Észak-Magyarország, 2003. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-15 / 112. szám
2003. május 15., csütörtök SPORT / 10 Miskolc és környéke HÍRCSOKOR 0 Város napi futóbuli. A Fitnesz-M Stúdió mintegy 150 sportoló részvéteiével vasárnap, Miskolcon rendezte meg vá- rosnapi-futóbuliját. A nó'knél Budkova Léna (DIAC) gyó'zött, míg a férfiaknál Németh Csaba (MEAFC) diadalmaskodott. A legfiatalabb, a legidősebb induló, illetve a legnagyobb létszámban részt vevő család különdíjat vehetett át az eredményhirdetéskor. 0 Rimaszombaton az ifik. Nemzetközi utánpótlás-korcsoportos szabadfogású birkózóversenyt rendeztek Rimaszombaton. A DBC sportolói közül az ifjúsági Ferenc Ádám (63 kg) és Kecskeméti József (86 kg) nyerni tudott, Robotka István (63 kg) második lett. A DBC-MISIT képviselő diák l-es Kiss Bence (31 kg) bronzot, a diák ll-es Váradi András (30 kg) pedig ezüstöt hozott. Kalotai-ezüst Sárvárról Miskolc (ÉM - SZIS) - A miskolci Kalotai Levente abszolút értékelésben ezüstérmet vehetett át a Sárváron megrendezett idei 24 órás ultramaratoni futó országos bajnokságon. A Proxima Team SE sportolója négy órával a verseny vége előtt még 10 kilométerrel vezetett vetélytársai előtt, de ekkor egy makacs combsérülés oly mértékben hátráltatta, hogy kénytelen volt kiengedni. Az idei Athén-Spárta közötti „Sparthatlon”-ra készülő, az L&V Kft. által támogatott atléta végül is 214,5 kilométert hagyott maga mögött, mely kategóriájában, a 30-40 évesek között a legjobb teljesítménynek bizonyult. Az abszolút bajnoki elsőséget a budapesti Barakonyi Lajos érdemelte ki, aki 228,8 kilométert hagyott maga mögött. A viadal keretén belül rendeztek egy 12 órás futamot is, melyen a Visegrád-Buda- pest Maratonon abszolút ezüstérmes, a fő- iskolások-egyetemisták között első Zámbori Zoltán (MEAFC) révén volt borsodi érdekeltség. A megfázással bajlódó kétgyermekes miskolci családapa 122 kilométert futva az előkelő harmadik helyet érdemelte ki az erőpróbán, melyet a fővárosi Ossó Zoltán 139 kilométerrel nyert meg. Érdekesség, hogy ebben a futamban állt rajthoz a 76(!) esztendős Csamangó Ferenc, aki 76 kilométert teljesített. Duplázva kezdtek Mályiban Mályi (ÉM - SZIS) - Az idei borsodi vitorlásszezon nyitányát a Mályiban megrendezett dupla verseny jelentette. Ideális szélviszonyok mellett a résztvevők összesen nyolc futamban döntötték el a helyezések sorsát. Eredmények Mitrovit-kupa, optimist: 1. Papp Ádám (Justitia SE), 2. Jaborcsik Bence (.Justitia SE), 3. Michely Dávid (Justitia SE). Kadett: 1. Bereki Bence - Zubay Péter (Justitia SE), 2. Kovács Tamás - Boros Róbert (MMVSC), 3. Mecser Anikó - Mecser Szilvia (Justitia SE). Kalóz: 1. Koleszár Péter - Koleszár Zoltán (Justitia SE), 2. Papp Tibor - Papp Tiborné (Justitia SE), 3. Dem- jén Sándor - Bereki Győző (Justitia SE). Sikló: 1. Lukács András (MMVSC), 2. ifj. Papp Tibor (Justitia SE), 3. Demjén Balázs (Justitia SE). Finn: 1. dr. Kopai Márta (MMVSC), 2. Michely József (Justitia SE), 3. Széchy Attila (Justitia SE). Toyota Kupa, optimist: 1. Papp Ádám (Justitia SE), 2. Michely Dávid (Justitia SE), 3. Ajzner Karina (Justitia SE). Kadett: 1. Kovács Tamás - Boros Róbert (MMVSC), 2. Bereki Bence - Zubai Péter (Justitia SE), 3. Mecser Anikó - Ajzner Dalma (Justitia SE). Kalóz: 1. Demjén Sándor - Bereki Győző (Justitia SE), 2. Papp Tibor - Papp Zsuzsa (Justitia SE), 3. Fü- löp Ilona - Tóth István (ÉVIG). Sikló: 1. Lukács András (MMVSC), 2. ifj. Papp Tibor (Justitia SE), 3. Demjén Balázs (Justitia SE). Finn: 1. Vajda Attila (Justitia SE), 2. Michely József (Justitia SE), 3. Boros Ferenc (MMVSC). Bajnokságra törnek a Rendészek Jövőre, háromévesen már elfogadhatják az adózók által felajánlott 1 százalékot Miskolc (ÉM - MELÁ) - Három éve alakult meg a Miskolci Rendész Sport Közhasznú Egyesület. Labdarúgócsapatukat benevezték a Miskolc Körzeti küzdelmekbe, a gárda a Népkertben lelt otthonra, ahol olyan nagy múltú csapatokat láthattak korábban a focibarátok, mint az Attila FC, a Miskolci MTE, a Honvéd Papp J. SE és a Borsod Volán. A gárda szakosztályvezetője Deák Zsolt, akivel a csapat terveiről beszélgettünk.- Múlt év nyarán úgy vágtunk a küzdelmeknek, hogy versenyben akartunk lenni a bajnoki címért - mondta Deák Zsolt. - Ez eddig megvalósult, hiszen azonos pontszámmal, jobb gólkülönbséggel vezetünk nagy riválisunk, a Sajósenye előtt. Erősítettek Azt, hogy mennyire komolyan gondolják az MRSKE vezetői a magasabb osztályba jutást mi sem bizonyítja jobban, mint az amúgy sem gyenge játékoskeret téli megerősítése. Leigazolták Nyeste Csabát Felsőzsolcáról, Mende Zoltánt a Holcim SC-től, Budai Csabát Arnótról, ifj. Balázs Andrást Budapestről és Broda Attilát Alsóvadászról. Az új edző pedig a sokak által biztosan ismert Hauberger Pál lett, A Rendész (fehérben) a Sajósenyével „fut versenyt’ aki ősszel - lemondásáig - Fel- sőzsolcán ténykedett. A Rendész szakosztályvezetője örömmel újságolta, hogy a Peugeot Miskolc és a Német Nyomda jóvoltából új támogatókat is sikerült megnyerniük, akik láttak fantáziát a csapatban. Az ifjúsági gárdájukra - úgy véli - joggal lehetnek büszkék, hiszen a Giák István által dirigált együttes első helyen áll a bajnokságban.- Amennyiben sikerül a megyei II-be feljutnunk az ifin kívül további utánpótláscsapatokat is indítani akarunk - folytatta Deák Zsolt. - A Népkertben nagyon jól érezzük magunkat, minden feltétel adott a nyugodt felkészüléshez és versenyzéshez. A szakosztály ügyes-bajos dolgait Adonics István technikai vezetővel együtt intézik. Nem elhanyagolható az a tény, ami szerint jövő évtől az adófizetők is felajánlhatják adójuk 1%-át az MRSKE számára, miután a közhasznú egyesület elmúlt hároméves. Kétesélyes bajnokság A sportvezető elmondása szerint az utolsó négy fordulóra immár csak két gárda a Rendész és a Sajósenye szerezheti meg a bajnoki címet. A többiek messze leszakadtak tőlük. Az már a sorsolás pikantériája, hogy a két együttes - valószínűleg a sorsdöntő 90 percet - az utolsó fordulóban a Népkertben játssza. A rendész a múlt hétvégén Borsodszirákon vesztette el veretlenségét.- Nagy volt már a feszültség a fiúk körében a veretlenség miatt - mondta Deák Zsolt. - A vereség mindig fájó, de szerencsére riválisunk is pontot vesztett, így azonos pontszámmal ugyan, de jobb gólkülönségünk révén még mindig mi vezetjük a tabellát. Bízunk benne, hogy az utolsó fordulóban is ez lesz a helyzet. Btslivww.boon.hu http://sport.boon.hu További cikkek!. Delfinek” Sajópetrinél A miskolci Delfin Horgász Egyesület közel húszéves hagyományait folytatva rendezett versenyt a Sajópetri melletti I-es tavon. A Sípos Imre elnök, Pápai Imre alel- nök, Kovács István gazdasági vezető, Simon István titkár, Sohajda Gábor horgászmester és Zuti József pénztáros által életre hívott erőpróbát, két kategóriában mérhették össze tudásukat a sportág szerelmesei. A Cornex- és a Belvárosi Horgász Bolt, valamint további jóvoltából valamennyi résztvevő hasznos ajándékkal térhetett haza. A győztesek, felnőttek: 1. Tudja Zoltán (képünkön), 5380 gramm. Ifjúságiak: 1. Varga Márton, 2520 gramm. Fotó: Szűcs István Gólgazdag pólósok Miskolc (ÉM) - Gólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a Selyemréti Strandfürdőben a megyei utánpótlás vízilabda-bajnokság. Ezúttal a gyermek I. kor- csoportos pólósok mérkőztek meg egymással. A VUK-Miskolc csapatai remekeltek, hiszen összesen 38 góllal terhelték meg ellenfeleik kapuját. Eredmények: VUK-Miskolc „A” - Kazincbarcikai Delfin VK 24-10 (5-3, 5-2, 6-5, 8-0). G.: Ferenc (5), Oláh (5), Beges (4), Putnóczki (3), Kállai (2), Bárány (2), Cseh, Soltész, Firtkó, illetve Kun D. (5), Csizmarik (2), Szántó, Oláh B., Szegény. VUK-Miskolc ,,B” - MEAFC 14-3 (3-0, 3-1, 4-1, 4-1). G.: Somogyvári (4), Taksár (3), Tóth M. (3), Barta (2), Szakos, Bődi- Nagy, illetve Urbán, Hegedűs, Porkoláb. Tovább viszik a diósgyőri vívás zászlaját Nehézségekkel küzd az ország egyik legsikeresebb utánpótlás-nevelő egyesülete Miskolc (ÉM - SZIS) - A diósgyőri vívás az 1940-es évektől számítva játszik meghatározó szerepet a sportág hazai életében. A hosszú évtizedek alatt soksok fantasztikus sikert értek el, napjainkra mégis nehéz helyzetbe kerültek. Némi reményt jelenthet, hogy a hét végén - 20 év után - újra országos versenyt rendezhetnek. Diósgyőrben az 1920-as évek elején kezdtek el foglalkozni a vívással. Id. Gerevich Aladártól kezdve hosszú évtizedeken át számos neves mester trenírozta a sikert-sikerre halmozó sportolókat. Patócs Béla, 1980-tól vezetőedzőként irányítja az utánpótlás munkáját, a sportolók 1983- tól a Békeszálló 44. alatt kialakított edzőteremben készülnek. 1992-ben csődbe ment a DVTK: az önálló egyesületté átalakult Diósgyőri Vívó Egyesület (DVE) anyagi nehézségei miatt a fegyvernemekből csak a párbajtőr maradt. Az utánpótlás-nevelés terén azonban nem volt megtorpanás, sőt 1995-től számíthatjuk a diósgyőri vívás legfényesebb korszakát. Patócs Petra és utódai Ebben az évben Patócs Petra a kadet-világbajnokságon ötödik lett, 1996-ban pedig kadét egyéni világbajnokságot nyert! 1998- ban Venezuelában a junior vb-n csapatban a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, míg egyéniben az ezüstérmet szerezte meg. A következő évben Keszthelyen a csapatban a második, egyéniben az ötödik helyezést érte el. Közben világkupákon többször végzett dobogós helyeken és nem egyszer vezette a világranglistát is. Az sem volt meglepetés, hogy kétszer is megválasztották Miskolc város legjobb sportolójának. A minőségi munka eredményeként, melyből Godó Gábor és Nagydaróci Roland edzők, valamint Zámborszky László fegyvermester is részt vállal, napjainkban Békefi Edina, Bukócki Bianka, Daruka Diána, Ferenczy Kinga, Hegedűs Ágnes, Kós Annamária, Kosztopulosz Beatrix, Lakatos Zsófia, Molnár Dalma, Molnár Kinga, Nagy Edina, Arday Péter, Losonczi Dávid, Sütő Dávid, Tóth Gergely és Tóth Zsombor nevét jegyzik a legelőkelőbben. Gondban a klub Az elmúlt időszakban - a töretlen sikerek ellenére - egyre nehezebb körülmények közé került a DVE. A vívóterem állapota rendkívüli mértékben lerom lőtt, a felszerelések elhasználódtak, a környék riasztóvá vált. A fiatalok lendülete és fanatikus mesterük, „A magyar vívósport legeredményesebb utánpótlásedzője” és ötszörös „Kiváló utánpótlásedző” kitüntetéssel büszkélkedő Patócs Béla azonban tovább vitte a zászlót. Új tehetségek léptek pástra, akiket a magyar bajnokságokon és a nemzetközi viadalon egyaránt a legjobbak között jegyeznek.- Jó lenne, ha a szponzorok ismét felfedeznék a tradicionális sportág értékeit, ellenkező esetben ugyanis a vívás eltűnhet a Hét végén az Avasiban Több mint 20 év után - hét végén - ismét országos jellegű vívóverseny lesz Miskolcon a B.-A.-Z. Megyei Vívószövetség és a DVE rendezésében. A Középiskolás Vívó Diákolimpiának az Avasi Gimnázium ad otthont. A viadal május 17-én, szombaton reggel 9.00-kor kezdődik az 1986-87-ben született fiatalok egyéni küzdelmeivel. Május 18-án, azaz vasárnap 8 órától az 1984-85 születésűek és az ettől fiatalabbak lépnek pástra. helyi sport palettájáról - hangsúlyozta Losonczi István, a miskolci vívóélet krónikása. - A DVE a tenni vágyó támogatókat és a vívás iránt érdeklődő fiatalokat egyaránt szívesen látja Miskolcon, a Békeszálló 44. sz. alatti termében, de a kapcsolatot telefonon (06/46/346-863) is fel lehet venni Patócs Bélával.