Észak-Magyarország, 2003. július (59. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-10 / 159. szám

2003. július 10., csütörtök íiai-iafifiiiisiii# ORSZÁGBAN-VILÁGBAN / 2 HÍRCSOKOR 0 Medgyessy Péter minisz­terelnök is megerősítette: a kormány célként a forint euróhoz viszonyított 250-260 árfolyamát tűzi ki. Ez a Reuters szerint bizta­tó jel azoknak a befektetőknek, akik tá­vol tartották magukat a magyar kötvény­piactól az elmúlt hetek pénzpiaci zűrzava­rai után. 0 Otthon marad. Gerhard Schröder né­met szövetségi kancellár nem nyaral Olaszországban, hanem Hannoverben töl­ti szabadságát. Az ügy előzménye, hogy olasz kormánytényezők németellenes ki­jelentéseket tettek. Elnökként nem ténykedik Budapest (MTI) - Továbbra is elnöknek tekinti magát Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) - szerinte jogszerűtlenül - leváltott elnöke, de szer­dától felfüggeszti elnöki tevékenységét, egy­ben a romaügyi államtitkáron keresztül ké­ri a kormányzatot, hogy függessze fel a szervezet működését is. Ezt ő maga közöl­te. „Mint elnök, nem tudok felelősséget vál­lalni jelenleg az önkormányzat működé­séért és vezetéséért, ezért felfüggesztem el­nöki tevékenységemet, és nem kívánok el­nökként eljárni az önkormányzat műkö­dését illetően addig, amíg jogerős döntés nem születik a személyemet érintő kérdés­ben” - mondta Horváth Aladár. Hozzáfűzte: az ügyészséghez fordul, mert az önkormányzat szervezeti és mű­ködési szabályzatát (szmsz) okirat-hamisí­tással módosították, és az OCÖ pénzét ke­zelő bankban hamis adatokkal nyújtották be az új aláírási címpéldányt. Közlése sze­rint a közgyűlés nem hozott olyan határo­zatot, hogy az ügyvezető elnök is közgyű­lést hívhat össze, és az szmsz azt sem tar­talmazza, hogy az elnök leváltható. forum-hoqr hu j Szóljon hozzá! V—*-* Dél-afrikai tüntető demonstrál az USA pretoriai nagykövetsége előtt, miköz­ben Bush amerikai elnök éppen Thabo Mbeki dél-afrikai elnökkel tárgyal a rezi­dencián Fotó: EPA Leszerelés után bevonulás Budapest (MTI) - A januárban bevo­nult katonák közül 3 ezer 713-an szereltek le a Magyar Honvédség szárazföldi pa­rancsnokságának csapataitól szerdán, mi­után teljesítették hat hónapos sorkatonai szolgálatukat. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint fegyelmi okok miatt hárman később szerelnek le. A leszerelést megelőzően egészségügyi vagy szociális okok miatt 307 fiatal már félbehagyta sor­katonai szolgálatát. A július 15-i bevonu­láskor a tervek szerint mintegy 2 ezer 600 sorköteles kezdi meg szolgálatát. Hatvanmilliard forint az aszálykárokra Az ötvenes évek óta nem volt a mostanihoz hasonló súlyos szárazság az országban Hernád (MTI) -1 Az aszály okozta károk enyhítésére 60 milliárd forintot különít el a kormány a mezőgazdasági termelők számára - jelentet­te be Medgyessy Péter szer­dán Hernádon. A miniszterelnök elmondta: az összegből 50 milliárd forin­tot kedvezményes lejáratú hi­tel formájában juttatnak azok­nak az üzemeknek, gazdáknak, akiknél a hozamkiesés - az el­múlt három év termését alapul véve - meghaladja a 20 százalé­kot, 10 milliárd forintot pedig vissza nem térítendő támogatás­ként kaphatnak azok, akiknél a kár mértéke 30 százalék feletti. „Mindez a szántóföldi, a sző­lő-, a gyümölcságazatot érinti, valamint az erdőtelepítőket, a fólia alatt növényt termesztőket és a halászati ágazatot” - mond­ta a kormányfő. Túltesz az árvízen is A miniszterelnök arról is szólt, hogy az ötvenes évek óta nem volt a mostanihoz hasonló súlyos aszályhelyzet az ország­Biztató, hogy a rossz helyzet ellenére is az ország kenyérigényéhez elegendő ter­més áll rendelkezésre. Medgyessy Péter ^ bán, s a természet okozta kár anyagi hatását tekintve na­gyobb, mint amit az elmúlt évi árvíz idézett elő. A legsúlyosabb a helyzet Pest, Heves és Szolnok megyében, ahol a búza hektá­ronkénti hozama 2 tonna alatt maradt, s még a legkedvezőbb adottságú Baranya megyében is csupán 3,8-3,9 tonna átlagot ér­tek el a termelők. „Biztató vi­szont, hogy e rossz helyzet el­lenére is az ország kenyérigé­nyéhez elegendő termés áll ren­delkezésre” - tette hozzá. Részletek tíz nap múlva A kormány döntése szerint a károk mérséklésére termelőegy­ségenként maximum 250 millió forint hitel vehető fel öt év fu­tamidővel, egy év türelmi idő­vel. A hitel kamattámogatással párosul, ami a jegybanki alap­kamat 70 százaléka. A kamat- támogatás igénylésénél nem ki­záró ok a lejárt köztartozás ­Nincs nyugalom. Újabb halálos áldozata van az izraeli-palesztin összecsapásoknak: Ciszjor- dánia északi részén izraeli katonák tűzharcban szerdán megöltek egy palesztin férfit és súlyo­san megsebesítettek egy nőt. Közben az izraeli rádió bejelentette: csütörtökön miniszteri szin­ten ül össze az izraeli-palesztin biztonsági bizottság Fotó: EPA hívta fel rá a figyelmet a kor­mányfő. A hiteleknél hektáron­ként 3000 forint előleg kifizeté­sére van lehetőség, amit a be­takarítás után a tényleges kár­tételek elszámolását követően kell majd bekalkulálni az összegbe. A kárenyhítő támogatások szabályozásának részleteit a földművelésügyi és a pénzügyi tárca a következő tíz napban dolgozza ki. Ezt követően az érintettek a megyei földműve­lésügyi hivatalokhoz, illetve a falugazdászokhoz fordulhatnak bejelentésükkel. 1 Szóljon hozzá! ú „A tízmilliárd szerintünk édeskevés lesz...” Budapest (MTI) - A kor­mány által mezőgazdasági kár­enyhítésre elkülönített forrás vissza nem térítendő 10 mil­liárd forintos része csupán a nyári betakarítású növények­ben keletkezett károk csökken­tésére elegendő - mondta Ma­gyar György, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Orszá­gos Szövetsége (MOSZ) titkára. A szakember emlékeztetett ar­ra, hogy tavaly, amikor lénye­gesen kisebb mértékű aszály volt, 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap­tak a regisztrált termelők. A MOSZ szerint az idén ennél na­gyobb támogatásra van szükség. A szervezet felmérései azt mu­tatják, hogy az aszály az idén már eddig 120 milliárd forintos kárt okozott: a kalászos gabo­náknál a korábban jelzett 40-44 milliárd helyett 50-55 milliárd forintos terméskiesésre számí­tanak. A támogatottak ára februárig marad Budapest (MTI) - Jövő feb­ruárig nem kell a támogatott gyógyszerekért többet fizetniük a fogyasztóknak - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Csehák Judit egészségügyi mi­niszter szerdán. Az Alzheimer- kórban szenvedők két készít­ményt ötvenszázalékos támoga­tással, több koleszterinszint- csökkentőt pedig hetven száza­lék helyett kilencvenszázalékos támogatással vehetnek meg augusztus 1-jétől - tette hozzá. Csehák Judit beszámolt arról is, hogy a gyógyszertámogatás új rendszeréről rövidesen megkez­dődnek a tárgyalások a gyártók­W..................................................... Februárig a támo­gatott gyógyszere­kért nem kell töb­bet fizetniük a fo­gyasztóknak. Csehák Judit kai és a forgalmazókkal, az új in­tézkedések várhatóan 2004. feb­ruár elsejétől lépnek életbe. „Komolytalan elgondolások” Budapest (MTI) - Megütkö­zéssel értesültek a közszolgá­latban dolgozók a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara (MKIK) sajtótájékoztatóján is­mertetett, a kormánynak szánt előterjesztéséről, amely szerint azonnali intézkedéssel 50-70 ezerrel kellene csökken­teni az állami költségvetéshez tartozó szervezetek alkalma­zottainak létszámát. A Szak- szervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Unió közleménye szerint fele­lőtlenek, szakszerűtlenek, sőt komolytalanok az ilyen elgon­dolások. Emlékeztetnek, hogy a rendszerváltás óta már csak­nem 400 ezerrel csökkent a költségvetési szférában dolgo­zók száma, miközben a köz- szolgálat feladatai lényegesen növekedtek az állami és az ön- kormányzati intézményekben egyaránt. Szerintük nincsenek további létszámtartalékok. Kártérítésre ítélték Szaddámot Az alperes hiányzott a tárgyalásról Washington (MTI) - Csak­nem egymilliárd dolláros kár­térítést ítélt meg egy wa­shingtoni szövetségi bíró még az első öbölháború 17 volt amerikai hadifoglyának és családtagj ainak. Szaddám Húszéin megbukta­tott iraki elnök és titkosszolgá­latának felelősségét kimondva a felpereseket ért sérelmekért adott kártérítést a bíróság. 1 A volt hadifoglyoknak a sebesüléseikért és a fájdalmai­kért jár a kompenzáció. Richard Roberts ...................................... ...........» Richard Roberts bíró 653 millió dollár kompenzációt ítélt meg a volt hadifogolyoknak sebesülései­kért, a nekik okozott fájdalmakért és szenvedésekért, illetve a lelki gyötrelmekért, s további 306 mil­lió dollárral az elkövetőket, vagyis a volt iraki elnököt és tit­kosszolgálatát büntette. Az alpe­resek nem válaszoltak az idézé­sekre, és nem is jelentek meg a bíróságon, s még az sem világos, hogy kin és hogyan lehet majd behajtani a megítélt kártérítést. A volt amerikai hadifoglyok egyik ügyvédje el is ismerte, hogy a pereskedés célja elsősorban az volt, hogy a közvélemény többet tudjon meg a bukott iraki rend­szer által elkövetett bűncselekmé­nyekről, illetve figyelmeztetés má­soknak, hogy fontolják meg, mi­ként bánnak a hadifoglyokkal. www.boon.hu * v forurn.boon.hu Szóljon hozzá! Iránnak átláthatóbbá keli tennie nukleáris programját Mohamed el-8aradet az iráni vezetés meghívására Teheránba látogatott szerdán délelőtt, hogy megpróbálja rávenni a kormányt az iráni nukleáris tevékenységek átláthatóbbá tételére. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szeret­né rábeszélni a teherán! vezetést, hogy tárgyaljanak a nemzetközt atomsorompó- szerződés kiegészítő jegyzőkönyvének aláírásáról is, 'TG* és ezzel biztosíthassák az atomenegia felhasználd- |§88i§£ÍE£!ÍE sának áttekinthetőségét az országban. Irán: Valószínű hogy elvégezték az utolsó tesz teket a Shahab-3 rakétán. Hatótáv: 1500 km felett. Hóssza: 16 m. Töltet: ÍOOO kg felett. A No-Dong rakétát Észak-Koreában tervez­ték, majd Iránban volt szov­jet államok technikai segéd­letével továbbfejlesztették USA: Ellenőrizni akarja a rakétá-) i kát a régióban. Úgy gondolja, Irán rendel­kezik atom­fegyverrel. © GRAPHIC NEWS / A Nemzetközi Atomenergia-ügynök- ség ügy véli, Irán eltitkolja fegyvereit. 1000 km ff a jegyzőkönyv aláírásával Teherán en­gedélyezné a fegyverzetellenőrök munkáját. üitgvitét Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). # Főszerkesztő: Kiss László (kiss.laszlo@inform.hu). Értékesítési vezető: Farkasné Lovász Zita (lovasz@inform.hu) - Miskolc, Maros Éva (maros@inform.hu). Terjesztési vezető: Hausel László (laszlo.hausel@inform.hu). Marketingvezető: Szókéné Kórik Erika ( Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: az 06-40/424 424 kedvezményesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: eszakteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-46/502-900, telefax: 0&-46/501-260, e-mail: ehird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-46/502-900, telefax: 06-46/501-262. E-mail: eszeri@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Postafiók 178. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-0357 ’^YATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents