Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-23 / 170. szám

2003. július 23., szerda ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Mádi László (Fidesz) saj­tótájékoztatóján elmondta: pártja országgyűlési frakció­ja tiltakozik a lakáshitelek adókedvezményének meg­szüntetése ellen. „Kísért a múlt. A szocialisták számára a jövő a múl­tat jelenti” - mondta. 0 Halottak Szaddám Húszéin fiai? A Pen­tagon értesülései szerint nagy a valószí­nűsége annak, hogy a megbuktatott iraki elnök két fia, Kuszaj és Udaj a kedd dél­előtti moszuli házostrom áldozatai között van. A két Szaddám-fiú halálát hivatalo­san mindazonáltal nem erősítették meg. Az MSZP javaslatra vár Budapest (MR) - Az MSZP a szabad de­mokraták javaslatára vár ahhoz, hogy megkezdődhessen a két párt közötti tár­gyalás a jövő évi adóelképzelésekről - kö­zölte a szocialista pártelnök. Kovács Lász­ló hangsúlyozta: kész minden javaslatról tárgyalni, mert nem elvben ellenzik az adócsökkentést, hanem úgy látják, hogy a gazdaság helyzete jövőre erre nem ad le­hetőséget. Kuncze Gábor, a Szabad De­mokraták Szövetségének, elnöke korábban azt mondta, hogy egyeztetéseket javasol a jövő évi adótervekkel kapcsolatban kialakult koalíciós vita megoldására. ETA-bomba. Tűzoltók biztonsági ügye­letet tartanak az alicantei Bahia Hotel kö­rül július 22-én, miután az ETA baszk ter­rorszervezet bombája robbant az épületben és több embert megsebesített Fotó: EPA ________.......................*>•* L l I -i g*“ ■ Wm-. -A*r -..*r mr• "*■& Annán: világos menetrendet! New York (MTI) - Kofi Annán ENSZ- főtitkár az iraki szuverenitás teljes hely­reállításáig vezető világos menetrend felál­lítását szorgalmazza a Biztonsági Tanács (BT) keddi ülése előtt közzétett jelentésé­ben. Iraki különmegbízottja, Sergio Vieira de Mello tapasztalatai alapján Annán úgy látja, hogy a demokráciát nem lehet kívül­ről az irakiakra erőltetni, hanem annak belülről kell jönnie. Az ENSZ-főtitkár be­számol, az iraki foglyokkal való amerikai bánásmódra vonatkozó aggodalmakról. Úgy véli, hogy a városi lakosság életkö­rülményei inkább romlottak, semmint ja­vultak. A biztonság valamennyi iraki el­sődleges gondja maradt - állapítja meg az AFP szerint. A főtitkár üdvözli az ameri­kaiak által összeválogatott iraki kormány­zótanácsot, de sürgeti széles képviseleti alapokon álló vezető szerv megalakulását. A hatékony kiil- és biztonságpolitikáért „2001. szeptember 11. után meg kellett volna vitatni az Európát érintő következményeket” Budapest (MTI) - A haté­kony európai kül- és bizton­ságpolitika kialakítását szor­galmazta Fischer német kül­ügyminiszter és Verheugen, az Európai Bizottság bővítési biztosa a külképviselet-veze­tői értekezleten kedden. zá. Joschka Fischer azt mondta, hiba volt, hogy 2001. szeptember 11. után az európai államok nem ültek össze a legmagasabb szin­ten a teendőket megbeszélni, pe­dig „meg kellett volna vitatni az Európát várhatóan érintő követ­kezményeket”. „A transzatlanti partnerség­hez rendkívül nagy szükség van egy erős Európára. Ez az Egye­sült Államok érdekeit is szolgál­ja, nincs szó konkurenciaharc­ról” - fogalmazott Joschka Fi­scher a magyar nagykövetek, fő­konzulok és konzulok előtt. Dinamikát hozhat Hozzátette: az iraki válság jól mutatta, hogy az EU nem volt fel­készülve a történtekre, és rávi­lágított az európai kül- és bizton­ságpolitika reformjának elodáz- hatatlanságára. Günter Ver­heugen szerint az európai kül­Kovács László (balra) Joschka Fischer társaságában ügyminiszteri poszt létrehozása kedvező minőségi változást jelent a közös európai kül- és biztonság- politika terén, hiszen a tisztség betöltője dinamikát hozhat a kö­zösségbe, és bár döntéshozó jog­gal nem rendelkezik majd, meg­nehezítheti az egyes tagállamok vétólehetőségét. A bővítési biztos óva intett az európai „anti-ame­Fotó: EPA rikanizmus” esetleges kialakulá­sától, ugyanakkor azt mondta, a terrorizmust nem lehet legyőzni kizárólag katonai eszközökkel. „A terrorizmus okait kell meg­szüntetni, fel