Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-31 / 177. szám

Fotó: EPA 2003. július 31., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Marié Trintignant ügyé­ben vizsgálatot indított szer­dán a párizsi ügyészség. A francia színésznőt vasárnap élettársa, Bertrand Cantat énekes megverte Vilniusz- ban, ahol Jean-Louis Trintignant lánya fil­met forgatott. A színésznő mély kómá­ban van, csekély a remény a túlélésre. 0 Sivatagi túszok. A 14 európai turista és elrablóik Algéria délkeleti részéről te­repjárókkal majdnem a Mali északi részén lévő Kidal városáig hajtottak, és jelenleg kétszáz kilométernyire tartózkodnak a ha­tártól. A túszok napok óta Maliban van­nak az algériai média latolgatásai szerint. 0 Maffiagyanú. A lengyel alsóház (szejm) feloldotta egy szociáldemokrata törvényhozó mentelmi jogát. Andrzej Jagiello állítólag figyelmeztette maffiakon­taktusokkal rendelkező párttagtársait, hogy a rendőrség nyomoz utánuk. A párt és frakció kizárta Jagiellót soraiból. 623-an a magyar egyetemre Kolozsvár (MR) - Negyvenöt év után első alkalommal felvételiztek Kolozsváron magyar tudományegyetemre - annak kö­szönhetően, hogy néhány éve, 2000-ben az erdélyi magyar történelmi egyházak elöl­járói, a Magyar Köztársaság kormányának kezdeményezésére, létrehozták a Sapien- tia Alapítványt, az önálló magyar ma­gánegyetem megszervezésére és általában a magyar nyelvű felsőfokú oktatás támo­gatására. Dr. Tónk Sándor, megbízott rek­tor úgy vélte: az egyetem életében a fel­vételi vizsgák jelzik azt, hogy a taninté­zet él és működik. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem harmadik al­kalommal hirdetett felvételit, s a 2003-2004 tanévre szóló mindenképpen sikeresnek minősíthető. Az idén 18 szakon hirdettek felvételit, 760 helyre, amelyre 1050 jelent­kező volt. 623-an vizsgáztak sikeresen. Négy orosz katona halála Nazrany (MTI) - Négy orosz katonát ölt meg és kettőt megsebesített egy akna, amely egy katonai teherautó alatt robbant a Csecsenfölddel szomszédos Ingusföldön, Galaski település határában. A Kamaz kedden este futott aknára az ingus faluba bevezető egyik földúton. A teherautó szer­ződéses katonákat szállított egységük ál­lomáshelyére, Datih faluba. Az orosz ha­tóságok egyelőre nem tudták kézre kerí­teni a valószínűleg távirányítással történt aknarobbantás elkövetőit. . Kolerában szenvedő libériái kisfiú ke­zelésre vár a monroviai Sámuel K. Doe sta­dionban felállított szükségkőrházban július 30-án. A stadionban több mint 30 000 em­ber zsúfolódott össze, akik a polgárhábo­rú harcai elől menekültek el otthonukból. A kolera gyorsan terjed közöttük, mert az életkörülmények napról napra rosszabbak. Híresztelések Szaddám Húszéin elfogásáról Állítólag a volt iraki elnök - egy hangszalagon - bosszút esküdött megölt fiaiért Washington, Bagdad (MTI) - Az Irakot megszálló ameri­kai haderők szerdán folytat­ták a hajszát Szaddám Húszéin után. Az exelnök szülővárosa, Tikrít közeli falvakban kutakodtak egy nappal azután, hogy a volt iraki diktátor egy neki tulajdonított hangszalagon bosszút esküdött megölt fiaiért. Eközben az amerikai pénzpia­cokon felröppentek olyan hírek, amelyek szerint az amerikai ka­tonai egységek már elfogták Szad­dám Húszéin volt iraki diktátort. Ezt a Reuters és a BBC rádióál­lomás jelentette, hozzáfűzve, hogy a Pentagon képviselői ezt nem erősítették meg. A BBC szerint közölték, hogy ezzel kapcsolatban nincs mit mondaniuk, de látszik, hogy az amerikai tisztségviselők egyre inkább bíznak Szaddám Húszéin kézre kerítésében két fia, Udaj és Kuszaj halála után. Norton Schwartz tábornok, az amerikai vezérkar hadműveleti főnöke kedd esti sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy sem a Pen­tagon, sem ő személy szerint nem rendelkezik a volt diktátor elfo­gására vonatkozó információk­kal. Schwartz szerint „egyre több nyomot követhetnek”, mert az elfogottakon túl mások is fel­keresik az amerikai egységeket, és információkat szolgáltatnak Szaddám Huszeinről. Szaddám Húszéin naponta, sőt éjszaka is többször változtatja a helyét - mondta. www.boon.hu http://forum.boon.hu Szóljon hozzá! _____ Tüntetés DéGKoreában Uidói lakosok tüntetnek a Dél-Korea északi részén fekvő váro­suk közelében tervezett nukleárishulladék-lerakó hely felépítése ellen Szöulban július 30-án; a tiltakozás részeként kopaszra nyíratták a fejüket. A résztvevők rohamrendőrök által korábbi megmozdulások során bántalmazott tüntetők képét tartják a kezükben. Fotó: EPA Robbantásos merényletek Korzika (Franciaország) - Két robbantásos merénylet súlyosan megrongálta kedden este a Fran­ciaországhoz tartozó Korzikán két francia katona házát. Szemé­lyi sérülésről nem érkezett jelen­tés. A helyi csendőrség szerdai közlése szerint ezúttal senki sem jelentkezett a merényletek elkö- vetőjeként, de az illegális, szaka- dár Korzikai Nemzeti Felszaba- dítási Front (FLCN) szervezet nevezte meg magát az utóbbi időben több hasonló merénylet tetteseként. (Célpontjai között köz- és magánépületek egyaránt voltak. A magánépületeket ak­kor vette célba, ha tulajdonosuk a kontinensen élő franciák közül való vagy külföldi.) A kedd esti robbantásos merényletek a szi­get keleti részén elterülő síksá­gon, Ghisonacciában, illetve Tra- vo közelében történtek. Támadások amerikaiak ellen A tetteseket eddig nem sikerült elfogni Bagdad (MTI) - Rakétatá­madás ért szerdán az iraki Fallúdzsa közelében egy amerikai harckocsit. Mo- szul és Baakúba térségében aknavetővel támadták az amerikai erők alakulatait. A Bagdadtól ötven kilomé­ternyire nyugatra fekvő Fal­lúdzsa térségében kilőtt raké­ta eltalálta ugyan az ameri­kai páncélost, de csak csekély kárt okozott benne. Nem is­meretes egyelőre, hogy tör­tént-e személyi sérülés. Két aknagránát csapódott be haj­nalban az amerikai erők egy Moszul melletti támaszpont­jára. Csak kisebb anyagi kár keletkezett; egy tehergépjár­mű megrongálódott - közölte egy amerikai katonai szóvi­vő. Aknavetővel támadták a szerdára virradó éjszakán a Bagdadtól hatvan kilométer­nyire északkeletre fekvő Baakúba város repülőterén állomásozó amerikai csapato­kat is. Szemtanúk közlése szerint az aknagránátok célt tévesztettek. A támadók ki­léte mindhárom esetben is­meretlen. Ibrahim al-Dzsafarit, a síi­ta al-Dava párt szóvivőjét vá­lasztották meg szerdán Bag­dadban az iraki ideiglenes kormányzótanács első elnö­kévé. PARLAMENT A Fidesz a turizmus­ról. Az átgondolatlan kor­mányzati intézkedések ha­tására jövőre jelentősen csökkenhet a turizmus ver­senyképessége - mondta Lasztovicza Jenő, az ide­genforgalmi bizottság elnö­ke a párt frakciójának szer­dai sajtótájékoztatóján. „2004-ben a turizmus és a vendéglátás szereplőinek mintegy tízmilliárd forint többletterhet kell befizet­niük az államnak” - közöl­te kérdésre válaszolva Ko­vács Ferenc fideszes képvi­selő, a bizottság tagja. Mint elhangzott, a jövő évi költ­ségvetés kapcsán több olyan változtatás készül, ami a Fidesz szerint kedve­zőtlenül fogja érinteni a szektort. A képviselők el­mondták: az energia-áreme­lés, valamint a szállodai és éttermi szolgáltatások áfa­emelése rossz versenyhely­zetbe hozza az idegenforga­lom és vendéglátás szerep­lőit az EU-csatlakozás idő­pontjára. Az MDF az erdőgazdál­kodásról. A Magyar De­mokrata Fórum elengedhe­tetlennek tartja a törvényi szabályozás megváltoztatá­sát annak érdekében, hogy az erdőgazdálkodásban a részvénytársasági formáról át lehessen térni a közhasz­nú társasági formára - mondta Balsai István szer­dai sajtótájékoztatóján Bu­dapesten. „Kérjük, hogy az erdészeti hivatal tűzze na­pirendre a lakott területek­kel közvetlenül érintkező, forgalmas helyeket érintő erdők ügyét, és az Ország- gyűlés, illetve a kormány vizsgálja felül az agrártámo­gatásokról szóló miniszteri rendelet erdészeti fejezetét” - mondta Balsai István. Tony Blair nem hajlandó lemondani Nemcsak a pusztító fegyverek számítottak London (MR) - A brit mi­niszterelnök a bírálatok elle­nére nem kíván lemondani. Az ellenzék és a sajtó egy ré­sze úgy véli, hogy a kormány­zat szakértőjének öngyilkos­sága után Tony Blaimek tá­voznia kellene posztjáról. Az ötvenéves Blair sajtóérte­kezletet tartott, majd elrepült Barbados szigetére, ahol szabad­sága egy részét tölti. Szombattól Tony Blair kabinetje lesz min­den idők legrégebb óta hatalmon lévő brit munkáspárti kormá­nya. A miniszterelnök ezzel állt az újságírók elé és ennek jegyé­ben verte vissza szokásos havi sajtótájékoztatóján azokat a tá­madásokat, amelyek - az első kommentárok szerint - kor­mányzása legnehezebb korszakát zárták, közvetlenül éves szabad­sága előtt. Az újságírók ugyan nem szólíthatták fel a miniszter­elnököt, hogy mondjon le, de jó néhány kérdés közvetlenül vagy közvetve Blair és kormánya eset­leges távozását firtatta. A kor­mányfő azonban meglehetősen magabiztosan utasította el a bur­kolt felszólításokat. Nem volt megbékélés Korábban még más európai fő­városok sajtójában is felbukkant az a feltételezés, hogy Blair ma valamiféle megbékélést ajánl a vele háborúságban álló média­óriásnak, a BBC-nek, ez azonban nem történt meg. A kormányfő minden kérdést, ami az iraki tö­megpusztító fegyverekkel kap­csolatos titkosszolgálati anyagok feldúsítását célozta, vagy ami az ő szerepére vonatkozott a fegy­verzetszakértő öngyilkosságá­ban, azzal hárította el, hogy r.em akar elébe menni az ügyet vizs­gáló független testület megálla­pításának. A burmai junta sanyarú hónapjai MIANMAR (BURMA) LAOSZ THAIFÖLD Bengál­öböl » Dólkoiet-Azsioi Országok Szövetsége Május 30.: A demokrata ve­zért, Aung San Suu Kyit speciális „védőőrizetbe” veszik, miután a kormány gépkocslkonvoját egy tö­megből támadás éri. Újabb EU-szankcíók - befagyaszt ják a katonai vezetők számláit és erősítik a fegyverembargőt. Június 26.: Japán leállítja a gaz­dasági segélyezést, sőt követeli a 224 millió dolláros adósságot. Július 20.: A maláj miniszterelnök Mahathir Mohamad valószínűsíti, hogy Burmát kizárják a DÁOSZ*-ból, ha nem engedik szabadon Suu Kyit. Július 26.: A junta tagadja, hogy meg akarja dönteni a kormányt néhány tag segítségével. A katonaság 1988-ban ragadta magához a hatalmat Mianmar- ‘ bán. Suu Kyi hiába nyerte meg a válasz-1 f fásokat 1990-ben, nem engedték hatalomra kerülni, sőt már hé-: romszor is börtön­be zár- i ták. Július 28.: Bush drasztikus szank­ciókat ír elő, korlátozza a bur­mai importot és befagyasztja a katonai vezetők számláit. Augusztus 1.: Megbeszélést tartanak Thaiföld, Laosz, Kam­bodzsa és Mianmar miniszte­reinek részvételével, hogy megol­dást találjanak a béke megterem­tésére, és hogy a demokratikus kormány átvehesse a hatalmat. Rangoon: Suu Kyit eszméi miatt őrizetbe vették és bezárva tart ják. több másik "visz szaeső” társával együtt. GRAPHIC NFWS sk Kladóvezető- felelős kiadó: Szabó Miklós (sabp9inform.hu)­f&Í8&~m&wlm\WŰQÍí u w Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (szokene@inform.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 0640/424-424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeiadás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357

Next

/
Thumbnails
Contents