Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-19 / 193. szám

2003. augusztus 19., kedd ÉSZflKÜIIAfiYiUHUISZflG# ÜNNEPI PROGRAMOK / 6 NÉZŐPONT Egy szerethető ünnep Kiss László e-mail: kiss.laszlo@eszak.boon.hu Furcsa ünnep augusztus 20. Egyrészt talán minden nemzeti ünnepünk koronája, alapja, mert - bár a történelem meg nem történt eseményekkel nem foglalkozik - ha nem zajlott volna le a nyugati világhoz va­ló csatlakozásunk, talán ma nem is létezne nemzetünk, a szó mai értelmében. Más­részt ez a nyár végi ünnep minden emel­kedettsége ellenére mégis a leghétközna­pibb a piros betűs alkalmak sorában. I alán a nyár teszi, talán az, hogy az aratás végeztével ősidők óta egy pici pi­henő következett, de tény, hogy ilyenkor évadja van az evés-ivásnak, a szórakozta­tó programok sorának, az égre lobbanó színes tüzeknek, mintha pogány őseink is üzennének zsigereink közvetítésével. Mert ne feledjük, ők is ott munkálnak ben­nünk, akkor is ha az államalapítás idején ragaszkodásuk az ősi hithez a haladás el­lenfeleivé tette sokukat. Sok ünnepet megöltek bennünk az el­múlt évtizedek - annyiszor kellett hazud­ni, hazugságokat meghallgatni, és elviselni hogy az ünnep csak egy fogas volt, amire az aktuális hatalom felaggatta a neki tet­sző ruházatot. Ma se gyógyultunk ki egé­szen ebből, minden nemzeti ünnepünk egyben újrafogalmazási kísérlet a politika részéről. Majd abbahagyják egyszer. De augusztus 20-át lehet egyszerűen is szeretni: a lágy kenyeret, a piros diny- nyét, a búcsúzó nyarat, nemzetünk, bölcs királyunk sok száz év távlatából is érthe­tő, átélhető cselekedeteit. Ünnepi vonatok indulnak Miskolc (ÉM) - A MÁVINFORM érte­síti az utazókat, hogy a nemzeti vasúttár­saság az augusztus 20-ai ünnepnapon - a munkanap-áthelyezések figyelembevételé­vel - több vonatot is indít, a vonatok köz­lekedését a szabadnaphoz igazítja. A ké­nyelmesebb utazás érdekében a kedvel­tebb gyors- és InterCity-vonatok a szoká­sosnál több kocsival közlekednek. Az ün­nepi forgalom menetrendjéről telefonon is érdeklődhetnek a budapesti központi tu­dakozónál, melynek telefonszáma: 461-5400. A MÁV vonalain augusztus 20-án az ün­nepnapra érvényes menetrend szerint köz­lekednek a személyszállító vonatok. A vár­ható nagyobb utasforgalom miatt és a könnyebb eljutás érdekében több olyan vo­natot is forgalomba állítanak, amelyek egyébként nem közlekednének. Augusztus 20-án a következő személy- szállító vonatokkal is utazhatnak: Budapest Déli pályaudvarról Szombathelyre 9.05-kor, Győrbe 23.05-kor, Pusztaszabolcsra 23.30- kor, Kaposváron át Nagykanizsára (IC) 17.00 órakor, Budapest Keleti pályaudvar­ról Miskolcra 22.35-kor, Újszászon át Szol­nokra 23.15-kor, Hatvanba 23.05 órakor, Bu­dapest Nyugati pályaudvarról Esztergom­ba 22.15 órakor, Szobra 22.20-kor és 22.55- kor, Püspökladányba 22.05-kor, Szolnokra 22.15-kor, Ceglédre 23.20-kor, Szegedre 14.10- kor és 23.00 órakor indul vonat. Idén is a várban. A megyeszékhelyen az idén - miként tavaly is - a várba invi­tálja az önkormányzat a miskolciakat, afc államalapító tiszteletére rendezett ünnep­ségre, szerdán. Fotó: ÉM-archív KÉPGALÉRIA: IDEJE A MULATSÁGNAK ÉS SZÍNES TÜZEKNEK Égig érő örömfények Sokan együtt a közös ünnepen A közös kosárból mindenkinek jutott egy-egy szelet I Pörgés, minden helyszínen Fotók: ÉM-archív Augusztus 20.: ünnepelnek, szerte a megyében Szobrot koszorúznak, táncolnak, zenélnek, megáldják és megszegik az új kenyeret Miskolc (ÉM) - Megyénk településein változatos prog­ramokkal ünnepük augusz­tus 20-át. Ezekből közlünk ízeütőt, a teljesség igénye nélkül. Augusztus 19. Abaújszántó 16.00 óra: az Őszi Napfény Idő­sek Otthona átadása. Miskolc 14.00 óra: koszorúzás a Város­ház téri Szent István-szobornál. 20.00 óra: Diák-önkormányzati műsor a Városi Sportközpont előtt. Pálháza - Kőkapu 17.00 óra: az Európa szoborpark avatása, kőkapui vadászkastély, köszöntő: Magi István, a Nemzeti Kulturális Minisztérium főosztály- vezető}^ ______________________ Sajókaza Szent István-napi vigasságok a Bárókertben. Sajólászlófalva Este fáklyás felvonulás és tűzijáték.___________________ Taktaharkány 17.30 óra: ökumenikus isten- tisztelet a református templom­ban. Igehirdető: Fodor József Károly református lelkész és Juhász István címzetes kano­nok. Koszorúzás a Szent Ist­ván-szobornál. 