Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-17 / 165. szám
2003. július 17., csütörtök ÉSZM~MA6YAR0RSZÁG$ AKTUÁLIS / 5 0 Nyugdíjas-találkozó. A Magyar Nyugdíjasok Pártja miskolci szervezete hagyományteremtő nyugdíjas-találkozót rendez pénteken 11 órától Miskolcon, az 1-es autóbusz Papírgyár utáni végállomásánál. 0 Vizsolyi Napok. Holnap kezdődik és vasárnap ér véget a Vizsolyi Napok elnevezésű rendezvény, amelyen kulturális és sportesemények követik egymást, négy helyszínen: a sportpályán, a Főtéren, a Szabadidőparkban, és a református templomban. 0 Várja választóit. Hegedűs Andrea, miskolci önkormányzati képviselő fogadóórát tart ma délután 5 és 6 óra között a szirmai Radnóti Miklós Közösségi Házban (Szirma, Erkel Ferenc u. 49.). 0 Könyvbemutató. Holnap 11 órától a miskolci városháza Ovális termében Gyarmati Béla újságíró mutatja be dr. Gyárfás Ágnesnek Miskolc a XIX-XX. század fordulóján című könyvét. Felújított ügyészség, megnövekedett feladatkör A legfőbb ügyész avatta fel a 74,5 millió forintos beruházást Fotó: óki Ózd (ÉM - ÓKI) - Polt Péter legfőbb ügyész adta át tegnap Ózdon az átépített városi ügyészség épületét. A beruházás 74,5 millió forintba került, a hasznos munkaterület pedig a munkálatok után a korábbinak a duplájára nőtt. A sajtótájékoztatón feltett kérdésekre válaszolva a legfőbb ügyész elmondta, hogy financiális okok akadályozták meg az eredeti terv, vagyis egy új ügyészség megépítését. Ettől függetlenül az épület kialakítása és berendezése már megfelel az uniós normáknak. A csatlakozási feladatra már készülnek az ügyészek is, Phare pénzekből zajlik a továbbképzésük. Jelentős lesz a változás a belépés után, mivel az eddigi nemzeti ügyészség helyébe uniós ügyészség lép. A bíróságoknál is uniós joganyagot fognak alkalmazni, de részben megmarad a nemzeti törvénykezés. A borsodi és az ózdi ügyészség munkájáról pozitívan, elismerően beszélt Polt Péter, mert a törvényesség feltétlen biztosítása mellett az egyéb mutatóik is országos átlag felett állnak. Július elsejétől az ügyészekre hárul a nyomozások felügyelete és irányítása, miközben megmarad a rendőrség felelőssége is. Az 1998-tól készülő büntetőeljárási törvény számos plusz feladatot rótt az ügyészségekre, amihez 70 státuszt kaptak. Ebből kell megoldaniuk a feljebbviteli ügyészségek felállítását, de a többletmunka a személyi és tárgyi feltételek további javítását igényli. Sztronga József ózdi vezető ügyész elmondta, hat fő ügyész és hat segédhivatalnok végzi az érdemi munkát az átadott épületben. Korábban mindez öt irodában történt. Kiépült a számítógépes hálózat és Ózdon is készülnek az uniós feltételek fogadására. „Miskolc gyakoroljon önmérsékletet!” Új szereposztásra készülődik a regionális reform kapcsán Salgótarján városa is Miskolc (ÉM - BAL) - A borsodi megyeszékhely jelen állás szerint két másik északmagyarországi várossal futhat versenyt a majdani régióközponti „megbízásért”. Ezúttal a salgótarjáni önkormányzat egyik vezetőjét (alpolgármesterét) kérdeztük: Nógrádból hogyan látják az esélyeket. ÉM: Folyamatban a közigazgatás reformja. Formálódóban a régiók. Borsod Nógráddal és Hevessel lesz együtt. Mindhárom megye nagyvárosa szeretné megőrizni vezető posztját. Kovácsné Czene Csilla: - Ugyanaz a kérdés izgat most minden önkormányzatot. De máshogy tekint a fejleményekre egy kistelepülés, és máshogy a térség három nagyvárosa. Mindháromnak megvan a maga tradicionális, történelmileg kiharcolt vezető szerepe. Ezt szeretnék megőrizni. Ám fel kell készülni egy új szereposztásra. ÉM: Azonos helyzetből várhatják a