. Fogamzásgátlás Egy elképzelés szerint recept ellenében ingyen juthatnának tablettákhoz. ' Fizessen elő! Hívja a 06-40-424-424-es telefonszámot! További érdekességek. Bővebben holnap! Előzetes a holnap megjelenő Vasárnapi Északból Rákos repülés A szóbeszéd szerint 1986- ban ma már halott tévések repültek Csernobil fölött. Adózó Mikulás Ha a tervek valóra válnak, jövőre a Mikulás-csomagot is megadóztatják.