Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-14 / 240. szám
2003. október 14., kedd mmmmmmmré AKTUÁLIS / 5 hírcsokor 0 Stratégiai értekezlet. A Miskolci Egyetem, valamint a Kassai Műszaki Egyetem vezetői stratégiai értekezletet tartanak holnap Miskolcon, a két egyetem kapcsolatait érintő legfontosabb kérdésekről. 0 Az első. Első munkaértekezletét tartotta tegnap a Fidesz kulturális tagozatának B.-A.-Z. Megyei Területi Tanácsa a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. A tanácskozás a közoktatás helyzetével foglalkozott, valamint Miskolc (mint iskolaváros) jövőképével. 0 Nyílt nap. Ma tíz órától nyílt napot tart a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola. Az intézmény oktatói és diákjai szeretettel várnak minden érdeklődő általános iskolást. Az unióba készülnek Miskolc (ÉM) - Kibővített ülést tartott a Munkáspárt megyei elnöksége az elmúlt héten. Mivel a párt tevékenységében előtérbe kerültek az Európai Unióval kapcsolatos politikai kérdések, az ülés részletesen foglalkozott a csatlakozással kapcsolatos társadalompolitikai változásokkal. Különös figyelmet fordított a várhatóan 2004 júniusában megrendezendő voksolásra, amikor a 24 fős magyar delegáció tagjait választják majd meg. Mestervizsgáztak. A megyei kereske- : delmi és iparkamara asztalos szakmában tartott tegnap gyakorlati mestervizsgát, ahol kilenc, eme szakmát tanuló készítet- j! te el vizsgamunkáját. Ám ezzel nincs vége a megmérettetésnek, a héten még elméleti f tudásukról is számot adnak az asztalos- ■ növendékek. (Fotó: Bujdos Tibor) Észre sem vették a cserét Miskolc (ÉM - OlKa) - Közel négyezer Matáv-előfizetőt terheltek át digitális központra Miskolcon, ezáltal több szolgáltatást tudnak igénybe venni. „Minek fizetne a digitális vonalért, mikor a Matáv most cseréli le az analóg vonalakat a városban, és előbb-utóbb Önhöz is elérnek?” - a kérdést a Matáv ügyfélszolgálatán tették fel kollégánknak, aki analóg vonalát digitálisra szerette volna lecserélni. A tájékoztatás jóindulatú volt, de nem éppen pontos. Arról van szó, hogy digitális központra kötik rá az analóg vonalakat, de nem mindegyik ügyfélét, s a vonal ettől még analóg marad. Több szolgáltatás A helyzetet Kenesei Tibor, a Matáv Miskolci Szolgáltatási Központjának vezetője vázolta: a digitális számmezőkben bővítés történt, ez azt jelenti, hogy Miskolcon 3800 ügyfelet terheltek át digitális központra.- Az érintetteket véletlenszerűen választottuk ki a belváros, Avas és Diósgyőr területén. A tavasszal kezdődött és nyáron befejeződött bővítés célja, hogy a Matáv kiváltsa a régi típusú központokat, ennek révén az ügyfelek több szolgáltatást vehetnek igénybe. Mindezek mellett a telefon- vonal továbbra is analóg, maga a központ digitális - szögezte le Kenesei Tibor. Azt is elmondta kérdésünkre, hogy a munkálatokból a lakosság semmit nem érzékelt, csupán az érintettek részére küldött tájékoztatóból derült ki, hogy a jövőben több szolgáltatással élhetnek. A második koncert után turnéra indulnak Hans Richter öt németországi fellépésre viszi magával a miskolci szimfonikusokat Próbál a zenekar (Fotó: Ádám János) Miskolc (ÉM - BG) - Tegnap este még a Miskolci Nemzeti Színházban játszott a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Holnap pedig már Németországban lépnek színpadra, ahonnan csak a hét végén térnek haza. öt nap - öt koncert, ez lesz a miskolci szimfonikusok programja holnaptól. A zenekar azt a műsort viszi magával, amelyet tegnap játszottak a Népszerű bérletsorozat első idei koncertjén. Illetve ez nem egészen pontos, hiszen október 17-én kicsit A program Október 15.: Borken, Németország Október 16.: Herborn, Németország Október 17.: Dahn, Németország Október 18.: Marktoberdorf, Németország Október 19.: Unterhaching, Németország kibővített programmal és más szólistákkal lépnek fel. A karmester jelentkezett- Természetesen minden külföldi