Észak-Magyarország, 2003. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-26 / 225. szám

2003. szeptember 26. péntek ÉSZAK-MAGYAROBSZÁG# SZÓLÁSTÉR / UTÁNAJÁRTUNK / 6 A SZERKESZTŐ ÍRJA Háború Marschalkó Ildikó E-AWL.-ildiko.mar5Chalko@eszak.boon.hu Az egyik népszerű pszichológus, nevezetesen Popper Péter, az mondta na legutóbb : az apokalipszis felé haladunk, ezt mutatja az is, ma már mindenütt harc van. Mit értett ez alatt? - talán azt, hogy ma már senki nem figyel a másikra, leginkább egy hangyabolyra hasonlí­tunk, amiben minden hangya tapossa a másikat. Csak az igényeink uralkod­nak felettünk, ezért kiabálunk, agresszívek vagyunk egymással még akkor is, ha szeretetet akarunk kifejezni. A terror ellen harcolunk, holott maguk a mindennapjaink maga a terror. Szemérmetlenül lopunk, csalunk a még több fogyasztásért, hízunk és gó'gösek vagyunk, fújtatunk mint egy bika és nem vesszük észre, már csak a multiknak élünk. A fogyasztó tár­sadalom csapdájába kerülünk, nem ismerjük önmagunkat, csak a tv- szereplőket. Kik vagyunk? Merre tartunk? Mit akarunk? - talán csak ennyit, hogy a huszonegyedik század tenyészállatai legyünk, akiket beprogramoztak az evés, alvás, dolgozásra? Hol van itt a homo sapiens tehetsége, agya, esze, logikája? Miért teremtettük meg mindezt, ha ebbe torkollik egész létezésünk? ✓ Újra kellene egy kis értelem, intellek­tus, gondolkodás, türelem, szépérzék, és alkotni vágyás. Újra kellene valami, ami meghatároz, valami ami támaszt és biz­tonságot ad. Például idő az életre, ész­szerű gondolkodás, figyelem, emberség, s nem utolsó sorban egy pillanatnyi 'Á' hang, ami után elölről kezdhetnénk tiszta lappal mindent. Hatvanezer forintnál nagyobb havi ellátással rendelkezők támogatásban részesülnek Miskolc (ÉM) - A szeptem­ber 10-i számunkban téves tájékoztatás jelent meg ar­ról, kik jogosultak szociális üdülési csekkre. Ebben az évben a sokgyerme­kes családok és a fogyatékkal élők üdülését az állam, a nyug­díjasokét döntő részben a Ma­gyar Nemzeti Üdülési Alapít­vány támogatta. Támogatás Az alapítvány kuratóriuma a rendszer támogatásakor figye­lembe vette az idősek kéréseit, nevezetesen, hogy emelkedjen a támogatások összege és a nyug­díjasok is részt vehessenek a tá­mogatások odaítélésében.- Igazodva a szállodai árakhoz a 60 ezer forintnál nagyobb ha­vi ellátással rendelkezők is, most már támogatásban részesülnek - mondta Réti Ágnes, a Nemzeti Üdülési Szolgálat igazgatója. A támogatás egységesen 30 ezer forint értékű üdülési csekk formájában jutott el a rászoru­lókhoz. A csekk értékéhez a nyugdíjasok változó mértékű sa­ját erővel járultak hozzá 5-20 ezer forint összegben.- A magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdülési csekkjeit azok kérhették, akik havi ellátá­sa a Nyugdíjfolyósító Intézet év eleji igazolása szerint nem ha­ladta meg a 80 000 forintot - tet­te hozzá a vezető. Öt idősügyi szervezet Az Alapítvány a támogatás odaítélésével, eljuttatásával 5 or­szágos hatáskörű idősügyi szer­vezetet bízott meg, melyek szerződésben vállalkoztak a ké­relmek fogadására, eldöntésére. Ezek a szervezetek a Nyugdíja­sok Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesüle­te, a Vasutas Nyugdíjas Klubok és a Magyar Nyugdíjasok Közös­sége. A szervezetek együttesen az országban 80 helyszínen vár­ták a nyugdíjasokat. A keretet már felosztották Megyénkbe évről évre többen jönnek nyaralni. (Fotó: Archív) Miskolcon három szervezetnél fogadták az érdeklődőket. Au­gusztus végéig országosan, közel 200 millió forint értékű üdülési csekk jutott el rendeltetési helyé­re. A keretet már felosztották, így a szervezetek több kérelmet már nem fogadnak el. Sokgyer­mekes családok április 1-jétől nyújthatták be kérelmeiket, jú­nius végére születtek meg a dön­tések, eredményeként 7009-en kaptak támogatást, fejenként 15 ezer forint értékű üdülési csek­ket. A fogyatékkal élők szintén állami támogatással üdülhettek. Ők az érdekképviseleti szerveze­tükhöz fordulhattak üdülési csekkért. Közel 33 millió forint értékben kaptak ilyen formájú üdülési támogatást. Ösztönző hatás Az üdülési csekkre vonatko­zó jogszabályváltozások jelentős ösztönző hatást fejtettek ki a vál­lalatok üdülésicsekk-vásárlásai- ra. Köszönhetően annak, hogy az azonos nettó értéket képviselő pénzbeli juttatásokkal szemben akár 90 ezer forintot is megtaka­ríthat így egy munkáltató szemé­f? ................................................. Az idén többen igényelték a kedvezményes üdülési csekket. Réti Ágnes ügyvezető ..................................................» lyenként, miközben a dolgozók 50 ezer forint értékhez juthatnak hozzá. Egy jól menő vállalatnál dolgozó kétgyerekes munkavál­laló akár minden családtagja számára kaphat egy-egy 50 ezer forint értékű csekket, ami a csa­lád számára 200 ezer forintos üdülési lehetőséget jelent, még­hozzá ingyen. Nőtt az érdeklődés- A száz százalékos, 50 ezer fo­rint értékig terjedő adómentes­ségnek köszönhetően 2003. au­gusztus végén a munkáltatók ál­tal vásárolt üdülési csekkek ér­téke országosan meghaladta a négymilliárd forintot - jegyezte meg Réti Ágnes. A megyei vállalatok már most 171 millió forint értékben vásárol­tak dolgozóinknak és azok család­tagjainak üdülési csekket, a tava­lyi egész éves 98 millió forinttal szemben. Ami az üdülési csekkek felhasználását illeti, augusztus vé­géig a mintegy 2000 elfogadóhelyen 1,9 milliárd forint értékű üdülési csekket váltottak be, melyből 145 millió értéket megyénkben. Ezzel a megyénk előkelő helyen áll a csekkbeváltások toplistáján. Hogy nőtt az érdeklődés a megye iránt, az is mutatja, hogy tavaly egész év­ben 121 millió forint értékű üdü­lési csekket váltottak be a me­gyénkben. Üdülési csekk Mekkora ellátáshoz mekkora a támogatás Önrész (ft/fö) 50 001-80 000 Ft SZSLASTER OLVASÓINK LEVELEIRŐL Nem kaptunk Sajnos kisnyugdíjasokként nem kaptunk egy fillér támogatást sem a Nemzeti Üdülési Hivataltól. Saj­náljuk, pedig már az elmúlt évben is igényeltünk és akkor sem sike­rült, hát gondoltuk, talán az idén szerencsésebbek leszünk, de saj­nos nem lettünk. Férjem mondta is, minek az az üdülési csekk, amikor csak egy töredékét fedezi a konkrét nyaralási költségvetés­nek. Hiszen az ember már elmegy üdülni, akkor biztos többet fog költeni mint amennyire gondolt még előtte. így aztán abban ma­radtunk, nincs értelme elmenni nekünk messzi tájakra akár ha­zánk területén sem, jobb ha uno­káinknak rakjuk félre kis pénzün­ket, minthogy magunkra költe­nénk. Bár én nagyon sajnálom a dolgot, azért megértem férjem véle­ményét is. Neki van igaza, a nyug­díjas már ne utazzon, pihenjen. Név és cím a szerkesztőségben Nem tudom, hogyan tovább Sokáig gondolkodtam azon, egy­általán meg meijem-e írni levele­met, aztán arra jutottam, ebben az országban biztosan sok ilyen em­ber él. Tíz éve vagyok rokkant- nyugdíjas. Egyedül nevelem kisfiá­mat, aki most hetedik osztályos ta­nuló. Férjem négy éve külön él tőlünk, gyerektartást is csak akkor fizet, ha úgy tartja kedve. Fordul­tam már bírósághoz emiatt, de mindig úgy alakítja, hogy ne tudja­nak tőle gyerektartást vonni. Már a gyógyszereimet régen nem sze­dem, mert nem tudom kiváltani. Most már a közüzemi számlák is felgyűltek. Jön a tél, kezdődik a fűtési szezon, de nem tudom mit kezdjek, hogyan segíthetnék saját helyzetemen, mi lesz velem és gyermekemmel? Elkeseredésemben arra gondoltam hátha akadna egy jómódú, segítőkész ember, aki köl­csönözni tudna, hogy anyagilag helyrerázódjak. Ismétlem csak köl­csön, amit havonta törlesztenék. Ha lenne olyan ember aki segíteni tudna rajtunk, kérem tegye meg. Név és cím A SZEKESZTŐSÉGBEN Üdülési csekk Június 8-án elmentem igényel­ni üdülési csekket - mivel kis­nyugdíjasok vagyunk (kettőnk nyugdíja 75 ezer forint), jól jött volna egy kis támogatás, gyógy- üdülésünkhöz. A férjem köszvé- nyes, reumás, én cukorbeteg va­gyok. Mondták nekem, hogy üdü- lésicsekk-ügyben