Észak-Magyarország, 2003. szeptember (59. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-03 / 205. szám

Támogatás A szakértő szerint alighanem rosszul osztották el /3. Kegyetlenség Az állatvédő újabb kínzások híréről beszél /5. Törpefa Egyedülálló könyv a bonszájról, Miskolcról /5. 17 °c Záporok várhatók / 1,1,1 // Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén napilapja mmmg JflK* 59. évfolyam, 205. szám. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft fcsa»­innim 2003. szeptember 3., szerda Miskolc és környéke ■' .'liiH/ Ml Kjiyo\M<,í Az árvíz emlékére. Az idén is meg­koszorúzták az 1878-as árvíz emlékére ál­lított emlékművet. Az ünnepséget Az Em­berért és Miskolcért Alapítvány kuratóri­uma szervezte. (Fotó: Kőhalmi Péter) Mobilposta-tapasztalatok Miskolc (ÉM - UM) - A már július el­sejével útnak indított mobil postajárat mellett szeptember 1-jétől három újabb já­rat rója megyénk útjait. Mint azt várni le­hetett, az első napok tapasztalatai, az érin­tett települések lakóinak véleménye nem túl kedvező az új szolgáltatási rendszer­ről, legalábbis, ahol korábban működött postahivatal. S bár elvileg szélesebb körű szolgálta­tást kínál a mobilpostás, mégis az isme­retlentől tartás miatt egyelőre a nemtet­szés hangja a nagyobb. Igaz, a települések polgármesterei azt is hozzátették, várjunk még néhány hetet, amíg beáll a rendszer, s aztán kérdezzük a véleményüket. /5. Hirdetés :k virsli, 200 g I. kötözött mini sonka, I kg I. parasztkolbász, 100 g zsdamentes edénygarnitúra, igfedővel, 12 részes ÉSZAK-MAGYARORSZÁG a 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46) 502-900 Eltérő keresetek Az oktatásban alkalmazottak havi nettó bére (2003 első negyedévében, forint) Borsod­Ahaül­Zemplén Utazás az iskolába - ez is drágább lesz? Közel kétszeresére emelkedhet a távolsági forgalombán utazó diákok költsége ütsmBORSiáGt Miskolc (ÉM - KHE) - A ta­nulók utazási kedvezményei­nek megnyirbálását tervezi a kormány. Ez jelent meg az országos saj­tóban. Jövőre a jelenlegi kétsze­resébe kerülhet a diákok számá­ra az utazás. Közel kétszeresére emelked­het a távolsági forgalomban uta­zó diákok utazási költsége, ha a kormány terveinek megfele­lően csökkentik a jegyek után adott állami támogatás mérté­két. A közlekedési társaságok je­lenleg véleményezik a kormány javaslatát. Hazánkban a rendszerváltozás óta változó mértékben támogat­ja az állam a diákok utazását. Helyi bérlet, távolsági jegy vá­sárlásához a diákok 67,5 százalé­kos kedvezményt vehetnek igénybe, a fennmaradó részt az állam utalja át árkiegészítés cí­mén a közlekedéM társaságok­nak. Helyközi tanulóbérlet ese­tén a kedvezmény 83 százalékos. A tervezet szerint egyedül ez utóbbi kedvezmény mértéke ma­radna változatlan, a másik ket­tőt jelentősen csökkentenék. A nagy távolságra utazó diákok így a jelenlegi 32,5 helyett a teljes ár 55 százalékát fizetnék. /3. Vigyázunk, vigyázzunk! Lapunk a forgalmas helyen lévő iskoláknál táblával fi­gyelmeztet a balesetveszélyre. (Fotó: Bufdos Tibor) S Közgyűlés: jegyző és két igazgató is kerestetik Miskolc (ÉM - BAL) - Három fontos személyi döntés is a váro­si képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került. Lovas Károlyt egy éve bízta meg az önkormányzat a szoká­sos nyári operafesztivált szerve­ző Operafesztivál Kht. ügyveze­tésével, és most az eddigi megbí­zotti viszonyt akarják a megbí­zók hivatalossá tenni. A Városgazda Kht. a nyugdíj­ba vonult eddig igazgató, Molnár Pál utódlását a helyhatóság ki­nevezés útján oldja meg. Öten pályáztak a Szádeczki Zoltán nyár eleji nyugdíjba vo­nulásával megüresedett jegyzői posztra. Őket hétfőn hallgatta meg a közgyűlés jogi bizottsága. Azt is hallani lehetett: egy vagy több pályázó időközben bejelen­tette visszalépését. www.boon.hu httD://hlrek.boon.hu XT A régió életének híreivel Az alapkő (részben) eltűnt, a munka indul Miskolc (ÉM) - Letették, de már nincs meg. Mármint azon két henger közül az egyik, amelyet június 7-én a Diósgyőri Stadionban helyez­tek el a rekonstrukciós prog­ram elindulásának „örömé­re”, alapkő gyanánt. A terv maradt Mint ismeretes, az egyik­be különböző szurkolói erek­lyéket gyűjtöttek a futballba­rátok, míg a másikban a tervrajz volt. A tolvaj elmoz­dítva az alapkő fedlapját, elil­lant a relikviákkal. A másik „cső” nem érdekelte. Mindez azonban nem befo­lyásolja a villanyvilágítás- projekt elindulását, ugyanis a programban részt vevők tegnapi összejövetelén eldőlt, hogy három hét múlva hoz­zákezdenek az oszlopok alap­jainak betonozásához. /II. □sóként adta át az idei termését Elkezdődött a felvásárlás a Tokaj Rt.-nél Tolcsva (ÉM - SFL) - Kedd reggeltől fogadja a Tokaj Ke­reskedőház Rt. a korán érő szőlőfajtákat. A cég Szegi Pincészetéhez a kora délelőt­ti órákban érkezett meg az első átadó. Szabó Károly olaszliszkai ős­termelő csupán nyolcszáz négy­szögöles területen gazdálkodik, ennek egynegyede muskotályos ff.......................... Az elmúlt évekhez viszonyítva jó közepes ter­mésátlag várható. Szabó Károly ŐSTERMELŐ ....................................................ff szőlő. Mivel a kereskedőházon kívül más felvásárlóról nem tud­ni, elmondhatja magáról, hogy az idén ő adta el szőlőjét legelső­ként a történelmi borvidéken. Az Olaszliszka határában fek­vő Györgyike-dűlő termése 17.0 mustfokú lett. Szabó Károly sze­rint, az elmúlt éveket tekintve jó középes termésátlag várható mind a korán érő fajtákból, mind a későbbi szüretelésű fur­mintból és hárslevelűből. Szigorodik az átvétel A Tokaj Kereskedőház Rt. ko­rábbi tájékoztatóján Dr. Kiss László vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a legmesz- szebbmenőkig figyelnek a minő­ségre. Ezért minden további nélkül visszaküldik a megtaposott, illet­ve „leszívott” konténereket. Ugyanakkor saját dolgozóik is tarthatnak az azonnali felmon­dástól, ha bármilyen téren (pél­dául fokolással való visszaélés esetén) megkárosítják a kister­melőt. Hirdetés —-— ----------------------------------------—-----------------------------------­MISKOLCI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Üzlet * Vásár * Show 2003. szeptember 18-21. MISKOLC VÁROSI SPORTCSARNOK NÉPKERT A kiállítók jelentkezését vár juk az 56/421-255, 30/289-1090, 20/468-0284-es telefonszámokon. COMPEXPO STÚDIÓ KFT. 3530 Miskolc, Szcntpáli u. 1. III. 316. 5000 Szolnok, Baross u. 6. e-inail: cc-szolnok@axelero.hu Müivém http://www.compexpo.hu c ALTO mozgát használ kamatn uiremanyag-fogyasrfás: 5,5-^ CC>2-lcifcKxsátáx: 130-175 g/lnr UJ MODELL A SUZUKI TEKINTSE MEG,- kamatmentes hitel- Két kedvezmény? Leheti- Swift? Sedan? Lehel- Új Wagon R‘ és új Lianl ...- 5-10%-os befizetéssel új autó részletre élkül is zött-utalványok használtai ^ részi* n is SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS ÉS MÁRKASZERVIZ Szerencs, Gyár út l l. Tel. 47/362-111, 361-490 Fax. 47/362-099 Mobil: 06-30/9982-077 e-mail: suzukiszerencs@mconet.hu Nyitva tartás: h.-p.: 7.00-17.00, szó.: 8.00-12.00 akár c SUZUKI

Next

/
Thumbnails
Contents