Észak-Magyarország, 2003. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-13 / 239. szám
2003. október 13., hétfő ÍS»MI8fIif®iSÍÍB# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 RÖVIDEN 0 Cél a győzelem. Az MSZP fő célkitűzésének a következő időszakban a 2006-os választási győzelem tekinthető - mondta Szili Katalin az MSZP Nőtagozatának ülésén szombaton. Az Országgyűlés elnöke, az MSZP elnökhelyettese hozzátette: „nekünk folytatni kell azt, amit megkezdtünk, ehhez képest minden más dolog másodlagos”. 0 Módosítanának. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja módosító indítványok benyújtásával kívánja rábírni a kormányt arra, hogy a jövő évi költségvetésben és az adókról szóló törvényben teremtse meg az idegenforgalom és a vendéglátás fejlődésének feltételeit. A Honfoglalás 2000 Egyesület nagygyűlést rendezett a Magyar Rádió függetlensége, az intézmény elnöke, Kondor Katalin és a Vasárnapi Űjság védelmében a Rádió főbejárata előtt. A gyűlésen több ezren vettek részt. (Fotó: MTI) Hatalmas robbanás rázta meg a Bagdad Hotel épületét Sok áldozatot követelt a merénylet Bagdad (MTI) - Erős robbanás történt vasárnap az iraki fővárosban, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség főhadiszállásául is szolgáló Bagdad Hotel közelében, 6 halálos és 10 sebesült áldozatot követelve. Szemtanúk szerint egy, más források szerint két gépkocsi nagy sebességgel közelítette meg, majd áttörte a hotelt körülvevő betonkorlátot. A biztonsági őrök tüzet nyitottak rájuk, ám másodpercekkel később a kocsik felrobbantak. A helyszint amerikai katonák lezárták. A környéket sűrű füst borította, a szálloda a tudósítások szerint részben összeomlott. A CIA munkatársain kívül állítólag a Bagdad Hotelben volt az irodája a koalíciós erők vezetésének, az ideiglenes kormányzó tanács egyes tagjainak és az iraki újjáépítésben részt vevő néhány amerikai cégnek is. A negyedik merénylet Azt nem lehet biztosan tudni, hogy melyik szervezet áll a támadás mögött. Az amerikai megszállás kezdete óta ez volt a negyedik, hasonló módszerrel elkövetett merénylet Irakban. Korábban épületnek vezetett autóval rombolták le a jordán nagykövetséget, a bagdadi ENSZ-központot és egy nedzse- fi síita mecsetet. A korábbi autós robbantásoknak összesen 150 halálos áldozata volt. Autókat robbantottak fel (Fotó: EPA) Németh Imre: növekednek a támogatások A magyar agrárium összességében 400 milliárd forinttal gazdálkodhat 2004-ben A miniszter bizakodó (Fotó: mti) Budapest (MTI) - Jövőre 293 milliárd forint szolgálja az agrár- és vidékfejlesztés támogatását, ehhez 157 milliárd forintot a magyar, 136 milliárd forintot az európai uniós költségvetés biztosít. Ezt közölte Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a vasárnapi kormány- szóvivői tájékoztatón. „Ez több mint kétszerese a 2000-es 141 milliárd forintos támogatási összegnek, és 58 milliárd forinttal haladja meg az idei keretet, nagyban szolgálva a gazdálkodók versenyképességének javítását” - közölte. A miniszter elmondta: kevesebb jogcímen több támogatáshoz juthatnak majd a termelők. így például a területalapú támogatásokból - a szántóföldi kultúráknál uniós forrásokkal együtt - az idei hektáronkénti 9 ezer forint helyett 35 ezer forint lesz a támogatás, a kertészeti, rét-, legelőkultúráknál is hozzájuthatnak a termelők 17 ezer forint körüli összeghez. „Jó eredmények” A 136 milliárd forint, Európai Uniótól elnyerhető forrásból 94 milliárd forint a termelőknek biztosított közvetlen kifizetés, illetve piaci támogatás, a fennmaradó rész pályázati úton nyerhető el. A sikeres pályázatok kidolgozásában segíteni akarják a gazdálkodókat. „Az európai uniós pénzek fogadását szolgáló intézményrendszer kiépítésében jó eredményeket értünk el” - jegyezte meg a miniszter. A 293 milliárd forinton felül az agrárium további körülbelül 100 milliárd forintnyi, tehát összességében 400 milliárd forinttal gazdálkodhat. A további százmil- liárd forint egy része az intézmények fenntartását szolgálja, valamint a különféle gazdálkodói befizetésekből fenntartott, illetve a termelőknek pénzt visszajuttató alapok költségvetéséből származik. A miniszter cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az őstermelőket társadalombiztosítási járulék fizetésére köteleznék. „A termelők egyéni megállapodásokat köthetnek biztosításra” - mondta Németh Imre. Fontos a bizalom Németh Imre felhívta a figyelmet arra, hogy jövő év május 1- jétől a teljes liberalizáció miatt már nem védhető vámokkal a magyar piac, illetve a magyar mezőgazdasági áruk ellen sem lehet ilyen intézkedéseket hozni. A miniszter fontosnak tartotta, hogy a magyar vásárlók bizalma fennmaradjon a magyar élelmiszer-ipari termékek iránt. Nem pihennek a baszkok Madrid (MTI) - Két pokolgép robbant vasárnap a spanyolországi írun városában. A detonáció nyomán keletkezett tűzben 11 teherautó