Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-17 / 165. szám
2003. július 17., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ SPORT / 10 HÍRCSOKOR 0 Női bíró. Az Európai Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy női játékvezető fújja majd a sípot augusztus 14-én, az UEFA-kupa selejtezőjének 1. fordulójában a svéd AIK Solna és az izlandi Fylkir között sorra kerülő mérkőzésen. A sporttörténelmi jelentőségű esemény főszereplője a svájci Nicole Petignat lesz. 0 Visszavonul. Cathy Freeman, a 400 méteres síkfutás sydneyi olimpiai bajnoka bejelentette, hogy visszavonul. A 30 éves futó két év pihenő után tavaly tért vissza, de sérülései, súlyproblémái, illetve magánéleti gondjai miatt azóta sem tudott jó formába lendülni. 0 ígéret Indiának. Ha Bernie Ecclesto- ne-on múlik, akkor a jövőben India is helyszíne lehet a Forma-1 egyik futamának. „Az ország mindenképpen otthont fog adni egy viadalnak” - nyilatkozott a The Week című magazinnak az autós gyorsasági világbajnokság első számú vezetője. Lendületben pólósaink Világbajnoki döntővel felérő csoport- mérkőzést vívott a magyar (képünkön) és az olasz női vízilabda-válogatott, az utóbbi idők tálján sikerei után ezúttal magyar győzelem született a barcelonai világbajnokságon. D csoport, 2. forduló: Magyarország - Olaszország 11-10 (4-4, 2-4, 2-1, 3-1). A férfiak a csoportelsőség szempontjából különösen fontos mérkőzésen négy góllal verték Romániát: A csoport, 2. forduló: Magyarország - Románia 9-5 (1-1, 1-1, 2-1, 5-2). Marschalkó Petra és Ökrös Anna a 27. helyen végzett a kűrben a műúszók párosversenyében. Egyéniben Marschalkó a 24. lett a kűrben a 32 indulót számláló mezőnyben, így kiesett. A műugróknál a férfiak 3 m-es számát rendezték: Lengyel Imre bejutott a 18-as középdöntőbe, a fináléba, azaz a legjobb 12 közé kerülés azonban már nem sikerült neki, a verseny második szakaszában a 14. helyet szerezte meg. Fotó: MTI Hármat vágott a Putnok Putnok (ÉM) - Két megyei NB Il-es csapatunk mérte össze erejét felkészülési mérkőzés keretében Putnokon: a találkozón 400 néző előtt magabiztos hazai siker született. Putnok VSE - Kazincbarcikai SC 3-0 (1-0) Putnok: Regős - Kiszely (Nagy), Márkus (Martis), Tóth, Szobóczki (Oláh) - Barsi (Tamás), Farkas (Fükő), Bányász, Gál - Farkas T. (Sápi), Koszta (Lója). Edző: Kőrössy Pál. Kazincbarcika: Varsányi (Botló) - Hanász (Szabó), Bányai, Sebők, Engel - Engi (Takács), Odrobéna, Boczki (Fehér), Deák (Darai) - Simkó (Harnócz), Kovács P. Edző: Kálmán Vilmos. G: Márkus, Koszta, Gál. Aranyos kezdés a vb-n Budapest (MTI) - Nagyon jól kezdődött a pesarói öttusa-világbajnokság, a nők váltóversenyében ugyanis aranyérmet szerzett a Simóka Bea, Vörös Zsuzsanna, Füri Csilla összeállítású csapat. Úgy látszik, az Adriai-tenger partján fekvő város szerencsét hoz a magyaroknak, hiszen három éve ugyanitt született meg a hazai öttusasport első vb-győzelme ebben a számban. A válogatottnak akkor is tagja volt Vörös és Simóka, míg harmadikként Máthé Vivien élhetett a lehetőséggel. A férfiak viadala tegnap oldalzártánk után ért véget. Kerekes székesek bajnoksága Miskolc (ÉM) - A hét végén a Miskolci Egyetem ad otthont Magyar Kerekes-székes Tenisz Országos Vidékbajnokságnak. Amerikából 1976-ban indult vüághódító útjába a kerekes székes tenisz és az egyik leggyorsabban fejlődő mozgássérült sport lett. 1998-ban a Nemzetközi Kerekesszékes Tenisz Szövetség létrejötte is megerősítette a sport globális jelenlétét. Jelenleg 70 országban mintegy 15 000 játékost számlálnak. Magyarországon is A ‘90-es években Magyarországon is követőkre talált a sportág és a Retum Alapítvány megteremtette a lehetőséget az első Hungárián Open megrendezésének. Miskolcon 1997-ben rendezték az első Országos Vidékbajnokságot, ami 2002-ben már pénzdíjért zajlott, köszönhetően a Szinvanet Informatikai Kft.