Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-30 / 150. szám
2003. június 30., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ AKTUÁLIS / 3 HÍRCSOKOR El „Munkahelyünk a családokért”. Többéves hagyományt folytat az ÉRV Rt. akkor, amikor június 27-én e szlogennel rendezett juniálist munkavállalói számára a barcikai strand területén. Az eseményen jótékonysági koncert is volt - közölte Kovács Zsolt mb. vezérigazgató. (Fotó: KBA) 0 Semmelweis-napl ünnepség. Az idén is megrendezik, június 30-án délután a délutáni órákban a kazincbarcikai kórházban a Semmelweis-napi ünnepséget. A polgármesteri dicséretek és a szakmai előléptetések után Kovács F. László, a BC Rt. vezérigazgatója átadja a szemészeti szakterület részére a cég által adományozott készüléket. NÉZŐPONT Kutyabajaink Bánhegyi Gábor e-mail: @inform.hu Nem tudom, feltűnt-e már valakinek, a kutyákkal kapcsolatos problémák valahogy idényjellegűek. Általában nyáron van baj a négylábúakkal. Biztos van ennek magyarázata. Felkent etológusok szükségeltetnek ahhoz, hogy megmagyarázzák, miért nem vagyunk képesek úgy kezelni kutyáinkat, hogy meg tudjuk őket óvni attól, hogy védekezésből, féltésből vagy rossz nevelésből adódóan harapjanak. Mert abban bízvást egyetérthetünk, vagy legalábbis megpróbálhatnánk belátni, a harapásokról nem elsősorban a kutyák, hanem a gazdáik tehetnek. Túl sok a kutya és túl kevés a hozzájuk való, őket érteni és megfelelően kezelni képes gazdi. Viszont az éremnek egy másik oldala is van. Az internethasználók között futótűzszerűen terjed az a kép, amely egy Tolna megyei kutyakínzás következményéről készült. Nem ő az egyetlen biöki, akit halálra kínoznak manapság Magyarországon csupán kedvtelésből, vagy azért, mert minket valamiért idegesített az eb. A különbség csak annyi, hogy amíg a kutya harap, addig ő rendszerint az életével fizet, amikor viszont egy ebet kínoznak halálra, akkor a tettesek legfeljebb pénzbírságot fizetnek. Ha kiderül. Az EU-ban az ilyen kínzásért börtön jár. Talán nálunk is el kellene ezen gondolkodni, és azon is, hogy ismét kellene tanítani már az óvodában azt a mondatot, amin én felnőttem: a kutya az ember leghűségesebb barátja. Nem kell szeretni ettől a kutyákat, elég, ha nem fogunk félni tőlük és elfogadjuk, nekik is joguk van az élethez. V2LLÁMV0KS Helyeslik a döntést Előző kérdésünk: Indokolt-e ingyenessé tenni az autópályák használatát? Mai kérdésünk: Minősítsék-e bűn- cselekménynek az állatkínzást? ÉSZAK-MAGYARORSZÁG # Szavazatát leadhatja: www.boon.hu Hátukon a tarisznya - mint a mesében Szerencsét próbáltak Kőbányán a prügyi romák, ami még Friderikuszt is megihlette A mindennapi utcaképhez csak a motor nem tartozik hozzá Prügy (ÉM - SFL) - A hírközlő szervek néhány napja foglalkoztak azzal a kilakol- tatási procedúrával, amit Kőbányán, egy elhagyatott vegyi üzem helyiségeinek illegális elfoglalása miatt eszközöltek az arra illetékesek. Akkor nem derült ki a beszámolókból, hogy ott érintve voltak prügyi romák is. Nem volt nehéz rábukkanni a két családra, a főleg '■§ cigányok által lakott soron min- 3 denki tudott a Pesten történ- *8 tekről. Lerágott csontnak titulál- f va idézték fel az eseményeket, “ mint elmondták, a történetről % már Friderikusz is forgatott fii- £ met, de még nem került adásba. Mesés gondolatok A történet úgy indult, mint a mesében. A hegyaljai településen nem volt munkájuk, úgy gondol.................................................M ták, a főváros megoldást jelent majd a megélhetést illetően. Felkerekedtek szerencsét próbálni.