Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-21 / 168. szám

2003. július 21., hétfő ÉSZJUt-RMGYARORSZlGi ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Óriási szavazattöbbséggel újraválasz­totta pártelnöki tisztében Edmund Stoi- bert szombaton Nürnbergben a Német Ke­resztényszociális Unió (CSU) kongresszu­sa. Stoiber, aki Bajorország miniszterelnö­ke is, a küldöttek 97 százalékának szava­zatát szerezte meg. 0 Válságba sodródott az albán kormány, miután lemondott a külügyminiszter és egy hozzá közel álló államtitkár, akiket felhá­borított, hogy nem sikerült javítani a balká­ni ország 3,1 milliós lakosságának életkö­rülményein. Ilir Méta külügyminiszter szom­batra virradóra köszönt le tisztségéről. 0 Újabb rakétákat állított hadrendbe Észak-Korea. A rakéták képesek elérni Ja­pánt - közölte dél-koreai védelmi minisz­térium. Szöulban hozzátették, hogy Phen- jan további tüzérségi eszközöket vont kö­zelebb a félszigetet kettéválasztó demar­kációs vonalhoz. Megverték a kormányzót Náblusz (MTI) - Szélsőséges paleszti­nok szombaton megverték, elrabolták és csak ötórás fogva tartás után engedték szabadon a ciszjordániai Dzsenín kor­mányzóját, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködik Izraellel. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai he­lyi vezetője, Zakarija Zubejdi közölte, hogy csoportja fogta el a kormányzót, mert „kö­ze volt számos bűncselekményhez, amelyet a palesztin nép ellen követtek el”. Szemtanúk elmondása szerint a Dzsenín belvárosán áthaladó 50 éves kormányzót álarcos fegyveresek feltartóztatták, és ki­rángatták kisteherautójából, és puskatus­sal agyba-főbe verték, majd betuszkolták egy másik gépkocsiba, és elvitték a város határában fekvő menekülttáborba. Néhány órával később a szélsőséges ve­zető mégis szabadon engedte a kormány­zót, miután egy közelebbről meg nem ne­vezett tisztségviselő felhívta a palesztin el­nöki hivatalból. Felülvizsgálandó igazolványok Budapest (MTI) - Kovács László kül­ügyminiszter azonnali hatállyal elrendel­te a magyarországi tiszteletbeli konzulá­tusok működésére vonatkozó rendelkezé­sek felülvizsgálatát. A külügyminiszter felfüggesztette azt az 1999-ben bevezetett gyakorlatot, hogy a tiszteletbeli konzulátusok kérésére a kép­viselet helyi alkalmazottai részére a Kül­ügyminisztérium körbélyegzővel ellátott „Igazolványát állít ki - mondta Tóth Ta­más külügyi szóvivő vasárnap. A Népszabadság információja szerint Kulcsár Attila, a K and H bank bróker­házánál történt sikkasztás gyanúsítottja évekkel ezelőtt arról kapott igazolványt a Külügyminisztériumtól, hogy ő a libériái tiszteletbeli konzul gépkocsivezetője. Tóth Tamás nem cáfolta, hogy az intézkedés összefüggésben van az üggyel. A papa óhajától eltérően, nem lesz uta­lás az európai alkotmányban az európai értékrend keresztény gyökereire - mond­ta pénteken Silvio Berlusconi, az Unió so­ros elnökségét betöltő Olaszország minisz­terelnöke Fotó: EPA Beismerték: Kelly volt a hír forrása Hosszú, példátlan összecsapás-sorozat zajlott a brit kormány és a BBC között London (MTI) - Hosszas ta­gadás után a BBC elismerte: a hét végén holtan talált Dávid Kelly volt a fő forrása annak a tudósításnak, amely a rádió és a kormány közötti példátlan háborúskodáshoz vezetett. Kelly - a védelmi miniszté­rium néhai iraki fegyverzeti ta­nácsadója - öngyilkosságát szombaton erősítette meg hiva­talosan a Scotland Yard. Tegyék „szexisebbé” A professzor halálához vezető fejlemények legfőbb eleme az a példátlan összecsapás-sorozat volt, amely a kormány és a BBC között robbant ki, miután a lon­doni rádió május végén azt állí­totta: Alastair Campbell, Blair vezető szóvivője ragaszkodott ah­hoz, hogy a tavaly ősszel közzé­tett hírszerzési dossziét tegyék „szexisebbé”, egyebek mellett ve­gyék bele azt, hogy az iraki tö­megpusztító fegyverek akkori­Szakértők nyomoznak Kelly south- moori házánál Fotó: epa bán 45 perces bevetési készült­ségben voltak. Kelly úgy keveredett bele eb­be a háborúskodásba, hogy a hír elhangzása után maga jelezte mi­nisztériumi elöljáróinak: a tudó­sítás előtt beszélt az iraki tömeg- pusztító fegyverekről a BBC ka­tonapolitikai tudósítójával. Lemondását követelték Mindezek után, vasárnap dél­után a BBC hirigazgatója, Richard Sambrook nyilatkozat­ban közölte: Kelly professzor volt a fő forrása az Andrew Gilligan katonapolitikai tudósí­tó által május végén készített tudósításnak. Többen követelték Kelly ha­lála miatt Tony Blair miniszter- elnök lemondását, főleg saját pártjából. Az ázsiai körúton tartózkodó miniszterelnök azonban a brit Sky News hír­tévének adott, vasárnap közölt interjúban egyértelmű utaláso­kat tett arra, hogy nem kíván lemondani. mm® www.boon.hu http://forum.boon.hu Szólionhozzá! Blair nem mond le Fotó: epa Felvágta a csuklóját Kellyt meghallgatása után három nappal találták hol­tan oxfordshire-i lakásától nem messze A rendőrség szombaton hivatalosan beje­lentette, hogy bal csuklója felvágásával követett el ön- gyilkosságot. Holtteste mel­lett megtalálták a kést is, né­hány fájdalomcsillapító tab­lettával együtt. Fenyegetés a kurdoknak Ankara (MTI) - Az Egyesült Államok ankarai nagykövete fi­gyelmeztette az Irak északi ré­szébe visszaszorult törökországi kurdokat, hogy erővel űzik ki őket a térségből, ha nem adják meg magukat. Róbert Pearson a Hürriyet cí­mű török napilapban vasárnap megjelent nyilatkozatában hang­súlyozta, hogy az Egyesült Álla­moknak határozott szándéka Irak északi részének megtisztítá­sa a Törökországból érkezett kurdoktól. „Azt akarjuk, hogy Irak felől ne fenyegesse semmi­lyen veszély Törökországot” - mondta a diplomata. Kijelentette, hogy a törökor­szági kurdoknak csak két válasz­tásuk van: vagy megadják magu­kat, vagy szembe kell nézniük tetteik következményeivel, vagyis azzal, hogy katonai erő alkalmazásával semlegesítik őket. Év végére aláírhatják a megállapodást Kezdődnek a hivatalos tárgyalások a Nemzeti Fejlesztési Tervről LAPSZEMLE Az európai romákért Frankfurt (MTI, Pano- ráma-EU) - Derűlátásra ad okot a kilencmUliós európai roma népesség jövője szem­pontjából, hogy a nemrég tartott budapesti tanácsko­záson elfogadott nyilatko­zattal kilenc európai állam kormányfői, nemzetközi se­gélyszervezetek, az EU és a Soros Alapítvány elkötelez­te magát e legnagyobb lé­lekszámú európai kisebbség társadalmi integrálása mel­lett - mutatott rá a Frank­furter Allgemeine Zeitung. A német konzervatív új­ság egyúttal emlékeztetett: a hivatalos ígéretek, fogad­kozások és azok megvalósu­lása között gyakran egész világok húzódnak; a csaló­dások szinte menetrendsze­rűek. Mégis ok a derűlátás­ra az, hogy ezúttal kilenc miniszterelnök vállalt poli­tikai és erkölcsi felelősséget „Európa szégyenfoltjának” eltüntetéséért. A másik biz­tató körülmény: a romák soraiban akadnak fiatal nők és férfiak, akik jól képzet­tek, és hajlandók a társadal­mi szerepvállalásra. Más