Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-26 / 198. szám

2003. augusztus 26., kedd ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Arafat palesztin elnök Dzsibril Radzsubnak, a cisz- jordániai megelőző biztonsá­gi szolgálat volt vezetőjének személyében új vezetőt ne­vezett ki a nemzetbiztonsá­gi tanács élére. Feladata lesz segíteni a palesztin szolgálatok átszervezését. 0 Az al-Kaida vállalja. Az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat vál­lalta a bagdadi ENSZ-központ elleni me­rényletet. Ezt az al-Haját című arab újság jelentette internetes honlapján, arra hivat­kozva, hogy birtokában van egy ilyen ér­telmű levélnek a másolata. 0 Amerikaiakat támadtak. Három ame­rikai katona megsebesült hétfő reggel, miután három rakétát lőttek ki konvojuk­ra a Fallúdzsa közelében lévő bázis mel­lett. Az amerikai bázis és Fallúdzsa közöt­ti úton gyakoriak az efféle támadások. Nőtt a diákhitel kamata Budapest (MTI) - A Diákhitel Központ Rt. a diákhitel 2003/2004-es tanév első félévére érvényes kamatlábát évi 9,92 szá­zalékban állapította meg, a felvehető hi­telösszegek - havi 10, 15, 21, illetve 25 ezer forint - változatlanok maradtak - közölte Őri András, a központ kommunikációs igazgatója. Az igazgató a változást azzal indokolta, hogy az utóbbi időkben kedve­zőtlenül változtak meg a pénz- és tőkepiac kondíciói, a jegybanki alapkamat 3 szá­zalékkal, azaz 9,5 százalékra nőtt, ami ha­tással volt a 2003. február 1-je óta a diák­hitelek finanszírozása érdekében bevont források átlagos költségére. Mádl fogadta Szász Károlyt Budapest (MR) - Az államfő figyelem­mel kíséri a Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyeletének működését, és bízik ab­ban, hogy a szervezet a jogállamiság fel­tételei között zavartalanul végezheti szak­mai munkáját. Ez áll abban a közlemény­ben, amelyet a Köztársasági Elnöki Hiva­tal adott ki Mádl Ferenc és a felügyeleti elnök, Szász Károly egyórás találkozója után. A távirati iroda korábbi hírével el­lentétben a találkozót nem az államfő, ha­nem a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke kezdeményezte. Szász Károly sajnálatosnak mondta, hogy a felügyeletet olyan politikai támadások is érik, amelyek alkalmasak arra, hogy rombolják a független pénzügyi szervezet munkájába vetett bizalmat. Hangsúlyozta azt is, hogy a felügyelet a törvényi előírást megfelelő szakmai munkát folytat. Szeptember 3-án tárgyalnak újra, akkor fogalmazódnak meg véglegesen az elképzelések Budapest (MTI) - Három­fős munkacsoport jön létre a koalíciós pártok és a Pén­zügyminisztérium szakér­tőiből, hogy megtalálja a jö­vő évi adócsökkentések fe­dezetét. Ezt a miniszterelnök jelenette be hétfőn. Medgyessy Péter erről azt követően beszélt újságírók előtt, hogy Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével és Kuncze Gá­borral, az SZDSZ elnökével tár­gyalt a jövő évi adóelképzelések­ről. Az adócsökkentésre a mun­kacsoportnak úgy kell fedezetet találnia, hogy közben a kormány célkitűzései nem csorbulnak, azaz nem romlik az életszínvonal, a költségvetési hiány legfeljebb 3,8 százalék lesz, és megvalósulnak mindazok a fejlesztések és építke­zések, amelyeket a kormány ter­vez - mondta a miniszterelnök. A munkacsoportot Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai ál­lamtitkára vezetné, az MSZP-t Szabó Lajos, a költségvetési bi­zottság alelnöke, az SZDSZ-t pe­dig Wekler Ferenc, a parlament alelnöke képviselné. Medgyessy Péter hangsúlyozta: elkötelezett az adócsökkentések iránt, „eldön­tött, hogy lesz adócsökkentés”. Ennek mértékéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Marad az életszínvonal A miniszterelnök kiemelte: az elmúlt másfél évben érezhető ja­vulás következett be az életszín­Robbantások Oroszországban - Három robbanószerkezet lépett működésbe hétfő reggel a dél-oroszországi Krasznodarban, megölve három embert, és megsebezve húsz további szemé­lyt. Egyelőre nem ismeretes, ki lehet az elkövető. A város közel van Csecsenföldhöz, s a for­rongó kaukázusi térséggel határos orosz területeken sorozatosan robbantások és más merényletek történtek az utóbbi időben. A krasznodari ügyészség ez alkalommal is terrorcselekmény ügyében indította meg a vizsgálatot, de lehetségesnek tartják azt is, hogy rivális búnbandák leszámolásáról vagy bosszúról van szó. Fotó: EPA LAPSZEMLE Iraki rendőröket képeznének ki Magyarországon Nyolchetes tanfolyamról lenne szó, 28 ezren vennének részt New York (MTI) - Tekintettel az Irakban kialakult ingatag biz­tonsági helyzetre, az Egyesült Ál­lamok azt tervezi, hogy jelentősen bővíti az iraki rendőrség állomá­nyát, s az új iraki rendőröket Ma­gyarországon képezné ki - közöl­te hétfőn a The New York Times. A tekintélyes amerikai napilap internetes oldalán ismertetett nyi­latkozatban Bemard Kérik, az Egyesült Államok iraki közigaz­gatásának legmagasabb rangú rendőre kijelentette: az Egyesült Államok 28 ezer irakit akar rend­őrnek kiképezni Magyarországon, nyolchetes intenzív tanfolyamok keretében. Még nincs felkérés A lap szerint a magyar kor­mány eleget tett az amerikai