Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-25 / 172. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # 2003. július 28., hétfő 9 radhatatlan szpíkere dr. Márkus Gábor főrendezőt hívta fel a pódiumra, aki elmondta, hogy idén is nagyon jó hangulatot szeretnének teremteni a Nagyhét idején, melyhez az égiek segítségére is számítanak. Véleménye szerint a városlakók megszerették, magukénak érzik a sorozatot, melynek eddigi, ország-világra szóló sikere éppen ezért közösnek mondható. Büszkén Pálffy Gábor, a főtámogató TVK Rt. kommunikációs vezetője reményét fejezte ki, hogy dolgozóik, vendégeik, sőt a városban tevékenykedő beruházóik is jól érzik majd magukat a következőkben, majd frappánsan így fejezte be mondandóját: „A főszponzor mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet!”. Az augusztus 1-jén megrendezendő Jabil 1/3 Maraton futóverseny névadó cégének, a Jabil Rt.-nek a vezér- igazgatója, Vitvera László büszke, hogy harmadik éve támogathatják a triaüonünnepet. Véleménye szerint az ünnepléshez azonban a hétköznapok nyugalmára is szükség van, melyhez dolgozóik révén ők is jelentős mértékben hozzájárulnak. Egyedül nem megy!- A város már régen nem tudta volna megrendezni ezt a világraszóló eseménysorozatot a szponzorok nélkül - hangsúlyozta Koscsó Lajos, a Szervező Bizottság elnöke, Tiszaújváros alpolgármestere. - Szerencsére idén is sokan mellénk álltak, melyért mindenkinek köszönettel tartozunk. Valamennyi résztvevőnek jó sportolást és jó szórakozást kívánok az augusztus 3-ig tartó fiesztán! Ezennel a TVK Triatlon Nagyhét 2003-as sorozatát megnyitottalak nyilvánítom! www.boon.hu http://sport.boon.hu További cikkek! Hirdetés „A főszponzor mit tehet? Örül neki, hogy itt lehet!” A kosarasok, a görkorcsolyások és a futók kezdték meg a sorsjegy gyűjtögetést Világbajnokok!!! Hihetetlen izgalmak közepette, a döntőt végig irányító magyar férfi vízilabda-válogatott a rendes játékidő 8-8-as döntetlenje után hosszabbításban 11- 9-re verte Olaszország legjobbjait, s aranyérmet nyert a barcelonai világ- bajnokságon. Legutóbb 30 éve, az első póló-vb-n volt a világ legjobbja a magyar válogatott. A döntőben: Magyarország - Olaszország 11-9 (2-1, 2- 3, 2-1, 2-3, 1-0, 2-1 ). Gól: Biros, Madaras 3-3, Kásás 2, Molnár, Steinmetz B., Kiss G. 1-1. Fotó: MTI Kapérit kizárták Miskolc (ÉM - SZ1S) - Nem járt szerencsével Kapéri Levente, a Diósgyőri Atlétikai Club junior-korcsoportos gyaloglója a szombaton, Finnországban megrendezett Euró- pa-bajnokságon. Szűcs József tanítványa a tamperei atlétikai stadionban megrendezett 10 küométeres gyaloglás kétharmadáig jól tartotta magát, a táv befejező harmadában azonban a meglehetősen szubjektív módon ítélkező bírák egy olasz, egy orosz és egy szlovák vetélytársával együtt „szabálytalan gyaloglásért” kizárták a versenyből. A rendkívül csalódott sportember egyéni csúcsát megközelítve a 6-8. hely valamelyikén fejezhette volna be a rangos erőpróbát. Az érmeken végül is az orosz Parvatkin, a szlovák Blazek és a spanyol Arcilla osztozott. A másik magyar induló, Csont Attüa a 16. helyen ért célba. Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - Az ötödik alkalommal életre hívott TVK Triatlon Nagyhét ünnepélyes megnyitóját július 26-án, szombaton este tartották meg Tiszaújvárosban. Tegnap már három sportág képviselői kezdték el a szerencsés esetben értékes ajándékokat érő sorsjegyek gyűjtögetését. A Dísztéren összesereglett érdeklődőknek a Derkovits Művelődési Központ Majoréit Együttese és Fúvószenekara adott pergő ritmusú, látványos műsort. Ezt követően Péter Attila, az eseménysorozat hosszú évek óta fáTalmácsi hatodik Sachsenring (MTI) - A 125 kcm-es géposztályban versenyző Talmácsi Gábor idei legjobb eredményét elérve a 6. helyen végzett a gyorsasági motoros-világbajnokság vasárnapi Német Nagydíján, a Sachsenringen. A magyar versenyző remeklését mutatja, hogy a 17. pozícióból rajtolva verekedte be magát az élcsoportba. Teljesítményéért 10 pontot kapott, így az összetettben továbbra is a 15. helyen áll. Lénárt Péter a 22. lett, Tóth Imre feladta a viadalt. A futamot az olasz Stefano Perugini nyerte. Az eredmények: 125 kcm (37 induló): 1. Perugini (olasz, Aprilia) 40:11.124 p, 2. Stoner (ausztrál, Aprilia) 40:11.336, 3. de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 4:11.499, ... 