kell lépni a szegény­ség ellen, szigorú emberi jogi po­litikát kell folytatni, fel kell szá­molni a gazdasági globalizáció kedvezőtlen hatásait” - tette hoz­Mérlegen a fenyegetettség Fontos dokumentumnak ne­vezte a Javier Solana, az EU fő­megbízottja által előterjesztett ja­vaslatot, amely az Európát érin­tő fenyegetettségeket veszi szám­ba, és a megelőzés szerepét hang­súlyozza. Az európai alkotmány tervezetének az Európai Bizott­ság jövőjére vonatkozó részéről a két politikus különböző állás­pontot fogalmazott meg. Tűé] jJ 'SJ j'J U-UJJ :: ' forurh,boőft.hu Szóljon hozzá! \—1 Januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat Először 2007-ben fizetnének plusz teljes havi járandóságot Budapest (MTI) - A nyug­díjasok a kormány javaslata szerint januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat - mondta Máté Dániel, a Pén­zügyminisztérium szóvivője az MTI-nek kedden. A szóvivő elmondta, hogy a tervek szerint 2007-ig minden év­ben 1-1 heti nyugdíjjal többet fi­zetnek ki, és így 2007 januárjában folyósítanának először teljes 13. havi nyugdíjat. A szóvivő elmond­ta, hogy az 53. heti nyugdíj kifi­zetését az idén elfogadott szociá­lis törvénycsomag novemberre irányozta elő, vagyis a változta­táshoz törvénymódosításra lesz szükség. A 13. havi nyugdíj be­vezetése szerepelt az MSZP vá­lasztási ígéretei és utóbb a kor­mányprogram célkitűzései között. Tavaly novemberben a szociális törvénycsomag vitájában Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter elmondta: a 13. havi nyugdíj időarányos bevezetése 2003-ban 33 milliárd forint kiadást jelent. A törvény szerint mintegy 2,6 millió személy jogosult a 13. havi nyugdíj egynegyedére, az el­látás átlagos összege 12 600 forint. Csehák Judit akkori magyaráza­ta szerint ez az összeg a nyugdíj­ba be nem épülő, 2,1 százalékos évi nyugdíjemelési többletnek fe­lel meg. Az Egészségügyi, Szociá­lis és Családügyi Minisztérium kedden nem kívánta kommentál­ni a Pénzügyminisztérium szóvi­vőjének azon nyilatkozatát, hogy a nyugdíjasok, a kormány javas­lata szerint, csak januárban kap­nák meg az 53. heti nyugdíjat. Csalódott szervezetek Elfogadhatatlannak és veszé­lyesnek tartják a nyugdíjasszer­vezetek a kormány döntését. Mihalovits Ervin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke: az Országgyűlés már korábban elfogadta azt a jogszabályt, ame­ly szerint az egyheti többletjára­dékot novemberben utalják a jo­gosultaknak. Emlékeztetett arra, hogy a döntés megszületésekor kormányzati nyilatkozatok sze­rint megvolt a kifizetés fedezete. Harcok Libériában: hatszáz halott Monrovia (MTI) - Több mint 600 halálos áldozatot követeltek a kormánycsa­patok és lázadók között Monroviában dúló fegyve­res összecsapások az elmúlt napokban - jelentette be kedden Dániel Chea libé­riái védelmi miniszter. Se­gélyszervezetek becslése sze­rint mintegy százan vesz­tették életüket a főváros több pontját érő tüzérségi tűzben. A halottak többsé­ge azon tízezrek közül ke­rült ki, akik Monrovia bel­városába és a diplomatane­gyedbe húzódtak a nagyobb biztonság reményében. Hazatoloncolják a behajózókat Washington - Az ameri­kai hatóságok hétfőn hazato- loncoltak 15 kubait, akiket a tengeren tartóztattak fel nem­rég, amint Florida felé hajóz­tak. Philip Reeker, a wa­shingtoni külügyminiszté­rium helyettes szóvivője kö­zölte: az amerikai szervek biztosítékot kaptak a kubai illetékesektől arra, hogy a Gaviota (Sirály) 16 nevű kishajót hatalmába kerítő 12 kubait nem fogják halálra ítélni. Reeker közölte, hogy a 12 kubai otthon legfeljebb tíz évet kaphat, mert nem hajó­eltérítésért, hanem csak fegy­veres rablásért, illetve em­berrablásért vonják őket fele­lősségre. A kivándorlójelöltek három biztonsági őrt is ma­gukkal ragadtak a kishajón, őket szintén hazatoloncolták. Az al-Kaida tagjait fogták el Az adakozással gyilkosokat segíthetnek Dzsidda (MTI) - Az Oszama bin Laden által szervezett al- Kaida terroristacsoport tagjai azok a személyek, akiket a na­pokban tartóztattak le