-nek. A Miskolci Egyetemen jelen lesz a vüágranglista 32. helyén álló legjobb hazai játékos, Farkas László is, de a hazai teniszélet más meghatározó egyéniségei is. Szű- kebb régiónkat Mézes János (Nyékládháza) és Braun János (Miskolc) képviseli. Program, infó l ■■ Péntek érkezés, szállás elfoglalása, edzés, vacsora, sorsolás Szombat _________________ j 09.00: megnyitó, játék Vasárnap 08.30: elődöntők, helyosztók, döntő 14.00: dpátadás További információ: Braun János 06 (30) 238-41-55 e-mail: braunjana@netposta.net Nem volt könnyű, az új sem lesz az idényre figyelnek a női labdarúgócsapatnál Az MVSC (sötét mezben) továbbra is az NB l-ben Fotó: ÉM-archív A következő bajnoki Miskolc (ÉM - PA) - Felemás idényt tudhat maga mögött a Miskolci VSC-Doka női labdarúgócsapata, de a borsodi hölgykoszorú így is az ötödik helyen végzett az NB I-ben.- Az első félév jó volt, de aztán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elterveztem - mondta Dálnoki Miklós, a csapat edzője. - A rajtnál nagy volt a lányokban a bizonyítási vágy, ezen felül a meghatározó játékosaink valóban húzóemberek voltak. Erre nagy szükségünk is volt, hiszen a mi gárdánk eléggé fiatal átlagéletkorú. Jöttek a gondok- Aztán a folytatásban többen különböző okok miatt abbahagyták a játékot, nagyon kevesen lettünk a végére - folytatta a tréner. - Kicsit olyan érzésem volt, hogy nem nagyon figyelnek ránk és ez is hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal nem jöttek az eredmények. Pályaproblémákkal küzdöttünk, és a bérelt helyszínen a sok bejáró miatt nekünk kellett alkalmazkodnunk, tehát messze állt az ideálistól az idényünk második fele. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy igazából nem is tudom mivel motiválni illetve fegyelmezni a társaságot, így nagyon nehéz. Ettől függetlenül már inkább a következő bajnokságra figyelünk, mert én alapvetően bizakodó ember vagyok. Mivel kevesen vagyunk igazolunk kellene, mert bár az utánpótláscsapatainkban sok fiatal kergeti a labdát, de ők még fiatalok az élvonalhoz. Ami biztos, hogy az idő sürget, mert augusztus végén indult a bajnokság, amely várhatóan két gárdával bővülni fog, azaz nyolccsapatos lesz. 1/3 Maraton Nagydíj Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - A Jabil 1/3 maraton Nagydíj elnevezésű futóversenyt augusztus 1-jén, pénteken rendezik meg Tiszaújváros- ban. A TVK Triatlon Nagyhét keretében életre hívott eseményre július 26-ig lehet előnevezni a TVK-Mali Triatlon Klubban (Tiszaújváros, Teleki Blanka u. 6. sz., tel.: 49/540- 094, 49/540-095, fax: 49/342-013, e-mail: tvktri@axelero.hu). A 14 kilométeres távot egyéniben és négytagú váltóban lehet teljesíteni. Az előnevezés díja 300, illetve 1000 forint, melyet rózsaszínű postai utalványon, vagy az egyesülettől kért sárga csekken tudják befizetni a résztvevők. Július 27-től a nevezési díj 600, illetve 2000 forint. A verseny napján 14-17 óra között lehet jelentkezni a Phőnix Hotellel szembeni verseny- irodában. A jabilos dolgozók részére a nevezés díjtalan. A rajt 18 órakor lesz. A férfi és női abszolút 1-3. , helyezett 100, 50 és 30 ezer forintos pénzdíjra számíthat, a férfi 4-6. helyezettek pedig 20,15 és 10 ezer forintot vihetnek haza. A váltók abszolút 1-3. helyezettjei 60, 40 és 20 ezer forintot vehetnek át az eredményhirdetéskor. A VE6EREDMENY 1. Femina20 15 2369-16 47 2. Lásziő Kórház 20133 449-3242 3. Szombathely20 9 5626-2232 4. MTK2073 10 28-2624 5. Miskolc * 20521322-4814 6. Győri ETO202 3 1515-65 9 A Renova visszalépett. * 3 büntetőpont levonva A korábbi arannyal vetekszik az értéke Kun Ádám a 15. helyen végzett a profik közötti portugáliai BMX-világbajnokságon Molnár István Sátoraljaújhely, Budapest (ÉM) - Kun Ádám, a Sátoraljaújhelyi TK BMX-ese a tavalyi, mester kategóriában megszerzett világbajnoki cím után idén a 15. lett, igaz, már egy szinttel feljebb, a profik között. Az újhelyiek 17 esztendős versenyzője nemrég tért haza külföldi útjáról, melyet a németországi Kölnben kezdett, és a portugáliai Beya városában, a 2003-as világ- ................................................ Örülök a 15. helynek, amely legalább olyan értékes, mint a korábbi első pozíció Kun Ádám, vb 15. helyezett .....................................................M bajnokság helyszínén zárt. Kun Ádám 2002-ben vb-aranyat szerzett a talajosok második szintjén, az úgynevezett mester kategóriában (ezalatt az expert található), s lapunknak akkor adott nyüatkoza- tában jelezte: a következő évben megpróbálkozik a legmagasabb, a profi szinttel.- Nagyon nagy különbség van a mester és a profi között, naKun Ádám ismét Jól pörgette gyobb, mint az expert és a mester között - mondta lapunknak Kun Ádám. - Itt már olyanok indulnak, akik csak ebből élnek, akik mögött komoly támogatói háttér áll. Egy éve úgy láttam, nem lenne nagy értelme ugyanabban a kategóriában indulni, még a világbajnoki cím ellenére sem, inkább tovább kell lépni. Spanyol zene Az STK BMX-esén kívül harmincnyolcán vágtak neki a selejtezőnek és mutatták be tudásukat a helyi sportcsarnokban, a döntőbe tizenhat bringásnak sikerült bekerülnie, köztük Kun Ádámnak is (aki egy helyet még előre is lépett az ott mutatott teljesítményének köszönhetően).- Nagyon örülök a 15. helynek, amely a mezőny erőssége miatt legalább olyan értékes számomra, mint a korábbi első pozíció. Boldog vagyok, hogy bejöttek, hogy sikerültek a trükkjeim és a mozdulataim... A rendelkezésemre álló három percben beleadtam mindent, s úgy érzékeltem, hogy nemcsak a produkcióm, hanem a spanyol zene is tetszett a közönségnek. Kun Ádám most pihen pár napot a reá váró feladatok előtt, mindemellett persze készülne is, ám a helyzetét nehezíti, hogy az a betonpálya hét végén zárva van, ahol az elemeit gyakorolhatná. www.boon.hu http://sport.boon.hu Korábbi cikkek! A pekingi olimpia műsorán A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrégiben lezajlott 115., prágai közgyűlésén döntés született arról: a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség kérésére a 2008 - as pekingi olimpián két versenyszám helyett két BMX-es számot - egy férfit és egy nőit - rendeznek. Vad Dezső, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtószóvivője lapunknak elmondta, minden bizonnyal a racing szakág (melyben egy 400 méter hosszú, 70x50 méter alapterületű pályán versenyeznek a résztvevők) lesz az, amelyik Kínában fog debütálni.- Minden, a sportágban tevékenykedő sportoló és sportvezető boldog lehet ezután a döntés után - fogalmazott lapunknak Majoros László, a Sátoraljaújhelyi TK BMX kerékpáros-szakosztályának tiszteletbeli elnöke. - A közönség mindenképpen nyer majd ezzel a látványos számmal, mi pedig bizakodhatunk, hogy egyszer az újhelyi versenyzők által művelt műfaj, a talaj is bekerül a műsorba.