kiégett, de senki sem sérült meg. A rendőrség szerint a merénylet jellegzetességei a betiltott Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár csoportra utalnak. Az 1 kilogrammos robbanószerkezetek hajnalban léptek működésbe két teherautó alatt a Madridtól 480 kilométernyire fekvő baszk határvárosban, Spanyolország nemzeti ünnepén. Az ETA az utóbbi két évben is hallatott magáról a nagyszabású madridi katonai parádéval megült nemzeti ünnepen. Tavaly aknagránátokat lőttek ki egy rendőrlaktanyára az ország északi részén, előző évben pedig autóba rejtett pokolgépet hoztak működésbe Madrid belvárosában, nem messze attól a helytől, ahol Jósé Maria Aznar spanyol miniszterelnök és János Károly király megtekintette a díszfelvonulást. Pokomi bírósághoz fordul Budapest (MTI) - Pokomi Zoltán az Alkotmánybírósághoz fordul a közoktatási törvénynek a pedagógusokra vonatkozó titoktartási kötelezettsége miatt. A Fidesz alelnöke vasárnap az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: arra kéri a testületet, hogy a törvény ezen passzusát semmisítse meg, ugyanis a véleménye szerint sérti a szülőknek az alkotmányban foglalt neveléshez való jogát és az alaptörvényből fakadó jogbiztonságot is. A fideszes képviselő kérdezett, a szállodatulajdonos válaszolt Hajdúszoboszló (MTI) - Zárt ajtók mögött tárgyalt Szíj jártó Péter és Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő Pántya György szállodatulajdonossal szombaton Hajdúszoboszlón. A tárgyalás előtt Pántya szállodája előtt Szijjártó Péter sajtótájékoztatón megismételte a korábban már az Országgyűlésben is megfogalmazott kérdéseit a vállalkozó ingatlanvásárlásait illetően. Az ellenzéki politikus a tájékoztatón felidézte, hogy Pántya György cége - egy országos napilap állítása szerint - a Magyar Nemzeti Üdülés Alapítványtól 1997-ben áron alul vásárolt meg két hajdúszoboszlói állami tulajdonú ingatlant, amikor az alapítvány kuratóriumának elnöke Kökény Mihály jelenlegi egészség- ügyi miniszter volt. Felmerülő kérdések Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a két ingatlanhoz 78 millió forintért jutott hozzá a vállalkozó cége, amelynek törzstőkéje mindössze 1 millió forint volt. „Hogyan lehetett, hogy egy 730 millió forint törzstőkével rendelkező cég megjelent egy 1 milliós cégben, játszott-e ebben szerepet, hogy a Délalföldi Regionális Rt. többségi tulajdonosa az MFB volt? Játszik-e szerepet ebben az ügyben, hogy 1998 és 2000 között Pántya György cégének felügyelőbizottsági tagja volt Medgyessy Péter, Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter és Sándor László egykori MSZOSZ-elnök?” - fogalmazta meg kérdéseit a képviselő. A sajtótájékoztatót követően Pántya György invitálására a két fideszes képviselő a szállodában zárt ajtók mögött tárgyalt a tulajdonossal. Ezt követően Pántya korrektnek nevezte a megbeszélést, ahol - elmondása szerint - teljes körűen tájékoztatta a képviselőket az adásvétel körülményeiről. A szállodatulajdonos megerősítette: a valótlan adatokat közlő országos napilap ellen - amelyre Szijjártó Péter utalt kérdései feltevésekor - pert indított. Sokan sírtak az áldozatok emlékművénél a Báli szigetén lévő Kutában, a 202 ember életét kioltó pokolgépes merénylet egyéves évfordulóján tartott megemlékezésen. (Fotó: EPA) Egységre van szükség Marosvásárhely (MTI) - A romániai magyarok szervezeti egysége mellett foglalt állást szombaton Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szövetségi Képviselőinek Tanácsa. Nem támogatják A tanács elemezte a kormányzó Szociáldemokrata Párthoz fűződő viszonyát, és felhívta a romániai magyarokat, hogy vegyenek részt és voksoljanak igennel az alkotmánymódosító népszavazáson. Az RMDSZ kifejezésre juttatta: nem támogatja a különböző néven meghirdetett székely vagy magyar nemzeti tanácsok létrejöttét, mert ez utóbbiak kezdeményezői az RMDSZ szerint az autonómia megteremtése ürügyén csupán alternatív politikai szervezetet akarnak életre hívni. Érdemes szavazni A határozat szankciókat helyez kilátásba az RMDSZ olyan tisztségviselőivel szemben, akik a fent említett testületekben részt vesznek. Az ülés résztvevői felhívásban szólították fel a romániai magyarokat, hogy október 18-án és 19-én voksoljanak igennel az alkotmánymódosító törvényről szóló népszavazáson. mm/mmmmm&'h Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@eszpk.boon.hu). Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 0640/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hlrdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0646/502-900, telefax: 0646/501-260, e-mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0646/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@eszák.boon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ^AaTE&Z* Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Folelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 '