kérdés, vajon sikerül-e ne­kik egységbe kovácsolni a hagyományosan széttagolt roma csoportokat. Budapest (MTI) - Az első uniós hivatalos tárgyalási forduló a Nemzeti Fejlesztési Tervről július 23-án lesz Bu­dapesten. Veress József, a Nemzeti Fej­lesztési Terv és EU Támogatások Hivatala főtanácsadója, a ma­gyar tárgyalódelegáció vezetője nyilatkozott így vasárnap, hozzá­téve: a tárgyalások az operatív programok anyagai, illetve az uniós észrevételek alapján kez­dődnek, és több hónapig tarta­nak. Az év vége előtt sor kerül­het a támogatási keretmegállapo­dás aláírására, lehetővé téve 2004 januárjától az EU-forrá- sokhoz a hozzáférést a magyar pályázóknak. Veress József el­mondta: a magyar költségvetés megelőlegezi a támogatást, az Európai Unió a magyar költség- vetéssel számol el, miután a megfelelő pénzügyi ellenőrzést elvégezte. A július 23-i budapes­ti tárgyaláson az Európai Unió valamennyi érintett bizottsági részlegének képviselői jelen lesz­nek, a magyar tárgyalódelegáció­ban pedig az érintett miniszté­riumok, illetve az operatív prog­ramok végrehajtását koordináló irányító hatóságok képviseltetik magukat. Ezermilliárd forint Jelenleg Magyarország 3,5 milliárd euró közösségi támo­gatással számol a Strukturá­lis Alapok és a Kohéziós Alap forrásaiból a Nemzeti Fejlesz­tési Terv keretében 2004-2006. között, ami a magyar társfi­nanszírozással kiegészítve 1200-1500 milliárd forint fej­lesztést tesz lehetővé. Elmaradó növekedés Bukarest (MTI) - Az előirány­zott 5,2 százaléknál valószínűleg lassabban, csupán 4,8-4,9 százalék­kal nő az idén a román gazdaság - közölte a hét végén a román pénzügyminiszter. Miután az idei esztendő meglehetősen gyenge mezőgazdasági évnek ígérkezik Romániában, a legtöbb befekteté­si bank már lefelé módosította a román gazdaság idei várható tel­jesítményéről szóló előrejelzését. A legborúsabb előrejelzések sze­rint a román GDP csak 3,6 szá­zalékkal növekszik ebben az év-, ben; tavaly 4,9 százalékkal nőtt a román hazai össztermék. Terrorista robbantás Nizzában A sérültek állapota nem súlyos Nizza (MTI) - Két robbanás történt vasárnapra virradó éj­szaka Nizzában. A helyi adó- és vámhivatal épületének kö­zelében tizenhatan megsérül­tek, de egyikük állapota sem súlyos. A két robbanószerkezet néhány perc különbséggel lé­pett működésbe a dél-fran- ciaországi üdülővárosban. A sérülteket kórházba szállítot­ták ugyan, de a hatóságok köz­lése szerint egyikük állapota sem súlyos. A detonáció követ­keztében károk keletkeztek a hivatal épületében, megrongá­lódott néhány közelben parko­ló gépkocsi, és a környező épü­letekben kitört néhány ablak. A robbantást eddig egyetlen csoport sem vállalta magára. A hatóságok néhány hónappal ezelőtt megakadályozták, hogy egy korzikai szakadár csoport merényletet hajtson végre ugyanebben az épületben. M&FVilufinál?-'* 'h, Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós lszabo@inform.hul. tMuá-mms# Főszerkesztő: Kiss László fkiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva fmaros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László flaszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika fszokt Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0646/502-900, telefax: 06-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 0646/501-262. E mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomós: Inform Média Kft, Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents