Észak-Magyarország, 2003. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-04 / 206. szám

2003. szeptember 4., csütörtök ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG $ AKTUÁLIS / 3 0 Szerkesztőségi vendégség. Az új tanévben is vendégül látja az újságírás iránt érdeklődő osztályokat az Észak- Magyarország, hogy akinek erre igénye van, megismerhesse a megyei lap ké­szítésének körülményeit. A jelentkezé­seket a 06-20-95-89-921-es telefon­számon várjuk. 0 Egyetemi tanévnyitó. Szombaton nyitják meg hivatalosan a tanévet a Miskolci Egyetemen - a meghívottakat a főépületbe fél 11-re várják. NÉZŐPONT Karnyújtásnyira Hajdú Mariann e-mail: MARiANN.H/uDu@eszak.boon.hu tiáruljam, mire költőm? Már annyiszor végiggondoltam... De nem, nem teszem. Mert bizonyára rosszul esne a többiek­nek, azaz azoknak, akinek nem jár. A kismamáknak visszamenőlegesen megítélt jövedelempótlékról van szó. Az érintettek néhány hónapja még alig hitték, hogy lesz belőle valami. Hogy tényleg kezükbe kerülhet az összeg. Mert bár olyanok kapják, akik nem dúskálnak a földi javakban, azért tény, hogy egy joghézagot kihasználva jutnak hozzá. Hi­vatalnokok hibájából oszt most szét 33,6 milliárd forintot az állam negyedmilliónyi érintett között. A pénz azonban jog­szerűen jár, a bíróság döntött így. Ám ha kifizetik, akkor sem kerül pont az ügy végére. Hiszen nem egy kismama van, aki karnyújtásnyira volt tőle, s még­sem kapja meg. Azok, akiknek gyereke 2000 januárja előtt töltötte be a három évet. Többen kö­zülük perbe kezdtek, hogy ne csak 3 évre visszamenőleg, hanem 6 évre, azaz a bi­zonyos baki elkövetésének idejéig fizes­sék ki az elmaradt jövedelempótlékot. El­lenzéki képviselők is mozgolódnak az ügyben, hogy nem kellene elévülésre hi­vatkozni, no és a kamatokról se felejtkez­zen el az állam. Most már csak az a kérdés, mikor le­het nemcsak gondolatban, hanem a való­ságban is költekezni. A nyár közepén még azt mondták, szeptemberben min­denképp. Most egyes híradások október végéről beszélnek, de azt is hallhattuk már, hogy karácsony a végső határidő. Nyugodtak csak akkor leszünk, ha a pénz a kezünkben lesz. Hogy tényleg elhihessük, egyszer az életben nekünk is lehet malacunk. VILliÁMVOKS i i __..i. ___- ti .-CVNC^V.VvVtVv.] Kell a kedvezmény! Előző kérdésünk: Megmaradjon-e mai formájában a tanulók utazási kedvez­ménye? nem: 10% igen: 90% Mai kérdésünk: Megérdemlik-e a társadalom megbecsülését a politikusok? ÉSZAK-MAGYARORSZÁG * Szavazatát leadhatja: www.boon.hu A trappista árát túlzó mértékben emelnék „Árnormalizálódás”: augusztustól két lépcsőben emelték áraikat a tejipari cégek Miskolc (ÉM - OlKa) - A tej túltermelés miatt nyáron áron alul vehettük meg a te­jet, így most nem drágulás­ról, hanem az árak normális szintre emeléséről van szó - állítják a szakemberek. A tejipari cégek változó mér­tékben emelték áraikat - derült ki körképünkből. Először és másodszor Az is kiderült továbbá, hogy ott emeltek, ahol tudtak. Hogy ez mit is jelent? - míg például a Match, az Interspar és több multi esetében (amelyek nagy­ságuknál, beszerzési mennyisé­güknél fogva előnyösebb hely­zetben vannak) a tejipari cégek nem tudták érvényesíteni ár­emelési igényüket, addig a ki­sebb üzletek, üzletláncok eseté­ben megtehették. Miskolc (ÉM - KHE) - Aggasztó, hogy egyes miskol­ci oktatási intézmények az egész évre rendelkezésükre álló keret 60, más iskolák 80 százalékát elköltötték - hangzott el a napokban egy sajtótájékoztatón. A kijelentés kapcsán kerestük