ké­résnek. Ezerötszáz jelentkező el­ső csoportja négy hónapon belül kezdi meg a tanfolyamot - közöl­te Kérik, aki Irakba történt megérkezése előtt New York rendőrfőnöke volt. Magyarország nem kapott hi­vatalos felkérést arra, hogy iraki rendőröket képezzenek ki a terü­letén - közölte a Külügyminisz­térium szóvivője. „Az USA isme­reteink szerint több szövetséges­nél is tájékozódik arról, hogy ho­gyan lehet megoldani az iraki rendőrök képzését, Magyarország­ra hivatalos kérés azonban ebben az ügyben nem érkezett”. vonalban, többek között a közal­kalmazotti béremelésnek, illetve a minimálbér adómentességének köszönhetően. „2004-re nem tud­juk vállalni, hogy az életszínvo­nalat javítjuk, de vállalni tudjuk, hogy nem engedjük az elért ered­ményeket erodálódni” - hangsú­lyozta. ékes www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! _______ PARLAMENT Nettó befizető leszünk? A Fidesz választ vár arra a kérdésre, a kormány fenn­tartja-e korábbi állítását, hogy az uniós csatlakozás után, 2004-ben Magyaror­szág nem lesz nettó befize­tője a közösségnek - közöl­te Varga Mihály. „Egyre inkább úgy érez­zük, 2004-ben Magyaror­szág nettó befizető lehet” - tette hozzá sajtótájékoztató­ján a Fidesz - Magyar Pol­gári Szövetség országgyűlé­si képviselőcsoportja gaz­dasági kabinetjének vezető­je. Meglátásuk szerint nincs egyetértés a kor­mány tagjai között abban, mennyit kell Magyaror­szágnak befizetnie az uniós kasszába a csatlakozás után: míg áprilisban a Pénzügyminisztérium szó­vivője 149 milliárd forint­ról beszélt, augusztusban megjelent interjújában a pénzügyminiszter már 122 milliárd forintot említ. Az MDF javaslata. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója azt ja­vasolja, hogy az Országgyű­lés térjen át a kéthetenkén­ti ülésezési rendre - mond­ta Herényi Károly sajtótá­jékoztatóján. Az MDF par­lamenti frakcióvezetőjének javaslata szerint az egyik héten a bizottságok ülésez­nének, mig a másik hét négy napján tartanák a ple­náris ülést. Herényi Károly szerint ahhoz, hogy az el­lenzéki jogosítványok és érdekek ne sérüljenek, hét­főn és kedden is szükség lenne interpellációs idő­szakra. Szegénység. Egy kisgyerek gyümöl­csöt eszik a Poh Tek Tang Alapítvány évenkénti jótékonysági rendezvényén Bangkokban augusztus 25-én. Thaiföldön az elmúlt húsz év alatt jelentősen csök­kent a szegények száma, de a javuló ten­denciát beárnyékolja az egyenlőtlen gaz­dasági fejlődés Fotó: EPA Az erőmű is felelős az üzemzavarért Nyolc hibát, hiányosságot állapítottak meg Paks (MR) - A Paksi Atom­erőmű Rt. is felelős az ápri­lisban bekövetkezett üzemza­varért - jelentette ki a rész­vénytársaság vezérigazgató­jának főtanácsadója a Parla­ment Környezetvédelmi Bi­zottsága előtt. A Nemzetközi Atomenergia­ügynökség jelentéséről délelőtt tájékoztatta az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságát Vámos Gábor, a Paksi Atomerő­mű Rt. főtanácsosa. Az ügynök­Tálibokat keresnek Kabul (MTI) - Tálib gerillák után kutató amerikai és afgán kormánykatonák a napokban több mint 80 embert vettek őri­zetbe Afganisztán délkeleti Pak- tika tartományában. A mintegy hatszáz, többségében amerikai katona az elmúlt négy napban he­likopterek támogatásával házról házra kutatta át a tartományt. ség nyolc hibát, illetve hiányos­ságot állapított meg, így például az üzemanyag-tisztító rendszer üzemeltetésének felelősségét a vállalkozóra terhelte, továbbá ki­jelentette, hogy az erőmű üzem­viteli főosztálya nem vett részt megfelelő mértékben az üzemel­tetés felügyeletében. Számos javaslatot tett az erő­mű vezetőségének és tanácsolta, hogy javítsák a kommunikációt más erőművekkel, valamint al­kalmazzanak független szakértő­ket. Szaddám: házról házra Tikrít (MTI) - Amerikai parancsnokok szerint Szad­dám Húszéin volt iraki dik­tátor valószínűleg továbbra is menekül, és néhány óra után mindenhonnan to­vábbáll, de fogynak a he_ . lyek, ahol még megbújhat. Temetes. Gyászoló palesztin hozzátartozók viszik Mohammed Abo Lebda holttestét a tegnapi temetésen Gá­za városban; a férfi egyike volt annak a négy áldozatnak, akikkel izraeli rakéták végeztek augusztus 24-én Fotó: EPA ÉeiAif MRfiyssmactáf* ík K|a{,óvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabQ@eszak.bQQn.hu). # Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@eszak.boon.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@eszak.boon.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@eszak.boon.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@eszak.boon.hu). Marketingvezető: Szűcs Edina (edina.szucs@eszak.boon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@eszak.boon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hlrdetésfeladós - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@eszak.boon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 0646/501-262. E mail: eszeri@eszak.boon.hu ^ Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc. Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. rötATESZ' Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 0652/526626. ISSN 0133-0357

Next

/
Thumbnails
Contents