Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-03 / 153. szám
2003. július 3., csütörtök ÉSZAK-MA6YAR0RSZÁG % SZIRÉNA / HIRDETÉS / 8 HÍRCSOKOR 0 Biztos pénz. Az egyik bocsi büfében nyitvatartási idő alatt törte fel az ismeretlen elkövető a helyiségben lévő nyerőautomatát. A kazettából több mint 100 ezer forintot kiemelt, majd kámforrá vált. 0 Kirámolt vltyilló. A Zsóry-dűlőben található hétvégi ház spalettaablakát feszítette le, és törte be az üveget a tolvaj. A helyiségből különféle holmit szedett össze és vitt magával. Ide esett az utas - mutatja Szanlszló György Egyensúlyát vesztette az utas Miskolc (ÉM - PT) - Könnyű sérüléssel szállították kórházba azt az utast, aki az MVK miskolci járatán, a 29-es autóbuszon vesztette egyensúlyát és esett a vezetőfülkét elválasztó üvegnek a minap.* Az üveg betört, az idősebb személy könnyebben megsérült. Szaniszló György, az MVK Rt. forgalombiztonsági csoportvezetője a tömegközlekedési eszközön történt balesettel kapcsolatban elmondta, hogy normál fékezés közben billent ki egyensúlyából az utas. Százharmincmilliós fogás Szeged (MTI) - Több mint 20 kilogramm, mintegy 130 millió forint értékű heroint találtak egy bolgár mikrobuszban Nagylakon a vámosok. Az autó gáztartályában egy utólagosan elhelyezett fémtartályt fedezett fel kedden egy vámos. A hivatalos tájékoztatás szerint a tartályban 40 csomagban rejtették el a kábítószert, amelyet a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága lefoglalt. A mikrobuszban hat bolgár állampolgár utazott, belépéskor a zöldfolyosót választották, úti céljuknak Németországot jelölték meg. A gépkocsivezetőt előzetes letartóztatásba helyezték, és visszaélés kábítószerrel alapos gyanúja miatt megindult ellene az eljárás. APEH-ügy: most már nem a nyomozó hivatal nyomoz Miskolc (ÉM - PT) - Az APEH-veszte- getéses ügyben előbb a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kezdte meg a nyomozást, majd hatáskör hiányában az ügyészségi nyomozó hivatal vette át az ügyet. Most azonban ismét a rendőr-főkapitányság nyomoz. A változás oka Dr. Martossy György, a B.-A.-Z. Megyei Főügyészség szóvivője a változás okáról elmondta: a Legfőbb Ügyészség előbb úgy ítélte meg, hogy a cselekmény minősítése fontosabb ügyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés alapos gyanúja olyan ügy, ami a fontosabb kategóriába tartozik. Ezért azt az ügyészségi nyomozó hivatalnak kell vizsgálnia. Most azonban az az álláspont alakult ki, hogy az ügy nyomozására az eredeti hatáskör szerint az ügyészség irányítása mellett a rendőrségnek is hatásköre van. Ezért a nyomozás visszakerült a főkapitányságra. ■LÜZMÉNYEK Az APEH társas vállalkozásokat ellenőrző csoportjának előzetes letartóztatásban lévő tagjai ellen indult nyomozás adatai szerint az APEH-revizorok, esetenként ötvenezer-, ötszázezer és másfél millió forintot kaptak azért, hogy az adótartozást mérsékeljék. A TÁRGYALÓTEREMRŐL JELENTJÜK u u iU u u a i i u ( u u ( u k k i 11 i u t t « t t i i i • i i u 11 i i A bíróság szerint sincs megfelelő bizonyíték Nem akármilyen fordulat a lillafüredi tűzpárbaj nyomán indult büntetőügyben Miskolc (ÉM - PT) - Jelentős fordulat következett be a két éve Miskolcon elkövetett zálogházi rablás és az azt követő lillafüredi tűzpárbaj során meglőtt elsőrendű vádlott, valamint a móri ügy kulcsfigurájaként ismertté vált H. Szilárd ügyében megtartott szerdai tárgyaláson. A B.-A.-Z. Megyei Bíróság dr. Háger Tamás vezette három ős bírói tanácsa ugyanis úgy ítélte meg: a jelenleg rendelkezésre álM ..................... A bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást. dr. Háger Tamás bíró ................................................ ló bizonyítékok nem elégségesek ahhoz, hogy kétséget kizáró döntést hozhassanak a vádlottak ügyében. Ezért az ellenük indíMegnézték a helyszíni felvételeket tott eljárást felfüggesztették és bizonyításkiegészítést rendeltek el az ügyészség számára. (Mint ismert, ebben az ügyben a központi ügyészségi nyomozó hivatal nyomozott annak idején.) Az elsőrendű vádlottat (akit annak idején a lillafürdei tűzpárFotő: Puskár Tibor baj során a rendőrök megsebesítettek és elfogtak), valamint a pótváddal az ügy másodrendű vádlottjává váló H. Szilárd ellen több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat. Mindkét perbe fogott férfi tagadta ennek a bűncselekménynek az elkövetését. H. Szilárd pedig azt állította: a bűncselekményben nem vett részt. Nem is járt Miskolcon. Tegnap a bíróság a bűncselekmény után készült jegyzőkönyvet ismertette, majd a helyszínen rögzített videofelvételt tekintették meg, amin a sorszámmal ellátott nyomokat, golyókat, lefoglalt tárgyakat eszközöket vették fel. Eltűnt a ruha Az elsőrendű vádlott azt kérdezte a bíróságtól: hová lett az a ruhája, amiben annak idején ELŐZMÉNYEK • 2001. augusztus 27-én délelőtt 9 órakor fegyveres rablás történt Miskolcon a Győri kapui zálogházban. • A rendőrség lezárta a városból kivezető utakat. • Egy járőrpáros a gyanúsan menekülők Peugeot-ja után hajtott. • Lillafüreden az ámokfutők járműve az árokpartra csúszott. • A rendőrkocsi Is melléjük ért és ekkor a menekülők tüzet nyitottak a járőrökre sorozatlövő fegyverből. • A két rendőr viszonozta a tüzet és eltalálták az egyik rablót (elsőrendű vádlott), aki már nem tudta elhagyni a helyszínt. • Társa a Bükkben eltűnt. • A meglőtt férfit kórházba szállították és megoperálták. • A férfi közölte: nem mond semmit, mert levágják a kezelt. A nevét sem volt hajlandó elárulni. elfogták. Jegyzőkönyv ugyan van arról, mit foglaltak le tőle, és arról is, hogy a bűnjeleket átadták a börtönnek. A börtönbe azonban a ruhák már nem érkeztek meg. A bíróság most utólag megkísérli kideríteni: hová lett ez a fontos bizonyíték. Kimaradt elemek A bíróság megjegyezte: komoly munkát végzett a nyomozó hatóság, de kimaradtak fontos elemek. Ilyen például az, hogy a rendőrök fegyverét nem foglalták le annak idején, és nem vizsgálta meg a pisztolyokat szakértő. De nem vettek szagmintát az autó kormánykerekéről sem. A bíróság megkísérli megtalálni az általa koronatanúknak nevezett néhány személyt is. Vannak olyan lehetséges szemtanúk, akik a lövöldözés idején a tetthelyen, vagy annak közelében jártak és tartózkodtak. Őket eddig senki nem hallgatta meg. Mire alkalmas a vád? Dr. Pereszlényi László és dr. Thaisz Andrea ügyvédek egyszerűen alkalmatlannak minősítették a bizonyítékokat arra, hogy azzal egyáltalán vádat lehetett volna emelni védenceik ellen. A tárgyalás végén a védelem képviselői, az ügyész és a bíróság is indítványt tettek különféle bizonyítékok beszerzésére. A taláros testület rövid zártkörű tanácskozás után határozott úgy: felfüggesztik az eljárást mindkét vádlott ellen. Életveszélyben az eltűnt Szikszó (ÉM - PT) - A 66 éves Soltész Gábor művesekezelésre érkezett a szikszói kórházba, de július 1-én éjszaka pizsamában és papucsban eltávozott az egészségügyi intézményből. Lakására azonban nem tért haza és életjelet sem adott magáról. Az orvosok szerint a férfi életveszélyes állapotba kerülhet az elmulasztott orvosi kezelés miatt. Ezért a rendőrség kéri, hogy aki a büt- tösi illetőségű férfi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 104-es vagy 107-es segélyhívó számokat. A férfiről annyit lehet még tudni, hogy vékony testalkatú és hajlott hátú. További friss hírekkel Elfogták a rendőrök Miskolc (ÉM) - Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a miskolci fiatalkorút, akit azzal gyanúsítanak, hogy a városban bezúzta egy személyautó ablakát és abból kiszerelte a CD-s rádiómagnót. A nyomozás eddigi adatai szerint a fiú több hasonló bűncselekményt is elkövetett már. Félmillió forintot érő „hulladék fém” Pácin (ÉM) - Lopás alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség azok ellen a fémtolvajok ellen, akik egy Pácin határában lévő tanya gazdasági épületének tetejét szemelték ki zsákmánygyűjtő helyül. Ezer négyzetméter alumíniumlemezt szedtek fel, és 600 méternyi alumíniumvezetéket is kitéptek. A jó pénzen értékesíthető színesfémek nagy valószínűséggel hulladékhasznosító telepen teszik pénzzé. Az okozott kár meghaladja a félmillió forintot. HIRDETÉS Megjelent a 5 */ CSAK 98 Ft! Ingyenes fényképes hirdetési lehetőség! Keresse az újságárusoknál és a rikkancsoknál! Hívja házhoz fotósunkat hétköznap a 06-40/424-424-es kékszámon illetve érdeklődjön irodánkban: Miskolc, Széchenyi út 94. O n i o ih