- Munkát még csak-csak találtunk - mondják Baloghék - de tető nem volt a fejünk fölött, kényszerhelyzetben voltunk Rontó Samuékkal, és még jó néhány családdal együtt. Intézetbe zárással járt A vegyi üzem átmeneti megoldást jelentett volna, ha erről nem szerez tudomást az ottani polgármesteri hivatal gyámügyese, aki el akarta venni tőlünk gyermekeinket, ez pedig intézetbe zárással járt volna. Éjszakánként a kommandósok rohangáltak, úgy kellett bujkálni előlük.- Valahol meg lehet érteni a gyámügyest - kapcsolódik a beszélgetésbe a Balogh család hölgytagja - végül is a gyermekeket féltették, a telep ugyanis tele volt injekciós tűkkel, vashordókkal, aminek nem volt ismeretes a tartalmuk. De a gyermekeket nem hagyhattuk, inkább visszajöttünk. Balogh János, a helyi CKÖ elnöke, aki csak névrokona a fent említett családnak, megjegyzi, kilátástalan a prügyi cigányok helyzete. Kilencvenöt százalékuk munkanélküli - mondja. Bár jó a kapcsolatuk a települési önkormányzattal, keresik a lehetőségeket, egyszerűen nincs kiút. Tudja, hogy a szituáció nem különb a többi községben sem, nincs befektető az iparban, a mezőgazdaság nem foglalkoztat embereket még idényszerűen sem, szóval katasztrofálisak a körülmények. Vannak más vélemények Ismert a romák pesti kalandja a prügyi polgármesteri hivatalban is. Egyértelmű álláspontot nem fogalmazhatnak meg a cigányok hazatértét illetően, de tudni vélik, hogy nem elsősorban a gyermekek féltése volt a kiváltó ok. Állítólag uzsorahitelt vettek fel, mert munkahelyet ott sem találtak, így a mindennapi betevőt ezekből a pénzekből próbálták fedezni. Visszafizetésről szó sem lehetett, a behajtók viszont nem sokat szoktak teketóriázni. Vagyis, itt nem kényelmes hazautazásról volt szó, hanem menekülésről. Ha pedig ez az igaz, vagyis a prügyi romák tényleg belekeveredtek az uzsorahitelbe, félő hogy nem ezzel a mondattal van vége a történetnek. Adatok Prügyről Lélekszám: 2700 fő Rendszeres szociális segélyből élők száma: 310 fő Rendszeres gyermekvédelmi támogatást kap: 700 fő Nyilvántartott munkanélküliek száma cirka: 400 fő Cigány kisebbség: 1050 fő Közülük munkanélküli: 998 fő W ...................... Nem tudjuk, meddig tartható ez a kilátástalan állapot. Balogh János, C KÖ-elnök Borsodi jubileumi juniális a strandon Ötvenhordónyi „folyékony kenyér” a placcon Miskolc (ÉM - NSZR) - Hűs medencék, napsütéses nyári idő fogadta a Borsodi Juniá- lis résztvevőit a Selyemréti Strandfürdőben vasárnap. A sörgyár 30 éves jubileumát ünneplőket sztárok, élőkoncertek, finom étkek és 50 hordónyi „folyékony kenyér” várta. A Selyemréti Strandfürdőre kilátogatókat vasárnap zárva tábla fogadta, hiszen itt ünnepelték a Borsodi Sörgyár dolgozói a cég 30 éves jubüeumát. Élőkoncertek, trakta A hagyományosnak számító Borsodi Juniális éppen ezért új programokkal, látványosabb műsorokkal bővült. Az rt. az idén élőkoncerteket szervezett a strandra, ahol fellépett: a Miskolc Bánd, Bökfi Guszti slágerparádéja, a 4 Dance Club táncstúdió, a Crystal, PaDöDő, Orosz Győző és a Művek, Erdei Sándor, alias Rokker Zsolti, Szandi és este Komár László zárta a sztárok sorát. A mintegy 2000 vendég ellátásáról is a sörgyár gondoskodott: uzsonnával, ebéddel, vacsorával kedveskedtek a dolgozóknak és családjuknak. Ezenkívül szomjoltónak 50 hordónyi Borsodit vertek csapra. Hazánk sörnagykövete A legkedveltebb sörnek itt is a Stella Artois bizonyult, de a strandoló vendégek megkóstolhatták a cég legújabb, tavasszal bevezetett termékét, a Borostyán sört, mely hazai prémiumtermék és a juniá- lison is nagy sikert aratott. A cég strandoló dolgozóit dr. Bognár Gyula, vezérigazgató köszöntötte, a program műsorvezetője pedig Németh Kristóf volt, aki hazánk új sörnagykövete. Kitűnő volt a hangulat Fotó: kp Vasárnapig mindenütt „visszajött" Nem kell tűzön forralni a mosogatáshoz Miskolc (ÉM - SzK) - Karbantartás miatt átmenetileg szünetelt a melegvíz-szolgáltatás 27 ezer miskolci lakásban: az Avason, a belvárosban az Új győri főtértől a Melinda utcáig, valamint a Jókai lakótelepen és a Szentpé- teri kapuban. Mint Balogh Árpádtól, a Mihő igazgatójától megtudtuk, a fűtőműves karbantartások, valamint a távhőrendszer legsürgetőbb beavatkozást igénylő munkáinak elvégzése végül 150 millió forintba került. Az egyhetes leállás alatt elvégezték a téli üzemhez szükséges munkák azon részét is, amely a melegvíz-ellátó rendszer leállítását követelik meg. Az egyhetes szünet hétfőn reggel kezdődött, az Avason már péntek este, a szűkén vett belvárosban tegnap délután, vasárnap délben pedig már a Jókai lakótelepen és a Szent- péteri kapuban is folyt a meleg víz. E két utóbbi területen a télen kilyukadt két, nagy átmérőjű vezetéket is ki kellett cserélni, amiket eddig csak tol- doztak-foldoztak. Ez pedig több időt vett igénybe. £ Befejeződött a karbantartás A T-Dance Egyesület születésnapi műsora Táncosai voltak a Desperadónak is a pesti Dj Bobo-koncerten Ízelítő a T-Dance produkciójából Fotó: Ádám János Miskolc (ÉM) - Születésnapi műsorát július 5-én a miskolci Cora előtti téren tartja a miskolci T-Dance Egyesület. A társaság egyébként 2000 augusztusában alakult, már működő különböző stílusokat érintő számos más tánccsoportból (latin tánciskola és a miskolci Ámokfutók divattánciskola). Népszerű zenekarokkal A hétvégén egyébként Sajó- szentpéteren szerepeltünk, hétfőtől pedig Bogácson veszünk részt 30 gyerekkel a tánctáborban, mely július 7-én fejeződik be - közölte lapunkkal Kocsán Andrea vezető oktató. Iskolánk jelen pillanatban több mint 440 tanulóval dolgozik, elértük, hogy sok városi rendezvényen jelen vagyunk. Tánciskolánk megnyitotta kapuit más településeken is, így jelen pillanatban a T-Dance Tánciskola működik Miskolcon, Sajókeresztúrban, Nyíregyházán, Kisvárdán és Gégényben. A T- Dance Tánciskola legerősebb vonala a divattáncoktatás. Szakmai elismerés Ismeretségünk, szakmai elismerésünk lehetővé tette, hogy együtt dolgozhatunk neves hazai zenekarokkal, mint például a Des- perado és a Kerozin, TNT, V-Tech, Fiesta, Ámokfutók és a Picasso Branch, All 4 Lőve és a GO zenekar. Május 27-én részt vettünk a Budapesten megrendezett Dj. Bobo-koncerten, ahol az előzenekarként fellépő Desperadónak voltunk a táncosai - jelentette ki Kocsán Andrea. A T-Dance Tánciskola tanévzáró táncgáláját egyébként június 15-én a Rónai Művelődési Központban tartotta, ahol több mint 150 táncos kapta meg az elmúlt tanév munkájáért járó elismerő oklevelet. Új iskolaigazgató Sátoraljaújhely (ÉM BSZA) - Az igazgatói pályázat kiírásáig és elbírálásáig Kusper Károlyt nevezte ki a megyei önkormányzat a sátoraljaújhelyi Szepsy Laczkó Máté Szakképző Iskola élére. A fenntartó határozatát Sarka Ferenc főosztályvezető pénteken délután ismertette az intézmény dolgozói előtt. Hiába fordultak Az alig egy hónapja kinevezett Laczkó György lemondott tisztségéről, ezért határozott az új kinevezésről a megyei közgyűlés. Ezt vitatta dr. Sinka Lászlóné, a közalkalmazotti tanács vezetője. Az intézmény dolgozói hiába fordultak a döntéssel szemben protestálva a megyei önkormányzathoz, a testület egy másik újhelyi középiskola igazgatóját, Laczkó Györgyöt nevezte ki vezetőnek a „Mezőben” is.