Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-19 / 193. szám
2003. augusztus 19., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR 0 Ellenzik, gyűjtenek. Mezőcsáton tartott kihelyezett ülést szombaton a Munkáspárt megyei szervezete. Az elnökség elsősorban az egészségügyi privatizáció ellen tervezett aláírásgyűjtés ügyével foglalkozott; Borsod-Abaúj-Zemp- lénben a munkáspártiak akciójukban 15 ezer támogatóra számítanak. 0 Szociális ügyek. A felsőzsolcai képviselő-testület többek között a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló helyi rendeletek módosításáról tárgyal mai ülésén. Szent István szobra előtt Fábián József Ixőbe vésett termete királyi méltóságot sugároz. A napjainkban ereklyeként tisztelt és őrzött hatalmi jelvények méltó viselője- ként magasodik elénk alakja. Pallosa hiányzik, pedig sokat kellett használnia a régi rendhez ragaszkodók és a külső ellenséggel szemben. Szentül hitte, hogy az uralkodó Isten kegyelméből nyeri el hatalmát. Azt viszont megtapasztalta, hogy a hatalom megtartására, az új keresztény rend megszilárdításához már kevés az isteni kegyelem: bölcsesség, józanság, alázatosság és határozottság, s olykor fájdalmas, kemény döntések is szükségeltetnek. A, nemzete sorsáért joggal aggódó és tenni akaró Zrínyi Miklós hat és fél évszázaddal később így sóhajt fel: „Az mi Szent István királyunknak koronája semmi a pallosa nélkül." Szabad akaratunk a szent életű, bölcs és emberséges királyt idézi, a türelmes meggyőzőt, az országépítőt, aki templomokat építtet, a meglévőket gazdagítja, országjárása során a jogrendet szilárdítja, elismer, jutalmaz és ha kell, szigorúan büntet. Szívesen fogadja a jövevényeket, mert ahogy fiának, Imre hercegnek szóló intelmeiben írja: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő." Küldetésének érzi, hogy a „hamisság útjáról az igazság ösvényére" vezesse népét. Szobrunk mégsem az elégedett, az államalapításra, az országépítésre büszke királyt mutatja: a fiait elveszítő apa, utód nélkül maradt király, az immár keresztény Európához tartozó, országot féltő uralkodó áll előttünk. A vészterhes jövőt kémleli. A történelem fájdalmasan igazolta félelmét, napjainkig ívelő, aggódó tekintetét. Szerzőnk a Diósgyőri Gimnázium tanára. El is meg nem is Előző kérdésünk: El tudják-e képzelni augusztus 20-át tűzijáték nélkül? Mai kérdésünk: Ön szerint biztonságo- sak-e a körhinták Magyarországon? ÜFf ESZAK-MAGYARORSZÁG # Szavazatát leadhatja: Fotó: Végh Csaba dési engedéllyel és műszaki és biztonságtechnikai tanúsítvánnyal, azaz vizsgakönyvvel kell rendelkeznie. Ez utóbbi olyan, mint az autók forgalmi engedélye. A rendszeres műszaki vizsgálatok alapján biztonságosnak nyilvánított körhinták állapotát a város utólag már nem ellenőrzi. m«ma|www. boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el a véleményét! Ilyen engedély kell az elektromos autókhoz is, egy nemrég bekövetkezett baleset óta. A hét végén a Csongrád megyei Szegváron egy körhinta felborult és bár a vállalkozó megpróbálta a kibillent szerkezetet megtartani, hét, tíz év alatti gyermek megsérült - közülük egyet nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel kórházba szállítottak. Kisautó is Miskolc (ÉM - BGO) - Miskolcon csak érvényes műszaki engedély birtokában adnak ki körhinta telepítésére engedélyt - az engedéllyel rendelkező szerkezetet utólag már nem ellenőrzik. Nem csak a körhinta lehet veszélyes, nemrégiben Miskolcon egy elektromos, gyerekeknek kiadott kisautó ütötte ki egy mozgássérült kezéből a botot, azóta a város ilyen játék bérbeadására nem is ad engedélyt - hallhattuk Juhász Dénestől, az önkormányzat építési osztályának munkatársától. Rendszeres vizsga Mint elmondta, a megyeszékhelyen jellemzően három vállalkozócsoport üzemeltet körhintát, Őket, felszereléseiket és engedélyeiket ismeri a város, a városi és környékbeli rendezvényeken, búcsúkon általában az A körhinta is veszélyes üzem általuk üzemeltetett szerkezetek forognak. Az önkonnányzat szakembere hangsúlyozta: ahA megyeszékhelyen jellemzően három vállalkozócsoport üzemeltet körhintát, őket ismeri a város. Juhász Dénes, munkatárs ................................................M hoz, hogy valaki körhintát állítson fel miskolci köz- vagy magánterületen, elsősorban vállalkozói igazolvánnyal, műkőMagánterületen is csak engedéllyel Nem csak a körhintára, az elektromos kisautóra is műszaki kell Miskolci orvos a MOK alelnöke Miskolc (ÉM - SzK) - Tisztújítás történt a Magyar Orvosi Kamara (MÓK) megismételt rendkívüli küldöttközgyűlésén a hét végén. A MOK Éger István peresz- tegi háziorvos személyében új elnököt választott. A kamara visszahívta az egyik alelnökét, Komáromi Zoltánt is, helyette Nagy Ferenc miskolci traumatológus szakorvos. a Diósgyőri Kórház főorvosa tölti be a tisztséget. A MOK kötelezte az új elnökséget arra, hogy szerezzen érvényt a kamara több követelésének: az orvos szakmai ismereteinek, tapasztalatának. munkájának legyen vagyoni értéke, az orvosi tevékenységre kötendő szerződések azonos tartalmi elemekkel bírjanak, valamint a továbbképzéssel töltött szabadidő rendkívüli munkavégzésként legyen ellentételezve. Amennyiben ezek nem teljesülnek, az orvosok nem riadnak vissza a munkabeszüntetéstől sem. Az elnökség visszahívását kezdeményezők azzal indokolták javaslatukat, hogy az elnökség a MOK korábbi döntésével ellentétesen járt el, amikor a kormányfővel folytatott tárgyaláson nem kezdeményezte a kórháztörvény visszavonását. Ünnepi elismeréseket adott át a miniszter Budapest (MTI, ÉM) - Kitüntetéseket és elismeréseket adott át augusztus 20. alkalmából Magyar Bálint oktatási miniszter tegnap Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A kitüntetettek között megyénkben személyiségek is voltak. A Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére, augusztus 20-a, az államalapító Szent István ünnepe alkalmából, kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta: dr. Szintay Istvánnak, a Miskolci Egyetem dékánjának, egyetemi tanárnak. Guth Ferenc Lórántné, a tarcá- li óvoda nyugalmazott óvodavezetője pedig a Magyar Köztársasági Bronz Éremkereszt kitüntetést vehette át. Diákalbérlet-közvetftés Miskolc (ÉM) - Ingyenes albérlet-közvetítést ajánl az érdeklődő hallgatóknak a Miskolci Egyetem Diákközpontja. A szolgáltatás térítés- mentes mind a bérbeadók, mind az albérletet kereső (kollégiumi elhelyezést nem kapott) diákok számára. A szolgáltatás fontosságát növeli - fogalmaz az intézmény által szerkesztőségünkhöz küldött közlemény -, hogy a kollégiumi férőhelyek száma napjainkban tovább csökken. Hirdetni és érdeklődni augusztus 21. és szeptember 30. között lehet, hétköznaponként reggel 9-től délután 3 óráig, az Egyetemvárosban, az A/l. magasföldszintjének 7-es száma alatt található Diákirodában. Telefonszám: 46/565-360, e-mail cím: alber- let@uni-miskolc.hu. Forrón szerették. Mikó István rendezésében láthatták vasárnap a Várszínházi esték vendégei a Van, aki forrón szereti című musicalt - a kassai Thalia Színház előadásában. Fotó: K. P. „A közvéleménynek kell engem osztályozni” Káli Sándor és a VIP-chat - interneten kérdezték Miskolc ügyeiről a polgármestert Néhány kérdés és néhány válasz- A selyemréti strand mikor lesz szívügye a városnak?- Ez nemcsak egy strandnak a kérdése, hanem az összes strandé. Miskolcon a strandok bérbeadása nem hozta meg a kívánt eredményt. 2005-ben járnak le a szerződések, de addig is felülvizsgáltatom, hogy a bérlők hogyan teljesítették kötelezettségeiket. Ugyanakkor lehet látni, hogy a strandra így is önkormányzati pénzt kell fordítani, mert különben az 50 méteres medence nem tud megnyitni.- Ön szerint mikor tudjuk behozni Debrecenhez, vagy Nyíregyházához képest a lemaradásunkat?- Szerintem nem Debrecenhez vagy Nyíregyházához kell hasonlítani magunkat, hanem kell csinálnunk egy jól lakható, európai várost. Miskolc (ÉM - BGO) - Borsod Online által szervezett VIP-chat annyira nem volt még látogatott, mint a tegnapi, amelyen Káli Sándor, Miskolc polgármestere válaszolt az interneten keresztül érkező kérdésekre. Szerkesztőségünk és a Borsod Online szerkesztősége számos elektronikus formában zajló beszélgetést szervezett már, és mint kiderült, a polgármesternek sem ez az első chat-szerep- lése: irodalmi témájú portálokon maga is rendszeres résztvevője az ilyen on-line beszélgetéseknek. Ez alkalommal azonban nem irodalomról záporoztak a Chatelésben Fotó: Farkas Maya kérdések, hanem munkahelyekről, köztisztaságról és arról: lehetünk-e (még) régióközpont. Foci, strand, munkahely Nem saját kézzel, hanem szakértő segítséggel vetette monitorra a polgármester a válaszokat - a szezonnak megfelelően az első a selyemréti strand úszómedencéjének jövőjét tudakolta, mint ahogyan ennek ügyét többen felvetették, miként az általában mindig feltehető kérdéseket is feltették: miért szemetes a város, mikor újítják fel a belvárost, mi lesz a Széchenyi utcával, milyen támogatást kap a diósgyőri foci, mi lesz a megígért munkahelyekkel. Kérdezők vitája Egyfajta virtuális lakossági fórumként működött a chat, az általánosságokon túl szóba jöttek a látogatók egészen konkrét, (ut- cajnevesített bajai is - miért olyan romos ez a játszótér, mikor bontják le azt az épületet - a chat elején a válaszok közti hosszabb szünetek pedig jobbára a túlterhelt rendszer számlájára voltak írhatók, a polgármester meg is jegyezte: jó lenne ezeket valahogy kiküszöbölni, mert olyan, mintha ő hezitálna egy válasz két részlete közt. A kérdés-válaszok sodrában a polgár- mester igyekezett mindenre »................ ......................... Szerintem nem Debrecenhez vagy Nyíregyházához kell hasonlítani magunkat... Káli Sándor, polgármester (legalább kitérő: - Polgármester Úr, Ön egy tízes skálán hányast adna magának? - Gondolom, a közvéleménynek kell engem osztályozni.) választ adni. Mindössze egyetlen megszólalásra - tudatosan - nem reagált, amely egyik kollégájának szakmai alkalmasságára vonatkozott. A chat egy órája után Káli Sándor megjegyezte: nem érkeztek különösebben agresszív látogatók, de ha olyanok lettek volna, akkor is válaszolt volna, hiszen olyan ez, mint egy lakossági fórum, sosem tudni, milyen kérdés lesz a következő. ÉC7AV A chat teljes szövege megtekinthető: EtféJtlt http://www.boon.hu/lntemet/vipchat