Szaúd-A- rábiában - jelentette be a szaú- di belügyminiszter. Najef bin Abdel-Aziz herceg kedden pub­likált közlése szerint megtalál­ták az összekötő szálat a három különböző helyszínen elfogott terroristák között. Arról nem nyilatkozott, honnan származ­nak a náluk talált fegyverek, de közölte, hogy teherautókat is le­foglaltak, amelyek csak arra vártak, hogy robbanóanyaggal rakják meg, és létfontosságú in­tézmények ellen vessék be őket. A belügyminiszter az as-Sark al- Avszat című arab lapnak nyilat­kozva felszólította honfitársait, hogy ne adakozzanak gyanús csoportoknak, mert azzal aka­ratlanul is gyilkosságokhoz já­rulhatnak hozzá. Szíria visszautasítja Bush vádjait Irán: az USA támogatja a terroristákat Damaszkusz (MTI) - Szíria és Irán visszautasította George Bush amerikai elnök előző nap elhangzott vádjait, ame­lyek szerint ez a két ország terroristáknak ad menedéket. Bush texasi birtokán, ahol Silvio Berlusconi olasz minisz­terelnököt látta vendégül, ismét elmarasztalta Iránt és Szíriát ter­roristák gyámolításáért. „Tehe­rán és Damaszkusz ezzel árt a közel-keleti békefolyamatnak” - mondta az amerikai elnök. Kamal Harazi iráni külügymi­niszter hétfő este visszautasítot­ta George Bush állítását, és az Egyesült Államokat vádolta meg terroristák támogatásával. - Irán harcol a terroristák ellen - mondta Harazi az AFP-nek Pre­toriában, ahol az iráni-dél-afri- kai vegyes bizottság ülésén vesz részt. Az iráni külügyminiszter megjegyezte: az amerikaiak je­lenleg Irak minden zugát el­lenőrzik. Ebből arra a következ­tetésre jutott, hogy Washington támogatja az iraki bázisú Mod- zsahedin Halk (Nép Szent Har­cosai) iráni fegyveres ellenzéki csoportot, amelyet ismert terro­rista szervezetnek minősített. A szíriai külügyminisztérium ma­gas rangú tisztviselője kedden úgy értékelte az amerikai elnök kijelentéseit, mint „az Egyesült Államok folyamatos nyomásá­nak részét”. A damaszkuszi kor­Bush úr vádjai nem újak, megszoktunk már Szíriában hasonló kijelentéseket. Bouszaina Smban .................................................ff mány tájékoztatási osztályának vezetője szerint ez a nyomás összefügg Szíriának a közel-kele­ti térség eseményeivel, az izrae­li-palesztin békefolyamattal vagy az iraki háborúval kapcso­latos „világos álláspontjával -.’ Gyermekhalandóság az utódállamokban Róma (MTI) - ENSZ-je- lentés szerint sok volt szo­cialista országban a gyer­mekhalandósági arány jóval magasabb, mint amit hiva­talosan beismernek, s igazi válságról lehet beszélni. Az ENSZ szakértőinek kutatá­saira támaszkodva jutott ar­ra a következtetésre, hogy a megvizsgált tíz államban akár négyszeres is lehet a különbség a hivatalos és a tényleges adat között. A kedden nyilvánosságra ho­zott jelentés 9 érintett orszá­got sorol fel: Azerbajdzsánt, Grúziát, Kazahsztánt, Kir- gizisztánt, Örményországot, Romániát, Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt és Üzbe- gisztánt. A rés a hivatalos és a tényleges adat között a romániai ötven százaléktól az azerbajdzsáni négyszeres arányig terjed. Harcok a fővárosban is Libéria fővárosában is kiújultak a ka­tonai összecsapások az elmúlt napok­ban, fgy folytatódik a jelenlegi kor­mány mégdöntését szorgalmazó fel­kelők által kirobbantót polgárháború az afrikai országban. Monrovia két hónapon belül már harmadszor válto­zott véres csatatérré. ;( 1 Elnöki hivatal Lázadó erők Hétfő: A lázadók bombatáma­dást intéztek a város diplomá- ciai kerülete ellen. A harcokban legalább 60 ember vesztette életét." f% „ ., ,t. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (sí __ UdMm.'WMzitMmn # Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika (: Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424-424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-260, e mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0646/502 900, telefax: 06-46/501 262. E mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526 626. ISSN 0133-0357 ^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents