Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-30 / 150. szám
Fotó: Fenyves Attila ÉSZAK-MAGYAR0RS2ÁG é ÉM-EXTRA, DIÁKMUNKA / 6 2003. június 30., hétfő Diákmunka - felnőttszabályok Miskolc (ÉM - OlKa) - A diákmunkavállalás kis eltérésekkel ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel jár, mint a „rendes” munkavállalás. Diákfoglalkoztatás esetén ugyanolyan szerződést kell kötnie a munkaadónak, mint a szokásos munkaviszony alkalmával. Vannak azonban megkötések a diákok érdekében: a foglalkoztató nem végeztethet rendkívüli és éjszakai, továbbá az egészségre ártalmas munkát. A napi, illetve a heti ledolgozható munkaidő is korlátozva van, s a pihenőidőre vonatkozó szabályok szigorúbban kötik ez esetben a munkáltatókat. Erről Gecsey Árpád, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség megyei felügyelőségének igazgatóhelyettese számolt be. Néha szabálytalanul- Korábbi ellenőrzéseink során elsősorban a kereskedelem és a vendéglátás területén találkoztunk a diák munkavállalók feketefoglalkoztatásával, illetve olyan is előfordult, hogy rendkívüli munkára, avagy éjszakai műszakba osztották be a fiatalokat - hangsúlyozta. Azt is megtudtuk, a felügyelőség néhány évvel ezelőtt még célvizsgálat keretében ellenőrizte a cégek nyári diákfoglalkoztatását, ám az utóbbi időben olyannyira visz- szaszorult ez a fajta munka, hogy csak a „szokásos” napi ellenőrzések során figyelik a diákok alkalmazásának szabályosságát. Hozzáfűzte: diákmunkát 16 éves kor alatt csak 15 éves kort betöltött fiatal vállalhat, szülői hozzájárulással. Jogszerűtlen kölcsönzés Az igazgatóhelyettes érdekességként elmondta, hogy ellenőrzéseik során találkoztak már olyan diákszövetkezettel - az ügy jelenleg is folyamatban van -, amelyik nem egyszerű közvetítést végzett, hanem ők kötöttek munkaszerződést a diákokkal. Ennek során a másik munkáltatónál „vállalkozásnak adták el magukat”, így valójában kölcsönadták a diákokat, vagyis jogtalan munkaerő-kölcsönzést végeztek. Ennek az érintett fiatalok számára nincs negatív vonzata, de ha bizonyítást nyer a jogtalan munkaerő-kölcsönzés, munkaügyi birságra számíthat a diákszövetkezet. Csak Jól úszókból lehet úszómester Úszómester - bizonyítvánnyal Miskolc, Tiszaújváros (ÉM - SZIS) - Régebben - kis túlzással - bárki lehetett úszómester nyaranta valamelyik strandon. Már a helyzet jelentősen megváltozott. 1- A két-három hetes, intenzív, egész napos oktatás során megszerezhető uszodamesteri bizonyítvány nélkül senki nem láthat el úszómesteri feladatokat olyan strandokon, ahol mély vizű medencék vannak - tudtuk meg Recskó Pétertől, a Tisza- újvárosi Termálfürdő Kft. vezetőjétől. - A helyi adottságok határozzák meg, hogy alkalmazni lehet-e úgynevezett medencefelügyelőket is. Általában az 50 centiméteres gyermekmedencéknél tevékenykedhetnek ilyen, az említett bizonyítvánnyal nem rendelkező, de felkészült fiatalok. Tanfolyamot is indítanak- Mi egyébként a megyei munkaügyi központtal rendszeresen indítunk térítéses uszodamester-tanfolyamokat a 18 éven felüli, kiváló úszótudással rendelkező fiataloknak. A résztvevők a vízkezeléstől a mentésen át a mesterséges lélegeztetésig nagyon komoly ismeretanyagot sajátítanak el. Legutóbb tizenöen kezdték meg tanulmányaikat, közülük tizenkettő tett sikeres gyakorlati és elméleti vizsgát. A friss szakemberek egy része nálunk, egy része pedig a megye különböző strandjain vállalhat munkát. Főiskolások, diplomások Recskó Péter elmondta azt is, az „uszodamesterek” két napon át 12 órát dolgoznak, majd a következő két nap szabad számukra. Idénymunkásaik között van olyan főiskolás, aki harmadik szezonját tölti a termálfürdőben. Sőt, a helyben ténykedő szakemberek táborában pályakezdő, állandó munkahellyel még nem rendelkező, diplomás testnevelő-úszóoktató is van. uiaKmunKa i. Ki így, ki pedig úgy igyekszik nyáron gyarapítani a zsebpénzét. Kerekes Alexandra vattacukorkészítőnek csapott fel. Fotó: Ádám János Szorgalmi után is szorgosan A diákmunka csak 16 éves kortól törvényes Miskolc (ÉM - MI) - Itt a nyári szünet, ennek ellenére, vannak akik ezt az időszakot is szorgosan töltik, diákként munkát vállalnak. Ezzel kapcsolatosan Lövei Zoltán, a Meló-Diák miskolci irodavezetője adott tanácsokat. A diákmunka nem csak nyári szezonális munkának számít, sőt az alkalmazott diákmunkaerő létszáma nem is nyári A diákmunka nem csak szezonális nyári munkának számít, sőt... Lóvei Zoltán irodavezető ..........................................................W időszakban a legnagyobb, hanem március-áprilisban, illetve november-decemberben. Diákmunkahelyek A milyen munkát végezhetnek a diákok kérdésre a következő választ kaptuk: a gazdaság szinte minden részén vannak cégek, amelyeknél hosszabb-rövidebb időszakokra kiegészítő munkaerőre van szükség. Tömegesen azokon a területeken alkalmazzák a diákokat, ahol nem számítható ki előre a szükséges létszám, illetve nagy az élőmunkaigény. A középiskolások végzettségük hiányában általában kétkezi munkát tudnak vállalni, a főiskolások, egyetemisták emellett tolmácskodást, irodai és adminisztratív munkákat is végezhetnek. „Zsebpénz” Mielőtt valaki munkát vállalna, felmerül a kérdés: mennyit lehet diákmunkából keresni? Lövei Zoltán elmondta: a fizetések a munkavégzéstől függően sokfélék lehetnek. Óránként bruttó 288 forintól - tolmácsolás, fordítás esetén - 1500-2000 forintot is elérhetik. Minden esetben a megkeresett összeg 3 százalékát vonják le munkavállalói járulékként. Csak 16 éves kortól Sok szülő szeretné, ha gyermeke nyáron munkát vállalna. Lövei Zoltán hangsúlyozta: a törvény a 16. életévét betöltött fiatalnak engedélyezi a munkavállalást. Diákmunkák • könnyű fizikai munka • árurakodás • szórólapterjesztés • adminisztratív munka • tolmácsolás Ruhára, nyaralásra gyűjtenek Sok diák munkával egészíti ki zsebpénzét Miskolc (ÉM - KHE) - A diákok egy része a pénzkereset reményében vállal nyári munkát, mások úgy gondolják, tapasztalatokat gyűjthetnek. Az általunk megkérdezett fiatalok elégedettek ideiglenes munkahelyükkel. Nem keresett nyári munkát Kozma István, a Miskolci Egyetem hallgatója, mégis talált. Egy ismerőse szólt a lehetőségről, és most lapunk internetes portáljának, a BOON-nak a fotósa, de a szerkesztésbe is besegít.- Örülök a munkának - mondja -, mert számítógépközeiben lehetek, s bepillantást nyerhetek egy szerkesztőség életébe, és nem utolsósorban hasznos tapasztalatokat gyűjtök. István heti három estét tölt fotózással. Elégedett a munkájával, de hogy mennyi bért visz haza, nem akarta elárulni, csak annyit mondott: a zsebpénzét egészíti ki vele. Nyolcat ír alá H. Barbara középiskolás, a fizetését elárulta, a nevét viszont nem. A korábbi években közvetítő irodáknál próbált nyári munkát találni, de nem talált megfelelőt. Szerencséje volt azonban, édesapja egyik ismerőse szólt neki, hogy az üzletében eladóként felvenné. Elvállalta a munkát, tavaly dolgozott ott először. Hetente 3 nap telik munkával, 4 szabad, és 10 napra 30 ezer forintot kap. Azokon a napokon, amikor az üzletben van, napi 8 órát ír alá, de 11-12 órát kell dolgoznia. Barbara a bérét nyaralásra és tenisztanfolyamra költi majd. Egész nyáron Elsősorban pénzt szeretett volna keresni Babus Tünde, amikor nyári munkát vállalt. Először úgy gondolta, édesanyja munkahelyén próbálkozik, de szólt a barátnője, hogy van egy másik lehetőség, így most egy sportbolt „nyári” eladója. A munkarenddel elégedett: egy hét munka, egy hét pihenés. Napi 10-12 órát kell lehúznia, és úgy tervezi, végigdolgozza a nyarat. Elégedett a minimálbérrel is, amit nyaralásra és ruhákra költ majd. A kereset mellett azonban annak is örül, hogy hasznos tapasztalatokat gyűjthet a felnőttek között. Tanulni, nyáron? Még pénzért sem! Szüleiktől legfeljebb a bolti visszajárót fogadják el gyerekeink Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Nyár, szünidő, kánikula. A lakótelepi lépcsőházak tövében két kapura unatkozó gyerekek. Ők hárman rokonok: Zólyomi ™ Ferenc (13), húga Nikolett (11) | és unokatestvérük, Csernai Gá- bor (7,5). A testvérek nyaranta > Niki keresztanyjánál szoktak s üdülni néhány hétig Pesten, egy kertes házban, ahol sokféle tennivaló akad. A keresztmama rendszerint célprémiumot tűz ki számukra 250-500 forintot egy- egy munka elvégzéséért: fűnyíHárman párban: Niki, Feri és Gábor rásért, kapálásért, gyomlálásért. Hasonló módon történik az ösztönzés valamilyen ügyességi feladat - egy jól végrehajtott spárMosogatni, mennyiért? Soha! Sebe Márton (12):- Az én munkám nyáron a porszívózás, a bevásárlás és a postai ügyintézés. A két utóbbit szeretem, mert a visszajáró általában az enyém lehet. Autómosásért szoktam kapni 200 forintot, de az sem rendszeres bevétel, hiszen csak akkor kell mosni, ha piszkos. Egy dolog van, amit pénzért se végeznék el: a mosogatás. Liba Szabolcs (12):- Amit szívesen elvállalok otthon segítségképp: a mosogatást, krumplipucolást. Boltba is szívesen elmegyek, a visszajá- ■BjjSfiB rőt többnyire megáll tarthatom, vagy V/H m M eleve azt mondják, ■ hogy vegyek magamnak valamit, I —I egy csokit, egy fagyit. Egyetlen dolog van nyáron, amire semennyi pénzzel sem tudnának rávenni: az a tanulás. gagyakorlat, karral felhúzás - elvégzésére. Otthon is szívesen Feri itthon is szívesen végezne kerti munkát egy kis zsebpénzért, de eddig nem akadt felkérője. így hasznos tevékenységként marad az otthoni mosogatás, porszívózás, bevásárlás. De ezekért még a legkisebb, Gábor sem fogadna el pénzt saját szüleitől.- Természetes, hogy ennyivel besegítek nekik, így is épp eleget dolgoznak. A nyári munkáról Knant Eriknek (11) van a legnagyobb tapasztalata. Négyen vannak testvérek, ő a harmadik a sorban.- Gyakran szoktam segíteni. A telken fát vágtam, fát és vizet hordtam, amiért kaptam egy ezrest a nagymamámtól. Aztán a ház körül is segítettem neki, hasonló munkákban, amiért szintén adott egy ezrest. Nem költöttem el, hanem összegyújtögettem. Amikor összejött háromezer forintom, vettem három pólót: egyet magamnak, egyet anyának, egyet apának. A maradék 1500 forintot pedig nekiadtam apának. így nem csoda, hogy Erik tágra nyílt szemekkel hallgatja a felvetést, mások esetleg pénzt fogadnak el szüleiktől az otthoni munkáért. Az is természetes számára, hogy a kishúgára ő vigyáz: de hát az nem is munka. Diákmunka II. oai Le vente az idegenforgalomban tevékenykedik, bringohinto- kölcsönzéssel tölti napjait. Virtuális álláskeresők • www.jobpilot.hu • www.karrier.hu • www.allasok.hu • www.indigo.hu • www.hudir.hungary.com • www.wahoo.hu/diakmunka • www.e-menedzser.hu/munka • www.boon.hu o*4 www.boon.hu http://www.boon.hu Korábbi írásaink a témáról