fellépési lehetőségnek örülünk - mondta Sir László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója. - A sok reklámnál csak a még több reklám a jobb, nincs ez másként a mi esetünkben sem. Igaz, ezúttal a kisebb német településeket célozzuk meg, de számunkra ennek nincs jelentősége, nincs különbség „kis” és „nagy” fellépés között. Ezt a koncertsorozatot egyébként úgy sikerült leszervezni, hogy jelentkezett nálunk a karmester, Hans Richter, akivel még a nyolcvanas évek elején egyszer dolgoztunk együtt egy miskolci koncerten. Azóta elkerültük egymást, de a karmester úr dolgozott más magyarországi zenekarokkal, és amikor felkérték erre a turnéra, akkor eszébe jutottunk, mi pedig természetesen igent mondtunk. A műsor Dvorák: 4 szláv tánc Brltten: Francia népdalok Dvorák: Vili. G-dúr szimfónia R. Strauss - Könlg: Visz- szaemlékezések Csajkovszkij: Variációk egy rokokó témára M. Ravel: Tzigane für Violine und Orchester Mozart: „Mia speranza ado- ratal...” „Ah non sai qual pena sia”, „No, no, che non sei capace" Vezényel: Hans Richter Ének: Denisa Neubarthová - mezzoszoprán Cselló: Julián Steckel Hegedű: Maria Egelhof A Miskolci Szimfonikus Zenekar hon- !&«liüiifi lapja: www.mso.hu Hatvan esztendővel ezelőtt végzett Gyémántdiplomát kapott dr. Csiba László Sajószentpéter, Budapest (ÉM - KBA) - A sajószent- péteri dr. Csiba László október 10-én vehette át Budapesten gyémántdiplomáját, amelyet rajta kívül mindösz- sze kilencen kaptak meg az országból. A közismert orvos, akit látogatásunkkor arra kértünk, hogy idézze fel élete legmeghatározóbb eseményeit, hatvan évvel ezelőtt vehette át első, orvosi diplomáját. Ülünk a sajószentpéteri családi házban, ahol az idős házaspár ma már leginkább egyedül tölti napjait, noha népes családjuk tagjai gyakran írnak, telefonálnak, és jönnek látogatóba. A doktor úr úgy érzi, nehéz feladat elé állítottam: Két év katonaság- Én még Károly király uralkodása alatt születtem az egykori Csehszlovákiában, 1917-ben, a Csallóközben. Apám ott volt tanító. Két év múlva jöttünk át egy Vajka nevű községbe, ott éltünk több, mint húsz évig. Érettségi után a pozsonyi egyetemre iratkoztam be, ott végeztem el két évet. A háború miatt nekem Budapestre kellett jönnöm, az akkori Pázmány Péter Egyetemen az orvosi fakultásra jártam 1943-ig, amikor is lediplomáztam - idézi fel dr. Csiba László a hatvan évvel ezelőtti időszakot. » ............................ Érettségi után a pozsonyi egyetemre iratkoztam be, ott végeztem el két évet. dr. Csiba LAszló orvos .............................................................» Végzés után a diósgyőri Vasgyári Kórház belgyógyászatára került a fiatal orvos. Még ugyanabban az évben behívták két évre katonának. Hazajövetele után megkeresték a feleség szüleit Miskolcon, hiszen csehszlovák állampolgárként reménye sem lehetett otthoni állásra. így lett áttelepített magyar a fiatalemberből. Állást kellett találni hát, ami abban az időben sem volt egyszerű. Ismeretség révén jutott Laci bácsi Sajószentpéter- re, ahol 1946-tól élt és dolgozott családjával. Egyetlen mérgező is halálos lehet! Vizsgáltassuk meg a szakemberrel Miskolc (ÉM - UM) - Az idei év nem kényeztette el a gombák kedvelőit, hiszen a nagyon forró és száraz nyár nem kedvezett a gombatermésnek. A gombászok már csak az őszben bízhatnak, s úgy tűnik, nem reménytelenül. Mint Pásztor Zsoltné, a Miskolci Gombász Egyesület szervezője hozzátette: rizike már rendszeresen és nagyobb mennyiségben látható a piacon is, ami valószínűsíti, hogy a zárt fenyőerdőkben sikerrel kereshetjük. Hatványozottan- Mérgező gombát nem láttam mostanában, légyölő galócával azonban találkozhatunk, de szerencsére ezt általában ismerik az emberek - tette hozzá. Megjegyezte, mivel a szárazság nagyon megviselte és megváltoztatta a földet, s ezzel együtt a gombát is, ezért a gomba meghatározására hatványozottan oda kell figyelni. Hiszen