Észak-Magyarország, 2003. augusztus (59. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-12 / 187. szám

Iskolakezdés^ A szülők szerint nem vásárolnak feleslegesen /3. Tejhiány | Kilátástalan i § helyzetbe kerültek í 4 a gazdák /4. Baleset A sofőr szerint ő éppen hogy óvatos volt /8. 26 °C ^ Változékony idő 59. évfolyam, 187. szám. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft ÉgS£HIPIÜ 2003. augusztus 12., kedd Munka közben Ortutay Zsuzsa és Halavács Béla, kárpátaljai művészek Fotó: Serfőző László Kifaragják az Észak lógóját Tállya (ÉM - SFL) - Vasárnap bezár a Közép-európai Művésztelep és Szabadisko­la, ezen a délutánon rendezik meg a záró­kiállítást is (a tervek szerint) a mozi épü­letében. Az érdeklődők sok tucat festményt, ke­rámiát és fafaragást láthatnak a tárlaton. Nagy a titokzatosság Mint azt korábban Kerékgyártó István művészeti vezető elmondta, az idei terv Madách Imre fő művére koncentrál, de hogy milyen művészeti ágakban, és mi­lyen kivitelben foglalkoznak „Az ember tragédiájával” a kétéves programban, egyelőre titok fedi. A hétvégi kiállításon már minden bizonnyal láthatóak lesznek darabok ebből az összeállításból. Címerekre specializálódott Halavács Béla fafaragó Kárpátaljáról érkezett a hegyaljai településre. Mint az munkáiból kiderült, remekül tud emblé­mákat térben ábrázolni. Nem véletlen, hogy előszeretettel keresik fel otthoná­ban olyan családok, akiknek felmenői ágában előfordultak míves címerek és rendelik meg az ősök jelképeit. A hét kö­zepén készíti el az Észak-Magyarország lógóját, ami egyfajta gesztus lesz a szerkesztőség felé az idén és az elmúlt években megjelent, művészteleppel fog­lalkozó cikkekért. Új útvonalon a virágkarnevál Debrecen (MTI) - A rendkívüli érdek­lődésre tekintettel az idén megváltoztatják az augusztus 20-i debreceni virágkarnevál útvonalát - közölte a helyi fesztiválköz­pont igazgatója hétfőn. Az új útvonal Petőfi tér - Piac - Kossuth tér - Kálvin tér­en - Péterfia utca - Bem tér - Füredi út - Egyetem sugárút - Nagyerdei körút - a nagy­erdei stadion. Huszonöt éve a Népkert az otthonuk Egri István, az MJJSE és az MJSZ tisztségviselője reflektált az építészek tiltakozására Miskolc (ÉM - JLI) - Alapo­san felkavarta az érdekelteket lapunk cikksorozata a terve­zett fedett műjégpályáról, és annak népkerti helyszínéről. Vasárnap este Egri István, az ob I-es Miskolci Jegesmedvék Jég­korong SE (MJJSE) szakosztály- vezetője, a Magyar Jégkorongszö­vetség (MJSZ) technikai bizottsá­gának vezetője elektronikus levél­ben reflektált az Építéstudományi Egyesület B.-A.-Z. megyei csoport­jának azon véleményére, hogy nem a miskolci Népkert lenne a legideálisabb helyszín a fedett csarnok szempontjából. Az MJSZ fedett csarnokokért is felelős projektvezetője lapunknak eljuttatott közleményében kijelen­ti: „a megvalósításra kerülő léte­sítmény úgynevezett multifunk­ciós csarnok, amely lehetővé teszi a jégsportokon kívül számos más száraz padlós esemény megren­dezését is”. A Macik tisztség- viselője kifejti azt is, hogy a jég­csarnok a rekonstrukció alá kerülő Miskolc Városi Sportcsar­nok fontos kiegészítő létesítménye lehetne, amelyek együttesen sok­kal nagyobb lehetőséget nyújtaná­nak az egész éves kihasználásra, mint külön-külön. /9. ON .. www.boon.hu http://sport.boon.hu További sporthírek! KaniKuiaDan hol hűsölhetnénk. ha nem valamelyik strand meden­céjében vagy annak partján? S hogy melyek a legnépszerűbbek? Kiderül a 6. oldalon olvasható összeállításból. Fotó: Ádám János