Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-23 / 144. szám

2003. június 23., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# SZOLGALTATAS / 4 HOROSZKÓP tM2 III. 21.—IV. 20. El kellene most már végérvényesen döntenie, hogy merre is akar elindulni, illetve, hogy kit választ A bizonytalanság nem csupán önt gyötri, de azokat is, akik régóta várják a választását IV. 2JL-V. 20. Ne avatkozzon most bele olyasmibe, amihez nem igazán ért mert abból csak bonyodalmak származhatnak. Az őszintesége már más­kor is bajba sodorta, most is fennállhat ennek a veszélye. V. 21.—VI. 21. Ön most nem igazán képes reálisan gondolkodni, ezért nem lenne szabad erőltetnie olyan dolgokat amelyek eldöntéséhez elsősorban pénzügyi hozzáértés szükséges. VI. 22.-VII. 22. A mai napját a csend, a nyugalom, a kie&rensúlyozottság jellemzi. A harmóniát azonban időnként megtörheti egyes emberek otromba vi­selkedése, ez önben visszásságot vált ki. VII. 23.-VIII. 23. Nem lenne szabad elhagynia magát Gondoljon arra, ho^ minden körülmények között tartania kell a nívót hiszen önt a környezete nem olyannak ismeri, mint aki hamar magába roskad. Vili. 24.-IX- 23. Minden önön múlik. Ha azt akarja, hogy a folytatás éppen olyan jó legyen, mint amilyen a kezdet volt tennie is kellene valamit A má­sik fél egyelőre eléggé bizonytalan, nem tud lépni. IX. 24.-X. 23. Továbbra is töretlen lendülettel végzi a feladatait időnként azonban megmagyarázhatatlan fáradtság enerváltság vesz önön erőt Ilyen­kor úgy érzi, hogy nincs elég ereje a folytatáshoz. X 24.-XI. 22. Nem tud elszakadni azoktól a múltbeli történésektől, amelyek kelle­metlenül érintették. Nem ártana azonban minél hamarabb túllép­nie az aggodalmakon, mert a jövő sok feladatot tartogat XI. 23.-XII. 21. Uralkodjon kissé magán. Ha nagobb önuralommal rendelkezik, nem csupán a kapcsolatait rendezheti, hanem a saját teste és lelke fe­lett is megszerezheti az uralmat Nagon ideje lenne. XII. 22.-1. 20. Nem ártana, ha sokkal többet törődne magával. Mozognia kellene, s jóval egészségesebb táplálkozásra lenne szüksége. Még nem ké­ső, mielőbb fogjon hozzá a reformok megvalósításához. I. 21.—II. 20. Kreativitása most nagy segítség lehet az ön számára. Sokáig nem tudta ugyanis, hogy melyik úton induljon el, s ma olyan események történhetnek, amelyek a régi álmok megvalósulását segítik. II. 21.—III. 20. Ne hallasson most a partnerére, mert ő maga sem tudja, hogy mit is akar valójában. Önnek egyedül kellene elhatároznia magát hó­iban is folytassa tovább. Nem biztos, hogy a régi módon. HŰSÉGAKCIÓ Az Eszak-Magyarorszagra napi masfel-ket óra! A sportból előbb a címeket futja át, majd elmélyed a részletekben Miskolc (ÉM) - Mint ol­vasóink tudják, folyama­tosan zajlik hűségak­ciónk, melynek során ré­gi, hűséges, ráadásul sze­rencsés előfizetőinket tudjuk megajándékozni egy kis figyelmességgel. Fortuna istenasszony a számítógép képében jelenik meg: a számítógép sorsolja ki a szerencsés nyertesek nevét. Ezúttal Árvái Istvánra mo­solygott a szerencse, aki Má- lyiban lakik. Nyereménye át­vételekor megkértük, legyen alkalmi lapkritikusunk, és mondja el véleményét la­punkról. Amint Árvái István el­mondta, emlékezete szerint legalább húsz éve járatja az Észak-Magyarországot, ebből kiderül, hogy kedveli is a la­pot. Férfiember lévén érdek­li a sport, de inkább csak a címeket futja át: abból sze­mezget, ha valami mélyebben is érdekli. Általában az utol­só oldallal kezdi az olvasást, ezen csak komolyabb nemzet­közi események (pl. iraki há­ború) idején változtat. Még ez is kevés Jónak tartja, hogy sokat foglalkozunk az EU-belépés következményeivel. Mivel a fia kisiparos, úgy vélik, hogy még ez is kevés, információ­ból sohasem elég: a pályáza­tok megírása komoly gondot jelent. Feleségével együtt na­pi egy-másfél órát fordítanak újságolvasásra, szeretik bön­gészni az olvasói leveleket, és (kevesebb örömmel) min­dig végignézik a gyászjelen­téseket is. 81$ $8%% §: ■ ■ '■ ifi! IvIHII 1 ! MilUl Az ajándékutalvány átvétele Fotó: Kőhalmi Péter SMS AZ ÉSZAKNAK 06-20/96-44-444 ÜKIMBSKI ÜNNEP 50. szünnapja alkalmából (06.18.) sok boldogságot és még kétszer ennyit kí­vánunk Tuza Józsefnének: Dani, Rol- csi, Öli, Zsuzsi, Fanni. :-) (20/2189-316) VICC Szeszkazán pasi a bíróságon: - Bíró úr, mentségemre annyit mondanék, hogy a bűncselekmény előtt +ittam 1 pohár bort, csak azt nem tudom, hogy a 8. wagy 9. wolt... M. (20/4917-005) __ Willanyszerelö beordít az intenzíwre: - Na emberek, nagy lewegőt, biztosíték­csere lesz... Mán. (20/4917-005) ÜZENET IKI Tény & walő, kineweztem magam írá­saim Dewiánsnak, de ez az 1 newem wan, így mindenki tudja, en-EN wagyok. Newemhez, számomhoz, elwemhez hu & nőmén est ómen, kötelezően betar­tom! Dew. (20/4168-188) Irokéz! Te azt íród, hogy ,nem vágy kö­tekedő". Az egész fal csöpög a gyűlöle­tedtől! Nagyon gusztustalanll! Bon. (30/6198-469) _____________________ Bikái Ha te wagy az értelmesebbje, ak­kor én neked adom a részem! IROkézll. (70/2057-100) Bika?! Halálbüntetés, abortusz, eutaná­zia. Ezekről nem ügydöntő, hanem wéleménynyilwánítő népszawazást kéne kiírni. A nép nem buta. IROkéz 11. (70/2057-100)______________________ bewl Ez olyan, mint a gumicsont... Az- az, hogyan gerjesszünk műwi társa­dalmi problémákat és hogyan ne old­juk meg azokat. IROkézll. (70/2057- 100) __ Szép verseimét elajándékoznám SMS ben! Üdv: Jani. (70/5002-026) Dewl „Az erkölcstelen cetek eltestese1 dése magáwal hozza a kicsiny és prűd kalauzhalak feltűnő elszaporodását." Hogy mit jelent? Talán azt, hogy a prü- déria melegágya a naturális viselkedés. Meg azt, hogy a gengszterek védőszár­nyai alatt nyugodtan moralizálhatunk. Ilyesmi. IROkézll. (70/2057-100) Dew! Nagyon jó tükröt tartottál az egyé­ni igazságocskák bemutatásáwal. Jót de­rültem. (És igen keresem magam.) IROkézll. (70/2057-100) Dewí Az igazság nem csak ismeretelmé­leti kérdés. Lehet, hogy demagóg wagyok? IROkézll. (70/2057-100) Ügy tűnik, a lépcsőzetes materializáló­dás elméletem bejött, mert ugye min­denki szupermateriálisra lett képezwe. IROkéz 11. (70/2057-100) ___ LX és Bikái A hobbiszinten folytatott igazságkeresésetekkel nincs is bajom, ez tolerancia + kulturáltság kérdése. IROkéz. (70/2057-100) Bika! Talán. ha bőwebben kifejtenéd, mert ez így nekem olyan, mint 1 totó- eredmény. IROkéz (70/2057-100) Heléna! Aki weszi a fáradságot, hogy 1 té­máról ínon, az arra kényszerül, hogy rendez­ze a gondolatait, ha nem akar hülyeséget írni, s ezzel tisztul, logikusabbá válik gon­dolkodása is. IROkézll. (70/2057-100) Az eddigi szöveges üzenetek megtekinthetők a http://sms.boon.hu címen SEGÍTSÉG ORVOSI ÜGYELETEK Miskolc Központi gyermekorvosi ügyelet: 46/412-572 Felnőttorvosi és fogászati ügyelet: 46/412-355, Arany J. u. 37. 30/270-3394, Első u. 1. Baleseti ügyelet: Diósgyőri Kórház Megyei kórház: traumatológia, baleseti ambulancia (GYEK), toxikológia (II. ideggyógyászat) Kazincbarcika: 48/512-262 Mezőkövesd: 49/411-560 Ózd: 48/471-411 Sárospatak: 47/513-111 Sátoraljaújhely: 47/321-222 Tiszaűjváros: 49/341-900 GYORSSEGÉLY Veszély esetén a követ­kező számok hívhatók: mentők: 104 tűzoltók: 105 rendőrség: 107 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Fehér Holló Gyógyszertár Miskolc, Szemere u. 14., tel.: 46/359-071 ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolcon és vidéken: 40/28-28-28 GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE Miskolc: 46/341-000 Kazincbarcika: 48/310-030 LUXOR 25. HÉT A 25. heti Luxor-játékban a kö­vetkező számokat sorsolták: 44 7 39 25 21 14 74 43 50 28 56 62 37 12 8 6 57 35 1 45 51 53 