Észak-Magyarország, 2003. június (59. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-19 / 141. szám
2003. június 19., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG# GYÁSZ / HIRDETÉS / EMLÉKEZÉS „Álmodtunk egy öregkort,csodásat, szépet, De a kegyetlen betegség mindent összetépett. Fájó szívünk fel-felzokog érted, Míg élünk, nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk arra a napra, amikor a szeretett feleség, édesanya és nagymama VÍGH JÓZSEFNÉ sz. Szakolcai Mária aszalói lakos 1 éve, 2002. június 19-én örökre itt hagyott bennünket. Szerető férje, két fia, lánya, unokája, menye, veje, és szülei t „Nem ezt akartam, nem így, szerettem volna élni még, El kellett menni! Ha emlegettek, közietek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, így emlékem áldás lesz rajtatok.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATAKI ISTVÁN 44 éves korában elhunyt. Temetése 2003. június 21-én, 15 órakor lesz az emődi katolikus temetőben. A gyászoló család I „Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre. Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. MAJOROS JÓZSEFNÉ sz. Czókoly Katalin életének 60. évében elhunyt. Temetése 2003. június 21-én, 11 órakor lesz a kazincbarcikai temetőben. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk JUHÁSZ FERENC temetésén részt vettek, sírjára virágot hoztak, s gyászunkban osztoztak. 8 A gyászoló család 352878 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MISALEK ISTVÁNNÉ (volt SIMON ADORJÁNNÉ) sz. Csuka Zsuzsanna a 100. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet nyugdíjasa 84 éves korában váratlanul elhunyt. Utolsó útjára 2003. június 20-án, 12.30 órakor kísérjük a vasgyári temetőben. A gyászoló család A B.-A.-Z. Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat fájdalommal tudatja, hogy életének 49. évében SIPOSNÉ PRINCZ MÁRIA gyermekfelügyelő elhunyt. Temetése 2003. június 23-án, hétfőn 10.30 órakor lesz a Mindszenti temetőben. Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, após és testvér HORVÁTH BÉLA nyugdíjas főművezető, a MÁV Járműjavító volt dolgozója életének 68. évében elhunyt. Temetése 2003. június 20-án, pénteken, 12.30 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család „Ha virágot látok, Te jutsz eszembe, Ha Rád nézek, könny fakad szemembe, Ha aludni térek, Terólad álmodom, Ha felébredek, Teérted imádkozom." Fájó szívvel gondolok az 5 évvel ezelőtti napra, amikor SZÖGEDI PÁL drága férjem örökre itt hagyott bennünket. Bánatos feleséged 352157 ° Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága édesanyánk BARTUS SÁNDORNÉ sz.: Molnár Margit temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. ) A gyászoló család 351532 f ' Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy ||T| SIMON BÉLÁNÉ fj fi sz. Menner Ágnes 7T Y életének 61. évében örökre eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni temetése 2003. június 20-án, a minorita templomban lesz 11 órakor. Emlékét őrizve örökké: lánya, veje, unokái 351262 EMLÉKEZÉS „Nincsen nap, nincsen perc, nincsen óra, Amióta elmentél. Rád ne gondoltunk volna. Nélküled üres lett a házunk, keresünk. De sehol se találunk. Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod. Soha nem felejtünk el.” Fájó szívvel emlékezünk drága gyermekünk és testvérem NAGYMÁTÉ ANGÉLA halálának 1. évfordúlójára. 350,01 Örökké bánatos szülei és testvére Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik RÓTH GYULA temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 352479 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ANDRÁSSY JÓZSEF temetésén megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gy ászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik LENKEY PÁLNÉ sz. Szintai Erzsébet temetésén megjelentek, sójára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gy ászoló család 351283 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk PETROVSZKIJÁNOSNÉ temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család ÁLLAT Pecsenyecsirke eladó Monok, Nyár- fástanyán, június 20-tól. Tel.: 47/361-032, esti órákban, 30/3118-557. 350524 TYÚKVÁSÁR szombaton! Egyéves barna tojó tyúkok vására 300 Ft/db áron. Mezőkövesd 8-10 óráig Dózsa Gy. u. 117. tápbolt. (Szentistváni út végén) Tel.: 49/414-578, Mályi 11-12 óráig Hejő u. 1. (téglagyár mögött) Tel.: 30/446-9471. 352015 120-160 kg-os hízók eladók. Érd.: 49/352-976. 352348 Puml kiskutyák fekete, fehér, szürke színben eladók. Tel.: 47/372-350. 352406 SZOLGÁLTATÁS C0L0R-SH0P! Redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, napellenzők, hevederzárak, szúnyogháló, kispénzűeknek, szereléssel. Részletre, garanciávall 46/349-815. 343082 Fák speciális kivágása, gallyazás, bozótirtás. Zsomboly Kft. (Stihl) 30/9679-151. 284179 Konténeres törmelék, homok, sóder, készbeton szállítása, alap, pince ásása kedvező áron. 30/9434-354. 326772 Kovácsoltvas kerítések, korlátok, rácsok gyártása, szerelése egyedi igények alapján. Referenciával, 10 év garanciával. SER-WA Bt. Tel.: 46/476-338, 20/9484588. 342813 Sík-, hullámpala átfedése 8 kg/nm olcsó mintás anyaggal bontás nélkül. Gar.: 12 év. T.: 30/9430-306. 351261 Tetőfedő munkák felújítása, kisebb javítások garanciával. 30/225-0089. 351851 PÉNZÜGYLETEK Pénzre van szüksége? Itt a | megoldási Ingatlanfedezetre. Évi 5%- tól. Tel.: 46/506-976, 46/506-977. 341094 Rendkívüli lehetőség! (lakás-, házvásárlás, -felújítás, vállalkozás, autó stb.) vállalható részletekkel, ön- j erő nélkül, bárki igényelheti, jövedelemigazolás nélkül. Pl.: 3 M = 29 529 Ft/hó, 7 M = 68 444 Ft/hó, ! 10 M = 93 816 Ft/hó. Miskolc, Szent- ) páli 1.1.em./105. Tel.: 46/413-538, 70/318-6016. 347903 OKTATÁS Kereskedő-boltvezető vendéglátó- j üzletvezető tanfolyam indul Miskol- I con. Oktatás szombat délután. Rész- \ letfizetés. Érd.: 46/359-860 20/9941-172 Zenit 90 Bt 347987 Miskolcon most induló gyermekfel- | ügyelő II. (dajkát végzetteknek) J képzésre jelentkezhet. Részletfizetés. V269-2315 70/2818622. 349524 j Államilag elismert dajka, pedagógia, : gyógypedagógiai asszisztensképzés Miskolcon. Kasza Szakképzési Központ 1/2785918^ 342754 KEZDŐKNEKI Számítógép kezelése a gyakorlatban. 40 órás tanfolyam 10 fős csoportokban, szombaton délelőtt, vagy hétköznap délután, kedvező áron. Windows alapismeretek, szövegszerkesztés, táblázat- kezelés, internet. Érd.: 46/507-879. 345346 | Nyári szünetben jogosítvány! Sikk Autósiskola. Ha a végét számolod a legkedvezőbb. Sok-sok-sok ked- ! vezmény! Gyorsított intenzív hétvégi tanfolyamok B-C-C+E-D. Miskolc, ! Baross G. 17.10-16-ig, 46/414474, I 20/3357-509. 349714 | MUNKAHELYET KÍNÁL Volt biztosítósok figyelem! Multinacionális pénzintézet miskolci irodájába öt kollégát keres! Megbízhatóság, stabil pénzügyi háttér, korrekt javadalmazás, extra juttatások. Érdeklődni: 20/553-0116 350510 Egy új mellékállás Önnek fehérneműk értékesítésével. Kérje színes katalógusunkat, vagy válasz- szón alapkollekciónkból. Kereset: 40-60 000 Ft/hó. Tel.: 25/522-885, 25/522-886. 350836 Siófoki szezonra keresünk, csinos pultost, felszolgálót, valamint szakácsokat, konyhai kisegítőket, magas fizetési lehetőséggel. Tel.: 30/408-74-69-es telefonszámon. 350890 Mosonmagyaróvári utazási iroda megbízható buszvállalkozókat keres állandó munkára, belföldi és nemzetközi 45-50 fős buszokkal. Jelentkezés levélben vagy telefonon: Albatross Travel, 9200 Mosonmagyaróvár, Gyöngyös u. 9. Tel.: 96/219-588. 351342 Kft. alkalmaz burkolni tudó gyakorlott kőműveseket kiemelt bérezéssel, azonnal. 30/207-0252. 351208 Generáli-Providencia Biztosító Rt. értékesítési munkára felsőfokú végzettségű munkatársakat keres. Érd.: 30/264-3377 vagy 20/434-8785. 351360 Élelmiszer-nagykereskedés keres középfokú végzettségű munkatársat adminisztratív munkakörbe. Fiatal, számítógépes gyakorlattal rendelkező miskolci lakosok jelentkezését várjuk. Munkaidő 4.30-tól, 13.00-ig. Érd.: 8 12-ig 30/425-4816 telefonon. 351476 Vagyonőröket áruházi és t.h. munkára Budapestre felveszek, szállás van. Tel.: 70/2090-871 351511 Ékszerboltba eladókat keresünk. Jelentkezni önéletrajzzal a Charme ékszerboltban (Miskolc, Széchenyi u. 66.) lehet hétköznap 10.30 és 12 óra között. 351569 Miskolci márkaszerviz keres önállóan dolgozni tudó, munkájára igényes, haszongépjárművek javításában is jártas autószerelőt. Vidékiek jelentkezését is várjuk. Jel.: 70/3320-008 telefonszámon. 349586 PEZ termékek terítésére keresünk üzletkötőket magas jutalékkal. Vállalkozói igazolvány és autó szükséges. Tel.: 1/280-8440. 350595 Dunántúli és budapesti munkavégzésre ácsokat, kőműveseket, gépivakolókat, vasbetonszerelőket és segédmunkásokat felveszünk. Érd.: munkanapokon 8-16 óra között 46/507-609, mellék 106,vagy 70/3387-438. 351194 Rakamazl Állattenyésztési Kft. műszakvezetői munkakörbe állást hirdet. Érdeklődni: 20/9550-599 telefonon. 351817 Bt. keres kábeltévé-szerelőt változó munkahelyre. 20/4748-058. 351892 Vagyonőröket alkalmazotti állományba miskolci telephelyre 24/48-ba felveszek. Érd.: 30/2515-191 70/2090-87 1 351972 Szakácsot és konyhalányt keresek felvételre. Szorgalmas, önállóan dolgozni tudókat. Érd.: 46/432-232 ___351984 Szerencs és vonzáskörzetéből keresünk betanított munkára női és férfi munkaerőt. Érd.: 46/504-364. 351988 A Vigadó Étterem felvesz szakképzett, idegen nyelveket beszélő felszolgálókat. Jelentkezni személyesen az üzletvezetőnél Miskolc, Görgey u. 23. szám alatt. 352119 Fiatal, asztalosmunkában jártas szakembert keresek. Érd.: 30/9284-635. 352195 Önállóan dolgozni tudó középkorú juhászcsaládot felveszek. Lakás biztosítva. Érd.: 30/2494-461. 352206 Autófényezőt sürgősen alkalmaznék. Bérezés megegyezés szerint. Érd.: 70/2936-690, Miskolc, Tüzér u. 12. ______ 352236 Autófényezőt sürgősen alkalmaznék. Bérezés megegyezés szerint. Érd.: 70/2936-690. 352239 A Miskolci Szuperinfó Szerkesztősége fiatal, agilis, jó kommunikációs készséggel, középfokú végzettséggel rendelkező hölgyet keres ügyfélszolgálati munkára főállásba. Jogosítvány, számítógépes ismeret előny. Fényképes önéletrajzokat „Ügyfélszolgálat" jeligére a Mc., Szemere 20. alá kérjük, leadni. 351822 Bútorszereléshez és -tervezéshez értő asztalost keresünk. Érd.: 20/211-8523.8-16-ig, H-P. 352380 Varrónőket keresek műhelymunkára. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Tel.: 20/444-6707. 352412 Önállóan dolgozni tudó szobafestőt felveszek. Érd.: este 18 óra után 20/361-7941. 352488 Nyári szünidőre diáklányt cukrászdába felveszek. Érd.: 30/3121-598-as telefonon lehet. 352491 Élelmiszerboltba csemegén dolgozni tudó szakkép, eladót felveszek. Tel.: 70/216-3172 1820-ig. 352492 Szakképzett, gyakorlattal rendelkező felszolgálót keresünk érdeklődni a Randevúban. 30/9055-032. 352501 Gyakorlott kemencés pékek jelent- | kezését várjuk éjszakai munkára. : Tel.: 46/543-218. 352505 TERVEZŐI feladatok ellátására gépészmérnököt keresünk. Fényképes szakmai önéletrajzokat "gyártás, kivitelezés" Z352530 jeligére várjuk a kiadóba. 2003. június 25-ig. Tervezői feladatok ellátására gépész- mérnököt keresünk. Fényképes szakmai önéletrajzokat "gyártás, kivitelezés" Z352535 jeligére a kiadóba. 2003. június 25-ig. ______ Gyakorlattal rendelkező marós szakmunkást keresünk. Érd.: 20/9683-318. 352569 Szobafestőt felveszünk. Tel.: 20/9746-691. 352573 Opel-kereskedés 1 fő gyakorlattal rendelkező alkatrészraktárost keres. Feltételek: alkatrész- és számítógépes ismeret. Jelentkezni személyesen fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: Quattro Autóház Kft. Miskolc, Lórántffy Zs. út 49. 352579 Szerencs melletti strandra keresünk büfébe pultost. Szerencsi, mezőzom- bori és mádi fiatalok jelentkezését várjuk. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon: 46/381-762 (munkaidőben) 30/9838385 és a 30/9654896. MUNKAHELYET KERES 30 éves megbízható fiatalember B kategóriás jogosítvánnyal magánsofőri munkát keres. Tel.: 70/209-8190. VEGYES Betonoszlop eladó 520 Ft/db-tól. Érdeklődni: 70/2120-766. 351583