egyetlen mérgező darab is tragédiát okozhat. A gomba szedése- Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a gombát semmiképpen nem nejlonzsákba vagy szatyorba, hanem kosárba gyűjtsük. Ennél is fontosabb azonban, hogy az egész gombát be kell gyűjteni, hogy a gombaszakértő minden kétséget kizáróan meghatározhassa a fajtáját. Ha nem visz- szük azonnal bevizsgáltatni, szellőző helyen tároljuk, de egy napnál ne tovább, mert értéktelenné válik, dobhatjuk ki az egészet - hívta fel a figyelmet a szakember. Tisztítsuk meg! Jó tanácsként azt is elmondta, alaposan tisztítsuk meg a gombát, ha másképp nem megy, egyenként meg kell mosni. Közeledik a téli időszak, a gombák megismeréséért be lehet ülni a gombászegyesülethez, hogy elméleti tudást szerezhessünk a gombákról. Az egyesület megtalálható Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában (Görgey A. u. 5.). Passzus: van, hogy a bizalmat hivatott pótolni Nagy vihart kavart a titoktartás kötelezettségére vonatkozó közoktatási törvény Miskolc (ÉM - KHE) - A fiatalok normális esetben szüleikhez, családtagjaikhoz, illetve barátjaikhoz fordulnak bizalommal - állítja a diákpolgármester. A 2003/2004-es tanévben megrendezésre kerülő ifjúsági programjairól tartott sajtótájékoztatót tegnap Miskolc diákönkormányzata. Király Ákos diákpolff .............................. Abban az esetben segítenek a pasz- szusok, ha hiányzik a diák és szülő között a normá lis viszony. Király Ákos DIÁKPOLGÁRMESTER > ' > ^ ............................................................H gármester elmondta: a középiskolás diákokat érintő eseményeket a városi önkormányzattal együtt szervezik. A diákvezetőt lapunk a közoktatási törvénynek a pedagógusokra vonatkozó titoktartási kötelezettségével kapcsolatban kérdezte. Mint ismeretes, a Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordult annak érdekében, hogy a testület a törvény ezen passzusát semmisítse meg. Az ellenzéki párt szerint a törvény sérti a szülőknek az alkotmányban foglalt neveléshez való jogát és az alaptörvényből fakadó jogbiztonságot is. Segít és árt A diákvezető a törvénnyel kapcsolatban azt tapasztalta, hogy az nagy vihart kavart a pedagógusok, diákok és szülők körében egyaránt, véleményük a témáról megoszlik.- Vannak a törvénynek olyan pontjai, melyeket helyesnek tartok. Abban az esetben segítenek a passzusok, ha hiányzik a diák és szülő között a normális viszony. Egy harmonikus családban azonban, bármilyen probléma vetődik föl - akár drogozás is -, törvény nélkül is megoldódnak a problémák. Ebben az esetben többet árthat a passzus, mint amennyit segíthet - mutatott rá a diákpolgármester. Meglátása szerint a diákok, bár sok-sok időt töltenek az iskolában tanáraik társaságában, bizalmas viszony közöttük csak ritkán alakul ki, ugyanis az oktatási intézményekben a tanítástanulás folyamata kap nagyobb szerepet. A fiatalok normális esetben szüleikhez, családtagjaikhoz, illetve barátjaikhoz fordulnak bizalommal. A kínálat • November 1-jétől a diákjogi és érdekvédelmi bizottság havi rendszerességgel panaszkezelési fórumot tart, az oktatási jogok biztosának segítségével. ________ ________ • A kulturális és médiabizottság megreformálja a Diák Oldalak szerkesztését, ugyanis 500-ról 1500-ra emeli meg az újság példányszámát. • Zenés irodalom és zenés történelem címmel vetélkedőt hirdetnek. • A külügyi és idegenforgalmi bizottság havi rendszerességgel megtartja az uniós nemzetekkel foglalkozó estjét. • A környezetvédelmi bizottság még ebben a félévben szárazelemgyűjtési akciót hirdet a miskolci iskolák körében. • Karácsonykor jótékonysági estet szervez a diákönkormányzat a rászoruló gyermekek megsegítésére, a téli szünetben pedig karácsonyi bulin szórakozhatnak a diákok. • 2004 tavaszán diákparlamentet szerveznek. __________ • Májusban diákfesztivált rendeznek. • Nyáron diákönkormányzati képzőtáborok várják a fiatalokat.