32 48 31 40 9 54 11 42 46 23 72 30 63 65 68 52 67 59 16 E hétre érvényes határszám: 34. Az Első Képet a 11 kisorsolt nyerőszám után érték el. Az Első Keretet a 37 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort (telitalálatot) a 41 ki­sorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályon­kénti darabszáma és nettó nye­reményösszege: l-ll. Luxor 1 11.587.983 forint III. Első keret 9 183.936 forint IV. Első kép 5 248.314 forint V. Keret 26 127.340 forint VI. Kép 20.032 930 forint A következő heti határszám: 35. A közölt adatok tájékoztató Jellegűek! Ötös lottó: 2, 6, 47, 74, 80 Jokerszám: 698361. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra 1 868 215 Ft; a 3 találatosokra 14 687 Ft; a 2 találatosokra 970 Ft Hatos lottó: 5, 14, 22, 26,33, :37 Pótszám: 24 Kenő, június 20. 19 1112 13 203339 4041 45 49 505153 65 66707374 Kenő, június 21. 19 1618 2127 2833 4044 4850 5657 5866 67 737580 A közölt adatok tájékoztató jellegűekl ÁRFOLYAMOK OTP Bank CIB Bank Ausztrál dollár 141,55150,30 144,98 157,06 Kanadai dollár158,08 167,86 160,68 174,08 Svájci frank162,61172,66 163,92 177,58 Cseh korona 7,85 8,68 8,03 8,69 Dán korona33,79 35,8834,6 36,90 Euro 252,13 265,05253,00 274,08 Angol font358,24 376,61­­Horvát kuna32,58 36,01­­Japán yen*181,20 192,41182,63 197,85 Norvég korona30,73 32,6330,96 33,54 Svéd korona 27,65 29,3727,83 30,15 Szlovák korona5,93 6,56­­Amerikai dollár214,28 225,26 215,96 233,96 A *-gal jelölt valuta 100 egységre van megadva! Előző napi árfolyamok. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ÜGYELET Kézbesítési panaszaival hívja üzenetrögzítős telefonszámunkat: 06-40/424-424 Közérdekű észrevételeivel keresse Kiss Józsefet 46/502-900/3241 20/480-1633 2003. június 23., hétfő A NAP Kel: 4.47 Nyugszik: 20.45 0RSZÁ80S ELŐREJELZÉS 10, 15°C _ __/ 28. 35 C Sok napsütésre, száraz időre, sokfelé igazi kánikulára van kilátás. Időnként megélénkül a délnyugati szél. A hőmérséklet délután az északkeleti tájakon 29, délnyugaton 34 fok körül alakul. Élőszavas tájékoztatás: 06*90-5044101 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Egy északnyugat felől kö­zeledő hidegfront előtt igen meleg és meglehető­sen száraz levegő érkezik fölénk a Földközi-tenger térségéből. Ennek megfe­lelően nagyrészt napos, száraz időre van kilátás. Időnként megélénkül a délnyugati szél. A hő­mérséklet 5-6 fokkal meghaladja az átlagot. Kedd 18, 30°C Zivatarok, erős, Ny-i Szerda 16, 25 ° C Időnként felhős, erős. É-l Csütörtök 14, 24 °C Zivatarok, élénk, É-i w Péntek 13, 23°C Változékony idő, élénk, É-i A legfrissebb időjárási előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. www.rnet. hu Készítette: Enca Má: Napsütés felhőkkel 27, 29°C Szél: mérsékelt, D-i ÉVFORDULÓ Böhm Gusztáv 125 éve meghalt karmester, zeneszerző, operarendező, műfordító. Komponált operá­kat, illetve kísérőzenét szín­művekhez. NÉVNAP Névnap: Zoltán. Egyéb névnap: Agrippina, Arszlán, Etel, Édua, Szidó­nia, Szultána, Zolna, Zoltána. LEVE8Ő8ZENNY&ZETTSÉG Az ÉMI KÖFE (Észak-ma­gyarországi Környezetvédel­mi Felügyelőség) mérései szerint Miskolc belvárosá­ban a múlt héten a légszeny- nyezettségi mutatók megfe­lelők voltak, egyik sem ha­ladta meg az egészségügyi határértéket. Vizhőmérséklet Balaton22 °C Tisza-tó 25 °C Duna20-24 °C Tisza 19-25 °C Keleti-főcsatorna 24 °C Északi-tenger12-16 °C Balti-tenger10-18 °C Atlanti-óceán 12-24 °C Adriai-tenger 26-27 °C Fekete-tenger 20-24 °C Égei-tenger22-25 °C Földközi-tenger 22-27 °C Vörös-tenger26 °C ÚTINFÖSM A héten Nyíri belterületén ré­tegvíz-elvezetés miatt teljes út­lezárás, Parasznya, Alacska, Sajólászlófalva, Kondó és Var- bó területén szennyvízvezeték­építés, Tokajban hídátépités, hídfelújítás miatt útszűkület, 40 km/h-s sebességkorlátozás.

Next

/
Thumbnails
Contents