Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-04 / 232. szám
Burgonya Van belőle, de kitart-e a télen is? /3. Cicaügyek Kezdődik a kórházi ^ macskákat mentő " akció /5. Tordy Géza Miskolci rendezéséről nyilatkozott /6. 20 °C Változékony idő Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja 59. évfolyam, 232. szám. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft2003. október 4., szombat Csaltak a kedvezőbb biztosítási bonuszért •y Á XAv Egyelőre (már?) negyvenhat emberrel szemben folytatja a nyomozást a rendőrség Háromszettes vereség. A férfi röplabda Extraliga második fordulójában a bajnoki címvédő Vegyész RC Kazincbarcika 0:3-s vereséget szenvedett a Kométa Kaposvár ellen. /9. Hegyi Árpád Jutocsa írásai az Észak Naplójában Miskolc (ÉM) - Hazatért egyéves amerikai tanulmányútjáról a megye közéletének ismert szereplője, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgató-főrendezője, Hegyi Árpád Jutocsa. A színházi szakember most fejezi be doktori disszertációját,* amelynek megvédésére készül. A tervek szerint emellett részt vesz a Miskolci Egyetem művészeti fakultásának megalapításában is. Lapunk felkérésére vállalta, hogy szombati Napló-rovatunkba rendszeresen tárcákat ír majd. Első bejegyzése a Naplóba arról szól, milyen jövő várhat a színházra a globalizálódó világban. /6. Hegyi Árpád Jutocsa Máger Ágnes irodalmi szalonjában, hölgykoszorúban (Fotó: Kőhalmi) HIRDETÉS ■ TARSAS OTTHON LAKÁSÉRTÉKESÍTŐ IRODA Uj, társasházi lakások értékesítése Mistül*, {mehet tér 2,4B/509-204 9 "770133 "035064" 03 2 3 2 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ISI 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46) 502-900 Több a középiskolás A felnőttoktatásban tanulók száma megyénkben a 2002/2003-as tanévben (fő) Középiskolában 6396 Általános « Iskolában l Szakiskolában 3 US : 24 S Miskolc (ÉM - PT) - Bizto- Rendőr-főkapitányság 46 sze- sftást érintő csalás miatt méllyel szemben - tájékoztatott nyomoz a rendőrség, az ügy Egyedné Novodonszki Éva sajtótöbb biztosítót érint. referens. Mint megtudtuk, az elkövetők Kötelező gépjármű-biztosítás- módszere az volt, hogy a bizto- hoz kapcsolódó bonus-malus iga- sítótársaságok üzletkötői anya- zolásokkal elkövetett csalás és gi ellenszolgáltatásért, vagy okirat-hamisítás miatt folytat azért, hogy az ügyfelek velük nyomozást a B.-A.-Z. Megyei kössenek szerződést (ezzel iutalékuk növekedjen) hamis bonus- igazolásokat állítottak ki. így a gépjármű-tulajdonosok kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint ami megillette volna őket. Lényegesen kisebb összeget kellett fizetni a havi kötelező biztosítás díjaként. A gyanúsítottként kihallgatott személyek között mun- nélküli, pedagógus mányzati képviselő és orvos is szerepel. Az ügyben további gyanúsítottak kihallgatása várható - tudatta a szóvivő. www.boon.liii Patronnal szokják majd a stresszt A túszul ejtett rendőr Miskolc (ÉM - PT) - Már kétszázezer forintot kaphat, aki a liangonyi fegyveres rablás elkövetőjének nyomára vezeti a rendőrséget. Mint megírtuk: csütörtökön fegyverrel raboltak ki egy han- gonyi pénzintézetet. Az elkövető egy szolgálaton kívüli rendőrt kényszerített rá, hogy a rendőr autójával a rablás helyszínére szállítsa őt. A rendőr az első adandó alkalommal elmenekült a helyszínről. Tanórákon Az eset kapcsán a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola oktatási igazgatóhelyettesét arról kérdeztük: felkészültek-e növendékeik arra, hogy rendkívüli stresszhelyzetben, mint amilyen a kezdő rendőrrel Hangonyban megtörténhetett, megvédjék magukat, vagy lefegyverezzék a támadót? Bagi István alezredes elmondta: az oktatás két esztendejében nem avatkozott be... 170 órában tanulnak önvédelmet, és megfelelő lövészeti képzésben részesülnek a rendőrjelöltek. „Bűnözőre lőnek” Az első évfolyamban négy hétig, a másodikban már egy fél évig, képzett rendőrök mellett kapitányságok területein sajátítják el a szakszerű intézkedést, az intézkedés-taktikai elemeket. Rendkívül stresszhelyzetre azonban nem kapnak képzést. Ezzel a fővárosban működő BM nemzetközi oktatási központban foglalkoznak. Ez a képzés azonban már nem tömeges. Életszerű fegyverhasználatra, pontosabban arra, hogy „bűnözőre lőjenek”, sem volt eddig lehetőség. Jövő év elejétől azonban már a végzős rendőrhallgatók festékpatronos „fegyverekkel” hajtanak majd végre szituációs lőgyakorlatot az iskolán. Ez a gyakorlat olyan stresszhelyzetet teremt majd, amit akkor élhetnének át, ha az életben valóban fegyverrel találják szemben magukat.../8. Több palack okozta a gázrobbanást Szerencs (ÉM) - Több gázpalack robbant fel tegnap lapzártánk idején Szerencsen. A tűzoltók magy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol lapunk tudósítója számára az derült ki, hogy legalább harminc palack röpült a levegőbe. A tárolásukra szolgáló garázs teteje semmivé vált. Személyi sérülés nem történt. Úgy tudjuk, hogy a robbanás idején senki nem volt a garázshoz tartozó családi házban. A kár tetemes.-FÓRUM A téma: Mi lesz a miskolci fürdőkkel? Akik kérdeznek: a jelenlévők, az úszás és az úszősport barátai Akik válaszolnak: Szűcs Erika, alpolgármester, Bodonyi Csaba építészmérnök, a leendő tanmedence megbízott tervezője, Hölcz Péter, a megyei úszőszövetség főtitkára, Vojtilla László, a MIVÍZ Rt. igazgatója A vitát vezeti: Kiss László, az Észak-Magyarország főszerkesztője Dátum és helyszín: október 6., (hétfő) 16 óra Miskolc, Avasi Sörház Étterem, Meggyesalja u. 1. Szeretettel várunk mindenkit! A vitát a élőben közvetíti! HIRDETÉS SUZUKI Búcsú a SWIFT-ektől, cserélje le... az év modelljeire: Wagon R+, Ignis, Alto, Liana KEZES NÉLKÜL, KÉSZPÉNZ NÉLKÜL! jjyen még nem volt: Bármilyen öreg autóját akár 600 000 Ft-ért beszámítjuk! i & SUZUKI-----—— 4400 Nyíregyháza, Tíszavasvári út 37/d. Tel.: 42/420-273, 420-274 4600 Kisvárda, Árpád u. 27. Tel.: 45/415-214, 416-142 3950 Sárospatak, Wesselényi u. 36. Tel.: 47/511-418, 511-419 VASARNAP IS NYITVA!