Orvosutánképzés: egyre kisebb merítéssel A betegek is megérezhetik, hogy a gyógyítók presztízse leáldozóban Miskolc (ÉM - SzK) - Egy­re kevesebb fiatal találja vonzónak az orvosi pályát, legalábbis ez szűrhető le a csökkenő jelentkezőszámból. Még a Miskolci Egyetem védőnőképző szakán is mintegy háromszoros volt idén a túlje­lentkezés, míg az orvosegyete­mekre csak mintegy másfélsze­res, holott tíz éve még ide volt a legnehezebb bejutni. A minőségre is hat- A másfélszeres túljelentke­zés egyszersmind azt jelenti, hogy három jelentkezőből kettő be is fog jutni, vagyis kisebb a válogatás lehetősége is, ami a minőségre is kihat. Ez azonban csak az egyik összetevője annak a jelenségnek, ami az egészség­ügyben egyre inkább tapasztal­ható - ecsetelte a kevéssé rózsás helyzetet, s a még kevésbé rózsás kilátásokat dr. Szabó László osztályvezető főorvos (megyei kórház), a B.-A.-Z. Megyei Orvo­si Kamara alelnöke. - További hátrány, hogy a frissen végzett orvosok, illetve fiatal szakorvo­sok egy része inkább külföldön kamatoztatja (nem kevés költség­gel) megszerezett tudását, vagy pedig felcsap orvoslátogatónak. Kevés a szakorvos Áz utánpótlás hiánya több szakterületen is jelentkezik. Az aneszteziológusok, labororvosok és a patológusok után a gyermek- gyógyászat terén is gondok van, Tatabányán például 18 orvos fel­adatát 8 próbálja ellátni, ami fel­veti a bezárás szükségességét. /5. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményéti Művésztelep-először Bodrogkeresztúr (ÉM ­SFL) - A helyi önkormányzat ötletére indul a településen az a képzőmüvésztábor, aminek szervezésében főszerepet vál­lalt a megyei közművelődési intézet. Mint azt Kovács Istvánné, az intézet munka­társa elmondta, ma reggeltől három szekcióban dolgoznak az alkotók. A szobrászokat Borsos István szobrászmű­vész instruálja, aki a telep művészeti vezetője is, a fes­tőket Rézművesné Nagy Ildi­kó festőmüvésznő, míg a gra­fikusokat Lőrincz Róbert grafikusművész irányítja. Aratás után yt'J -Svb' -r'JfyV v' «/'>«*'«< V* v j'J ■s'J' Hf A júliusban betakarított szántóföldi növények mennyisége országosan (tonna) Őszi árpa őszi búza Őszi káposz­tarepce 450 908 ■ÉMiai TTT­100 721 4 wtM Magborsó 28 992 Rozs 89 567 II 2 940 674I Jm: I* Tritlcale ül 289 912 Tavaszi árpa J 244 925 Zab ----------­Aki egyszer már Miskolc (ÉM - OlKa) - Le­het, nem szép azt mondani, az utas is hibás volt, hogy szállás nélkül maradt Horvát­országban, de ebben a hely­zetben nagyon is így van, ugyanis egy olyan irodánál foglalta le az utat, amely ta­valy csődölt be, majd nyitott meg újra. Szállás nélkül maradt több nyaraló Horvátországban, mert a magyar utazási iroda nem fog­lalta le a horvát partnernél a szállást, amelyet egyébként kifi­zetett az ügyfél. Ilyen helyzetre nem lehet felkészülni, ugyanis vannak olyan irodák, amelyek becsődölnek, majd új névvel új­ra indulnak. Ez esetben azonban némileg más a felállás, ugyanis a Cipollino tavaly csődölt be, idén - ugyanennek a névnek a megtartásával - az Alpok Tra- velt elhagyva nyitott meg újra. Az azonosság egyértelmű volt, s aki jót akar magának, nem megy olyan irodához, amelyik egyszer már csődöt jelentett. Más kérdés, hogy sok partizán működik a tu­rizmusban, kiváltképpen a bu­szos utaztatásban tevékenyked­nek sokan feketén. /3. Orgonaest Pálúr János- orgonaestjét hallhatták tegnap este az Avasi temp­lomban ren­dezett műsor vendégei. A Collegium Musicum est­jén közre­működött Se­res Dóra fu­volán. Fotó: Ádám János

Next

/
Thumbnails
Contents