6. Talmácsi Gábor (Aprilia) 40:22.915, ...22. Lénárt Péter (Honda) 41:47.579. A vb-pontver- seny állása: 1. Pedrosa 137 pont, 2. Perugini 117, 3. Cecchinello (olasz, Aprilia) 105, ...15. Talmácsi Gábor 33. 250 kcm: 1. Rolfo (olasz, Honda) 42:06.199 óra, 2. A. Nieto (spanyol, Aprilia) 42:06.349, 3. de Puniet (francia, Aprilia) 42:06.486. A pontverseny állása: 1. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 129 pont, 2. A. Nieto 126, 3. Rolfo 122. MotoGP: 1. Giber- nau (spanyol, Honda) 42:41.180 p, 2. Rossi (olasz, Honda) 42:41.240, 3. Bayliss (ausztrál, Ducati) 42:54.387. A pontverseny állása: 1. Rossi 187 pont, 2. Gibernau 158, 3. Biaggi (olasz, Honda) 130. Gibernau (15) Rossit előzte meg Játsszon és nyerjen az Észak-Magyarország és a TVK közös játékán! Díjaink: 1. Mountain bike kerékpár 2. Hőlégballonos utazás 3. Mountain bike kerékpár 4. Sétarepülés Miskolc felett (3 fő) 5. Sétarepülés Miskolc felett (3 fő) 6. Sétarepülés Miskolc felett (3 fő) 7. Triatlon ajándékcsomag Gyűjtse össze 4 részes mozaikjátékunk darabjait!- A helyesen összeállított képet ragassza fel egy levelezőlapra! Sorsolás: 2003. augusztus 3., Tiszaújváros További információ: 06-49/544-434 Augusztus 1-jéig, személyesen vagy postai úton juttassa el címünkre: Észak-Magyarország Regionális Iroda 3580 Tiszaújváros, Szent István u. 1/a ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 A TVK Triatlon Világkupa fő médiatámogatója tvk a marion vuagKupa névadó főszponzora Tiszaújvárosban hangolnak Tiszaújváros (ÉM - PA) - Mától augusztus 8-ig Tiszaújvárosban edzőtáborozik a decemberi horvátországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott. A csapat július 30-án és 31-én (Tiszaújvárosban és Miskolcon), egyaránt 18 órakor felkészülési mérkőzést vív a Koreai Köztársaság legjobbjaival. A közel kéthetes programot egy kajaktúra is színesíti: augusztus 2-án és 3-án a játékosok Tokajtól ereszkednek le a Tiszán három hajóval. A külföldre igazoltak közül egyedül Szrnka Hortenzia áll Mocsai Lajos szövetségi kapitány rendelkezésére. Németh Helga, Siti Eszter, Farkas Ágnes és Balogh Beatrix most nem tréningezik együtt a többiekkel. A súlyos lábsérüléséből lábadozó Sugár Tímea is a keret tagja, a ferencvárosi kapus a rehabilitációját a válogatottnál végzi. A tiszaújvárosi keret Kapusok: Pálinger Katalin, Sirina Irina, Sugár Tímea. Mezőnyjátékosok: Lovász Zsuzsa, Mehlmann Ibolya, Görbicz Anita, Ferling Bernadett, Bohus Bea, Kulcsár Anita, Szrnka Hortenzia, Kindl Gabriella, Tóth Mária, Tóth Tímea, Kirsner Erika, Nagy Ivett, Pigniczki Krisztina. www.beem.fetu http://sport .boon.hu További cikkek! HÍRCSOKOR 0 Aranyérmesek. Az előzetes várakozást alaposan túlteljesítve a Lőrinczy Péter, Szabó Kornél duó aranyérmet szerzett a könnyűsúlyú kétpárok versenyében a 23 éven aluliak evezős-világbajnokságán, Belgrádban. Szintén kellemes meglepetést okozott a könnyűsúlyú egy- párban induló Kónya Aliz teljesítménye, aki a 4. helyen végzett. 0 Divós győzelme. A doppingolás miatt kapott kétéves eltiltása után nemrégiben visszatért Divós Katalin nyerte a Veszprémben rendezett meghívásos kalapácsvető versenyt. A szombathelyi atlétanő 67.40 m-rel idei legjobbját nyújtotta, a 2. helyen Marx Lívia végzett, a 3. pedig Németh Barbara lett. Lehetőség - sportolóknak Budapest, Miskolc (ÉM) - A Nemzeti Sportszövetség megbízásából a Sport- plussz Kft. egy komplex, az egész országot homogénan lefedő sportolók, sport- szerető emberek vásárlási szokásaihoz igazodó információs rendszert hoz létre. Az információs rendszer lehetőséget teremt arra, hogy minden versenyengedéllyel rendelkező sportoló jelentős megtakarításokat érjen el napi vásárlásai során és a folyamatosan feltöltésre kerülő adatbázis egyre több hasznos információval segít az eligazodásban. További információ a www.snortplussz.hu oldalon olvasható. Stán Sándor, a bajnok Miskolc (ÉM - SZIS) A Kl-1000 méteres futamban győztes, 4. korcsoportos Stán Sándor révén bajnoki aranyérmet ünnepelhetett Sukorón a DKSC-MISI. Az utánpótlás-korosztályos kajak-kenu országos bajnokság K4-1000 méteres szármában a Bagdi Beáta - Nagy Adrienn - Sza- kolczay Fédra - Fiegler Tímea kvartett a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. Valamennyi sportoló felkészítését Rajnai Sándor és Rajnai Tibor irányítja.