változást? K. Cz. Cs.: Van hasonlóság a problémákban, bár a helyzetük különböző. Szerintem megvan az alapja, hogy érdekazonosságra jussunk. Hogy melyik jut vezető pozícióhoz? Hát... lesznek érdekes dolgok. Meg kell mindegyiknek találni a szerepét, megyeszékhely létéből adódó feladatát. Vannak, amiket nem szabad feladni: a gazdaság, a közigazgatás, a bankszféra, a kultúra, az oktatás, a szolgáltatások terén adódó funkciókat. Ugyanakkor van, amiben például Salgótarján nem kellhet versenyre sem Miskolc- cal, sem Egerrel; ilyen a felső- oktatás. Viszont ismerve az állami fejlesztési koncepciót, amely tudáscentrumok kialakítását tűzi ki célul, mi is igyekszünk a helyi erőket integrálni, például Gyöngyössel karöltve, több intézményt bevonva, képzési központot hozunk létre. De ezzel, persze, nem versenyezni próbálunk az egyetemekkel. Tudomásul vesz- sztik a két város ebbéli tradícióit. Nálunk az ipari hagyományok a meghatározóak, ez nem hiszem, hogy érdekellentétre vezetne. Bizonyos ügyekben pedig, mint az út- és infrastruktúrafejlesztés, összhangra kell hogy tudnunk jutni. ÉM: A miskolciak vélhetően azt vájják: városuk lesz a régióközpont. K. Cz. Cs.: Erre vannak is elfogadható indokok. De bármelyik megyeszékhely legyen is az, a lényeg, hogy képesnek bizonyuljon a valóban regionális érdekek képviseletére. Ha Miskolcon lesznek meg ennek a feltételei - nem azt mondom, hogy mindegy -, de akkor is jó. Ha Miskolc megszerzi a posztot, és nem tudja ellátni feladatát, akkor nem jó. www.boon.hu http://forum.boon.hu Mondja el véleményét! Aki lemarad, annak nem lesz előnyös a reform Ha versenyfutásnak fogjuk fel a régiós feladatok ellátásáért, a régióközponti funkciókért folytatott nagyvárosi törekvéseket, akkor a tarjáni politikus is egyetért azzal: aki ebben lemarad, annak számára nem lesz előnyös a reform. Kovácsné Czene Csilla mindazonáltal hangsúlyozta: el tud képzelni „egészséges és normális” szereposztást, még akkor is, ha valakire jut a központ szerepe, a másik kettőre pedig egyéb feladatok. „Van verseny- futás, ez természetes, de nemcsak itt, más országrészekben is” - tette hozzá. Ő azt várja a legnagyobb településtől - tehát Miskolctól -, hogy „gyakoroljon önmérsékletet”. A lényeg mégis az, hogy az észak-magyarországi régió kapja meg a megkülönböztetett állami segítséget, amire szüksége van. Kovácsné Czene Csilla Fotópályázat Nyaraljon az Észak-Magyarországgal! Pályázatunk főnyereménye egy videokamera Miskolc (ÉM) - Tavalyi akciónk sikerén felbuzdulva idén is fotópályázatra invitáljuk lapunk olvasóit. Ha nyaralni, kikapcsolódni vagy hét végi pihenésre, túrára indul, vigye magával kedvenc napilapját, az Észak-Magyaror- szágot! Készítsen olyan nyaralási fotókat, amelyen valamilyen módon lapunk címoldala, az ott olvasható lapnév is jól látható, és amely tartalmában a lapban közölhető. Az elkészült fotók hátoldalán minden esetben tüntesse fel nevét és postacímét és küldje be címünkre - és így nagy eséllyel pályázhat az értékes díjra, amelyet a lap fotórovatának tagjaiból álló zsúri ítél oda a legsikeresebb fotó készítőjének. Rendszeresen közöljük A beküldési határidőig beérkező képeket lapunk összeállításaiban rendszeresen közöljük. A képek beküldési határideje 2003. szeptember 26. - a legjobb kezű fotós főnyereménye egy remek Panasonic Hi8-as videokamera. Társadalmi munkában. Mintegy másfél milliós értéket képvisel az a kőfal, amit Rátka lakossága társadalmi munkában épít fel a katolikus plébánia köré. A korábbi dróthálót az időjárási viszontagságok a végletekig megviselték, ezért döntöttek úgy a település lakói, hogy tartósabb anyaggal veszik körbe a paplakot. Fotó: Serfőző László Kőzápor a 37-esen Felsőzsolca (ÉM - PT) - Minden bizonnyal napokig emlegetik majd az autósok annak az útjavítási technológiának az áldását, amit szerdán délelőtt alkalmaztak a 37-es főút Ongai vasúti felüljáró és Felsőzsolca bekötő szakasza között. A gépjárművezetők autóinak, motorkerékpárjainak karosszériája és üvegből készült alkatrészei, a lámpák és szélvédők kerültek veszélybe. Ugyanis folyékony bitumennel fújták le a kijelölt foltokat, majd szemcsés követ szórtak rá. Amíg azonban a száraz felesleg „el nem tűnik” a javított részekről, a járművek szórják, lövik maguk alá és a másik elé. Információs technológia az általános iskolákban Pályázati lehetőségek az elmaradott területek fejlesztésére Miskolc (ÉM - HM) - Az Észak-magyarországi régió Információs Napja címmel tartottak tanácskozást a tegnapi napon a Miskolci Egyetemen az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében. Az ország összes általános iskolája megkapta azt a meghívót, amely az információs technológia az általános iskolákban című Phare prógram ismertetésére hívta a szakembereket, tudtuk meg Soós Gergelytől, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársától. Az előadás-sorozatot régiónként tartották meg, tegnap az észak-magyarországi programra került sor a Miskolci Egyetemen. A régiót 150 szakember képviselte. Fejlesztési lehetőségek A résztvevők több előadást hallgathattak meg, a tanácskozás célja a pályázati lehetőségek ismertetése volt. Pályázni lehet majd oktatási épületek felújítására, rekonstrukciójára és bővítésére, pedagógus továbbképzésre, a számítástechnika fejlesztésére, tananyagfejlesztésre. A pályázatokat gyéren lakott és elmaradott területeken működő általános iskolai intézményektől és fenntartóiktól várják. Az Információ Napja program a mai napon tovább folytatódik: a tanácskozáson a non- profit szervezetek, azaz önkormányzatok, alapítványok, civil szervezetek vezetői, munkatársai vesznek részt. Megkérdeztük az olvasót: hallott-e már a digitális Északról? i t l l l t i 1 l l l l k l Itt « t t itt t t t I itt i ti t I tt >« t «««• M «•••< !•••••••••••• ••»•••• II ••••• •»• I nternetrajongó vagyok, gyakran szoktam olvasni a Borsod Online és az Észak oldalait, de a digitális Északról, a digital.eszak.hu-ról eddig nem hallottam. Ezentúl azt is figyelemmel fogom kísérni. Az informatika fontos dolog, aki nem használja, lemarad. Hallottam már, de bevallom, nem néztem meg. Gyakran használom egyébként az internetet, de a legújabb híreket nem onnan igyekszem megtudni. Az újságolvasásban konzervatív vagyok, a hagyományos módszert jobban szeretem. Rendszeresen interne- tezem, és nagyon jó ötletnek tartom a digitális Északot, hiszen így bárhonnan, a világ bármely pontjáról meg lehet tudni, mi történt a régióban. A fejlesztés gazdagítja a lapot, s remélem, a hírcsatornát is tágabbra nyitja majd. N em hallottam róla, hiszen nem internete- zem. Sem otthon, sem a munkahelyemen nem érhetem el a világhálót. Ám annak alapján, amit most megtudtam róla, remek ötletnek tartom. Hiszen az interneten keresztül így bárki el tudja érni, akár más országokból is. Láttam már, a megjelenés legelső napján kerestem meg a világhálón. Szimpatikus kezdeményezés, sok mindenkit rá lehetne ezzel venni az újságolvasásra. Bár én magam a papírt jobban szeretem zörgetni, az interneten is meg szoktam nézni a híreket. Nagy Géza főorvos Kishonti Zsolt MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ Borkúti László KÖNYVKIADÓ Nagy Sándor rendőrszázados Veres PAl iskolaigazgató