Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-07 / 183. szám
Iskolakezdés-spór Az iskolakezdéshez vásárlási tippek, tapasztalatok /5. \\ Angyalok könyve A ló kultuszát vette át Amerikában a motorozás /7. MTK: jöhet a Celtic Egervári Sándor csapata továbbjutott a BL-ben /9. 27 °C Napos idő 59. évfolyam, 183. szám. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft NAPLÓ 2003. augusztus 7., csütörtök Tizennégy éves fiú hétéves lányt erőszakolt meg? Ároktő (ÉM - PT) - Erőszakos közösülés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy tizennégy éves ároktői fiú ellen, aki megerőszakolt egy falubeli hétéves kislányt. A súlyos és a közvéleményt megrázó információval kapcsolatban Ároktő polgár- mesterét, Varga Istvánt kérdeztük meg. A település első embere elmondta, hogy a kislány édesanyja hétfőn reggel ment be és mesélte el a gyerekétől hallottakat a községházán. A hivatalvezető pedig értesítette a rendőrséget. A nyomozók elbeszélgettek a fiúval és a kislány édesanyjával is. A fiút ezután őrizetbe vették, a gyereket pedig orvosi vizsgálatra és pszichológushoz vitték. Dönteni kell Értesülésünk szerint az erőszak még az elmúlt héten, csütörtökön történhetett, és arról vasárnap beszélt édesanyjának a kislány. Úgy tűnik, a feljelentésben foglaltak igaznak bizonyulnak, mert (hivatalosan meg nem erősített információ szerint) a fiú beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az őrizet maximális időtartama (72 óra) ma délelőtt lejár. Ezért a hatóságoknak dönteni kell: előzetes letartóztatásba helyezik-e a fiút vagy sem. Megérkeztek a futók. Tegnap megérkeztek megyénkbe, a Zemplénbe a Liget SE futói az V. Délhús Körmaraton Magyarország programja során, melynek célja, hogy a felhívja a közvélemény figyelmét arra: 2003 a fogyatékossággal élők európai éve. Az országot körbefutó atlétákat Széphalomnál kaptuk lencsevégre. Fotó: Bódisz Attila 9 770133 035040 0 3 1 8 3 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG ISI 3501 Miskolc, Postafiók 351 © (46) 502-900 Nőtt az egyediilólök száma 2001 Miskolcon is lehetfne) Final Four-döntö Ha a DKSK eljutna a négyig a FIBA-Európa-kupában, a klub elgondolkodna a rendezésen on www.boon.hu http://dksk.boon.hu Mondja el a véleményét összesen 48 klub kezdi majd meg a csatározásokat október 23-án. A klub tegnapi sajtótájékoztatóján Honos Péter, a csapatot működtető gazdasági társaság, a DKSK SMSZ Kft. ügyvezető igazgatója az esélyekkel kapcsolatban elmondta: az első kört az első helyen kellene vennie a csapatnak és a továbbjutásra a második csoportkörben is lát esélyt, ismerve az együttesek erejét. Fogalmazása szerint a nyolc között már minden lehet, sőt, ha a DKSK eljut a négyig, elgondolkodnának a négyes döntő megrendezésén is. A piros-fehér gárda keretében tegnapra minden hely elkelt, ugyanis újabb játékos szerződA felnőttek is. A vizes „gömbmászókára” ezekben a napokban a felnőttek is szívesen felkapaszkodnának. Fotó: Ádám János jár Miskolc (ÉM) - Nagy reményekkel vág neki az ősszel kezdődő szezonnak a DKSK NB I/A-s női kosárlabdacsapata. A diósgyőriek a bajnoki és a Magyar Kupa mellett ott lesznek a FIBA-Európa-kupa 2003/2004-es évi küzdelmeiben is, amelyben tizenkét négyes csoportban, tetését jelentették be: a 22 éves, 195 centiméter magas, Sonja Mallory személyében újabb amerikai center érkezik majd a csapathoz. /9. A segítség sem elegendő orvosság A patikusok szerint az új rendszernek ők lesznek a vesztesei Miskolc (ÉM, MTI) - Sajtó- tájékoztatót tartott tegnap az OEP főigazgatója a bevezetendő új gyógyszerár-támogatási rendszerről Budapesten. Ennek során szólt a patikusoknak nyújtandó segítségről is. Matejka Zsuzsa szerint a patikáknak növekednek ugyan az adminisztrációs terhei az új rendszerben, az egészségbiztosító azonban segíti őket e területen. Hangsúlyozta: a kormány előleget biztosít a patikáknak az új támogatási rendszer megvalósításához. Az egészségbiztosító korábbi M ........................ Az új támogatási rendszernek a leírása is oly bonyolult, hogy képtelenek voltunk értelmezni. Pesti Ferenc GYÓGYSZERÉSZ .................................................M közlése szerint 3,9 milliárd forint értékben kamatmentes előleget biztosítanak mintegy 2000 gyógyszertár részére, az új támogatási rendszer ugyanis növeli azok lekötött forrásait. A felajánlott segítség nem nyugtatja meg az érintett gyógyszerészeket. Mint lapunknak Pesti Ferenc, a megyei gyógyszerészkamara alelnöke elmondta: közgazdász szakértőt fogadtak fel - a rendszer bonyolultságára tekintettel - annak megvizsgálására, miként érinti őket a változás. A szakértő szerint mindent egybevetve csak veszteskét kerülhetnek ki a patikák. /3. Halott nő a tóban Hejőkeresztúr (ÉM - PT)- A Debreceni-tó Hejőkeresztúr menti partszakaszán a temető melletti részen élettelen személyt találtak a járókelők a vízben szerdán este. A rendőrség forró nyomós csoportja a helyszínre vonult. A tóból egy eddig még nem azonosított középkorú nőt emeltek ki. Az elsődleges orvosi vizsgálat szerint fulladás okozhatta a nő halálát. A rendőrség államigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A boncolás után állapítható meg pontos halálok. Halálos vonatgázolás Tehervonat gázolt halálra egy férfit Mezőkövesden a vashídon, az Erzsébet királyné útnál. Amikor a mentők a helyszínre érkeztek, a kerekek alá került személy még életjelet mutatott, de röviddel később belehalt sérüléseibe. A halottszemle során bűncselekményre utaló adat nem merült fel, az áldozat valószínűleg öngyilkossági szándékkal lépett a vonat elé. A gázolás miatt fennakadás nem keletkezett a vasúti forgalomban. Fotó: Szatmári Irén 53. heti nyugdíj novemberben Új társasházi törvényjavaslat van készülőben Budapest (MTI) - A miniszterelnök utasította a pénzügy- minisztert, hogy a jövő heti kormányülésre készítsen olyan előterjesztést, amely lehetővé teszi az 53. heti nyugdíjak novemberi kifizetését - jelentette be Gál J. Zoltán a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a kabinet a következő hetekben tárgyal a lakásépítési adókedvezményekről „oly módon, hogy a kedvezmények megmaradjanak a rászorulók és a fiatalok számára”. Az is elhangzott: új társasházi törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a kormány, amely a jelenleg hatályos jogszabály helyébe lépne. Az új törvény segíteni kívánja a tulajdonosi döntések gyors meghozatalát, végrehajtását és ellenőrzését. A javaslat a hatlakásosnál nagyobb társasházak számára előírná a szervezeti működési szabályzat megalkotását, és meghatározza annak tartalmát is. A közösségnek így szabályoznia kell a közös képviselő feladatait, amelyek között szerepelni fog a közgyűlési határozatok könyvének vezetése.