július 15-én fo­gadnak, de nagy megdöbbenésem­re kiderült, hogy már július 10-én kiosztották az összes üdülési csek­ket. Kérdésem lenne, hogy mikor ügyintézték, kinek osztották ki a csekkeket ilyen nagy hirtelen és titokban? A Mindszenti 3. sz. alatt, a Nyugdíjasok Országos Képviselete is osztotta a csekke­ket, szintén július 10-én, oda is el­mentem. Többen sorakoztak ott, én szereztem nyomtatványt és ha­zasiettem kitölteni, meg pénzt magamhoz venni, mert ott azt is szedték. Visszaértem 16 órára, mert előző nap mondták 8-tól 16- óráig lehet menni, de 13 órakor már csak az ügyintézők zárták a pénztárukat és azt mondták, majd hétfőn reggel menjek 8 órára. El­mentem hétfőn azaz 14-én, de nem is voltak ott, mert már az üdülési csekk elfogyott. Ezután a Nemzeti Üdülési Szolgálat javasla­tára elmentem a Vasutasok Nyug­díjas Országos Szövetségébe, mert ott 11-órától 13 óráig volt félfoga­dás, de ott sem volt semmi. Két óra várakozás után előkerült az ügyintéző, aki közölte, csak vas­utas nyugdíjasoknak adhat ki üdülési csekket. így eljöttem. S, nagyon nem értem, miért van ez a fejetlenség, miért van ez így, hogy a nyugdíjasokat semmibe sem veszik? Urbán Zoltánné Miskolc Illedelmesség Minap busszal utaztam a város­ban, ami azért nagy szó, mert nem szoktam nagyon utazgatni, a kis távokat gyalog teszem meg, nagy távokat pedig nem kell tennem. Szóval felszálltam az egyik tömeg- közlekedési eszközre és 75 évesen elvártam volna, hogy helyét átadja valamelyik fiatal, aki éppen ült bambán az ülésen. Sajnálatos mó­don, hiába szuggeráltam a fiatalo­kat, nem értem el eredményt. Sőt még az egyik közülük meg is fe­nyegetett engem, ha tovább nézem őket, megvernek majd az utcán. Hiába néztem körül, hátha valaki a védelmemre kel, de mindenki csak hallgatott. Én nem mertem szólni, hiszen ők voltak erőfölény­ben, és nem akartam tényleges tet- tlegességet. De nagyon sértett ez az egész. Hát milyen világot élünk, ma már az alapvető emberi tiszte­letet sem kapja meg az ember, sőt inkább agressziót helyette. Hova jutottunk, milyen lesz ez a világ akár néhány év múlva? Név és cím A SZERKESZTŐSÉGBEN A csaló kereskedő A mai világban már semmin sem csodálkozom. Azon sem, hogy ha fellökik az embert az utcán vagy húsz forintért megölnek vala­kit. Sajnálatos az az eset is, ami ve­lem történt. Vásárolni voltam a há­zamhoz közeli közértben. Egy hibát vétettem el csupán, nem vittem magammal az olvasó szemüvege­met. Vásároltam néhány dolgot, majd fizetéskor vettem észre, nem látom, milyen címletek vannak pontosan a pénztárcámban. Csak annyit tudtam, 5000 ezer forint pa­pír pénzem volt, illetve néhány ap­ró, de címleteket nem tudtam pon­tosan. Megbíztam az eladóban és kértem mutassa már meg melyik pénzt vegyem ki a fizetéshez. Ő a legnagyobb címletre mutatott, azaz az ötezer forintra, pedig nekem csak nyolcszáz forintot kellett vol­na fizetnem. Én ezt nem tudtam odaadtam neki, amiből ő kevés fémpénzt adott csak vissza. Sajnos már csak otthon vettem észre, az ötezer forintot ellopták tőlem. Az­nap délután lementem még a fér­jem kíséretében az eladóhoz, de ő váltig állította, egy ezrest vett el tőlem. . Név és cím a Szerkesztőségben Ügyelet Egyik nap a szomszédom, aki szegről-végről rokonom is rossszul érezte magát, olyannyira, hogy or­vost kellett volna hozzá hívni. Fel­hívtam az ügyeletet, hogy legyenek szívesek kifáradni mert az idős szomszéd nagyon rosszul érzi ma­gát. Azt a választ kaptam az ügye­lettől, hogy nem tudnak kijönni és különben is ha bármilyen prob­lémája van a betegnek, hívjon egy taxit és menjen be az ügyeleti ál­lomásra. Megdöbbentem, miért a betegnek kell menni az ügyeletre és fizetni az útiköltséget, miért nem az orvos jön ki és segít a be­tegen? Miért fizetjük egy életen keresztül a társadalombiztosítást, ha annyit nem tesznek meg az em­berért, hogy kijöjjenek megvizsgál­ni, esetleg megmentsék az életét? Név és cím A SZERKESZTŐSÉGBEN

Next

/
Thumbnails
Contents