meg a városháza illetékesét, Nagy Józsefnét, aki elmondta: Miskolcon 83 olyan önkormány­zati intézmény működik, ame­lyik a részükre megállapított költségvetésen belül önállóan gazdálkodik. Kiadásaikra több mint 29,4 milliárd forint áll az intézmények rendelkezésére. Az első félévben ennek 55,1 száza­lékát használták fel. Figyelem­be kell venni, hogy az intézmé­nyek ezen időszakban fizették ki Van választék (Illusztráció)- Az Északtej augusztus 15-én kismértékben emelte a tejárat, változó mértékben 4-6 százalék között. Ez érintette a különböző tejtermékeket és a trappista saj­tot. Ezt megelőzően az Unió Coop másik beszállítója a Nutri­a 13. havi bért, valamint, hogy az első félévben hosszabb a fűtési hónapok száma és több az élelmezési napok száma is. így megállapítható, hogy a teljesítés időarányosnak megfelelő. Aggodalomra nincs ok A költségvetés az intézmények zavartalan működését az első fél­évben is biztosította, és az év to­vábbi részében is biztosítja - ösz- szegezte a csoportvezető.- Számolunk azzal, hogy né­hány intézmény esetében, főleg ott, ahol nagyobb összegű jubile­umi jutalom, felmentés, végkielé­gítés kifizetésére történt meg, év végén túlfinanszírozásra lesz szükség. Ennek fedezete rendel­kezésre áll, a feladatellátásban ez problémát nem okozhat - fo­galmazott Nagy Józsefné. cia, pontosabban új nevén a Friesland Rt., augusztus 11-től lé­nyegesen nagyobb 10-12 százalé­kos emelést hajtott végre - is­mertette Tóth József, az Unió Coop Rt. árufoi'galmi vezetője. - Szeptember 1-jétől újabb emelés történt, ekkor az Északtej Tejipa­ri Rt. 2 százalék környékén, a Friesland 3 százalékot emelt, szintén a tejféleségeket és a Trappista sajtot érintően. Ahol nem emeltek Az áremelés nem érintette a kefirt, s egy-két joghurtterméket, amelyeknek egyébként is magas a fogyasztói ára. Megtudtuk: az Északtej azóta újabb trappista sajt áremeléssel jelentkezett, de azt az üzletlánc nem fogadta el: akkor teljesen el­adhatatlan lenne a termék. Ugyanez a helyzet más kiske­reskedelmi egységeknél is, egye­Ismétlés: iskolatej Miskolc (ÉM - KHE) - Már készülnek a tervek az is- kolatej-akció újraindítására - tudtuk meg Kotán Attilától, az Oktatási Minisztérium közgazdasági osztályának fő­osztályvezetőjétől. Az egyeztetés jelenleg fo­lyik a minisztériumok kö­zött. Több elképzelés is a kor­mány elé kerül, és hogy mi­kor indul az akció, illetve a diákok mely körét érinti majd, ezután derülhet ki. Miskolc az elmúlt tanév­ben is biztosította a gyerme­kek részére az iskolatejet, a központi támogatás leállítása után is. A költségvetési kor­rekcióban javaslat szerepel az akció folytatására. Erről mai ülésén dönt a megye- székhely önkormányzata. dűl a multik jelentenek kivételt. Több hónapra visszamenőleg nem emelkedett a tejtermékek ára, legfejlebb az akciókból eredő áringadozás történt - hal­hattuk kérdésünkre mind a Match, mind az Interspar mis­kolci vezetőitől. Ennek okáról bővebben Boros István, a Match vezetője számolt be, hangsúlyozva, a multik jobb alkupozícióval rendelkeznek, s megtehetik, hogy ne fogadják el a tejipari cégek áremelési indít­ványát. Ekkor vagy az történik, hogy az adott cég nem szállít többet, vagy pedig elfogadják, hogy továbbra is azonos áron szállítják a termékeket. Általá­ban ez utóbbi történik... ON www.boon.hu http://hirek.boon.huXj A régió friss híreivel Majoros Márk (8) Vigyázz rám Isi Nem költöttek sokkal többet... Az új tanévre is van pénzük az iskoláknak MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT: ELÉGEDETT-E A MOBILPOSTÁVAL? j ^ ^ « JX - - v » J ÁA V.VL wN - ,v» v v w J v » vV CNÁ Ct v s. __>. JsX \ S zerintem nálunk min­denki örömmel fogad­ja a mobilpostást, mert amióta az új rendszer folyamatosan működik, nem kell kimozdulnunk itthonról. SAndor BélAné (38), hAztartAsbeu, Fulókércs E gyelőre nem tudok komolyan véleményt alkotni. Az biztos: a pos­tás roppant kedves és előzékeny. Eddig azt a szolgáltatást megkaptuk, amit ígértek. Kissné Fodor Lívia (22), hAztartAsbeu, Fulókércs E n szkeptikus vagyok a jövőt illetően, a té­li időjárási viszonyok között nem tapasztalhat­tuk meg a mobilposta működését. Várnék a vé­leménynyilvánítással. Fodor Lajosné (46), nyugdíjas, Fulókércs ájban eddig sem működött posta, te­hát az új szolgáltatás csakis jobb lehet a ko­rábbinál. Az eddigi ta­pasztalatok alapján nem lehet okom panaszra. GulyAs Vilmosné (38), szociális gondozó, FAj A z a gondom, hogy a pontosság hagy még némi kívánnivalót maga után. Ha meg akarom várni a mobilpostást, akkor nem mehetek el ügyeimet intézni. KAdAr GyulAné (46), HIVATALSEGÉD, FAJ Mobilposta: kelemén figyelemfelhívás Avagy egy „halálra ítélt” lakó tiltakoznak Miskolc (ÉM - UM) - A kelemének többsége tiltako­zik a kisposták bezárása el­len. Ennek hangot is adtak a térség országgyűlés képvise­lőjéhez, Gyárfás Ildikóhoz, valamint lapunkhoz eljutta­tott levelükben. Rási László alpolgármester sa­ját és 322 keleméri lakos aláírá­sával ellátott levelet adott pos­tára, amelyben tiltakoznak a községüket is érintő postabezá­rások ellen. A levélből idézünk. Kilátástalan helyzet „...Felháborítónak tartjuk az emberi tényezők figyelmen kívül hagyását, ami bizonyíték arra is, hogy ez a terv olyan hivatalno­kok agyából pattant ki, akiknek fogalmuk sincs az itt élő embe­rek problémáiról. Ez a terv még kilátástalanabbá teszi e halálra ítélt falvak helyzetét. Valószínűleg kimutatható lesz egy összeg, amit megspórolnak az intézkedéssel, de az arányai­ban sem ér fel azzal a pusztítás­sal, amit okoznak vele az itt W .......................... Senkinek nem kell esőben, fagyban kint várakoznia a mobilpostásra. Bokrosné MadAcsi Erika, igazgatóh. II élőknek. Nem csupán arról van szó, hogy esőben, fagyban kell kint ácsorogniuk idős emberek­nek a posta érkezését várva, de másodrendű állampolgároknak érezhetjük magunkat saját orszá­gunkban azért, mert hosszú évek politikája oda vezetett, hogy las­san elnéptelenednek a hasonló helyzetben lévő régiók falvai. Legkevésbé az itt élő emberek a Megérkezett a küldemény (Illusztráció) (Fotó: Liszkay) hibásak a helyzetért, cinikus do­log őket büntetni ezért... Csenget a postás A levélre reagálva Bokrosné Madácsi Erika, a Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatóságának lo­gisztikai igazgatóhelyettese el­mondta: mint minden önkor­mányzattal, a kelemérivel is egyeztetnek a postai szolgáltatás jövőjéről, erre az elkövetkező he­tekben kerülhet sor. Kelemér ál­landó lakosainak száma (ismere­tei szerint) 585 fő, ilyen esetek­ben mérlegelik a fix postahely megszüntetését avagy további fenntartását.- Bármilyen döntés születik is biztos: senkinek nem kell eső­ben, fagyban várakoznia a mo­bilpostásra, ugyanis az érintett településeken valamennyi ház­tartás kap egy táblácskát, ami­vel jelezheti a postásnak, hogy szeretne valamit feladni vagy vá­sárolni nála. A mobilpostás vé­gigjárja a települést, s ahol ezt látja, becsenget a házba - fűzte hozzá megjegyzését a levélhez.

Next

/
Thumbnails
Contents