19.30 óra, mű­velődési- ház: gálaműsor, kö­szöntőt mond Varga László pol­gármester____________________ Augusztus 20. Abaújszántó 15.00 óra: Szent István-szobor avatása, új kenyér megszentelése, díszpolgári cím átadása. Bükkaranyos 06.00 óra: zenés ébresztő, a He­lyi Hagyományőrző Huszár Egye­sület felvonulással, délelőtt kispályás labdarúgótorna, játékos vetélkedő a gyerekeknek, gulyás­főző verseny. Délután lovasbemutató, az Arany­babák mazsoretcsoport fellépése, céllövő verseny, labdarúgó-mérkő- zés, 21.00. órakor tűzijáték. __ Edelény 17.30 óra: a művelődési központ mögötti parkban ünnepség, sza­valat, beszéd: Molnár Oszkár pol­gármester, az új kenyér megáldá- sa és megszegése, ima, Avas Néptáncegyüttes, Szózat, Banquet, és a Főik and Rock együttes műsora.______________ Encs Millenniumi Park: 16.00 órakor mazsoretek felvonulása, haditor­na-bemutató, Pro Urbe-dij és díszpolgári cím átadás, a Mis­kolci Dixieland Bánd koncertje, tűzijáték, Szinvavölgyi Néptánc Együttes, Bon-Bon együttes. Felsőzsolca 18.00 óra: megemlékezés a Szent István-emlékműnél. Kö­szöntőt mond Tarr Sándor refor­mátus lelkész, majd a történelmi egyházak képviselői tartanak ke­nyérszentelést és -áldást. Közre­működik Bállá Orsolya versmon- dő, a Nyugdíjas Férfi Népdalkor és a Rozmaring Női Kar. 18.45 óra: koszorúzás a városházán. 19.00 óra: a Magyar Hárfaduó ünnepi hangversenye. _ __ Kazincbarcika 11.00 órakor ünnepi szabadtéri •' szentmise, 18.00 óra zenés-tán­cos felvonulás az Egressy úton, 20.00 óra ünnepi műsor, kenyér- szegés, köszöntő: dr. Király Bá­lint polgármester, 21.30 tűzijá­ték, 21.45 utcabál a Bravó együttessel. Kisgyőr 10.00 óra: ünnepi istentisztelet és koncert. 11.00 óra: képzőmű­vészeti kiállítás a faluházban. Barcsik Géza festőművész alkotá­sai, beszédet mond Czeglédi De- zső polgármester.______________ Klstokaj Falunap.______________________ Mád 10.00 óra: római katolikus temp­lom, ünnepi istentisztelet, 11.00 óra: műsor a művelődési házban, ünnepi beszédet mond Szabó György, országgyűlési képviselő. Mezőkövesd 09.00 óra: koszorúzás a Szent Ist­ván-szobornál. 10.00 óra: polgár- mesteri köszöntő a Jézus Szíve- templom előtt. 20.00 óra: ünnepi műsor és a Ghymes zenekar fellé­pése a sportcsarnok előtti színpa- don, 21,00 óra: tűzijáték._______ Miskolc A hámori Szent István-szobornál 11.00 órakor koszorúzás, új ke­nyér megáldása, megszegése. A Diósgyőri várban 10.00 órától: lovagok bevonulása, tornabemu- tatő, műsor. A várszínpadon 16.00 órától ünnepi beszédet mond Káli Sándor polgármester, utána: Szinvavölgyi Táncegyüt­tes, Esztenás Együttes. 20.00 órakor: István, a király rockope­ra. 21.45: tűzijáték, ünnepi szentmisék: 10.00 órakor a selyemréti Szent István-temp- lomban és a vasgyári Szent Ist- ván-templomban. ______________ NovaJIdrány 10.00 óra: szentmise a római katolikus templomban, szórakoz­tató és művészeti előadások a Jubileumi Parkban. Nyékládháza Ünnepi szentmise a római katoli­kus templomban. Onga 11.00 óra: Vili. Falunap a szo­borkertben, illetve a faluházban és a sporttelepen. Kenyérszente­lés, Ongáről szóló CD és könyv átadása, késő éjszakáig színes programok. ___________________ Sajókaza Szent István-napi vigasságok a Bárókertben. 13.00 órakor öku­menikus istentisztelet és kenyér­szentelés a katolikus templom­ban, 18.00 órától nosztalgia kon- cert, szabadtéri mozi. Sajólászlófalva Labdarúgó- és sportversenyek, kenyérszentelés, kulturális mű­sor. Sajószentpéter 08.30 órától: labdarúgó-mérkő­zések, 12.00 óra: Buzhanglo Romenca együttes, 13.00 órá­tól: Vidám vándorok, Romwalter duó, karate be mutató. 15.10 óra: ünnepi beszédet mond Sa­mu István polgármester, kenyér­szentelés, műsor. 16 óra: tus­kóhajító verseny. 16.10 órától: Inflagranti-, Borostyán együttes-, Flash-, Razzia-koncert. A progra­mok a művelődési ház udvarán lesznek. Sátoraljaújhely 17.00 óra: Szent István-napi ün­nepség, Szent István park, ün­nepi beszéd: Király Zoltán, az MVSZ elnökhelyettese, koszorú­zás. 18.00 óra: Kossuth tér, ünnepi beszéd: Szamosvölgyi Péter polgármester, az új ke­nyér megszentelése, Hanák Jó­zsef esperes, a XV. Zemplén Nemzetközi Néptáncfesztivál ünnepélyes zárása, nemzetközi néptáncgála. __________________ Szerencs 09.00 óra: ünnepi szentmise, vá­rosi ünnep, délután 5 órakor a Rákóczi-várban.

Next

/
Thumbnails
Contents